Lakatos Menyhért emlékére
Füstős képeidbe rohant a vonatunk
Csihogva ordít a fekete csöve
Sírodat belepte az idő keze
Tolladból nem pereg már a rege.
Menyus bácsi, láttad Szentandrássy Istvánunkat?
Festi képeit ott melletted?
S romás mosolyábán búvik e a müvészet és az életszeretete?
Emlékszem rá, tiszteltem, mert mert olyan különleges volt!
Gyermeki mosolya őrzi, vad lovak tánca
Ecsetjének spanyolos vonása,
És az állami gondozottak
Szomorú gyermeki sorsa.
Amikor a Hársfa utcában
Tanultam, hogy hol a helyem,
Fiatalemberként, csüngtem
Szavaidon, és bölcsességeden.
Azóta tudom, hogy nehéz sors a romasors
Hazámnak rendületlenül vallom
Hogy értelmiségi roma vagyok.
Ha majd egyszer meghalok,
Helyet szorítsatok nekem ott
Hogy láthassam trónotok,
Mikor kezetekben csillan az igazság jogara már!
És a rajtatok lévő arany szegélyű tanári talár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése