viharom

                                                        Ma már harmadszor nézem a tested,

Ördögi Játék ez nekem,

Megbolondít, testednek vonala, 

Ring akár a búzamező

Vágyak borítják el szívem, 

Szemeid éles kése belém vág, 

Mondataid akár a szike,

S ma már többször kívántalak meg,

Mint kövér gyerek kívánlak, 

Mint egy szem cukorkát,

Tudom, a szíved nem enyém már,

Pedig csak lassan megörülök,

Létünk az évekkel, tovaszáll.

Megöl az agyon lélegző léted,

S nem tudom, miért nem érted?

Szeretlek, mint napot az eltakaró felhő,

Hitvány verseim mondják neked el a titkaim.

Semmim nincs csak az éjszakába suttogott szavaim,

Egy illat, egy kép, és magamba fojtott sikolyok,

Az illatod melyet a ruhád hordoz,

És megálmodott, 

vagy képzelt vad csókok ajkamon.

Immemoriam Bogdán László

Kiszolgáltatva hitemnek

Hálátlan szavakkal szólok:

"Jesć tu om, mai bune om

Sê lume sê cáre, a iši otrîkut worb."

Te voltál a jó ember mindenkinek, s nekünk a legjobb, 

Csak a világ lett szennyesebb

És nélküled szótlan, és idegen!

Bánatos dal

Bánatos dal 

Üres a szívem, pedig dal lakott benne

Üres a lelkem ,pedig virággal volt az tele

Elmentél leányka messze mentél

Elmentél messze földre valahol a tenger mentén. 

Angolföldön találtad meg a párod

Angol földön, építettél házat

Gyere haza kicsi leányka, vár valaki itten

Vagy maradj, felejts el örökre, mert veled jó az Isten!

"Ave" okos ember

"Ave" Okos ember 

Csak te lehetsz okos e hazába?

Mert diplomád van? Neved elé

Oda tehetsz egy dr rövidítést, 

Summa cum laude

És téged te nincstelen,

Azt képzeled, hogy

A tudás asztalához

Oda engednek ?

Olyan nincs!

Lenéz az okosember, 

Gőgje magos, S kihasznál, 

Kiénekli szádból

Még a romlott sajot is,

Zsebedből kicsalja aljas törvényekkel az utolsó penit

Ha nem tudsz fizetni

Áristomba rakja szerencsétlen fejed,

És egy ügyitatszámmal bebörtönöz téged ember?

És onnan, a csontodat, cirokseprűvel söprik majd ki! 

Te egyszerű ember: valaki!!!

Szabó Ottóktól kérdem...

Szabó Ottóktól kérdem... 

Testvér, miért bántasz?

Adtam rá okot?

Gondolataim  szavaim téged nem bántanak

De kérlek ne vedd zokon.

Fehér bőrű barátom, Szabó Ottó.

Ne gyülölj azér mert cigány vagyok

Már más, vagyok, mint egy agyon hallgatott

Lemezkorong!

Szabó Ottó azt hittem barátom vagy? 

Mert egy nyelvet beszélünk, és ha

Álmodunk, magyarul utazunk bárhová.

Szabó Ottó ne gyülölj mert fekete a bőröm

Nődet nem veszem el, de tudnod kell;

Virágos kertedbe, rengeteg a virág, s ha kell

Jut neked száz is, de ezt az egyet add jó szívvel,

Mert a gubát amit mondtál nekem

Már nem illik rám, mert félek, fertőz a nemzetem vére...

A subáról mit mondtál, nem értem; Nekem a kertedből kell

A letéphetetlen körte virág, vagy a tavaszi fehér meggyszirom!

Mert tudd meg, 

A világnak kertjeibe, rengeteg

A virág! Sok és sok!

Kék, sárga, lila, fekete, piros!

Mary Stewart

Mary Stewart

Átúsznék a  Csendes óceánon Mary Stewart te hozzád

Át lovagnám az a

Appalechet, mint egy őrült indián

Szeretnélek te színesbőrű leány, Mint Szu Csong herceg az országát,

És kezed lenne, mint a lehulló fa ágai.

Szemeid alvó baba pillái

Ajkad kései csókok őrzői.

Hajh, Eltévednék, mint a döcögős

Megrakott szénás szekér, 

Otthontalan gazdátlan, ha te nem volnál,

És kojottok ordítanák hazátlan ódáimat a semmibe Mary Stewart, 

Körül rajzolná vonalait a versem, Valahova vinné a felhős sötétlő éj,

A kisze kusza ábrándjaimat!

Mary Stewart akkor öleltelek először és utoljára,

Miszter Crown pajtájába ezerkilencszáz nyolvanhatban.

Amikor

Éreztél már tehetetlen dühöt magadba

Amikor igazságtalanul bántanak 

Amikor jogfosztottnak, s megalázottnak érzed magad?

Amikor ellened csak passzióból vannak? Hogy gúnyolhassanak!

Hogy, császárt játszhassanak az életeden?

Mikor büdös rabszolga a neved?

Mikor azért utálnak, mert több vagy mint ők?

Mikor fajtád nemzetségéért küzdöl?

És tényleg? akkor a jó isten hol van?

Kérdések tolulnak fejeinkbe

De válaszok nincsenek!

A világ büdös lett a bűnöktől, és 

kibírhatatlan , 

Es ettől lett elviselhetetlen és vad!

Tudom e védeni nemzetem a vak gyülölettől,

Vagy mint a birka aki ott hagyja

Kés alatt a nyakát

Vagy akkor lesz jó nép a cigány

Ha az utolsó is elhagyta a magyar hazáját, hol született,

Hol gyermekeit szegényül, de szabadon nevelhette!

Nem leszek magyarnak talpnyalója

Hogy más nemzet költőjeként vicsorítsak egy félfamentes lapon!

Nem akarok olyan lenni!

S nem akarom

Hogy a népemet egy darab  száraz kenyérért kéne megcsalnom!

Ej népem, cigány népem!

Felkéne a sötétségből ébredni

És megtenni, s megpróbálni

Minden áron embernek maradni, és emberül élni!

Párizs késő összel

Párizs késő ősszel

Párizsba tovatünt az ősz

Leszállt a hideg tél

Mount-Parnasse-on sűvít a szél

Place- Pigallon még kicsit sétál a nép. 

Halvány ködbe burkolódzik a Szajna. 

Sorce- Seinén fakad a gyönyörű folyó, az ezüstös víz.

La Manche csatornába rohan, mint egy boldog gyermek  

Akit anyja hív, 

és a part mentén a lámpák alatt,

Egy hölgy lépteit lesem én. 

Holdfény vetül a házakra, valahol felhangzik egy harmonika

Jó meleg sálamba tekerem nyakam

És sietek öreges lépteimmel Rue de Cremious útra!

lassan lassan

Lassan lassan 

Hol vagyok, hol nem,

Veled mindenhol

Vagy sehol

Amig voltam jó volt, ha nem

Akkor  lettem szemedbe szarember.

Mit teszek? Figyelj csak! 

Olajra lépek mást keresek magamnak

És elfejtlek csendben, gyorsan vagy lassan....

Figyelj rám kedves

                                                              Figyelj rám kedves

Figyelj rám kedves, valamit súgok rögvest,

A fán egy bagoly huhog, s szárnya suhog.

Lépteid figyelik apró szemek ezrek!

Mily kecses, mily becses, s ajkad mosolya

Válladra repül egy fehér galamb.

Szívemnek tavaszát idézi nevetésed,

Csókra izgatja hullámzó tested, forró számat,

Mint a tó vize amint egy szitakötő reppen rája, 

Mozdulatlan a fa, árnyéka

Rá vetül a házikómra, s bennem felsikolt az elmúlás dala.

A nap mosolyog, felhőt szelet űz,

S te már nem vagy sehol, eléget a kegyetlen tűz.

Úgy mentél el, mint akit a rossz sorsa sért,

Visszasírom régi időm, s kérdezem a tomboló vihartól, miért?

Ego

 Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált..

- Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?

- Nagyon sok a dolgom..

- Már, hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.

- Tanítok 2 sólymot, 2 sast, fegyelmezek 2 nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót. – felelte a nő

- S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.

- Bennem vannak.

- A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.

A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.

A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak. – ők az én lábaim.

A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet.

Ő a testem.

A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit... Ő a nyelvem..

S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.

Azt hiszi ő a király.. De nekem meg kell szelídítenem...

Ő az ego.

elhaló fohászom

Elhaló fohászom

Uram! Megbotlott a szeretet,

Az emberiség szétszéledt

Nyájadat elvadult "farkashorda" tereli szakadék felé,

És mindenhol meg halt a hit! 

S én mint egy sebzett medve, ordítok, a világba,

De, hajh! Süketek a fülek, s nem hallanak!

Uram, hallod az ezer kiáltást a trónod felé?

Látod a milliárdok vad táncát, öklének rázását? 

Látod, ahogy az emberiség darabjára hull

Vakon a földre dobott kártyáiból s egy rossz adut húz?

Látod, ahogy az ember a végzete felé rohan? 

De te most nem cselekszel semmit, vársz valamire, 

mint rejtekébe, a hiúz!

Hanem,  te a bibliádban elmondja, megjósolja,  a vég idejének óráját,

Vagy ez talán a körtánc kezdete és vége?

Kerít neki Alfát  és omegát? 

Te tudod uram, rendelkezz e megromlott világgal. 

De kérlek hagyj "százat", és egy talpalatnyi földet,

Hogy nyíljék ott ezer meg ezer virág,

És sok sok kis madár éneke zengjen

Mert jutalom van az  evangéliumodban, és szentebbnél szentebb ige..

Hiszen,  ő is a te teremtményed, Maga az ember!

Megbánás imája 2021

 Megbánás Imája 2021 

Bánom a magam  bűneit

Bánom  hogy gonosszá váltam

Bánom, hogy csak a pénz érdekelt

Bánom hogy az élv hajtott és az érdek,

Uram én bűnőztem, oly nagy a vétkem.

Ostort küldj hátamra, büntess uram ahogy csak akarsz.

De ha szereteted határtalan

Akkor nézz is a bolygódnak 

Más rejtett zugába!

Lakatos Menyhért emlékére

Lakatos Menyhért emlékére 

Füstős képeidbe rohant a vonatunk

Csihogva ordít a fekete csöve

Sírodat belepte az idő keze

Tolladból nem pereg már a rege. 

Menyus  bácsi, láttad Szentandrássy Istvánunkat?

Festi képeit ott melletted?

S romás mosolyábán búvik e a müvészet és az életszeretete?

Emlékszem rá, tiszteltem, mert mert olyan különleges volt!

Gyermeki mosolya őrzi, vad lovak tánca

Ecsetjének spanyolos vonása,

És az állami gondozottak

Szomorú gyermeki sorsa.

Amikor a Hársfa utcában 

Tanultam, hogy hol a helyem,

Fiatalemberként, csüngtem 

Szavaidon, és bölcsességeden.

Azóta tudom, hogy nehéz sors a romasors

Hazámnak rendületlenül vallom

Hogy értelmiségi roma vagyok.

Ha majd egyszer meghalok,

Helyet szorítsatok nekem ott 

Hogy láthassam  trónotok,

Mikor kezetekben csillan az igazság jogara már!

És a rajtatok lévő arany szegélyű tanári talár!

Bánatos dal

Üres a szívem, pedig dal lakott benne

Üres a lelkem, pedig virággal volt az tele
Elmentél leányka messze mentél tőlem
Elmentél messze földre, ott a tenger mentén.

Angolföldön találtad meg a párod
Angol földön, építettél házats lettél ott boldog,
Gyere haza kicsi leányka, vár valaki itten
Vagy felejts el engem örökre, mert jó az Isten.

Kereszt helyett fejfámul követ tegyetek

Írjátok rá azt, ez az Orsós Gyurka helye

De még azt is írjátok, rá, hogy szivét

Adta egy szőke lánynak, aki elment végleg, messze Angliába!

Gonosz a világ

Gonosz a világ 

Gonosz a világ, tele van sok átokkal 

Mérgekkel, amik halálosak.

Szeretetlen világunkban szapora

Az élv nélküli életük, és mégis sokan vagyunk akik szenvedünk.

És ti építgetitek a luxus poklotokat.

Kajátok is van bőven, közöttük emészthető mű anyag is akad,

Szilikon pvc meg minden szar,

Az internet, mossa agyatokat,

És reklámok, vetik meg halálos ágyad. 

Vigyél haza Ó Isten, vigyél messze innen 

Vigyél oda ahol  nincs ennyi emberi szenny!

Fáj ez nekem ha kérnem kell tőled

Inkább e pocsék versben irom le,

Életemért, az akárhogy is telt

Szeretlek érte, mint  utcára dobott gyermek

Aki mezítelen testére, meleg kabátot kap

Akkor a szemébe a köszönete, mint a kígyónak a mérge, a lelkébe, és a kezedbe jól belemar.

szemrehányás

Korhad az oszlop, benne döglenek a nyűvek

Alarcot visel a rabló, álarcot visel minden ember...

Betegség tizedel ember titeket

De minden évben itt a kikelet

Fohászkodsz keresed Istened

A hasad gömbölyü, cukor? Vagy nemesb tereh?

Ordítozol a tévéddel, túl harsogod a hangfalad

Gyermeked hangját nem hallod

Szeme karikás, dolgozik a marihuana.

Önkielégíted életed, társra nem vágysz

Házas élet smafú, örömtelen forrás lesz

Megtalálod társad, a sajat véredbe nemedbe,

Irtod utána erdődet nővényeidet,

Műanyagot zabálsz, elhízol, s hogy ne fázz

Ruhádba bújsz, Szintetikus szar mind!

Természetet megölted, most magad hóhéra vagy és tudd meg!

Idő kérdése, és belőled hamu sem marad

De előtte jön a nagy kin. Nyolc milliárd ember eszi majd egymást, és kint

Röhög majd a nagy semmi.

Szerelem

 

Szerelem

 

Tudom már! Emlékszem!

Gyermekként megcsókoltuk egymást,

Akkor ott, a fák alatt téged te leány.

S hozzám értél félve, tétován,

Valahogy így! És furcsán!

De szép volt! És akkor szép voltál.

Gyermekként az erdő fái alatt,

Ahol velünk a mesénk kézen fogva járt.

Ma már öreg szívvel hálát adok

Az úrnak,

Veled élhettem sok évet, százat!

És lett egy szép fiam.

Jaj! Mi ez, ha ez nem szerelem? 

Vagy tova tűnő ige?

Szeretni foglak, örökre, Emi

Mert ez van megírva! Más semmi!

Fiamnak

 

                                                   Fiamnak

 

Harminchárom éves volt barna tested

Harmincháromszor halt szörnyet

Abban a szent másodpercben, ott messze,

Ott a kamion alatt, nem szenvedve.

 

Sikító fájdalom a szívembe, szétmarcangolt tested,

Hamvaidra telepszik széttépett emléked,

A színek még harsányak, elevenek,

Gyermekkorod nevetése cseng fel bennem.

 

Köszönöm, hogy megajándékoztál léteddel,

Legyen szellemed bölcsője a menny,

Istené legyél úgy, ahogy életed enyém volt,

Egyszer, ezerszer, sokszor, kicsi gyermek.

 

 

 

Figyelj rám kedves

 

                                                              Figyelj rám kedves

 

Figyelj rám kedves, valamit súgok rögvest,

A fán egy bagoly huhog, s szárnya suhog.

Lépteid figyelik apró szemek, ezrek!

Mily kecses, mily becses. S ajkad mosolyára

Oda repül egy piros lepke.

 

Szívemnek tavaszát idézi nevetésed,

Csókra izgatja hullámzó tested, forró számat,

Mint a tó vize amint egy szitakötő reppen rája,

Tétova, és mozdulatlan. És a fa árnyéka

Vetül a házikómra, s bennem felsikolt az elmúlás dala.

 

A nap mosolyog, felhőt szelet űz,

S te már nem vagy sehol, eléget a kegyetlen tűz.

Úgy mentél el, mint akit a rossz sorsa sért,

Visszasírom régi időm, s kérdezem a tomboló vihartól, miért?

