Sírás a falnál
Téglák sora emelkednek az égig,
Gondolatom, falakat épit
Valami, suttog, s utána ordít bennem
Én is így vagyok veled kedves,
Keresem a helyem, keresem az omladozó öregedő falnál!
Könnyek hullnak alá a boldogságtól,
Szemeid lágyan megrebbennek,
S néha ha valami bánt
Kél valami lágy színes árny
Ez nem más, mint halk sírás a falnál.
Veled sír a északi sźél üvőlt a vihar
Bennem is kél a lepke szárnyú vágy
Mi ez a halk sírás a falnál?
Ha elmennék, ne küldj el haraggal
A szeretet sem ordítja nevünket,
Csak hallgat szemérmesen, s néz rád szelíden.
Játék, melyet sarokba dobnak,
Ne légy nekem olyan soha
Emeld fel tekinteted, és légy mással boldogabb, ha én már nem leszek,
Szemfedőt az idő kössön szememre
De abban a hítben menjek el kedves
Hogy míg éltem, örökké itt voltál velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése