Dráva parton

Dráva lomhán hömpölyög Kavarog örvénylik!

Mint egy szeplős fruska,  

Úgy mosolyog az ég alja.

És a víznek habjai

Még nyaldossák

A kidölt fák ágait, 

Mint kisgyermek a fagyit,

Nevet kacag s közben hajtja Maga elött a születésnapi lufit.

A folyó szélén, novemberi halott Növények szürkülnek bele a vízbe

S ülök a partján. 

Távolodik a madarak csicsergése. Este lesz..

Ma nyugodt vagyok! 

A víz lassan elviszi a bánatom

Most egy pillanatra elveszítem Minden fájó emlékemet, gondom

Itt a Dráva parton.

De nem! Csak letettem erre a

Füves homokos talajra,

Porladni egy pillanatra.

És belefeledkezem halászó sas  szárnycsapásaiba.

Meggyógyultam hallod ember, mit szólsz ehhez? Mondogatom magamnak csendben,

Bánataim, örömeim a földön heverésznek, 

Mint szétszórt játékok 

A kórház termében.

Az éj lila színt fest az ég aljára  talán vihar lesz éjjelre vagy hajnalra? 

Nem tudom!

Most szabad vagyok  az engem körül  kerítő  zsongás, hangok,

Pillanatra elszakadnak, 

A depresszió tova tünik, 

S lélegzethez jutok.

És mellém szegődik egy varangy,

Hosszasan nézzük egymást!

Talán azon töpreng, 

Hogy melyikünk toccsan bele.

Te utálátos varangy: honnan tudod hogy a folyóba akarom emészteni magam?

Honnan veszed, hogy megmenthetsz engem magamtól.

Hiszen a gyászom mélyebb 

Mint ez a folyó,

Talán felállok és megcsinálom...

De valami fontosabb eszembe jut.

Haza kell mennem, enni adni a gyerekeimnek, megfürdetni, lefektetni őket, s eszembe jut, holnap mennem kell dolgozni!

Magam vagyok velük, anyjuk nincs!

Egy éve elment! Mélyre!

Le a földbe! Kereszt jelzi nevét, 

És idejét, évét!

 A nap lenyugodott, 

És a gondolataimat felveszem a partról, 

Agyamba egy kis fiókot

húzok,

S eldugom benne könnyeimet, s a gondjaimat, 

Elbúcsúzok tőled, te vén folyó!  És haza megyek mint egy vén komondor. 

Barcs, 1990  április 11