Mea Culpa
Ember! Lefáraszt a dumád,
Az arcodat alig érzékelem a térben
( pedig most úsztam át a Drávát!)
A hangod is elsuhan mellettem
Lábam remeg, most leülnék, de valami tovább visz.
Mellettem egy szegény asszony ölében egy cigány gyermek fel- fel sír. Talán én vagyok...
(Ma még nem evett,
sovány az istenadta,) Szikkadt az emlő amelyből szopott,
És őt kirekesztette a nagy csoport!
És ez a sorsa, amit Isten adott !
Talán hosszú útra indul a csenevész teste...
Szétzilált ordító lélekkel kereslek téged láthatatlan Jézusi ember!
Pedig ragyogó elme volt Ghandi, És Choli...
S mamár nem jön senki, aki bátorít, erősít,
S ők sem találnak meg sehol! Titeket emberek valami északiszél tova visz?
Uram!
Megállok egy kőnél, s leülők, Dühömben visítanék de inkább sírnék!
Konklúzió:
Ember, ha az életed alázattal tellene
Mint egy jól idomított ménnek,
És a felsőbb rendű ember, megszelíditene,
Mert ha nem? Akkor a vágóhídra küldene!
Ekkor tudod,
Fájna mert arcomba taposnád hited,
Mit egy auswitzi számsort a zsidó és roma szülte kezembe,
S te nővérem a számodat talán az ördög is elfelejtette? Fáj, hogy nem tudhatom.
Majd ha angyalaid listáról olvasnák a nevem,
Bűnösök közt keress Uram.
Te Mamikám, nem kértem hogy könyörögj értem, a templomi csendjében! Mert lelkem máshová röppenik.
Ha bírod még a tollat, és radírt,
Húzz ki a névsorból, mert tovább szeretnék élni,
Én a bűnős, Orsós Gyuri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése