Téglák sora emelkednek az égig,
Gondolatom, még falakat épít
Valami, suttog, s utánam ordít,utána kesergek egy picit,
Ilyen vagyok veled kedves,
Keresem a helyem, az Omladozó falnál öregedő kezemmel!
Könnyek hullnak alá a boldogságtól, arcodról
Szemeid lágyan megrebbennek,
S néha ha valami bánt
S kél, valami lágy színes árny
Ez más mint halk sírás a falnál.
Veled sír a északi szél, s üvőlt a vihar
Bennem is ébred a lepke szárnyú vágy
Mi ez ha nem halk sírás a falnál?
Ha elmennék, ne küldj el haraggal
A szeretet sem ordítja nevünket az egekig,csak Hallgat szemérmesen,
S néz rád szelíden.
Játék, melyet sarokba dobnak,
Ne légy nekem olyan soha
Emeld fel tekinteted, és akkor légy mással boldogabb, ha én már nem leszek,
Szemfedőt az idő kössön szememre
De kedvesem, abban a hitben menjek el
Hogy míg éltem, örökké itt voltál velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése