Újévi kívánságom Jankámnak

Mit kívánhatok újév hajnalán Jankám

Mararadj meg nekem örökre angyalkám

És mosolyod tengerében megfürödhessek

Hogy árnyékot adhass izzadó testemnek,

Mint madárkának a szomorúfűzesek

S én mezítelen valómat, elötted

Lemezteleníthessem.

újévkor

Újévkor

Újév hajnalán fázik a hajnal

Megbúvik a faház teraszán macskám a Kajla.

Az utcán szét dobált pezsgős üvegek, 

Imitt- amott petárda nyomok, és színes papírszemetek.

Haza ballagok az Öcséméktől,

Kicsit kótyagósan, bódultan,

Vár a család, tudom, otthon vannak, alszanak.

Amint a  kutyám meglát engem,

Körbe ugrál engem, s ránézek az órámra,

Hajnali öt van. sötét van! Lefeküdnöm nincs értelme, 

Mindjárt világos van,

Begyújtok a kályhába.

Megetetem a jószágot, s a kutyát.

A macskám is megjelenik,

Hozzám dörgölödik, 

Az ételből adok neki is.

Belépek a műhelyemben, és felkapcsolom a villanyt

Van még egy rossz tévém

Megcsinálom még ma.

Feleségem megjelenik az ajtóban,

Kezében ott a forró kávé

Szótlanul leteszi, és én megfogom 

A kezét.

Ő mosolyog,

Köszönetet rebegek, puszit is kapok.

"Januárba futott a tél ma hajnalban!"- mondom,

"De jó hogy ilyen családom van!" 

- S a kezét megcsókolom!

Haza felé

Hosszú utcán berzencén,

Mari Mama házát keresem én,

És amott egy eb ugat veszettül,

Betört ablakán megkopott téglák

Meszeletlen falak hírdetik,

hogy már rég nem lakik itt senki.

A szomszéd kerítését majd szét szedi egy puli a Bodri.

Decemberi álomra szenderít

A vén malomnak szét hullt fakerekei,

És a Cigány sarokba

Les  az északi szél.

Setálok egyet az ünnepek utáni

Faluban még.

Messze van Jalcinától, Parrag,

Talán négy órára oda érek majd.

És egy szép ház ablakában

Alszik egy perzsa macska,

Alszik? Á, Csak úgy tűnik,

Egy müanyag baba fejét Fényesre nyalogatja s már

Sötétedik, 

S felgyorsítom a lépteim,

Szél arcomba vág

És a dombon hazafelé

Rám köszönt a szétomlott  eltünt berzencei vár,

És mint alkonya a télnek, oszlódik a napnak sápadt fénye.

Vár engem a homokon

Az otthonom, 

Túl a "Szokák lejtőn",

A házunk, 

Mátyás utca Huszonöt!

December huszonötődike

December huszonötödikén lágy szellő

Rohan a fák közt.

Kettőezerhuszonegyben nem fázott az akác erdő!

Esőre vár a felhő oda fenn, s a halastavunk hideg és csendes. 

December husznötödike hajnalán,

Felsír egy kis gyermek,

Karácsony reggelén az állatok is hallgatnak.

Ma csendesek! 

Karácsonyt mond a hajnali szónok, a fekete rigó, 

bekukucskált a hidegnek ablakán!

A fenyődoboz illatú, sápadt napsugár 

Megsímogat egy kisbabát,

December huszonötötikén, újra megszületett a mennybéli király! 

Nem harsogja szét ezer kürt jöveteledet megváltónk,

De ott vagy mindenütt, ahol gyermek- könny csorog.

Mert uram, szerető kezed törli le azokat..!

S új szeleket hoz ez a decemberi hajnal!

Karácsonyi dicséret

December végén, a hold sápadtan világít

Valahol messze egy gyermek felsír,

S valahol a három király útra készen áll, 

Amint, elindulnak a sivatagon át

A csillag utat mutat nekik! 

Szent este van, es itt a hó nem esik 

Hideg van, fázik a fennsík,

S anyja ölében szent gyermek elalszik,

Áldott család elcsendesül egy alkóvban

És áldás jön minden látogatónak!

Három király megérkezik, 

Nem a  trónjukra ülnek,

A Három király énekükkel, 

e-kép hegedülnek:

"Legyen Szent a neved kicsi jézus, 

Áldás legyen neked, s nemzetednek.

Embereknek jót akarója,  meg gyógyít minden lelket,

Feltámasztod a holtakat is, vakembernek látást adsz,

Asszonyokat is gyógyítasz, 

Férfiakat tanítasz, és csak adsz, És adsz! 

Csodatévő életed lesz, mert az úr így akarta

Csilingelő angyal ének, kiséri a te utadat.

Hála neked uram teremtőm, hogy őt küldted,

Megváltani a világot, a sok bűnben."

Igy áradoznak a királyok, muzsikájuk zeng, zsong,

Mária csak mosolyog, áldott szent,

A kisded alszik lent, a szalmán, s oda fent, 

Száz angyal vigyázza a megváltónk, igaz álmát! 

Kisasszonyka dala

Kismadárka fent az ágon, 

Piros almát vettem nyáron,

Egy barátnémnak hoztam éppen,

Mikor egy törpe kérte szépen. 

"Addsza oda a kicsi almát, 

adok neked

Csodatevő szalmát,

Ha ráhajtod kicsi fejedet,

Alszol tőle mint a tejecske." 

"Oda adtam az almát neki,

És én vidáman mentem haza,"

Alig vártam hogy este legyen,

Fejem a varázsszalmára tegyem,

Forgolódtam ide-oda, de nem 

Jött álom a szememre!

Bántam a cserét,  

Mikor anyám a szobámba lép,

Kezébe ott a Jancsi bohóc, 

S nekem mesét is mondott . 

És az álom manó kitörőlte fejemből

Csókjával a délutáni nagygondot,

Helyette sok sok babát, mackót, rétet pillangót,

És sok minden finomságot hozott!

A gyermeki álom oly hosszú,

Mire fel kel a nap, boldogan mosolygok,

Életünk kacagás és 

Önfeledt a játék, 

Oda a könny a bú!

És valahol a faluba  déli harangszó, 

Ércesen meg kondul.

Lázálom

Beteg vagyok, a láz gyötör

Talpam is fáj, s ég a körmöm

Cserepes számmal keresem a vizet, 

De a poharamba más van! Tea, Mézes!

Megiszom, lassú kortyokban,

S Már nem is fáj a kezem, 

a combom, a fejem,

Mellém fekszel drága, mesédet mondod

Izzadtságunk felhevít a paplan alatt forrón

A kalmopirynt kaptam az este.  S reggelre

Nem fáj már semmim! És te hozod az ételt,

Megetetsz,

Agyneműt is cserélsz! 

És engem zuhany 

Alá tessékelsz, 

S kacajod gyermekien

Huncut, 

De jó hogy jöttél angyalka, te vagy ma az úr!

Akár egy tündéri lény, lepkeszárnyon, 

Az vagy, nem más!  És egészséget hoztál, 

Pedig ez csak egy álom volt

Egy csodaszép álom, és milyen valóságos!

Amikor Barcson együtt volt karácsonykor a családom.

Pattog a tűz a kályhában,

Útjára kél millió csillámja,

Melege belepi a kisházat,

Ma Jézus megszületésének 

napja van! 

Tél van és hideget levegőt hord a szél

A család ebédjét főzzük a gázon,

A fenyő felöltöztetve a folyóson S az oly csuda szép, mint egy álom!

"Lesz  friss gyümölcs még," mosolyog, a gazdasszony

"Kiflit is hoztam a piacról, friss ropogós."

Új terítő kerül az asztalra, és előkerült a jó bikavér is, 

Kedvesem tölt egy kicsit .

Gyereket a járókába teszem,

Ide oda csusszan éppen. 

Mára várjuk a Nagyit, 

Aki ma délutánra megjött, és az asszony, ajtót nyit neki!

Boldog ünnepi örömöt áraszt az öreg szív,

Itt alszik velünk, egyhétíg talán kettőig!

Nagypapa már nem él!

Két éve hogy nincs velünk,

Elment messze tőlünk,

Most a mama egyedül él.

Talán ott egy macskája sincs,

Lejött Pestről unokázni,

Mosolya nekünk nagy kincs!

Mint mondja, eljött családját "kicsit megnézni!

Mikor este összeültünk a vacsoránál,

Beszélgettünk, a történetek hosszúak voltak,

A gyerek, már rég aludt, órámra néztem, késő  éjfél van.

A kutyám az ajtóm elött nyugodott, a derék komondor

Csak hamar csend szállt a kis házra, és halkan a szobánkba csoszogok.

Szél el csendesült,

S a hold sápadt fény sugara

Karácsonyi csóvát küldött a hideg tájra,

S felemelő dicséret hallik ki az

Éjféli miséből,

Kezem imára kulcsolom

És érzem, velünk van a Jézusunk A megváltó!

Kérdések

Eltüntek lassan a szokásaink!

És a cigány tábor égbe ment?

Mellettünk fekszik a kimúlt hagyományaink!

Ó jaj, Nemzetem 

Élve haltál meg.

S telepünk házainak falai mellett

A cigánydalt nem tanítják...!

Ha énekled, szemed lesütöd,

Most miért nem  énekelsz cigány nótát?

És ha nem viselsz farmert, vagy valami polót márkásat,

Akkor is senkinek tartanak kisfiam?

Hidd el ha majd  a kulturád veled kihal, 

és nem marad más, akkor mi lesz veletek,

Beolvadtok egy nagy tégelybe,

És őrült rock zenébe, s  bele lopod

A romaságod pompáját! És te konok,

Ez már nem te leszel gyermek! 

Csak egy felvillanó emlék kocka, 

Egy szépen levetített dokumentum filmben!

Kikelet dicsérete

Telet hoz a november

Szánkót húz a december

Jeget vág a január

Farsang ízű a  február. 

Csók ízű március

Újszülöttet hoz az év

Reményt áldást szór a szél,

Tavaszt ringat, a bimbozó rét. 

Tavasz, tavasz, te legszebb színű kék

Íme itt vagy, hoztál mindent ami szép,

Lágy hangon énekli himnuszod

A május, a  langyos évszakod! 

Ábrándokat kelti  a szél

A melegtől izzik a kék ég

S Te szerelmem, maradsz még

Mert sok színbe ringsz...

És odakünn az égre suhíntasz szivárvány színt, 

S az arcokra, nyár eleji  pírt!

miért?

Miért olyan nehéz jónak lenni

Vagy inkább számitóan rossznak...

Miért nehéz jót cselekedni...adni,

Amikor a többöl is juthat a pórnak? 

Miért nehéz adni abból amiből sok van

Avagy ha nem adsz, akkor eméssze el marósav...

Avagy ha szegény vagy odaadod az összeset!

Látod a világ csak harácsol, felduzassza 

Tartalékait

És a két végponton az olló csak

Nyílik csak nyilik, és a gazdag

Is csak mezítelenűl tér meg urához

Pedig, a felfestett aranycsík 

Sem tartozik a porával teli urnához!

Karácsony

Grádicson másztam a fel a padlásig

A kis ablakán lestem ki az udvarig.

Kint magas volt a hó, még esett egy kicsit!

Kis gyermekként innen lestem a szobát is.

Azt igérte nevelőanyám, ha jó leszek,

Még láthatok egy igaz embert,

Kinek neve Jézus krisztus volt,

Ki karácsonykor született meg juhok közt. 

"Máriának szent gyermekét három király csodálta

Szent gyermek elé tömjént, Aranyat tett az egyik király, Menyhért!

S a többi király csak mosolygott és így dalolt

"Megszülettél, mi megváltónk."

Nevelő  anyánk eképp mesélt nekünk.

Miközben  gyúrta az ünnepi kenyeret,

És zsoltárokat énekelt.

És akkor mennyei szeretet töltött el minket! 

Számoltunk hogy mennyit kell aludni

Hogy Jézuskát láthassuk, de mi

Csak arra ébredtünk szent napkor

Huszonnegyedikén reggel,

Hogy a fa megérkezet, 

És estére fel volt díszítve!

Csoda nap volt az nekünk,

Rengeteg játék, karácsonyi díszek özöne,

S tényleg meg jött a Jézus. Bennünk lakozott, csendben, szeretetben előbújt imánk alól,

Kezét imára kulcsolta, s értünk,

Mondott imát csendben,

És akkor ott a grádics alatt, 

Pompával teli csodát

Emelt nekünk, az ámuló szemű gyerekeknek!

Télapó váró (vers gyerekeknek)

Kip-kop kip-kop 

tizenhat patkó

Repül fel az égre

Vekük volt a télapó! 

Csitt-csatt fények

A vén Göncöl szekéren

Megrakva a hintója

Minden finom jósággal! 

Megvillan az égen 

A legfényesebb csillagpor

Ma eljön hozzád éjjel

A jóságos télápó!

Tégy sütit az asztalra

S ajándékod megleled

A piros kis zsákodba

Titokban  elrejtve!

Decemberben itthon

Tél libbent a Berzencei tájra, 

Pár madarat látni a felhők alatt,

Kéményekből fűst száll

Motor fűrész  berregőre vált.

Egy kaukázusi eb, fekszik az ajtóban

Macska úrfi nem jár arra.

Ott pihen valahol az üres ólban. 

Disznóvágásra készűl a gazda,

Az áldozat az óllakó, kövér zsíros malac.

Megjöttek a barátok s a hentes is,

Fél pálinka után még a kedvük is!

Mennek az ól felé, ökelme

Ideges már egy kicsit, rosszat sejt.

Visít is mint a fába szorúlt féreg, így ní..iii.ííí...!

Mi lett a vége, sok férfi disznót győzőtt, 

a malac kifeküdt, kész! Megdöglött!

A feldolgozás megkezdődött!

És beindul a perzselés.

A szalma jól ég, és elfogyott egy hatalmas bála,

És előkerült valahonnan egy demizson bor, az asszonyok nagy bánatjára. 

Károg fennen egy varjú,

Rászáll a kukoricagóréra, 

s károgásával felveri a falu csendjét, reggel van,  nyolc óra.

Néhány kört tesz, a magtár felett,

Jó magosan, 

Pár szem kukoricára vadászva...

A kutya oda rohan megugatja

De a ravasz varjú addig

A lehullatott szemeket mind fel falta.

S itt lent csattog az acél és a kés,

És kint az utcáról, hoz a szél halk zenét.

Decemberben a falu márcsak ilyen derék,

És Berzencén, szeretetet hoz a karácsony, 

Kettőezerhuszonkettő telén!

Halál szavai

"A halál a városfalnál ül, és vár. Egy okos ember érkezett a városba, aki meglátja őt és megkérdezi: "Halál, te mit keresel itt?" A halál azt válaszolja: "Bemegyek a városba, és elviszek 100 embert." Az okos ember beszalad a városba, és azt kiáltja: "Jön a halál, 100 embert el fog vinni!" Az emberek beszaladtak a házukba és több hétre bezárkóztak. 5000 ember halt meg. Amikor az okos ember elhagyta a várost, a halál még mindig ott ült. Az okos ember dühösen kiabált: "100 embert akartál elvinni, de 5000 halt meg!" A halál így válaszolt: „100-at elvittem, időset, beteget, mint mindig. A többit a félelem vitte el ... ezért te vagy a felelős!"

(forrás: Orsós György)

Második adventi gyertya

Hideg van ma reggel

Fagyot igért a hírek

Zuzmarát billegtet az ág

Advent második napján

Szellő fúj el gyertyát. 

Csendes őszt felváltja a tél

Karácsonyi ajándékot hoz a szél.

Megannyi szívben él a remény

Leszmég hó, lesz még boldog új év. 

Fent a hegyekben, már leesett a hó

A síkon várják a csodát, várják a takaró

Fehér havat, magvat igérő a télapót,

S színpompás nyarat , a hó alól. 

Kivánj szeretetet, kivánj boldogságot

És hozd el a karácsonyi szent szót

Áld meg az imádkozót

S áld meg a szegényt, és áld meg a gazdagot, és tégy emberi

világot!

Karácsony váró! /első gyertya/

Hideg ködös reggellel jött el az  első advent

Dér fagyott a korhadó tölgyfa rönkre

S ázott verebek, madarak, gubbasztanak odújukba. 

Pár öl fát vágok a kályhának,

Fel- fel sikolt a teáskanna gőze, felcsap, s mindent elborít  a pára!

Ma csendes a táj, mintha az hideg idönek, rejtve lenne a hangja,

Vagy inkább haragosan morogna

Mint öreg kutya a levélhordó postásra! 

És itt nyugatra esőt, ott fentre, Északra,

Havat igér a meteorológia,

És bent a szobába jó meleg van.

Talán a felhők mögül este előbúvik a csillag

Göncöl szekerünk jól megrakva

A jövő szent igéreteivel, lelket Erősítő szózattal!

A szépség e tájon, rejtve marad,

Mint egy elmaradt gyermeki mosoly,

Vagy mint egy  elfelejtett Asszonyi csók az aszott szájon!

Mindent hó takar!

S fehérbe hullámzik, a szél fútta ráncok a dombságon!

Szép világunkban  advent van

Adj erőt most a szép szónak,

És idelent Istenem, adj békét megnyugvást ennek

A megbolydult világnak!

kutyus

Egy fiú bement egy állatkereskedésbe, és elkérte a kutya kölykök árát.

„300-tól 500 euróig” – válaszolta a tulajdonos. A fiú kivette az aprópénzt a zsebéből, és így szólt:

- "De csak 100 euróm van. Megnézhetném legalább a kölyköket?"

A boltos hívta Ladyt, a kölykök anyját, aki futva jött, majd jött öt szőrgombóc. Az egyik kölyökkutya sántikálva haladt mögötte. A fiú a sánta kutyára mutatott, és megkérdezte:

– Mi baja van?

A bolt tulajdonosa elmagyarázta, hogy csípőproblémája van, és örökké így fog járni. A fiú  nagy örömmel a szemében mondta: ez az a kutyus, akit meg akarok venni! A bolt tulajdonosa azt mondta neki:

"Nem, ezt nem tudod megvenni. De ha meg akarod kapni, odaadom, mert nem ér semmit."

A fiú elhallgatott... Ránézett a bolttulajdonosra, és így szólt:

"Nem szeretném, mert az a kiskutya annyit ér, mint a többi. És én fizetek mindent. Most adok neked 100 eurót, és hozok még 10 eurót minden alkalommal, minden hónapban."

A bolt tulajdonosa meglepődve mondta:

"De ez a kölyökkutya soha nem fog tudni futni, ugrani és játszani veled"...

A fiú lassan felemelte a nadrágját, felfedve bal lábát, megmutatva a rajta lévő protézist. -

"Nézd, mondta, én sem futok túl jól, és a kutyusnak szüksége lesz valakire, aki megérti."

Adventkor

Angyalok szállnak a befagyott tó jegére,

Táncot járnak vígan, s szól istennek szent zenéje,

"Boldog Adventet!" suttogja a gyertyát gyújtó öregember!

Egy leány, énekkel dicséri az urat, a megváltót,

Aki megszületett ezen a  szent napon.

Adventkor kicsit elhalkul a nép, s szeretet lesz ezen az estén!

Dalok szárnyalnak fel az égig,

S angyal hangok az urat dicsérik. 

Ma minden olyan más!

Hóba borul az északi táj.

Károg a varjú a vén tölgyfán,

És ilyenkor adventkor, az éjszaka is más.

Ballagok az utcán, hideg szél markolja ruhám,

S fejembe valami nóta jár.

Harang szó töri meg a csendet

(Összekulcsolódnak asszonyi kezek),

Táncot jár száz meg százezer hópihe,

És ott lent a templomnál, imát mond egy lélek,

Egy rongyokba csavart Kisgyermek felsír a szent éjben!

Advent szent éjén, imát mond

A szentlélek magába,

Egy asszony léptei, megzavarja

És zizzen a tél hideg csendjének hangja.

Tejet hoz a kicsinek, aki talán 

Már alszik,

Felébred anyja hangjára,

S a templom ajtaja kinyílik!

Szentéletű ember felemeli

A kicsit, a hideg kőről

És az vendégeknek,

A templomban, meleg helyet ád 

S az emelvényről megváltót

Dicsőitő szimfónia száll!

A béke

Tél suhan át a novemberi parkon, 

Régi virágok hervadnak a kültéri szobron,

Egy búbosvöcsök, repdes a cser ágon,

Berzencei szél elsusog a fákon! 

Ülök a padon, páran sietnek az úton,

Nem messze a patika, még nem nagy a sor. 

Egy német juhász kutya ugrál a kerítésnél gazdája hazatért,

Dermesztő hidegbe burkolódzik a Szabadság tér! 

A fő úton az autók gyorsan hajtanak,

És az átkelőn, túloldalra igyekszik egy suhanc.

Hej tavasz, jöhetnél már! 

Templom kerted, fázik, és meleg ruhára vár.

Egy galamb riadtan reppen fel,

Mert megkondult a nagyharang már.

És az Istenhez száll egy halk fohász!

Ablakomon lassan becsorog a január,

Gondolatom a szép időt várja, 

Ősz dere üti meg a fejem,

És egy lányka mosolya igéri a tavaszt. 

Jaj! Idő! Veled rohanni nem tudok, 

Békére vágy a lelkem, húgom;

E bölcs szót jegyezd meg kedves,

Derű! Ez üli meg a tájad és a lelkem!

A drágakő meséje

Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. 

Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. 

A nő habozás nélkül neki adta a követ. 

A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.

... ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. 

- Gondolkoztam (szólalt meg). 

Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. 

Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

Apa estimeséje

Köd száll a tavaszi erdőre reggel

Szürke fátylát teríti a termőföldre

Május havában, halványkék a 

Az ég alja,

Szél, ma már nem lesz, mert piros szin eltünt alóla. 

Ma galambicát szedek a Cseri erdőben,

Vargányát is szednék melléje, 

De már felszedték előlem.

Csalódott vagyok, de hamar meg vidámodok,

Piros vadepret szedek, bőven

Lesz abból sütire, csoda íz, meg minden. 

Hazaérek, alig telt el félóra,

A kapunkban a kutya 

Megismer, örül nekem, de

Furcsa a viselkedése, ugat,

És a bejárati ajtó felé vezet

A lépcső alján egy résnél jelez.

A betont megemelem, 

Egy hosszú kigyót látok meg alatta.

Beszaladok a faházba, 

És munkáskesztyűt húzok

Ő kelmét, kihúztam  a fejénél 

fogva .

Kivittem a parlagra, letettem a homokra

És ő ijedten tova siklott. És én kissé megremegtem!

Mikor elbeszéltem otthon, a dolgot,

A gyerekeken a borzongás végig futott.

Kis kezükkel a kígyót mutattak

Feleségem meg kérdezte,

Mit keresett itt ez az állat?

Vadászni jött egérre, patkányra.

Mondtam halkan.

Az este hamar betoppant.

A tévé villogott egy kicsit még

És a házba a kígyós eset végleg lezárult,

S a ház népe hamar elaludt!

Ikonok

Éheztem! Erről neked nem beszéltem.  

               Te  meg elvetted

Szám elől a csecsed. 

                Emlőd nem adtad. 

Haragudtam rád Anyám! De már tudom, 

                 Így volt a jó.

Ez volt a jó? Kérdem én

De válasz nincs, csak e költemény! 

A fákat nézem ahogy elrohannak

                 A vonat ablakában

S vissza tekint a múlt, zajában

Megül a csend, félve,          bátortalanul. 

Ma fiam nem ettél semmit,

                  Fehér a szád az     éhségtől

S tőled egy cigánylány csókot lop.

Az idő is lop éveket arcod

                  Barázdáiról

Ma elfogynak  szavak, nincsenek

                  Mondatok! 

Csak a néma pantomim

És arcomon az értetlen kín!

Ma mindent megbocsátok. 

S te megbocsátasz ott akkor

Amikor, féltékeny csók

Cuppant, az arcodon?

Ennyi év után ,már nem sokat mond,

Az el nem mondott csoró álmom.

Ezek a suta szavak megbotlanak,

Mint a megdőlt ikonok, orra buknak,

És a fülembe rikoltanak!

Nem vagy senki csak a VAN! 

És a halotti maszk!

    

Legszebb bugyuta versem

De szeretnék kacsát enni

Narancs mártást mellé szedni,

Fehér borral meglocsolni

A sütőbe jól kisütni. 

Fűszert nem sajnálni

Tudásomat mellé rakni

De szeretnék kacsát enni 

Jövőhéten Mamácska meg fogja sütni. 

Négyen fogjuk enni

Mit enni, zabálni,

állunkról folyik a zsíradék

A többieket meg, eszi a irigység.

Fogok én még kacsát enni!

Fogok majd libahúst is mellé venni

Káposztával elkészíteni

Megfőzni, és veled drága, mind megenni!

Karácsonyi képek

Ónos eső fagyott az útra

Lépteim komótosan óvatósak,

Laci bácsi fenyőt visz a hóna alatt 

s távolŕól hallatszik a gyerek zsivaly.

Egy autó  befordul az udvaromba

Es egy zsák krumpli tompán huppan a hóba.

Talán ebből lesz az ünnepi vacsora?

Deres füvön beosont a karácsony

Mosolyt csalt az arcokra

S az intézet falára omlik a délutáni napfény,

Régi dolgok, amit a szent esték tesznek szebbé.

Ma estére díszítve a fa, szívembe tör egy fájó múlt béli kép, egy családi emlék...

A fény ereje megtörik, 

És az éjszaka őrt áll,

S ráhuzza fagyos ezüstös leplét

És fáradt szemem cikázva követ egy boszorkány lepkét!

Szuszog a szoba mindenki alszik már,

Éjfélre jár az idő, de este feldíszítettük a fenyőfát.

Valahol regeteg gyermek a Jézuskáját várja,

Szitál az ezüst por, s meg meg csillan a hóban.

Fagyos lépteivel beront a karácsony hajnala.

Mosolya melegít

S Jézusi szeretetet  a fenyőfák alatt meghírdeti!

Ötvöskómyi, 2008.12.24

Totus tuus

Kiürült a pohár félig, vagy feléig van teli?

Nem tudom, csak érzem,

Elvisz a hideg szél engemet itt,

Nem kintről kapom a hideget

Hanem odabentről.

szinte szét szed engemet a negatív erő!

Valami melegség kéne, visszafolytott

Lélegzetben,

A Hangosan vergődő riadt szívemben.

Gyors lélegzés, amely engem is tova visz,

Mint folyami rákot a robusztus viz...

Melléd feküdhetnék, de félek

Hogy a fiatalságodat agyon

nyomná az idős korom,

Így hát csak a szemeimre hagyatkozom

És az életvizébe veled csobbanok!

Ma nagyon jó hogy vagy , formás az idomod

Őrízd meg ezt az ajándékot valakinek, akin nem fog a kor! 

Jaj! de mit beszélek én itt, kellesz úgy ahogy vagy

Derekad átölelni kicsilányka

Mint indiainőt a selyemből varrt ővpántja

Átsóhajtani egy alkonyt, egy estét, majd a hajnalt,

Hogy megint velem lehessél

Mint azon az édes estén leányka!

De már nincs időm, a tömény tűz eléget...

Vissza teszlek a vitrinedbe te kicsiny ékszer,

S Mégegyszer:

Felsóhajtok én az égre, vagyok aki vagyok,

Egészen a tiéd, én édes Istenem!

IV- ik szonett

Sírfámra írd az évet, mikor csendben elmegyek,

És írd rá azt is még, hogy a sorsunk vezetése, lesz a kezedben,

Megoldása életünknek, valahol a mezőn áll? 

Ahol varjak népe lakomál? 

Mert ha egyenként röppennek fel az égre

Szívnek csekélyke látvány az,  Attól még a többi lent marad,

Hanem ha együtt száll a sok madár, 

Akkor lesz csak szép világ.

S ha ti is népem egyszerre szálltok fel a tudás szent egére,

Akkor szátokban nem lesz  zokszó s átok, 

Lesztek, megbecsült gyönyörű szépe az egésznek!

2019-05-06

Az útkotró meséje

Télbe fagyott úton egy vénember

Ballagott,

És odakint a hó csak zuhogott!

Valaha volt vén katona ember, megviselt lélek, csak ment, ment egyenest  előre.

Egy házat lát meg a messzeségben, melynek

Kéményéből füst száll fel, és a kis ablakán

Lámpafény derengett.

Finom étel illata szállt fel a magosba,

És belépett az udvarba.    Bundást, az ebet sem látta, seholsem találta.

Így hát, lépteit felszedte, aggódott! 

"Jó kutya ez, vastag a bundája  nem fázik meg az istenadtája"

Bent a család az asztalnál ül

Két serdült lányka és egy kicsi fiú,

Ételt hoz a konyhából a derék Anyjuk, a jó szívű.

Leteszi a frissen megteritett asztalra és ő is odaül!

Csendesül az asztali lárma, 

De tudja, hogy éhes a család, 

Merítésnél, ők vannak előrébb!

És akkor csikorog az ajtó, s belép a ház ura

Kabátját felakassza a fogasra.

Bundás a kutya körbe ugrálja

Hüséges kuvasz, fázott őkelme, Ezért nem volt hangos a ház eleje.

Leül, a gyerek sereg közé akik tisztelettel nézik ahogy eszik

Egyikük feláll, és a táskája felé nyúl.

Nagy sikongatások közepette,

egy  ázott kiscica kerül elő.

A két lányka ma nem alszik , és neki tejet keresnek a rögtön.

Az asszony kérdezi urát  milyen volt a napja

"Hát Sára, ma nem volt fizetés mert elhordta a hóvihar. De megigérte a kotró, 

ha csendesedik, elhozza legalább az aprót" 

És akkor kicsit elhallgatott

"Mesélj apa nekünk", kerlelték a gyerekek,

Az öreg töltött az üvegből, 

Bort magának, 

és előkerült a pipa,

Kezét az asztalra tette,

És a mese elkezdődőtt, de kurta végű volt az.

A gyereknépség kicsit morgott még, magukat kellették, mikor

Asszony anyjuk nekik ágyat parancsolt

De hamar előjött értük is a nagy szakálú álommanó!

"Miből élük apjukom ezentúl, holnap dolgozni kell menni" - aggódott az asszony,

"Nagy vihart mond a

rádió."

"Nyugodj meg asszony, gondolkodtam már azon,"

Két három nap az ünnepek, Utána munkát keresek lent a parton.

Úgy hallom, út épűl a kavicson"

Hallgattak egy kis ideig, mikor kopognak

Az ajtót kinyitják, és az utkotrós csoszog be rajta.

"Hoztam a fizetését öreg 

Egy hetivel tartozunk, itt van a fele,

De ha kijön velem a kocsihoz,

Hoztam egy kis ételt meg,

bort, dohányt meg egy  fenyőfát,

De a munkájára számítunk Józsi bá! 

Hogy mikor? Még nem tudom, talán amikor elmegy, 

A rossz idő a télhátán."

Még egy kicsit beszélgettek, talán a jövőröl

Vagy talán a múltról, 

majd kimentek és 

Lepakoltak a kocsiról.

Miután az útkotró elment, hófehér fény húzta az autóját a havon.

Csend ült a házra az öreg megtömte pipáját,

Nótába kezdett, Sára meg előszedte

A rég megkopott gitárját.

Gyerekek mind aludtak már, 

És az erdőszéli kis házra, Karácsony eleji nyugalom, 

S béke szállt éjszakára.

9- ik szonett

Átölellek, szád számra tapad

Csókolsz ahol érsz, s a szívem dagad. 

Símogatásod érzem lent,

S tombol az erotika, 

s te  lassan behúnyod szemed.

Itt vagy, és még is oly távol, kedves,

Tested vonaglik, érzem a szádat Az ajkamon,

A vágyunk beteljesült, szerelmed maraton.

S cseppekből össze áll a tenger

Visz mindent, mint a fergeteg.

Tomboló viharos szerelmemmel pezsdíted

Fel újra a vérem, veled vagyok, és ez jó!

Bár ne hagynál el soha

Mert ha elhagysz, nekem az rosszabb lesz, 

mint egy mostoha asszony csókja,

S szótlan lesz akkor az elmúlásom nélküled

Most és mindörökre.

2017, március 30

Megtettem mindent?

Megtettem mindent?

Megtettem mindent?

leülök egy kőre, a fejfám kövére, 

S átélem életem, dühöm,

És a sok boldog percem, 

Már pénzem nincsen, talán nem is volt.

Elfújta a szél messzire, jól! 

Hazát jöttem e világra megóvni

De, házam nem tudtam megvédeni

Elcsalta tölem, bíró, és a lakásfoglaló,

Most még élek hát jajgatva, fájdalomtól

És álomba ringat, a szeretet szociális otthon.

Itt fog berzencén testem földbe szállni

De a lényeg, a hazám humuszát fogom

Testemmel táplálni! 

Istenem áld meg e hazát s házat, 

Hogy ne fosztogassa valami Hatalomra éhes állat,

Hanem ha teheted, küldj

Mellé boldogabb életet 

S nem utolsósorban kevéske

Szeretetet!

Így, karácsony elött, egy kis mosolyt is,

Somogyi népének ajkára, mint 

almán a pír! 

És küldj mosolyt Lázáros nincseidnek is!

Akiknek egy szelet kenyér is nagy kincs!

Feleségemnek

Fáj, mert arcomba martál te halál,

Pedig a lábaid elött hevertem te királylány.

És a  pszichiátrián, 

Észrevétlenül rám hördült a nyár. 

Az ősz hideg pompájával mosta el

Szíved gyermeki mosolyát

Te ellopva magad tőlem, átok nélkül messze vagy már. 

Hasadba loptam életem értelmét

És nyögve megszülted

Szívemnek keserű szép bánatát, És a tűz töményen elégetett! 

Jaj, de halld a messzi kocsi zörgését, Szent Mihály

Lovának vad csattogását

Jönnek..jönnek( nem akarom hallani) Mert itt van a szörnyű elmúlás!

Már lágy fehér kendővel borítja el

Az idő, kitolás utolsó sikolyát az arcodon

És felsír, utoljára bennünk az elmúlt szigorú évek korok! 

Nem vagy már sehol, 

Tested nyirkos fölbe hág,

Hant felett a világ, sír alatt te vagy kis virág!

2006. November 1

Józsika dal

Tavaszt várom

Bármi áron

Fagylalt izű

Narancs álom 

Nyáron csobbant

Télen koppant

Eső zuhog

Márciusban. 

Daloló kismadár

Tavasz hírnöke

Ibolya a fa alatt,

S felkél a gabona. 

Nyuszi ül fűben el is ugrik már,

Itt bóbicál az ölembe

Álmos már, de ha a cukros zacskó

Ha megcsörren, 

a kis lurkó vígan fülel! 

Mondok egy mesét, rám figyelj !

Egyszer volt hol nem volt

Fel ébredt 

A medve!

Mézet keresett

Izibe.

Talál is az jó sokat

Melléje százmillió méhet darazsat! 

Ott lent a folyónál

Medve anyó

Táncot jár, két bocsa

Is ropja már

És mit láttam a Rinyánál?

Te is köztük voltál,

Kicsi fiam, Józsikám!

Száll a dal

Száll a dal, zeng a dal,

Kilenc torok fujja fujja,

Sok dal közül választunk

A repertoár nagy és új! 

Gitár peng ütem dobban

Szól a cajon, és a szivünk  vele dobban!

Egyszerre robban a hangszerek hangja

Titokban a cél is nagy, 

Budapest, Sopron, Barcs.

Ma egy kicsit elfáradtam

Rutinból énekeltem

De a zenében nincs véletlen, 

Csak szív, és ritmus,

De amikor ott vagyunk

A plénum elött a belőlünk jővö

Dal, rohan, s üvölt dübörög és hatalmas!

A taps is szól, s alig hallom

Mintha messzi vonat fütty lenne

Meghajlunk és tudjuk

Itt van a siker, ha már Megdolgoztunk érte

Csak meg kell hajolnunk,

És a rivalda fények ránk sütnek!

öregember kezei

Kezét megfogni szabad,

Ellökni haraggal bűn, aki szeret téged és símogat talán

Mert, ez a kéz megtart és őríz, mint egy talizmánt.

Ő a világ, és a minden

Aki hoz, és visz, aki teremtett

De, elengedni kezed míg  e szív dobog, nem fog!

Levél Jankámmak!

Mit mondhatok neked kedves,

Amikor már elfogy a szó az számról. Neked,

Beszéltem, udvaroltam,  százszor, vagy sokszor...

Hogy már nem tudom.

Már csak nézni tudlak 

Bámulni ahogy egy verset szavalsz

És a világ összes szineit, szavait

Térdepelve, elém tennéd Jankám!

Micsoda kihívás

Bátornak lenni kicsi lányka

És hívni neveden

Csak annyit, hogy várj Janka!

Megfognám kezedet

És elfelejteni minden rosszat,

És csak egy percre.

Tudom, tolókocsiba vagy kényszerítve

De jó lenne veled táncolni egy keringőt

Mondjuk balettrészletet a diótörőből...

De ez mind ez csak álom marad

Így hát a valóság az,

Veled a lábamra állva 

Táncolunk lassút Janka!

 Mink vagyunk? Összeillő pár vagyunk?

Régi kérdés ez köztünk,

Pedig együtt utazzunk mindenhova Jankám!

Mert az életkeringőjét

Most már együtt táncoljuk az ám!

Karácsonyi kérésem

Nézz istenem nincseimre

Betegségtől haldokló kincseimre

Kik nevedet suttogják, s titkon

Reményt tálpálva, ordítják

Az Imájukat a templom kapukban, nincs már

Szívem azt kérni, hogy

gyere le hozzájuk megérinteni 

Fájdalomtól megkapart börüket,

S a láztól  megégett, arcukat, 

Mert te meg mondtad uram: 

"Ha imáidba foglalod nevem

Én ott leszek veled

S meghallgatom szavad

S kisímítom a fájdalomtól

Eltorzult ráncaidat, a láztól

megszürkült homlokodat, 

S megerősítem a te gyenge vállaidat!"

Nevelt fiamnak

Tudtad hogy már nem bánt, amikor dühös voltál rám,

S arcomba mondtad, "nem vagy az apám!"

Tudtad milyen rossz, rég nem láttalak és

Amikor hiányzol. Olyankor,

Megkérdezem félve a telefonon;  "Láthatlak téged?"

Nem tudom mit adhatnék néked?

Milliárd pénzt, kastélyt, aranyat, csillogást?

Hiszen lehoztam már, 

Te vagy az

Kisfiam, Józsikám! 

És tudtad azt, hogy

Neked is megvan a kincsed, a csillogás,

Ott sír a kezedbe,

Alig látszik ki a földből a drágaság

Olyan kicsi, olyan pöttöm kis srác. 

És tudod mit? Szerintem, ez az igazi gazdagság!

1.szonett: Mond

Mond miért változnak meg a dolgok? 

Mond miért nem keresünk otthon 

Olyan dolgokat, ami csak te vagy most?

Mond ha sírsz a gyereked miért sír?
Miért nem érti meg azt az egy szót hogy, Nincs?

Mond ha a seb fáj, miért nincs rá gyógyír?
És ha lelkünk fáj miért nem értjük egymást?

Ennyire szemét lett a világ?
Csak elmegyünk egymás mellett, és jól van?

És nincs más, nincs egy futó mosoly, egy gondolat
Nincs összekacsintás, ölelés mert félsz

Hogy bélyeg alatt leszel míg élsz..
Látod világ, mit tettél?

Patkoltasd hát meg lovaidat
Javittasd ki  a szekérnek kerekét,

Hozass szegényeidnek

Kenyeret bort, gyermekeidnek ételt.

Mert, éhezik a gyermek, jó szóra,

És valami másra; a szeretetre és a jóra!

Egy pillanatnyi gyermekkor

Eleven játékos kölykök az udvarból

Labdát hajtanak, hangoskodnak "góóól"!!

Anyjuk kijön a házból, 

haza parancsolja őket, 

"elég volt!" 

Az este már egy órája eljött

És az udvar mintha egy függönyt

Húztak volna el, sötétségbe borult.

Itt van a ősz a szomorú! 

A lányok babáznak a házban

Volt akik barbit hoztak magukkal

S a kisfunér házikó, gazdára talált azonnal.

És íme, kert lett a nagy sublót fiókból,

Ahol megfordúlt sok makett autó.

A vacsora is előkerült, kenyér és körözött túró 

És a fürdés után, A ház asszonya fúj takarodót.

És Apu is eljön a garázsból, keze olajos.

Bemegy a mosdóhoz, a viz máris zubog. 

Lassan a házat a tévé hangja tölti be  beszüremlik a hang,

S elálmosodik a gyerekhad, 

és a szobába a mesemondó  Apó kéredzkedik be,

Mesél a királyfiról, királylányról, 

S lovak, sárkányok harcáról,

És a gyermekek szemére

Álmot hoz a kései álommanó!

Apa betakargatja őket

Mosolya öszinte

Holnap újra eljön egymásik királylány

Aki legyőzi a csúf boszorkányt!

2010 októbere

Ökönyálat futtat a szél
Lebeg, mint a legfinomabb haboskrém
Októbert ír a naptár
Dértől reszket a határ.

A rigóci erdőben úgy hírlik
Vipera az úr, de ilyenkor
Avaros gödrében 

Megnyugszik valahol
S néha el el ugrál felettük egy üreginyúl.

Hideg van a földes út is fázik
Itt ott motorfűrészek hangja hallatszik.
Találtam egy két géva gombát
Kosárba rakom, jó lesz az estére,

És ma jót eszik a család, nem félek.

De szomorú leszek 
Amit látok, mindenhol, ledobott szeméthegyek.
A bokrok tövében, építési törmelékek,
Rongyok, butordarabok szerte széjjel, 

S akkor a fűcsomó háta megett
felsír egy hang! 

Megnézem micsoda az?
Hát egy szatyorban kiskölyök kutya az.

Végig fut az agyamon, hova
Kéne vinni? Gondos gazdát kéne keresni!
Mire beértem barcsra, 

Számtalan variációk után,

Úgy gondoltam talán örülni fog neki kis unokám.
Igy hát haza vittem

pulóverembe tekert

Kisjószágot,

Aki a szatyor mélyén csendben kucorgott,
Hát ez a hónap október, így hozta el nekünk a Mackót,
Az örök vidám új családtagot.

Mi vagyok hát?

Mi vagyok hát? Költő? Magyarul

Író deák? Akinek balogul

Áll kezében a penna, 

mintha gerincét törte volna, egy nehéz gerenda?

Ó hitvány toll jutott nekem

Nem jön ige, sem jelző az eszembe

Miért nem vagyok Bari Károly

És oly nagyra tartott,  

Choli Daróci József barátom!

A költőnek arany babér 

koszorú övezi fejét, 

Hazája ismeri tudja

Nevét, versét, költészetét.

De te hazám nem ismersz

Nevem sem tudod, pedig mekkora gyöngy lenne

Ismeretlenűl is ismerős: 

Orsós György a költő ember!

Karácsonyi hangulat

Csillogó pompát rak a havas fenyőágra a hold

Sápadt fényébe, csillámlik a polc

Valamit álmodik a gyermek

Megfordul, álma nyugtalan, 

Kezével keres engem,

Talán óriásokkal vív harcot?

Nem tudom, át ölelem, 

Az utca lámpa csillogása beragyogja

A század utolsó karácsonyfáját.

Egy üveggömb megbillen egy kicsit

Leesik és összetörik, 

A macskám székről le ugrik,

Majd a szobára nyugalom száll.

