Fájdalmas szonett
Hát még is elmentél Emerenciám?
Fittyet hánytál az időnek,
Elröppentél mint egy kis madár,
Ágyadnál sem állhattam, mikor az utolsó kitolásban voltál
Az utolsó szavad is talán az volt,
Drágám!
És lelked kisurrant szádból.
Az utolsó diagnózis aunerizma, (mily gonosz szó..)
És haragudtam a világra, mint egy kisgyermek,
Akinek elvették a kis dömperét, a zöldet!
És gonosznak hittem benne minden embert
És magamon kívűl nem okoltam mást
Csak az Istent? Mily könnyü állás pont,
Talán neki kellennek az angyalok.. Nem tudom!
Most hogy a ködöm elhagyta szemem tudom, hogy
Ajándék várt otthon,
Két kiskorú gyermek személyében
Akikből, hál Istennek, embert nevelhettem.
S én lehettem az a boldog ember,
Akit talán így is szeretnek a fentiek.
Barcs, 2008 január 13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése