Dolgaim

Verselek, csecse-becsék a betűim

Szavaim épp hogy ki tudom nyögni

Dolgaim, rendezetlenül össze- vissza, mint a tekergő pályudvari sín.

Sorsom, sanyarún- boldogan, alakul újra s újra.

Mint lépni tanuló kisgyermek.

Életvonalaim tenyeremen elmosódtak,

Haldokló dorgáló szavak, elfeledtek.

A szidások elmaradoznak, 

Vagy kátránypapírra íródnak,

Amik az háztetőkre olvadnak!

Jaj, de bűnömről írni nehéz

S az intő szó is kemény,

Mint egy kölyök ki ablakot tört,

Büntetésül rám szállt az elmúló idő.

Igen, vannak boldogító röpke percek

Hunyorogtatóan, szép képek,

S bennük, hitem a jó életben!

Sokszor, mint a tűzmadár hamvaiból újjá éled,

S elfárad, felrepül  de többé már nem lázad.

Hallgatag arccal a nap felé nézek,

Bűnöm megbánom, és a csendhez

Szól elhalkuló énekem.