Kint elszívok egy cigit, és a fotelban 

Elbóbiskolok, és valahol 

Egy dalt oszlat el

A szélben, a karácsonyi hold 

Másnap ünnepre ébredek, 

A lurkók fent vannak, 

kávét főzök magamnak, az ízét élvezem,

És neki látok a munkámnak.

Ma is boldognak látom a fiúkat, 

A játékok a fa alatt hevernek

"Rend a lelke mindennek". 

"Majd később rendet rakok, kitakarítok" mondogatom,

Mert tudom, hogy végre, jól indult el a napom.

Ösz erdő dala

Ősz hangján áttettsző

Bőséges zölderdő

Nagyhangú brekegő

Csendhangján cirpellő 

Csend hangján cirpellő

Fakopács dobpergő

Vadmalac röfögő

Nagy sárban fürdőző. 

Zeng zsong a nagy erdő

Táncot jár a vén teknős

Mesél a nagy mező

Tobozt hullat a nagy fenyő.

Kora ősz itt van hát

Gímszarvas táncot jár

Bőgése hangos dal

Meg van  az énekkar. 

Vezényel a vén bagoly

Kocsányos tölgyfáról

Tündér kacaj körbe fog

Álmot sző, s megcsókol!

Téli sanzon

Még rásüt a nap, a somogyi tájra

Még búvik a fű a falevél alatt

Még ködöt szitál a korai est,

Az avar színes és nedves lesz.. 

Egyet ráz a vállán a éjjeli hold

S fagyot hoz a fehér hó, 

Égi vánkosából, a duzzadó fagy, 

Keményen rámar a falum tornyára.

Míg fehérbe öltözik a táj

Elébb pompát rak rá a dér, 

És lásd ott a dombok ormán, Sapkát köt a jeges szél.

Tavaszt hozó szellő, lengi be a fákat, 

Virít a kankalin, és, az orgona ág

Még szusszan földben a szár és a mag,

És lassan virágba borul erdő és a diófa.

Karácsonyi ének

Tél hangján áttettsző

Hópihés hófelhők

Párnát varr, földemre

Faggyal, s lent meleggel. 

Faggyal, s lent meleggel

Télapó jön örömmel

Hoz neked, mindenjót

Puttonyba, csudajót. 

Puttonyba csudajó

Kalács, és aranykóc

Télapó, de jó hogy jösz

Gyermekszíve jó felhő. 

Gyermekszíve jó felhő

Karácsony is már eljött

Szép fa a szobába

És boldog szem megcsillan. 

Boldog szem megcsillan

Pompa vár éjszaka

Játék vár minden hol

De szép a karácsony. 

Újév is itt van már,

Pezsgő is durran már

Szívünk már táncot jár

Boldogság  vár reánk!

Titkok

Titkok téged rejtenek

Őrt állok, míg felébredsz

Beborítasz engemet

Talpíg vidám színekben! 

Én is írtam életem

Ha már szerettél engem

Hoztál könnyű perceket

Ha már így hozta az életed. 

Őrizd meg gyermeki lényed

Ha bántottak az emberek

Nevess velük, mert csak így lehet

Gyönyörűséges a te életed.

Mira

Téglagyár udvarán, egy kicsi házban élt nővérem a népes családjával. Soha az életben nem gondoltam hogy megannyi romantikát, kalandot fogok megélni ott. Így az ember életének nyugvó pontján már csak a régmúlt dolgokra tud, szeret emlékezni, de ezek az emlékek ha megmaradnak, örömöt okoznak.
A nagy keverék kan kutya olyan komondorféle volt, barátságtalanul morgott, mikor az ólja előtt elmentem! A nap melege oly annyira tűzött az udvarra, hogy még arra sem volt hajlandó, hogy a fából készült tákolmányából kijöjjön. Nővérem, egy piszkos kopott abroszos asztalon, egy jól meg termett disznót igyekezett fejszével, felaprítani. Az öreg kését a betonon meghúzta párszor, és ketté hasadt disznót módszeresen vagdosni kezdte. A felszeletelt húsokat, egy vájling, és egy bádogkádba rakosgatta. A zsírnak valót, amit úgy tervezett, hogy kisüt, egy nagy lábasba dobálta. Már igen csak magasan járt a nap, mikor végzett a disznóval. A nagyobbik fia, megrakta a csíkos kályhába a tüzet, ami egy kicsiny kis konyhába állt, és utána a zsírt feltette sülni.Egy óra múlva a kis konyhából, finom fokhagymás sült hús illat szállt fel. Én csak figyeltem, ahogy a legidősebb nővérem, hogy sürgött forgott a konyhába. Mivel népes családja volt, nagy cigány kenyeret kellett csinálnia, hogy másnapra is jusson belőle. Hogy ne unatkozzunk, a nagy diófa alatt leültünk, és egy ócska kopott gitárral, gitározni kezdtem. Volt aki kanalat ütötte össze ritmusra, volt aki a ceglédi kannát püfölte. Csak hamar jó kedvünk, lett. Késő délután az udvaron lévő asztalt megpakoltuk mindenféle finom sült hússal, kenyérrel, kovászos uborkával, és két liter fehérborral. Titó az öreg cigány elővette a hegedűjét, és egy régi szerb cigány nótát kezdett játszani rajta. A leg idősebb fia alá tercelt hegedűjével, és gyönyörű kétszólamú dalt játszottak, de úgy, hogy mindannyiunknak a könnye kicsordult. Az esti fél homályba, egy könnyű lágy lánykéz ölelt át a nagy fánál. Juli volt akivel már három éve jártunk. Mint mindig a gyönyörűhangjával egy vidám roma dalt énekelt

 " Liza Liza kicsi fiad hol van... A nóta betöltötte az udvart.

Titó ráhangolt a hegedűjével a mi nótáinkra, és a végén már ő is táncolt velünk és húzta végig. Az este, a nagy nyárfa tövében talált minket, és szanaszét aludtunk el a hűvös nyári éjszakában.

Másnap a cigányok az öreg telepen, mintha meg lettek volna veszve, nyüzsögtek  harsányak voltak, susmorogtak itt is ott is. 

Nővéremtől Katitól tudtam meg

hogy a falu végi cigánytelepre, egészségügyisek jönnek sátrakkal, hogy megfürdessenek öreget, fiatalt, gyereket, mindenkit. Úgy is volt. Délutánra

összerakták a sátrakat, nagy tartályokat rákötötték a csövekre

beállítottak egy két borbélyt akik az orvos utasításra lenyírták a gyerekek, és a serdülők haját. Akár lányok voltak, akár fiúk. Akárhogyan is ellenkeztek a hajnyirást megkezdték. Én és Juli eltüntünk az erdőben. Előszőr ő nézte meg a hajamat, hogy nem vagyok e tetves. Majd én is át néztem a haját, de hamar dülőpontra jutottunk, hogy egyikünk hajában sincs tetű vagy serke. 

Julinak volt egy húga, aki olyan 9 év körüli leány volt. Eléggé kíváncsi leányzó volt. Többször kérdeztem az anyja elött, hogy mi volt az iskolába, de a az anyja csak legyintett, "minek az?"

Volt, hogy az Iskolától többször jött levél, hogy a kislány nem jár be tanulni, de a pénz büntetést, az anyja  valahogy nehezen kifizette,de akkor sem hatott a lányára. Eltelt úgy egy év hogy nagyon kevés óraszámot töltött a suliba, így megbukott. Azon a nyáron figyelmetlensége miatt elütötte egy tehergépkocsi. Súlyos sérülés miatt kórházba került. Többször megoperálták. Egy fiatal lány járt be hozzá beszélgetni, akivel barátságot kötött.

A lány szép lassan a meséivel megszeretette vele az olvasást, és lassan az írást is, de a törött ujjai miatt, az lassabban ment. A gyógyulás nehézkes volt, de kezdte megszeretni a tanulást. Juli nővérének megigérte, hogy ha teljesen meggyógyúl, akkor elmegy az iskolába és behoz minden lemaradást. . A barátnőjének is elmondta, és meg is ígérte neki. Elhatározta, hogy tanítónő lesz belőle.Több mint  egy év után visszament az iskola padban. Igaz az anyjának két évbe tellett, míg elfogadta lánya magatartási változását mármint, hogy megszerette az iskolát.

Egyszer egy séta közben Juli mesélte, hogy neki csak hat osztálya van.

Megigértem neki, ha ő az esti iskolába beül, akkor én elmegyek pénzkereseti lehetőség után, az öreg Jani bácsihoz, méghozzá teknővájó leszek. Volt egy szakmám, férfi és női szabó. Kettesre vizsgáztam, de egy újbani vizsgák után, szákközepes érettségivel, megcéloztam a technikumot is. 

Sikerült.

 

Julis néni

Agg, redős arcára ül a csend

Kezét ölébe teszi, és egy

Kicsit elrévedez.

Ősz hajszála, eltakarja 

A legördülő Könny cseppet,

S nézeget egy régi fényképet.

" Micsoda nő voltam!" Mosolyodik el

És új reményt ír arcára az élet.

Talán láthatja még leányát

Aki kint él, idegenbe, eszi más ország kenyerét, s issza teáját.

Felsóhajt, és szíve majd megszakad belé!

Egy dalocska jut eszébe amit anyja dúdolt maga elé.

A dunnás ágyhoz sétál, 

Karjába veszi a  kopott mackóját,

Egy percig, mosoly ül arcán, már

Már, érzi, hogy  "a vonat bár mikor hozhatja ezt a leányt"!

Az asztalon megteríti az új zsolnait

Azzal várja szeretteit,

És ezt minden nap megteszi.

Keze ráncos, de a gondolatai Mint kergetőző fiatal fruska kislány, 

És újra egy mosoly az arcán

És szemeit lehunyja!

Pár éve hogy elment a párja,

Érzi a csontjaiban

Mennie kéne neki is.

De valami visszatartja

Az éveinek, száma, és az Ezerkilenszáznyolcvanhat nyara,

A kisbabájának várása.

Őt, Aki kitántorgott

Nem is olyan rég, jobb életre vágyva,

És most kint él a gyermekei apjával

Ott, ahol elágazik az Amazonas.

Árva gyermek meséje

Nincsen pénzem, szegény vagyok

Ég a szám az éhkopptól

Lesem a bolt ablakán át

A szódát a szomjoltót.

Ruhám is szegényes, 

Gatyám is lyukas

Hideg járja át. 

Ma reggel az utcán, megkergetett 

Egy ronda fekete kutya,

Elhajtott engem egy száraz kenyér miatt,

Éhesen hajtom le fejem, a szálmakazalban, a

Rongyok hideg fogságában. 

Jaj  nekem,  nincs melóm

Nincs semmim  kidobott

A nevelőotthon, utcalakó lett belőlem, figyeld? Gondoltam,

Betörök hogy ehessem

Embert ölök  hogy pénzéért ruhát vehessek,

De jaj,  miket gondolok itten elhessentettem a dühödt gondolataim,

És leülök a folyó parton

Valaki megszólít  "fiam, mit csinálsz itt? 

Segítenél nekem

Mert szükségem van rád!"

