Ülünk a padon a kunyhód előtt,
Öregesen, mint két meg vénhedt eb,
Beszélni nincs kedvünk, csak én lesem
Hogy a szél, hogy fúj a szűr felett!
Láttam lányodat tegnap!
Töröm meg a csendet,
Aki ma már kész asszony lett,
Unokáidat is, akik egyre jobban növekszenek.
S emlékszel arra mikor fiatal voltál,
Ringó csípődből, romatáncot roptál?
Hosszú hajad, a tűz fényénél meg-meg csillant,
A zene különös mosolyt csalt akkor az arcodra?
Ma már nem mulatunk Sára!
Fájdalom költözött megvénült csontunkba,
Uradat gyászolod, már régóta.
Hej! Sára, te emlékeim szép cigánylánya!
Szeretném még látni táncodat,
Gitárt fognék azon nyomban.
De, hol van bennünk a táncra vágyás?
Ami nekünk megmaradt az csak az
Emlékezés, és csak a hosszú-hosszú hallgatás.
Szürke szemeidben nem mosolyog a múlt,
És arcodra ül Sára, a
magadba fojtott bú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése