19-ik szonett

19-ik szonett 

Mert!

Vasárnap van. 

Nyugalom van itthon,

Nincs robot, nincs pszichés zavar.

Vasárnap van, szociális otthonba vagyok

Ma úgy döntöttem nem leszek napos!

Mindeki szolgálja ki magát

És bírja el a maga baját.

Elfogyott a dalom, várom a madarak

Csicsergését, de csak a vonatfütty hallik valahonnan.

Január van, hideg január

Még a a fagy is megfagyott.

És egy korsó sör is jól esik,

És a nyári emlékek ott vannak messzi

Istenem, nem volt jó ez a hétéves nyár.

Megette a nyomorúság

Az életemet, kenyérre is alig jutott

Most itt vagyok nyolcéve mert,

Befogadott a szociális otthon!

Mert a szeretet koldusa vagyok!

23- ik szonett

Kharon ladikja. 

"Megvívtam a harcom veletek

Most rajtatok a sor, harcoljatok!"

"S evvel a harccal, most mit kezdjünk?"

"Hát csak vívjátok meg! 

Én a császárotok, ezt parancsolom!

Hiszen nincs messze a kánaánotok!"

S Pár száz embernek, még jut a jóból!

Zene taps, és milliók táncdala, sokszáz, ezerszáz lanttal gyullad tekergő lábbal a nemesb táncra

Ha! Hallod ember!  Most ritmusra verődik össze a  gyermekeitek keze

Óh te mindenek fellett álló plebejus állam Róma! 

Táltosaid sem jósóltak jobbat?

Csak nem? Kiürült az aranybányátok...?

Jóslataid csak annyi ér, mint az Onánnak, a zsidónak a hagytéka?

Ami terméketlen talajra hull!

(És kies tájaidon  csak a háború dúl!)

Ti meg chitárosok, verjétek csak azt a húrt,

Mert már elfogyott az ajkunkon a panasz szavunk,

És elzengjük majd, a dühödt dalunk!

S ifjú katonák tetemét, Kharon majd  elviszi a ladikján, 

Le a történelem zuhanó folyóján!

22- ik szonett

22- ik szonett 

Fáradt vagyok, még ne vígy el 

Ó halál!

Hatvannégy évesen még ne hívj El jó atyám!

Munkába élem mindennapjaim,

Izmaim fájnak, remegnek kezeim

Nem kell az kitüntetőérdem, azt még most is, gyatrán mérik!

És görcsös mohó ujjakban lapul meg a temérdek magyar forint.

Ma már a becsületet is pénzért lehet venni!

Ha már eljössz értem jó kaszás

Kérlek szótlanul  mettsz és vágj,

Mert én, hazámért vért ingyen  nem adok! 

Megfizetem gazdagon!

De elöbb hagyd, hogy utoljára megöleljem ifjú babám!

 Síromra mohát szórjatok jó    löszösfölddel

Követ emlékeztetőül csak egyet tegyetek,

De elöbb írjátok rá arany betükkel,

"Bocsássátok meg, hogy ezzel a Verssel nem voltam veletek!

15- ik szonett

Fájdalmas szonett

Hát még is elmentél Emerenciám?

Fittyet hánytál az időnek,

Elröppentél mint egy kis madár,

Ágyadnál sem állhattam, mikor az utolsó kitolásban voltál

Az utolsó szavad is talán az volt,  

Drágám!

És lelked kisurrant szádból. 

Az utolsó diagnózis aunerizma, (mily gonosz szó..)

És haragudtam a világra, mint egy kisgyermek,

Akinek elvették a kis dömperét, a zöldet!

És gonosznak hittem benne minden embert

És magamon kívűl nem okoltam mást

Csak az Istent? Mily könnyü állás pont,

Talán neki kellennek az angyalok.. Nem tudom!

Most hogy a ködöm elhagyta szemem tudom, hogy

Ajándék várt otthon,

Két kiskorú gyermek személyében

Akikből, hál Istennek, embert nevelhettem.

S én lehettem az a boldog ember, 

Akit talán így is szeretnek a fentiek. 

Barcs, 2008 január 13

Novemberi érzés

November, olyan vagy nekem mint a némaság,

Mikor a szó elment messze vándorútra már,

És a látás elhomályosul

És zöldhályog ül a szemeknek bogarán

Levegőt veszek, utam folytatom

Nehéz nekem a járás, a fák mint a fantom

Ijesztgetnek, a surrogó szélben

Ma még nem ittam s nem ettem semmit sem!

Az eső, vizet csókol ajkamon

És az elázott ruhámon

Ez a november hagy nedves nyomot. 

Vágyom a melegségre,

Kályhába ropogó tüzre,

Gondolok reménykedve, s

Csendben felsír a szívem.

Istenem két hónapja hogy

Elment a narancsszínü Szeptember mint egy hűtlen asszony,

S látom ahogy a szódás megáll 

Egy ház elött

Pokróccal takarja be lovát 

És egy láda szódát visz a szomszédba.

Még el kell mennem a boltba!

Hónapra havat mondanak..

Összehúzom kabátom,

És hangos az utca a kutya ugatásoktól 

És a délutáni utcákban,

Céltalan barangol a hideg maga.

A házak kéményeiből

Kavarog a füst, 

S szembe Lilláéknál

Forrong a töpörtyűs üst.

Haza ballagok a berzencei

Árvácska Otthonba

Egy jó meleg tea vár. 

Beethovent hallgatok rádiótelefonomon

És hálát adok már az úrnak, 

Hogy már itt, jó helyen vagyok.

is

Is 

Hazámnak rendületlenül

Nem lettem véred kishazám

Bölcsöm itt nem ringott

Putriban szűlt Anyám! 

Hazámnak rendetlenül 

Nevelődtem fel hazám

A katonaság, sem tett rendessé

Hitvány ember lettem e földtekén! 

Országomnak dicsősége

Nem izgatott fel soha

Más emberek megtették azt!

Maradtam ócska cigánynak!

Most faragok verseket! Míg fiatal voltam, ettem éhkoppot, és árva kenyérhajat

Nem lett belőlem orvos

Csak egy egyszerű nadrág szabócska.

Amit tudok, azt a könyvek polcairól tudok

Papírt ne szereztem róluk

Csak hátbaveregetést

De voltam, adóbevalló könyvelő

Magamnak recept író s injekciót beadó szemétszállító!

Megoldottam a problémáim,

Így lettem alul képzett

A  demokráciák rendszereinek,

S Hazámnak perszona non grata 

Akit ha kell, a haza harcba hívhat... 

És majd ha a föld befogad

Jólesz nekem furnér is

Fej párnámul, tegyetek téglát is,

Ha majd meghalok, Csajkovszkij

Szóljon odafent is! 

Choli Daróczi József emlékének

Berzencén ünnepek elött

Karácsony felé már fáradt a lábam,

És elfárad a szemem is.

Alig látom a papírt, remegő kezembe a toll, megtanult táncolni,

Bemegyek a parkban, s leülök festett padra, csak egy picit!

Most megpihenek,

Négy óra felé jár az óra

Varga Magdinénit látom lassan lépkedni, akit épp hazafelé kisér a fia! 

Egy gyermek igyekszik haza az iskolából,

Messze még a Zrínyi utca

Arra lakik ahol a Tepkor Pista,

 És Erzsimamáék  háza sarkon van! 

Egy kutya ugat keményen a 

Kerités elött járó Pali bácsira

Aki gyógyszertárba siet. 

Mindjárt záróra!

Felcihelődők, és elindulok az otthonomba

Szerencsére nincs messze,

És közben elindult a hóesés

Nagy pelyhekben, csendben!

Ilyenkor decemberben Berzencén

Minden ember szíve

Megtelík szeretettel.

Nem sokára itt van a karácsony, 

Feledünk mindent mi bántott

És azon gondolkodunk

Okoztunk e valakinek mély bánatot. 

És Ilyenkor decemberben

Kicsit hideg van

És várjuk a jövőévet,

Ami elhozza nekünk a dolgos új évet.

Ilyenkor decemberben

A fák is zuzmarásak

És mégis meleg van a kisfalunk házaiban! 

És akkor esténként meg-megkondulnak 

A harangok, (bim- bam...)

Lábaim hazavisznek,

A macskám lábamhoz dörgölődik

Csend üli meg az utcákat! 

Hideg van itten. 

S házakban a kályhák zsonganak

Kis gyermekkezek imára kulcsolódnak

Hej' Ilyenkor a kisfalunkban,

Újra ünnep van!

Magamról röviden

Cigánynak születtem, anyám neve Orsós Júlianna

Házakhoz járt mosni, hogy eltarthassa családunkat.

Apám korán meghalt talán lehettem ötéves.

Hegedüjét bátyám örökölte

Notája egy volt, és azt játszotta mindenkinek.

Mire hatvan éves lettem a tizenhárom testvéremből

Márcsak ketten maradtunk nővéremmel!

Életem első tizennyolc évét intézetekbe töltöttem el!

Ahol belőlem embert "faragtak",

Veréssel, pofonokkal megaláztatásokkal!

A hajlamom majdnem ferde lett,

De, a sorsom megkegyelmezett!

Asszonyoktól féltem, beszélgetni velük nem mertem,

Olyan magányos lettem mint egy szél futta lepke.

Jött egy hölgy az életembe, aki

Megváltoztatott engem,

Lett egy gyermekem, aki elment

Harminchárom évesen. 

Nevelt gyermekem lépett a helyére,

Születésekor, a feleségemet elvesztettem.

Most hogy megöregedtem

Egyedül lettem

Mire felneveltem őket,

Nehéz időket éltem,

Embert neveltem belőlük, 

Mamár nem szégyellem.

Mire felnött lett a két gyerek, 

Halántékomra,

Az idősebb fiam halála tett

Ősz jelet. 

Nem panaszkodom! 

Szerettem gyermekeim!

Az Istent arra kérem tartsa meg hazám összes gyermekeit, családjait,

Erőben egészségben, 

És nem utolsósorban a cigányait és minden nemzetiségeit!

13- ik szonett

Szénfekete Holló

Leszel idős néni mellettem, kinek kezét foghatom?  

És én egy öreg morcos vénember, aki néked suttogva bókol! 

Leszel velem hervadó virágszálam?

Kivel együtt fürdünk, a kései nyárban?

S lehetek én aki beléd csimpaszkodik

Ha a fejemet betegség szele üti?

Jaj de félek, hogy hajlott hátamon,

Az évek tánca gyorsan elrobog,

S köszvényes lábamba valami mégegyszer meginog, 

Talán egy rég elfelejtett rock and roll. 

Nótám már csendes, és valahol, 

Suhogva kereng felettem az idő ez a múló!

És borítja rám sötét leplét, a szénfekete holló.

Öregségünkre

Tényleg Ilyen jó neked hogy van valakid?

És az is, hogy otthon vár valaki? 

Mondjuk én a te Orsós Gyurid!

Tudod, Milyen jó nekem hogy meleg vacsorával vársz

És te vagy aki otthonunkban fel, s alá sétálsz, takarítasz, főzől, mosol, és mindent megcsinálsz.

Jó nekem hogy még nem ismerhetem előre a jövőmet?

Jó nekem, hogy reménykedhetek

Szerelmedben!

Még mindig jó nekem hogy néha Az ablakodnál munkád közben megleshetlek mit csinálsz a virágos kertben! 

Most hogy megöregedtünk emlékekezni fogunk a múltra 

S nagysokára megérjük, hogy lejössz velem akkor a régi kútra

Emlékszel? 

Oda, ahol húsvétkor vödörrel meglocsoltalak egyszer...?

Építek egy padot nekünk oda

Hogy leülhessünk,

És órákig hallgathassuk a fák susogását nadarak énekét

És majd közben majd figyellek ahogy lélegzel és élsz!

 

Ugye, foghatom a kezed ott a padnál, gyengéden?

Nézhetem megőszült hajad hullámzását, amint alá hullik selymesen?

Ha majd elmész, engem itt ne hagyj kedves!

Vigyél magaddal a Szentmihály Lován oda fel!

Úgy mint amikor húszévesen, a kazal tetejére,

Amikor bámultuk , a göncöl szekér legfényesebb

Csillagát 

És utaztunk a végtelenség vonatán! 

Mielött, majdha, elmúlunk, erősíts meg hitemet,

Hogy találkozhatunk oda fent, és újra együtt lehetek veled, és ott is foghatom féltőn boldogan a  két kezed!?

És milyen jó lesz kinéznem a menyország ablakán,

Mikor megjön a munkából, az én mosolygos angyalkám!

Tizenegy sor ábrándozás

Tizenegy sor ábrándozás

De szeretnék híres lenni

Egy jó nagy könyvet írni

Amint a könyvem írogatnám

A borocskámat iszogatnám. 

Jaj, már most szeretnék gazdag lenni

Verseimből jól megélni

Elindulni pénz nélkül? 

Nem megy manapság, 

Ígyhát maradok az írásnál! 

Tényleg? Ez mind megvalósulhat? Talán! 

De félek, Hogy csak halálom után!

Megszólítalak!

Megszólítalak! 

Szeretlek Uram

Te ki elviszel a 

Világosságos

Gondolatok

Felé,

Mert nem félek én.

Hajód árbóca

Országodba vezet.

Bizakodom

Mert jó a szándékod és kedves,

És a szereteted

Visz engem,

Legyen mindannyiunkkal

A jóságod

És kegyelmed!

Ámen

Az első repülő utam

Az első repülő utam.

Úgy nyúltam fel az ég aljára

Hogy nőnöm sem kellet

Kezet lábat kinyújtottam 

Mig a paplanom be nem takart

És az álom elvitt a felhőkig

Ahol a házak kicsi kockaként

Eltörpültek, s lettek nagyon kicsik,

És minden bevont

A tejfehér felhő, ahogy leszálltunk

Brüsszel repterén, anno úrévének, zord telén.

Gyógyulj meg ember

Idegesen ültem a padon
Mindenhol betegek és pszichiátriai dolgozók
Nem tudok hova menni
A kapun két lakat, 

Mondom ( megőrülök)
Nem tudok hova menni!

Nyom a rivotril a risperdál.
Ma aludtam több órát!
Fáj a fejem itt a tarkómnál, és azt képzelem
Otthon vagyok veled drágám.

Most már tudom hogy meghaltál
A szülőasztalon elvéreztél
Mert volt egy gonosz aunerizmád.
Talán Orvos mondta?! Későn vettek  észre és aztán.... nem tudom!

Megbolondulok! Hogy nem vehettek észre
A megfigyelőbe?
Most itt vagyok a kórházba a pszichiátrián nélküled,
És semmire sem emlékszem.

Zuhanyt kaptam az imént,
Kikötve vagyok az ágyon
Pisilnem kell..
A hólyagom tele, elengedem.
Büdös a vizeletem,  ezek a szagok...!

Több hónap óta most engedtek
Ki az udvarra.
Fáj a napsütés, és fúj a szél
Állítólag tavasz van. Te jó ég!

Taknyom nyálam egybe folyik
Egy tanuló lány törli meg a nózim
Be mennék az épületbe, mert fázom, 

De, a gyógyszer lebénított, szólnék neked ember
De, a nyelvem nem mozog, csak nézek ki a fejemből üresen.

Szugerálom a zárt kaput, rohannék de a járóka
Nem enged,  ez a hülye,
Szinte belenött a betonba.
Egy lovat látok lovasával menni. Lány ül rajta, mosolyog! Hív hogy menjek vele..

Utána eredek, de erős férfi kezek
Visszatartanak a szabadságtól
Aki csak mosolyog, én közben csak hadakozom.

Nem tudom mi történt velem ma,
Éjfélt üt az óra  sötét a szoba,

Kintről világít az asztali lámpa,
És egy szép lány ül a takarómra
Mesét mond, lassa és suttogva!

Tudom hogy képzelgek,
Nem fájnak már a színek, mert ezek csak képzelt emberek,

Meghalni kéne, de a vén kaszás csak
Végig néz huszonhét éves testemen
Azt suttogja,
"Ott van még egy csecsemőd, és
Egy neveletlen gyermeked akik a tieid,
Ők most az elsők, és nem a kínjaid
Menj haza, s gyógyúlj meg ember! Ezt meg vidd!"

S kezembe nyom valamit.

Élet ereje volt benne, pedig ez egy apró kavics!

Elhaló fohászom

 

Elhaló fohászom


Uram!

 Megbotlott a szeretet,
Az emberiség szétszéledt
Nyájadat elvadult farkashorda tereli
A szakadék felé,
És mindenhol haldoklik a hit!

S én mint egy sebzett medve, ordítok, a világra,
De, hajh! Süketek a fülek, s nem hallanak!
Uram, hallod a pár száz kiáltást a trónod felé?
Látod a milliárdok vad táncát,

Mint valami megbolondult relé,

Látod, ahogy az emberiség darabjára hull?
Amint vakon a földre dobott sátánikártyából gonosz lapot húz?
Látod, ahogy az ember a végzete felé rohanni?

De te most nem teszel semmit! Vársz valamire, mint rejtekébe bújt macska!...

Hanem, a szent írásoddal  Elmondod és megjósolod,  a vég idejének napját s óráját!
Ez a halál körtáncának kezdete és vége

S Te kerítsz neki Alfát  és omegát!

Te tudod uram, rendelkezz e megromlott világgal.
De kérlek hagyj százat, és egy talpalatnyi földdel,
Hogy nyíljék ott ezer meg ezer virág,
És sok sok kis madár éneke zengjen
Mert jutalom is létezik  evangéliumodban, és szentebbnél szentebb ige
Hisz ő is a te teremtményed, Maga az ember!

Álmodom

 

Álmodom

Jaj! Istenem  én szeretlek téged
Néha kételyek merülnek fel bennem.
Álmodok? Benned egy aranyos nőt szeretek,
Aki velem él  és most mellettem szendereg!

Jaj nekem ha meg látom azt a másikat aki valaha jó volt
Össze szorul a gyomrom
És eltépek magamba  még egy régi fotót.

Ma megláttálak téged, amint át mentél
Az úton. Jaj  úgy rohannák  feléd
Hogy segítsek, de te megelőztél, s te Túloldalon voltál, én meg a keresztnél!
Arcod semmibe vész,
És harang szól, s játszik egy utcai zenész
Aki ma jazzos hangulatban van,
S hozza az emberek kedvét.
Ma a forgatáson  kerestelek téged, és nem értettem az egészet! Eltüntél előlem.
De veszni látszik a földi dimenzió nekem.

Mindezt álmodtam, mert álmodni jó kedves

Lassacskán ébredezek lelkem
És látom, hogy itt vagy mellettem
S mindenre emlékszem. 

Tudom, hogy
Ez egy különös álomba ringató szerelem!

2- ik levél Jankának

Téglák sora emelkednek az égig,
Gondolatom, még falakat épít
Valami, suttog, s utánam ordít,utána kesergek egy picit,
Ilyen vagyok veled kedves,
Keresem a helyem, az Omladozó falnál öregedő kezemmel!

Könnyek hullnak alá a boldogságtól, arcodról
Szemeid lágyan megrebbennek,
S néha ha valami bánt
S kél, valami lágy színes árny
Ez más mint halk sírás a falnál.

Veled sír a északi szél, s üvőlt a vihar
Bennem is ébred a lepke szárnyú vágy
Mi ez ha nem halk sírás a falnál?

Ha elmennék, ne küldj el haraggal
A szeretet sem ordítja nevünket az egekig,csak Hallgat szemérmesen,
S néz rád szelíden.

Játék, melyet sarokba dobnak,
Ne légy nekem olyan soha
Emeld fel tekinteted, és akkor légy mással boldogabb, ha én már nem leszek,

Szemfedőt az idő kössön szememre
De kedvesem, abban a hitben menjek el
Hogy míg éltem, örökké itt voltál velem!

Immemoriam Bogdán László

 Immemoriam Bogdán László cserdi polgármester

Voltál, és lettél? Nem! Te most is vagy, lelkünkbe, imáinkban!
Bogdán László!
Mamár  a föld is felzokog
Mert hírtelen elmentél.
Ember voltál itt a földön
Romaságodból nem adtál kölcsön
Hanem örökbe adtál mindent nekünk a lent lévőknek
Megtanítottad nekünk hogy a világpoklában is lehet élni,
Hogy a jó az isten dicséretével lenni.
Távol voltam tőled Bogdán László más neveden Cserdi Csoda,
De követhettem személyiségedből eredő tanodat
Nem bántottad a magyart, sőt keseregtél
Hova megy ez a nemzet, ha cigányaival " visel" hadat,
Aggódtál beásaidért, aggódtál lováriaidért
Tanítottál gyermeket, s felnőttet, és kérdem én, miért?
Hogy féluton ott hagyj minket boldogulni?
(Meg  kell ebbe bolondulni...!)
Fordulj vissza, távolodó lépteidből
És légy nekünk újra a népnevelőnk!

Lassacskán a felhők eltávoznak homlokomról
S rá döbbenek sírodnál
Legenda voltál és jó, és tudom;
Hogy mig egy ember is gondol rád,
Addig nem halsz meg többé,  sőt tovább élsz bennünk  mint egy szent gondolat a papnál,
S vigyázzanak rád
Ott fent,
S  óvjanak téged Bogdán  László, mint itt minket, az Atyánk.

16- ik szonett

Megöregedett kézzel simítom puha arcod
Már vénülő hangommal éneklem el utolsó dalom!

Már fájó ujj izületekkel pengetem gitárom,
Már gyengülő szívvel örzöm szép hangod!
Ha majd az éjszaka hűvös csókkal zárja le szemem,

Ugye te ott leszel? Fehér keszkenőddel
Letörölni a szemeimről  az
Utolsó könnycseppet, 

Te drága kicsi szerelmem!

Amcsis ódám

Amcsis ódám

Átusznék a  Csendes óceánon Amerika hozzád

Át lovagnám az a

Apalechet, mint egy indián

Szeretném színesbőrű leányod, mint a kámaszutrában, vagy mint Shiou Chong herceg,

És kezed lenne, mint a lehulló oljfáknak ágai.

Tévelyegnék, mint a döcögős lomhán

Megrakott szénás szekér, 

Gazdátlan;

És kojottok ordítanák hazátlan ódáimat a semmibe, 

Rajzolná vonalait az éj a felhős sötétlő homályába e-csonka verset!

Mit jelentesz nekem?

Mit jelentesz nekem?

Még mindig készülök arra, hogy elmondjam

Hogy mit jelentesz nekem.

Fonhatnék gyönyörű szó virágot neked,

De számat lefogja a némaság keze,

Szemem könnyel tele

Ami többet mond annál a közönséges

Leírható egyszerű szónál, hogy szeretlek.

Tudod, azt az érzést leírni lehetetlen

Mert ahogy az Ibolya kékségét leírni

Vagy az illatát lerajzolni nem lehet

Csak úgy mint ha egy krix- kraxot rajzolnál az

Érzéseidről, egy félfa mentes rajzlapon.

Olyan a szerelem mint, egy szél által felkapott levél csomóa tölgyfa áģain

És még mindig nem tudom elmondani

Hogy mit jelentesz.nekem!

Talán a holdat a napot, vagy a földgolyót?

Nem tudom! De, tudod mit?

Maradj nekem a béke, a nyugalom szigete

Madárkának az árnyék, gidának az anyja csecse

Maradj minden majd  nekem

Maradjon a kevés, nekem

Hogy majd a sírunknál a gyermekünk némán zokogja

El az élet himnuszát!

Sírás a falnál

Sírás a falnál

Téglák sora emelkednek az égig,

Gondolatom, falakat épit

Valami, suttog, s utána ordít bennem

Én is így vagyok veled kedves,

Keresem a helyem, keresem az omladozó öregedő falnál! 

Könnyek hullnak alá a boldogságtól,

Szemeid lágyan megrebbennek,

S néha ha valami bánt

Kél valami lágy színes árny

Ez nem más, mint halk sírás a falnál. 

Veled sír a északi sźél üvőlt a vihar

Bennem is kél a lepke szárnyú vágy

Mi ez a halk sírás a falnál?

Ha elmennék, ne küldj el haraggal

A szeretet sem ordítja nevünket,

Csak hallgat szemérmesen, s néz rád szelíden. 

Játék, melyet sarokba dobnak,

Ne légy nekem olyan soha

Emeld fel tekinteted, és légy mással boldogabb, ha én már nem leszek, 

Szemfedőt az idő kössön szememre

De abban a hítben menjek el kedves

Hogy míg éltem, örökké itt voltál velem!

Meséltem a fiamnak

Meséltem a fiamnak! 

Mitől ijedtél meg kicsim?

Miért remegsz?

Talán ijedtséged tárgya, az este elmondott mese?

Jaj, nem akartam csúf boszorkákról, gonosz ördögökröl mesélni neked, 

Apa nem ilyen..

Hidd el , amiről  meséltem neked azok kitalált lények,

Vagy is várj! De, lehet hogy nem azok!

Ó Milyen buta vagyok! Léteznek ők nagyon is,

Csak bonyolult elmondanom!

Majd rájössz ha majd feléred ésszel,

Hogy a világban rengeteg a gonosz ember.

Az ördög hozzájuk képest angyali lény! 

Te Hat évesen, csak a jót hiszed, sirásod, kérés,

Nem panasz, nem követelés, Ilyen a világ ami körül vesz. 

A felnőttek háborúkat vívnak kicsiben, s nagyban,

Porig aláznak  nemzeteket, öregeket és fiatalokat,

De, ne félj kincsem, Apád megvéd! 

Óvó tekintetem elkisér, életen át,

Esküszöm mindenre ami szent, Melletted leszek, ne félj kincsem!

Reqviem

Reqviem

Elfáradtam! Egy padra lerogyok!

Hallgatom, ahogy a léptek kopognak

Az eső áztatta betonon.

Egy kutyát látok, agg szegény,

Bordája kint van, enni kér,

Étel rég volt nekünk, s hívom, hogy van még remény,

Két koldus talán többre megy, 

Kéregetünk az istenadta néptől, talán 

Simogatást kapunk, s nem csak rúgást.

Haj, de a sötét téli éj befonja a napnak 

Sápadt fényét, kiszolgálja a hideg minden úri kényét,

Bitang táncra perdül velünk a szél,

S valahol egy szimfónia útra kél.

Ketten ballagunk a kutyával, s tombol a tél,

S fagyosan szorítja magára a jeges leheletét.

Halni kéne, elmerülni a sötétbe,

Hiányos fogaimmal falni a temetői földet!

Egy imát mondj testvér, meg kérlek én,

Csak kettőnknek e világtengelyén,

Nekem és a föld, minden népéért! 

pillangó tánc

Pillangó tánc 

Régen szépek voltunk

Ma már öregek!

Régen álmodoztunk,

Ma már csak csendesek!

Régen egymásé voltunk,

Ma már csak melletted!

Régen az idő is más volt,

Ma már csak évek, 

És még nincs vége!

Régen az arcunk fiatal volt,

A megfakult képen a sok ránc,

És a gyermeki vonások eltűntek már!

Hova lett a mosolyod?

A szádról lopva elosont, a derű és kedv,

S ma már apadó forrásából iszik a szemed hajszálvér ere,

S eltűnik a régesrég volt, fiatalságunk íze!

Elfeledjük? 

Nem! 

Ha a halál lehel álmot

Csókjával a homlokunkra, 

S kisimít egy halovány könnycseppet az arcon,

Akkor fogod majd-e a kezem?

Mikor lélegzeted az enyémmel

Egybe forr?

És ott künn, mint egy kis pillangó

A viharos szélben, utolsó táncot rop!

Ima feléd Atyám

Ima feléd Atyám 

Már fáradok atyám,

Szólits magadhoz!

Bárányod megtette amit kívántál

Imám csendes, és hozzád száll. 

Mig gyermek voltam naiv és esetlen

Mosolyogtál, "kinővi majd a kisgyermek", 

Amint nagyobb lettem tapasztalatlan voltam és esetlen

Boldog mosollyal terelgettél a szerelmem felé.

Felnőtt sorsomban elkövetett furcsa dolgaim, Csókoltam sírva mindent, 

Keresztet, kapuvasat,a kilátástalan szerelemeim miatt,

De te nem adtál jelet;  A napsugarat küldted,

Hogy virágok ezernyi pompájával

Lágy szellőivel csókoljon álmot

Tölgybarna szemeimre!

Jól ismersz, panasz szó nem hagyta el ajkamat.

Bünös voltam, és te megbocsátottad,

Most az indiánnyár felé 

Csak egy dolgot kérek én,

Ha akkor majd,itéleted nem lesz túl kemény,

Lelkem egy újszülöttben

Ébredjen újjá, 

Hogy jóvá tehessem 

Az előző életemben elkövetett

Minden gonosz cseledetemet!

Te tudod, hogy milyen  nagyon sok a hibám...!

Hanem ha teheted, 

Adj mellém rendes asszonyt jót , 

És adj még sok- sok 

Boldog éveket nekünk.Neked örök fényesség legyen ott fent, És az embernek érezhető szeretetet akár felnőtt, akár kisgyermek! 

Ámen!

Amikor

Amikor 

Éreztél már tehetetlen dühöt magadba

Amikor igazságtalanul bántanak 

Amikor jogfosztottnak, s megalázottnak érzed magad,

Amikor csak passzióból vannak ellened

Hogy császárt játszathassanak az életeden

Mikor büdös rabszolga a neved

Mikor azért utálnak, mert több vagy mint ők, s nincs veled egy sem!

Mikor fajtád nemzetségéért gyülölnek

Ilyenkor a jó isten hol van?

Kérdések tolulnak fejünkbe

S válaszok nincsenek.

A világ ettől lett büdös a bűnöktők, és kibírhatatlan, 

Es ettől lett elviselhetetlen.

Tudom e védeni nemzetem a vak gyülöletet?

Vagy mint a birka hagyja magát

Kés alá a nyakát?

Vagy akkor lesz jó nép a cigány

Ha az utolsó is elhagyta a hazáját.

Nem leszek másnak talpnyalója

Hogy költőként vicsorítsak verses irodalmi lapodon

Nem akarok más lenni úgy,

Hogy a népemet egy szelet száraz kenyérért eladom.

Ars poetica helyett

         Ars Poetica helyett

Verselek, csecse-becse betűim

Szavaim épp hogy ki tudom nyögni

S látom, dolgaim, rendezetlenül Össze fog dölni.

Sorsom, hol sanyarún, hol boldogan alakul újra meg újra.

Mint lépni tanuló kisgyermek

Botladozom És a

Életvonalaim tenyeremen elmosódnak,

Haldokló dorgáló szavak, elfeledve, vagy

 El- elmaradoznak, És látom betűit, 

Keménypapírra íródnak!

Jaj, de bűnömről írni nehéz

S az intő szó is kemény,

Mint egy kölyök ki ablakot tört,

Büntetésül rám szállt a korhasztó idő.

Vannak boldogító röpke percek

Hunyorgó fakuló szép képek,

S bennük, hittem, s hittem a szép életben,

Hogy mint a tűzmadár hamvaiból újjá éled,

Szívem elfáradt, de többé már nem lázad.

Hallgatag arccal a nap felé nézek,

Bűnöm megbánom, 

És a csendhez

Szól haldokló énekem.

Álmodtam

                                                                    Álmodtam 

Csak ténfergek hangos, haragos telepi utcáidon,

Házam s hazám keresem az Arany Jánoson,

Idegennek érzem a köveket, ahogy ropog

Lábam alatt, és az ősz tovaosont.

Valami suttog a tudatom alatt, 

Itt éltél hosszú évek alatt, egy rég elhalt emlék miatt,

Cigány szavak égnek torkomon, hangszálam, nótára

Pendül, mint egy kopott gitár lebontatlanul

S  közben bennem  valami  elpusztult ,

Visszavonhatatlanul.

Anyám sírása, és átka ordít a fülembe, 

Elmenekültem tőled hazám, kiátkozva, megsebezve

Még egyszer visszanézek, és felriadok ágyamba,

Testem izzad, s feljajdul valami a lefagyott agyamba.

mea culpa

Mea Culpa

Ember! Lefáraszt a dumád,  

Az arcodat alig érzékelem a térben

( pedig most úsztam át a Drávát!)

A hangod is elsuhan mellettem

Lábam remeg, most leülnék, de valami tovább visz.

Mellettem egy szegény asszony ölében egy cigány gyermek fel- fel sír. Talán én vagyok...

(Ma még nem evett, 

sovány az istenadta,) Szikkadt az emlő amelyből szopott, 

És őt kirekesztette a nagy csoport! 

És ez a sorsa, amit Isten adott !

Talán hosszú útra indul a csenevész teste...

Szétzilált ordító lélekkel kereslek téged láthatatlan Jézusi ember!

Pedig ragyogó elme volt  Ghandi, És Choli...

S mamár nem jön senki, aki bátorít, erősít,

S ők sem találnak meg sehol! Titeket emberek valami  északiszél tova visz?

Uram!

Megállok egy kőnél, s leülők,  Dühömben visítanék de inkább sírnék!

Konklúzió:

Ember, ha az életed alázattal tellene

Mint egy jól idomított  ménnek,

És a felsőbb rendű ember, megszelíditene,

Mert ha nem? Akkor a vágóhídra küldene! 

Ekkor tudod, 

Fájna mert arcomba taposnád hited,

Mit egy auswitzi számsort a zsidó és roma szülte kezembe, 

S te nővérem a számodat talán az ördög is elfelejtette? Fáj, hogy nem tudhatom. 

Majd ha angyalaid listáról olvasnák a nevem,

Bűnösök közt keress Uram.

Te Mamikám, nem kértem hogy könyörögj értem, a templomi csendjében! Mert lelkem máshová röppenik.

Ha bírod még a tollat, és radírt,

Húzz ki a névsorból, mert tovább szeretnék élni, 

Én a bűnős, Orsós Gyuri!

Világsláger 2021

Világ sláger 2021

Világban tombol a járvány, a

Hazugság járványa

Az igaz szó "rara avis"

A becsület meg alig volt, vagy egyáltalán nincs! 

Bennünk ég a becsszó

Szépért s jóért, tombol a rossz

Haldoklik a világ,

Isteni itéletre vár! 

Gyermeket térit le az útról

Az aljas kéjenc

Felnőtt kora nem lesz

Csak egy roncs, olyan lesz mint a lelke! 

Nevess ember, nevess

Míg isten haragja eléd nem siet,

Zabáld a lopott marháidat

És utána szaggasd meg ruháidat! 

Mert itt a vég, lecsap rám s rád

Mosolyod oda fagy a képedre

(Hitetlen lett miattad a világ)

Aki túléli, az alíg lesz száz!

már öregedő kézzel

Utolsó kérés

Már öregedő kézzel simítom puha arcod

Már vénülő hangommal éneklem el az utolsó dalom! 

Már fájó izületekkel pengetem gitárom,

Már gyengülő szívvel örzöm szép hangod!

Ha majd az az éjszaka hűvös csókkal zárja le szemem, 

Ugye te ott leszel? Fehér keszkenöddel

Letörölni a szemeimről  az 

Utolsó könnycseppet, kedves!

Szózat a Föld Apához

Szózat a Föld Apához

Megvénűlt a fűd, vized a fád, bokrod !

És mindig a  saját viharos utadat  járod,

Sok bajt átéltél, s kérges a hátad, sok a teher rajta! 

Háborúk nyomták a földjeidet

Támadt itt ember az emberre

Lovak, gépek estek el kebleden. 

Ősz hajadból hullott megannyi csont s vér,

És te Föld Apó!  A szíved Meghasadott. De miért?

"Még egy világ égés hátra van!" 

Jósólják a vének a vakok

"Világ vége, ha hiszed ha nem, 

Nem sokára itt lesz. Meglátod.." 

Ej vénember, földember

Rázd meg  magad,

Ébreszd fel nemzeteid hamar, 

Mert Isten azért adta a földet e lénynek

Hogy nemzeteket nemzen,  S legyen örök béke 

A föld lakók szívében. 

Nyugtasd meg természetnek erőit is,

Hozz zöldülő tavaszt, betakarítós őszt, esőt havat, 

Mert földedbe kevés már a víz,

És a nehéz sors felsír

Gyermeki könnyeket töröl a szél oda kint

És nyughatatlan keményszívű lett a hit!

És adj erőt gyengülő költődnek majd akkor, amikor a végitélet jön, és amikor a megkeményedett szíve, már nem hisz!

21- ik szonett

Az vagy nekem

Az vagy nekem, mint vénülő szívnek egy halk dobbanás,

Az vagy nekem, mint vak szemnek az első pillantás,

Az vagy nekem, mint csendnek a suttogás,

Az vagy nekem, mint gyermeknek a játszás,

Az vagy nekem, mint tavasznak a napsugár,

Őszinte szívnek szerelmes ölelés,

A soha nem tévedés, csak egy lágy érintés,

Olykor egy kibékülés, talán,

Egy féltő csók, vagy tétova zavart ölelés,

Nem sírok tovább, s a vágyakozó dalom elfogyott.

Sötétlő ködbe száll,

S elfogy, mint a harmat a füvön mind ez oly gyorsan drágám!

Őrizd meg a holnapom, hogy emlékünk köve

Olyan legyen, mint az ezüstös márvány. 

Mert ez vagy nekem...