Egy öreg néni állt meg a járdán

Mire igent mondtam volna,

Megigérte, lesz koszt kvártély a fejem felett, azonnal,

Csak jöjjek el vele,

"De én cigány vagyok  mit akar tőlem a néni?"

"Semmit! Csak vágd össze a fát, tartsd rendbe az udvart  etetsd meg a jószágot, akkor nálam maradhadsz addig, míg akarod.."

Lehunytam szemem  azt hittem isten szólított meg ily kedvesen

Igent mondtam, és vele mentem,

Remélve hogy jobbá fordul az életem.

Tíz év múlva amikor elbeszéltem

Feleségemnek, 

Ő mosolygott, és  és papírt tollat ragadt, 

Nagy betükkel odaírta:

"Ő volt az én mamám,

A nagy mamám! 

de te akkor még nem tudtad drágám!"

Ars poetica

Ha leülök és írni szeretnék

Magamnak annyit mondanék,

Tedd le a pennát, s várj addig

Míg a gondolatok mélyen az agyadban felsírnak, amíg

költészetté nem zokogják a soraidat.

Koraősz Berzencén

Itt van az ősz, bebújt a fák alá

Berzencén az utcákat hűvős szél járja át

Narancsba bújík, az erdő

Vadkan csorda horkan átrajta, és elered az eső

A rőt avarban egy szarvas bogár búvik meg hallkan,

A fecskék mint a hangjegyek a kottán

A villanydrótokon, üldögélnek

Messzi utra készülnek

Le valahova délre.

A hajnalok most már hidegek, a korai csendet

Dám vad  hangja veri fel,

Egy aranysakál falka,

Oson át a hídon, oda a lipéki-patakra, ami dél felé rohan.

Az országúton megyek kocsimmal

Megkell állnom, mert

Őzek rohannak át elöttem 

A hajnali pára, az orrukból 

Mint valami gőzgép, fujtatva ereszt

Sápadtan kél a nap

Lassan hajnali hatóra van.

Jó lenne egy kávé, majd Nagyatádon iszom

Még Huszokét kilométer,

Talán nem is olyan sok!

Halkan duruzsol a motor

Meleg van, a fűtés jó,

A fák rohannak mellettem

Néha egy egy korai kamion.

Szálló köd között ismerős házak

Kutya ugatás, és hangos  sorompó csilingelő hang

Megállók  a jelzőnél

És egy piros vonat, lassan útra

Kél.

Míg állok , és várok,

Belém nyilallik a felismerés

Szeretem ezt a várost

A falumat, és az egész Somogymegyét.

Akik hozzám szóltak

Végtelen folyam, ahogy a láva

Pusztítóan indúl utjára

Tarolva eget s földet, terményt

Vagyont, s életet.

A rossz indulat is ilyen, ordítva

Pusztít minden jót, s valamiért fordítva gondolkodik az elme,

S vak az igaznak  szeme!

Ember emeld fel fejed

Ébredj fel fásultságodból

És alkoss újat, teremts szép dolgokat

A jövőnek, és adj értelmet a cselekedeteidnek, fontosat!

Rohanj remény, a bezárt ajtókhoz

Mert ott van a változó jó,

Mert ott van a jövő szava

Gyermekeidtől ne lopd el a jót

Hanem add meg a fényt ott

Az alagút végén, ahol még a sötétség az úr, 

Mert ez a jó szolga, a Szabadságunkért fut!

Dráva parton

Dráva lomhán hömpölyög Kavarog örvénylik!

Mint egy szeplős fruska,  

Úgy mosolyog az ég alja.

És a víznek habjai

Még nyaldossák

A kidölt fák ágait, 

Mint kisgyermek a fagyit,

Nevet kacag s közben hajtja Maga elött a születésnapi lufit.

A folyó szélén, novemberi halott Növények szürkülnek bele a vízbe

S ülök a partján. 

Távolodik a madarak csicsergése. Este lesz..

Ma nyugodt vagyok! 

A víz lassan elviszi a bánatom

Most egy pillanatra elveszítem Minden fájó emlékemet, gondom

Itt a Dráva parton.

De nem! Csak letettem erre a

Füves homokos talajra,

Porladni egy pillanatra.

És belefeledkezem halászó sas  szárnycsapásaiba.

Meggyógyultam hallod ember, mit szólsz ehhez? Mondogatom magamnak csendben,

Bánataim, örömeim a földön heverésznek, 

Mint szétszórt játékok 

A kórház termében.

Az éj lila színt fest az ég aljára  talán vihar lesz éjjelre vagy hajnalra? 

Nem tudom!

Most szabad vagyok  az engem körül  kerítő  zsongás, hangok,

Pillanatra elszakadnak, 

A depresszió tova tünik, 

S lélegzethez jutok.

És mellém szegődik egy varangy,

Hosszasan nézzük egymást!

Talán azon töpreng, 

Hogy melyikünk toccsan bele.

Te utálátos varangy: honnan tudod hogy a folyóba akarom emészteni magam?

Honnan veszed, hogy megmenthetsz engem magamtól.

Hiszen a gyászom mélyebb 

Mint ez a folyó,

Talán felállok és megcsinálom...

De valami fontosabb eszembe jut.

Haza kell mennem, enni adni a gyerekeimnek, megfürdetni, lefektetni őket, s eszembe jut, holnap mennem kell dolgozni!

Magam vagyok velük, anyjuk nincs!

Egy éve elment! Mélyre!

Le a földbe! Kereszt jelzi nevét, 

És idejét, évét!

 A nap lenyugodott, 

És a gondolataimat felveszem a partról, 

Agyamba egy kis fiókot

húzok,

S eldugom benne könnyeimet, s a gondjaimat, 

Elbúcsúzok tőled, te vén folyó!  És haza megyek mint egy vén komondor. 

Barcs, 1990  április 11

Veled lenni

Elöttem van arcod nemes vonása

Ma nagyon szép vagy.

Alakod belevész a fényáradatba

Nyított ablaknál, s rád talált a kora tavasz 

Ma ibolyát szedtem neked

Illatjával oda vonzott egy dongót

Neked adtam volna

De ijedten eldobtam. 

Hogy miért? Nem tudom!

Nekem a világon te vagy a legszebb

Nincs színem hogy a 

Hajad szőkeségét lefessem,

Talán Vladimir Volegov, a festő.. 

De ő sem! Pedig ő a legjobb ezen a bolygón!

Nagyszerű gyémántja vagy a világnak

Leheleted virágos kertjében

Fürődtem minap

Testünk egybefort, mert ilyen a tavasz!

Kérlek segíts tökéletesen Szeretni, hiszen még Tapasztalatlan fiatalember vagyok,

S vezess a kikötőhőz

Mint egy vak hajót , a világító torony...

- Mert szükségem van rá, 

Mint Szent János bogárnak a villodzás! 

Érintsd meg bőrőmet, 

Mert a lágy szellőd, amit ujjad hegyével keltesz a kezemen

Hogy kisimítsa a sejtjeimet

És újra vidám neveletlen kamasz leszek, veled.

2011.dec 12

Szeretet szonettje

Kell már a jó szó mint a falat kenyér

Kell a szép meglátása nem csak a dühödtség

Tudom néha rosszak  vagyunk és változunk mint a felhős ég,

és a világ is más lett, olyan mint én!

De, a jóság él tudom, mert terem A föld piros rózsát, kankalint, Édesgyökért, 

Meg mindent.

De, figyelmezz a gyermek arcára, hogy ha sír , 

Csillog a szeme akkor is ha kér,    S szemébe könny szökik,

És amikor egy öröm meglepi

Ezt a szót hogy köszönöm, oly hálásan rebegi.

 Elfelejtettünk gyermeknek lenni,  pedig néha kellene,

Csoda gépekkel tudunk várat, s hazát építeni,

Embert, állatot gyógyítani,

Növényt termeszteni, és az 

Isteni egyensúlyt, megtartani.

Talán szép volna a világ, velünk  Nagyra nőtt felnőtekkel,

Velünk, akik hiszik, 

Szeretettel is lehet hegyeket mozdítani!

2021 szeptember,25

Megszólítalak!

Szeretlek Uram

Elviszel a 

Világosságos

Gondolatok

Felé

Nem félek én

Hajód árbóca

Vezet országodba

Bizakodom

Mert jó a szándék

És a szereteted

Visz 

Legyen mindannyiunkkal

Jóságod

És kegyelmed!

Ámen

Séta a cigány- ároki erdőben

Sír ri itt az erdő

Rángatja a szél

Ősz söpör rajta  át,

Megjön a tél! 

Még terem itt ott 

Egy-egy gomba

És a késő őszí időjárás

Most egy kicsit goromba, 

Már madár is, 

Egykedvűen repül az ágra.

S a fagy is rádermed 

A lovaskocsi istrángjára.

Még süt itt- ott a nap

Dér lapul ott, ni!

Mint egy fehér női kalap

S az erdőt avarát ellepi!

Lenne kedvem itt maradni, Gyönyörű e vidék tája

Magasban útra indul

Egy váratlan a zaj, a varjak károgása. 

Nem soká este lesz,

Igyekszem én is haza,

És a Berzencei erdőn át hosszan,

Átrohan egy ijedt szarvas csorda.

Bánatos dal

Bánatos dal 

Üres a szívem, pedig dal lakott benne

Üres a lelkem ,pedig virággal volt az tele

Elmentél leányka messze mentél

Elmentél messze földre a tenger mentén. 

Angolföldön találtad meg a párod

Angol földön, építettél házat

Gyere haza kicsi leányka, vár valaki itten

Vagy felejts el örökre, mert veled is jó az Isten!

19- ik szonett

 19-ik szonett 

Vasárnap van. Nyugalom van itthon,

Nincs robot, nincs pszichés zavar.

Vasárnap van, szociális otthonba vagyok

Úgy döntöttem, ma nem leszek napos.

Mindeki szolgálja ki magát

És bírja el a maga baját.

Elfogyott a dalom, várom a madarak

Csicsergését, de csak a vonatfütty hallik valahonnan.

Január van, hideg január

Még a a fagy is megfagyott.

És majd egy korsó sör is jól esik,

És a nyári emlékek ott vannak messzi

Istenem, nem volt jó az a hétéves nyár.

Megette a nyomorúság

Az életemet, kenyérre is alig jutott

Most itt vagyok nyolcéve

Befogadott ez az otthon

Mert a "nincs" koldusa vagyok

Gyógyulj meg ember

 

Idegesen ültem a padon
Mindenhol pszichiátriai dolgozok
Nem tudom hova menni
A kapún két lakat, mondom:
"Nem tudok hova menni!"

Nyom a rivotril a risperdál
Ma aludtam több órát
Fáj a fejem, és azt képzelem
Otthon vagyok veled drágám.

Most még nem tudom hogy meghaltál
A szülőasztalon elvéreztél
Mert volt egy goromba aunerizmád
Talán Orvos mondta későn vettek  észre és aztán....

Megbolondulok! Hogy nem vehették észre.

Most itt vagyok a kórházba nélküled,
És semmire sem emlékszem.

Zuhanyt kaptam az imént,
Kikötve vagyok az ágyon
Pisilnem kell..
A hólyagom tele, elengedem.
Büdös a vizeletem és a szelek is bántanak..

Több hónap óta most engedtek
Ki az udvarra
Fáj a napsütés, és fúj a szél
Állítólag tavasz van. Te jó ég!

Taknyom nyálam egybe folyik
Egy tanuló lány törli meg a nózim
Be mennék, mert fázom, de a gyógyszer lebénított, szólnék neked ember,
De a nyelvem nem mozog, csak nézek ki a fejemből üresen.

Szugerálom a zárt kaput, mennék de a járóka
Nem enged, a hülye!
Szinte belenött a betonba.
Egy lovat látok lovasával menni. Hív hogy menjek...

Utána eredek, de erős férfi kezek
Visszatartanak a szabadság lovasától
Aki csak mosolyog és én csak vágyakozom.

Nem tudom mi történt velem,
Éjfélt üt az óra
Egy szép lány ül a takarómra
Mesét mond, lassa és suttogva,

Tudom hogy képzelgek,
Nem fájnak a szinek, ezek csak képzelt a
Emberek,
Meghalni kéne, de a kaszás
Végig néz fiatal testemen
Azt suttogja,
"Ott van még egy csecsemő, és
Egy neveletlen gyermek akik a tieid,
Ők most az elsők, és nem a kínjaid
Menj haza, s gyógyúlj meg ember!"

utolsó kérés

Utolsó kérés

Már öregedő kézzel simítom puha arcod

Már vénülő hangommal éneklem el az utolsó dalom! 

Már fájó izületekkel pengetem gitárom,

Már gyengülő szívvel örzöm szép hangod!

Ha majd az az éjszaka hűvös csókkal zárja le szemem, 

Ugye te ott leszel? Fehér keszkenöddel

Letörölni a szemeimről  az 

Utolsó könnycseppet, kedves!

Üzenet a Médiának

Lefárasztott vagyok a dumádtól,  Az arcodat nem érzékelem már  A nyamvadt elektrodiodáidon át,

A hangod is elsuhan mellettem

Lábam is remeg,

Leülnék melléd, de valami tovább terel.

Mellettem egy fehér asszony, 

Ölében a gyermekünk, aki fel- fel sír.

Ma még nem evett! Még korán van. 

Hosszú útra indul a test

Szét zilált lélekkel kereslek téged

S nem mondta el nekem még

A ragyogó elme, Mahatma Ghandi, Hogy hol van a bölcsesség köve..

De nem találtalak sehol, mert Tova vitt a  a négy évszak terhe!

Leülök egy kőre, és utol ér a gyengeségem!

Az életem talán alázattal tellene

Mint egy jól idomított vadászebnek

Ha a felsőbb rendű ember, megszelídítene,

Mert ha nem, akkor a föld alá Küld, mint a valami isten.

Forditsd kifogásaid bele a képembe, 

Vagy suttogd sziszegve!

Arcúl ütöd az éhezőt, s szemébe nevetsz,

Sikert érzel a győzelmed felett, 

S bárgyú vigyorral az arcodon,

Pedig ha tudnád!

A szerveinkben, végzetes a hízás, 

A cukorbaj, az elmebaj a romlás,

Nincs ami mind ezt meggyógyítaná..

Mert nincs a földön olyan orvosság! 

Valaki emberségét eladta tíz ezüstért!

Bocsánat, önt megkörnyékezte a a magánjogúszövetség?

Ej, vastagbörű seholországbanélőembertársam

A győzelmed után, 

mégsem édes ízű a szád? 

Kedves hazánkban ideiglenesen, (holtáig!!!) élő

embertársam!

Épits várat szeretetből

S ne a határtalan gyülöletedből!

Összetépve

Papír darabok szerte- széjjel,

A padlón, most újra írom a betegség utáni életem,

Hurrá! Ma újra látom az otthonom!

S a zárójelentésem darabokban a folyóson!

Elöttem  szabad élet, most ujjongok, 

Mert vár a házikóm,

Egy nagy halmazt ír le a földön a papírkupac

Pedig ez csak az kilátástalanságaim borzalmai voltak,

De, most már nem érdekel,

Csak az, hogy téged "agyi" vírus túl éljelek

Ma elmegyek tőled!

Mert igy hozta az élet.

Nyisd ki nővérke még utoljára azt a nagy ajtót

Kezembe veszem a pakkom. Na! 

Kint a másik utcában 

Vár a szabadság!

Bucsúzok ezen a szép napon

Pá skizofrénia, pá pszichés bajom!

Holnaptól egész leszek újra,

Kettős személyíségem megváltoztatom,

Nem leszek többé szőke ember,

Bármennyire akarom,

Leszek hát cigány, olyan 

Pompás akasztani való!

Dolgaim

Verselek, csecse-becsék a betűim

Szavaim épp hogy ki tudom nyögni

Dolgaim, rendezetlenül össze- vissza, mint a tekergő pályudvari sín.

Sorsom, sanyarún- boldogan, alakul újra s újra.

Mint lépni tanuló kisgyermek.

Életvonalaim tenyeremen elmosódtak,

Haldokló dorgáló szavak, elfeledtek.

A szidások elmaradoznak, 

Vagy kátránypapírra íródnak,

Amik az háztetőkre olvadnak!

Jaj, de bűnömről írni nehéz

S az intő szó is kemény,

Mint egy kölyök ki ablakot tört,

Büntetésül rám szállt az elmúló idő.

Igen, vannak boldogító röpke percek

Hunyorogtatóan, szép képek,

S bennük, hitem a jó életben!

Sokszor, mint a tűzmadár hamvaiból újjá éled,

S elfárad, felrepül  de többé már nem lázad.

Hallgatag arccal a nap felé nézek,

Bűnöm megbánom, és a csendhez

Szól elhalkuló énekem.

Az éjszakába suttogott szavaim

                                                                 

Ma már harmadszor néztem  

A testedet, ördögi játék ez,

Megbolondít, alakodnak vonala, 

Ring akár az aranyló búzatábla!

Vágyak borítják el szívem, 

Kék színű pillantásod belém mar, 

Mikor csókolsz, nyelved akár a ficánkoló hal... 

Kívánlak, akarlak, akarlak még!

De ez most más! Ez egy édes álom kép.

Mint kövér gyerek aki ellop

Egy cukorkát,

Úgy csenném el a szíved, mert fáj

Hogy nem lehetsz az enyém, 

Én vén vagyok, te pedig, fiatal lány!

Megvakít az éles vakító hajad aranyfénye,

S nem tudom, miért nem érzed?

Szeretlek, mint a nap, az őt eltakaró felhőcskét is,

És a verseim  nem mondják el neked, 

Az életem szomorú meséit.

Semmim nincs! 

Csak az éjszakába suttogott szavaim,

Egy illat, egy kép, és magamba fojtott sóhajok,

És az illatod melyet a ruhád, hajad hordoz,

És a megálmodott,  vad csókok,

Itt a kiszáradt ajkamon!

Anyámnak

Hol vagy anyám?

Talán rejtekedben sírsz?

Mert már rég elment apám?

Már nem kiabálsz velem, 

Nem húzod kezem, hogy iskolába vígy!

Nem teszel boldogan, a tél idején

Kopott lukas cipőt a priccsem alá,

S többé nem főződ meg 

Azt a lopott kacsát,

Amit éjjel hozott bátyám. 

Anyám, te soha nem panaszkodtál senkinek sem

Ha nem volt pénzed, 

Csirke ólat tisztítani mentél csendben,

De estére már ott gőzölgött a krumpli leves a sparhelten,

S nekem fújtad hűtődted és megetettél engem csendben!

Anyám, miért álltál be mosónőnek a halál oldalán? 

Nem volt elég húsz évig a Maris asszonyságnál? 

Miért nem élsz most? 

Görnyeszted hátad, egy papírdoboz alján?

Mér,' nem versz meg újra  engem

A kölyködet, az engedetlent! 

Hiszen, most kereszttelen földsírodon,

Csak egy árva kankalin kesereg.

Engem, az anyátlant, ebben az derengő életemben...

Már csak távoli dalod ringat el csendesen.

Te tetted ember..

Az elég sem volt elég. Még több kellett, még nagyobb, még gyorsabb, még magasabb, még drágább, még szebb, még hamisabb, még több, még több, még több…

A repülőid eltakarták az egemet, a hajóid eltakarták a tengeremet, vonataid a földemet, felhőkarcolóid a hegyeimet, felhalmozott árucikkeid a tükörképedet, fesztiváljaid zajától nem hallottad a madarakat, nem hallottál engem, s nem hallottad magadat.

Ember mit tettél?

Rohantál, hogy még több országot láss. Nem volt elég egy utazás, nem volt elég száz utazás, hajszoltad a menekülést, a helykeresést, és észre sem vetted az otthont magadban. Nem volt jó az erkély, az udvar, az erdő, a közeli domb, nem érdekelt a patakpart a házad mellett, mentél, csak mentél, mert azt hitted, menned kellett.

Ember nem értetted!

Nem értetted, hogy miért lángol a tüdőm, hogy miért olvad a jegem, hogy miért nyelnek el városokat a rengéseim. Nem értetted, miért torpansz meg miért? Miért nem jön az újabb siker, miért egyre küzdelmesebb akár csak egy lépést is tenni meg. Nem értetted, mit jelent megállni, mit jelent hátrálni, mit jelent hálát adni. Nem értetted, hogy segítséget, hogy szünetet, hogy figyelmet kérek. Nem értetted, mit jelent rajtam élned.

Ember vedd észre!

Vedd észre végre a lényeget! Állítsd le kicsit végre az életed! Hagyd az autót, a repülőt, hagyd a bulit, a melletted ülőt, vedd észre a hangodat, a fiadat, a lányodat, vedd észre a napsütést, a szelet, a friss levegőt, az erdőt, fejed fölött a tetőt, vedd észre, hogy jól is használhatod az erőd! Vedd észre a néptelen utcákat, az üres tereket, a máskor mindig oly zsúfolt épületeket. Lásd a világodat, amit építettél! A tiéd! Csak egy kicsit túlsiettél. Halld meg a tenger imáját, a madarak lármáját, a tapsot az erkélyen, az istent a szívedben. Lásd végre a nagyobb képet, vedd észre, hogy ahogy volt, az, az nem élet. Vedd észre, hogy most a te tüdőd lángol, hogy most te vagy a jegesmedve mindentől távol, vedd észre, hogy te vagy most beteg, mert nekem gyógyulnom kell, hogy tovább vihesselek!!

Imám a Jézushoz

Ej! Hát mi az én keservem a tiedéhez képest,

Te életedet adtad értünk és értem,

Nem sírtál a keresztfán, megtette azt a hideg eső,

Mikor betegségeket mosott le a gonosz nép testéről.

Mosd hát le lelkemről a sok rárakodott gyalázatot, és bűnt

Mosd hát le, esőddel szíveinkről az átkot, mit

Egymásnak kívántunk,

És minden napi kenyerünket add meg nekünk ma,

És engem ne hagyj a kísértéseimbe, de szabadítsál, meg

 A gonoszságaimból. 

