Agg, redős arcára ül a csend
Kezét ölébe teszi, és egy
Kicsit elrévedez.
Ősz hajszála, eltakarja
A legördülő Könny cseppet,
S nézeget egy régi fényképet.
" Micsoda nő voltam!" Mosolyodik el
És új reményt ír arcára az élet.
Talán láthatja még leányát
Aki kint él, idegenbe, eszi más ország kenyerét, s issza teáját.
Felsóhajt, és szíve majd megszakad belé!
Egy dalocska jut eszébe amit anyja dúdolt maga elé.
A dunnás ágyhoz sétál,
Karjába veszi a kopott mackóját,
Egy percig, mosoly ül arcán, már
Már, érzi, hogy "a vonat bár mikor hozhatja ezt a leányt"!
Az asztalon megteríti az új zsolnait
Azzal várja szeretteit,
És ezt minden nap megteszi.
Keze ráncos, de a gondolatai Mint kergetőző fiatal fruska kislány,
És újra egy mosoly az arcán
És szemeit lehunyja!
Pár éve hogy elment a párja,
Érzi a csontjaiban
Mennie kéne neki is.
De valami visszatartja
Az éveinek, száma, és az Ezerkilenszáznyolcvanhat nyara,
A kisbabájának várása.
Őt, Aki kitántorgott
Nem is olyan rég, jobb életre vágyva,
És most kint él a gyermekei apjával
Ott, ahol elágazik az Amazonas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése