Gyógyulj meg ember

Idegesen ültem a padon
Mindenhol betegek és pszichiátriai dolgozók
Nem tudok hova menni
A kapun két lakat, 

Mondom ( megőrülök)
Nem tudok hova menni!

Nyom a rivotril a risperdál.
Ma aludtam több órát!
Fáj a fejem itt a tarkómnál, és azt képzelem
Otthon vagyok veled drágám.

Most már tudom hogy meghaltál
A szülőasztalon elvéreztél
Mert volt egy gonosz aunerizmád.
Talán Orvos mondta?! Későn vettek  észre és aztán.... nem tudom!

Megbolondulok! Hogy nem vehettek észre
A megfigyelőbe?
Most itt vagyok a kórházba a pszichiátrián nélküled,
És semmire sem emlékszem.

Zuhanyt kaptam az imént,
Kikötve vagyok az ágyon
Pisilnem kell..
A hólyagom tele, elengedem.
Büdös a vizeletem,  ezek a szagok...!

Több hónap óta most engedtek
Ki az udvarra.
Fáj a napsütés, és fúj a szél
Állítólag tavasz van. Te jó ég!

Taknyom nyálam egybe folyik
Egy tanuló lány törli meg a nózim
Be mennék az épületbe, mert fázom, 

De, a gyógyszer lebénított, szólnék neked ember
De, a nyelvem nem mozog, csak nézek ki a fejemből üresen.

Szugerálom a zárt kaput, rohannék de a járóka
Nem enged,  ez a hülye,
Szinte belenött a betonba.
Egy lovat látok lovasával menni. Lány ül rajta, mosolyog! Hív hogy menjek vele..

Utána eredek, de erős férfi kezek
Visszatartanak a szabadságtól
Aki csak mosolyog, én közben csak hadakozom.

Nem tudom mi történt velem ma,
Éjfélt üt az óra  sötét a szoba,

Kintről világít az asztali lámpa,
És egy szép lány ül a takarómra
Mesét mond, lassa és suttogva!

Tudom hogy képzelgek,
Nem fájnak már a színek, mert ezek csak képzelt emberek,

Meghalni kéne, de a vén kaszás csak
Végig néz huszonhét éves testemen
Azt suttogja,
"Ott van még egy csecsemőd, és
Egy neveletlen gyermeked akik a tieid,
Ők most az elsők, és nem a kínjaid
Menj haza, s gyógyúlj meg ember! Ezt meg vidd!"

S kezembe nyom valamit.

Élet ereje volt benne, pedig ez egy apró kavics!