Adj erősebb szárnyakat, őrangyalomnak, 

Mert azok bűneim súlya alatt, már megrokkantak,

És adj erőt hitemnek, mert az gyenge lábon áll.

De, tudd meg, hogy szeretlek, mert idáig elvezettél,

És hogy tanulhattam betűvetést gyerekként,

És hogy, gyógyulhattam, betegként,

És azt hogy egyáltalán szerettél. 

 

Halk sírás a falnál

Téglák sora emelkednek az égig,

Gondolatom, még mindig falakat épít

Valami suttog, s utánam ordít!

Utána kesergek még egy kicsit!

Hát ilyen vagyok veled kedves,

Keresem a helyem, az Omladozó falnál, 

S egy téglát simítok meg az öregedő kezemmel! 

Most az arcom ég, és könyörgök az ég felé..

Tudom, Könnyek hullnak alá a sok gondtól, arcodról

Szemeid lágyan megrebbennek,

S néha, ha valami bánt s

Kél, valami lágy színes árny, és dúdolok egy hangot "lá",

És ez olyan más, mint egy halk hang a falnál. 

Velem sír a északi szél, s üvőlti  A nyomorom a viharos ég!

És akkor bennem felkél a lepke szárnyú vágy...

Mi ez ha nem halk szimfónia a falnál? 

Ha elmennék, ne küldj el haraggal

A szerelem sem ordítja nevünket az egekig, 

Csak hallgat szemérmesen, 

S néz ránk szelíden. 

Játék, melyet sarokba dobnak,

Ne légy nekem olyan soha

Emeld fel tekinteted, 

És légy mással boldogabb, 

Ha én már nem leszek, 

Szemfedőt az idő kössön szememre

De kérlek kedvesem, 

Abban a hitben hadd mehessek el,

Hogy míg éltem, örökké itt voltál velem!

Bucsú a várostól

                                                               

Örökre elhagytalak Barcs hazám.

Hamvaimat senki se szórja a

Dráva folyó hullámaiba,

Harminc évem eltelt, s nem szerettél városom,

Mostohám lettél, s lettél a balsorsom.

Kivert kutyaként nyögtem szalmakazlaid,

S tüdőbajjal és meggörbült Hátammal támasztottam az

Omladozó kunyhóidnak falait! 

Büszke nem vagyok hideg utcáidra,

És én konok, éhkoppot is nyeltem évekig alatta.

Munkabéremből alig éltem, kifizettem

Neked az utolsó fillérem,

És morzsákból összerakott, balsorstól teli roma életem,

S lettem szolgád te elszegényedett népem!

Örömöm csak lopott emlőd volt!

És a fáról elcsent utolsó szem dió.

Lásd, máshol fog testem földbe szállni,

És ezernyi rossz emberi sors pedig, rád telepszik!

S tudod mit?

Virággal szórd ünnepeidnek tereit,

És szavald el ha teheted, 

Cigány  költődnek míves verseit.

olyan vagy nekem

Olyan vagy nekem sorsom mint a némaság,

Mikor a szó elmegy messze vándorútra

És a látás elhomályosul

És zöldhályog ül a szem gödrébe 

Levegőt veszek, utam folytatom

Nehéz nekem a járás, a fák mint a fantom

Ijesztgetnek, a surrogó szélben

Ma még nem ettem 

Az eső vizet csókol ajkamon

És ázott ruhámon most

A november hagy vizes nyomot. 

Vágyom a melegségre

Kályhába ropogó tüzre 

Fát teszek és 

Csendben felsír a szívem,

Istenem két hónapja, hogy

Eljöttél narancsszínü szeptember. Most velem lakik a november

Látom ahogy a szódás megáll 

Egy ház elött

Pokróccal takarja be lovát 

És egy láda szódát visz a szomszédba.

Még el kell mennem a boltba

Holnapra megint esőt mondanak 

Összehúzom kabátomat

És hangos kutya ugatásoktól 

Visszhangos utcákon át 

Haza ballagok s berzencén

A befogadó Otthonomba

Ahol finom étel s jó meleg vár. 

fiamnak

Harminchárom éves volt barna szíved

Harmincháromszor halt szörnyet

Abban a szent másodpercben, ott messze,

Ott a kamion alatt, nem szenvedve.

Sikító fájdalom a szívembe, szétmarcangolt tested, 

Hamvaidra telepszik széttépett emléked, 

A színek még harsányak, elevenek,

Gyermekkorod nevetése cseng fel bennem. 

Köszönöm, hogy megajándékoztál léteddel,

Legyen szellemed bölcsője a menny,

Istené legyél úgy, ahogy életed enyém volt, 

Egyszer, ezerszer, sokszor, kicsi gyermek.

 

Kicsit agyalok

Vasárnap van. Nyugalom van   A lelkemben itthon,

Nincs robot, nincs pszichés zavar, csak néha itt-ott!

Berzencén vagyok az otthonba, ahol

Úgy döntöttem, ma nem leszek napos.

Mindeki szolgálja ki magát

És bírja el a maga baját.

Elfogyott a dalom, a gitárom lehangolt, s várom a tavasz jöttét!

Valahol a sineken távol, vonatfütty hallattszik még,

Január van! hideg január!

Még a a fagy is oda megfagyott,

Kinézek az ablakon, és füstölög A hathuszas gőz mozdonyom.

Kattog a sineken a vonatkerék, Mint egy dobos, vagy valami 

Más öreg zenész úgy veri ritmikus ütemét. 

Most egy kis forralt bor is jól esne, de üres a csupor.

És a nyári emlékek tolulnak bennem, itt vannak valahol!

Haj de nem volt jó az a hétéves nyár,

Megette a nyomorúság

Az életemet, 

Kenyérre is alig jutott!

Most itt vagyok nyolc éve

Befogadott a szeretet otthon

Mert az állandó "nincs pénzem" koldusa voltam az Arany Jánoson, szülővárosomba Barcson!

Rossz költő panasza

Nem tudok én már verset írni

Lehet hogy nem is tudtam soha

Csak bohóckodott velem a tollam

És a soraim mind kuszák voltak! 

Rossz költő vagyok

Mint pohárba a murci,

Vagyok most már egy 

Csapni való hapsi

S talán olyan, mint a tó vizén kacsázó kavics! 

De elolvasod versem

E remegve szégyenlősen írt sorokat?

Majd ha elmegyek oda túlra,

Érteni fogod butácska soraimat!

Hah! de mit beszélek én itt

Egy rózsa szál is lehet hamukék..

Vagy mert megtépte a szél?

Vagy mikor, megégette a napsütés!

Hát olyan fakó hamu lettem én is!

Decemberben Berzencén

Még  reggel fagyott a szölősdombok alján

Szenderegve süt a gyenge napsugár

Egy bagoly reppen fel, rászállt egy ágra

Huhogni nincs kedve. Alszik még egy párat. 

Csend üli meg a vucsela átjárót az erdőn, 

S én csak megyek a murván,csikorog a kő

Szél visz engem a hosszú utcán, órámra nézek, mindjárt öt! 

Laci bácsinál veszek két kiflit, 

Haza visz a lábam, s közben

Majszolom a hideg szalámit

Az út alattam lassan el elmarad,

S a házak lopva tova suhannak!

Csend üli meg a késő délutánt  S ott a kutyák itt ott ugatnak!

Vársz engem te lány? Kint a kapuban?

Csókkal s kitárt karral?

Jaj! Öreg vagyok már csókra

Testem elenyész, és amit kérsz

Az nekem nagyon nehéz,

De a szereteted kicsi lány nagyon kell még!

Tudtad? nemsokára karácsony lesz...

A köd lassan leszáll, jót dumáltunk

És egy kézfogás, és csendben elválunk.

Hosszú az út még hazáig,

Alig várom, hogy az út elvigyen a házig. 

Leszáll az éjszaka, kint hideg van

Mindenki alszik a faluban

Csak a szomszéd kutyája ugat!

És egy régi mesém álomba ringat téged kisgyermek

Tudod melyik az? Amit régebben írtam Berzencéről, neked!

Sára emlékszel?

Ülünk a padon a kunyhód előtt,

Öregesen, mint két meg vénhedt eb, 

Beszélni nincs kedvünk, csak én lesem

Hogy a szél, hogy fúj a szűr felett!

Láttam lányodat tegnap! 

Töröm meg a csendet, 

Aki ma már kész asszony lett, 

Unokáidat is, akik egyre jobban növekszenek. 

S emlékszel arra mikor fiatal voltál, 

Ringó csípődből, romatáncot roptál?

Hosszú hajad, a tűz fényénél meg-meg csillant,

A zene különös mosolyt csalt akkor az arcodra?

Ma már nem mulatunk Sára!

Fájdalom költözött megvénült csontunkba,

Uradat gyászolod, már régóta.

Hej! Sára, te emlékeim szép cigánylánya!

Szeretném még látni táncodat, 

Gitárt fognék azon nyomban. 

De, hol van bennünk a táncra vágyás?

Ami nekünk megmaradt az csak az

Emlékezés, és csak a hosszú-hosszú hallgatás.

Szürke szemeidben nem mosolyog a múlt,

És arcodra ül Sára, a

magadba fojtott bú.

A pillangó tánca

 

  

 

A pillangó tánca

 

Régen szépek voltunk

Ma már öregek!

Régen álmodoztunk,

Ma már csendesek!

Régen egymásé voltunk,

Ma már csak melletted!

Régen az idő is más volt,

Ma már csak az évek,

Rengeteg!

Régen az arcunk fiatal volt,

S megfakult képen a sok ránc,

És a gyermeki vonások eltűntek már!

És hova lett arcomról a mosolygás?

A szádról lopva elosont, a derű és a jókedv,

S ma már apadó forrásából iszik a szemed hajszálvér ere,

S eltűnik a régesrég volt, fiatalságunk íze!

Elfeledjük?

Nem!

Ha a halál lehel álmot

Csókjával a homlokunkra,

S kisimít egy halovány könnycseppet az ajkadon,

Akkor fogod majd-e a kezem?

Mikor lélegzeted az enyémmel

Egybe forr már?

És odakünn, mint egy kis pillangó

A viharos szélben, utolsó táncot jár!

 

 

 

 

Pillangó tánc

 

Régen szépek voltunk

Ma már öregek!

Régen álmodoztunk,

Ma már csendesek!

Régen egymásé voltunk,

Ma már csak melletted!

Régen az idő is más volt,

Ma már csak az évek,

Ami temérdek!

Régen az arcunk fiatal volt,

A megfakult képen a sok ránc,

És a gyermeki vonások eltűntek már!

Hova lett a mosolyod?

A szádról lopva elosont, a derű és kedv,

S ma már apadó forrásából iszik a szemed hajszálvér ere,

S eltűnik a régesrég volt, fiatalságunk íze!

Elfeledjük?

Nem!

Ha a halál lehel álmot

Csókjával a homlokunkra,

S kisimít egy halovány könnycseppet az arcon,

Akkor fogod majd-e a kezem?

Mikor lélegzeted az enyémmel

Egybe forr már?

És ott künn, mint egy kis pillangó

A viharos szélben, utolsó táncot rop!