 

 

Tépelődés

 Tépelődés

 

Bármennyire tépem magam,

Bőröm, sötét barna marad.

Hiába kaparom, késsel, ollóval,

Lehetetlen fehérnek lennem uram!

 

Emberednek szemében ember nem vagyok?

Valami megfelelési kényszer hajt Milord.

Hogy, kiáltsam égbe, hogy mitől vagyok különb?

 Tudod, ahhoz túl magas nekem az ember építette küszöb.

 Hogy, legyek tiszta a szemedbe nemzetem,

Ha abban hályog van,

Mert engem szeretni képtelen vagy,

Pedig, szeretlek én téged titokban,

 Még, bánthatsz is nyíltan, vagy ahogy akarsz,

Szép arcodban bizalmatlanság van.

S megismerni téged hiába,

Kilátástalan!

 Már tudom, valami más van a szívedbe,

Számunkra egy ismeretlen szó!

Ez csak a szemeteknek rideg pillantása!

Szeretni egymást nekünk, lehetetlen!

 

 

 

 

 

 

Ma megláttalak az utcán

 

Ma megláttalak a Mátyás utcán




Nézlek! Az arcod szép, tested
Hullámzik, mint versenyre 

Szánt mén sörénye,
Formás idomod, miatt túl csurran bennem a hormon,
Ha ajkammal érintlek, örömömben csak úgy
Ficánkol a gyomrom.
Ma megláttalak utcán.
Lelkem nagyot sóhajtott,
S elnyelte alakod, az aszfalt forró nyári gőze- gáza, 

És Tovalibben könnyedén
A formás lábad
Valahol a Mátyás utcán. Berzencén.

A lámpavas mellett,
A verebek hangosan beszélgetnek és

Éneklik csicseregve,

Hogy az utcánkban átment a kedves.

Fábos Eszter emlékének

              Fábos Eszter Emlékének

Cigányos mosolyod mögül, József Attilába

Kapaszkodsz, szemed sír, hangod kacag,

Verseid agyamba marnak, merész,

Konok ívvel zengnek, könny szökik a szemembe,

Miért hagytad rám a jövőd üres papírjait,

Miért loptad ki magad életünkből

Eszter, maradhadtál volna még egy kicsit… 

Estém karácsonykor

 

Csikorog a szélkakas a tetőn, szél fütyöl kopott vasán,

Száraz az idő, mint a homokszem holdfénye csillog a hasán.

Lesem az ablakon át, hátha valaki a kis ajtón belép.

Visszavonhatatlanul itt a tél, és messze még a szent éj.

 

Nem vagyok egyedül advent napján, kiskutyám a lábamnál szuszog,

Írógépem kattog, és egy pohárban a gyertyaláng meginog.

Valahol egy sakál üvölt bele az éjszakába, macskám az ablakba dorombol,

Ezüst fényével bevigyorog a hold, boromat lassacskán megiszom!

 

Lassan telik az idő, a család rég alszik,

A szobákból halk szuszogás hallatszik,

Gyerekek ágyán száz meg száz játék lapul,

A párnáikon féltve őrzött ajándék plüss nyúl,

Tűz még a kályhában pattog, hol elhamvad, hol lángra gyúl.

 

A sarokba nézek, ott látom a kicsi fenyőfát,

Látom gyermekeim örömét, és már hallom nevetésüket,

Most már tudom, hogy milyen a boldogság,

Mert velük itt van a karácsonyi szent áldás.

 

Ablakomon benéz egy fénysugár,

Mennyországot hoz, s ezer színes pompát,

Mint az isteni ígéret, és egy emberi jó szót,

És kis házunkba beköszöntött a megszületett Megváltó!

 

 

 

cigány kitántorgos

Élem a huszonötezer-ötszázötven napom, 

Ami jól s rosszul futott

És bennünk, minden napjára gyűlölködés is jutott!

De, te alázatra ítélsz, s lesz zsámolya lábadnak a hátam!

Az akaratod rabja voltam.

S vagyok most is, és tegnap. 

Az Undorod már bánt!

Leszek hát köpni való cigány, 

Aki elhúzza neked a nótád,

S lyukas kétszázért, elad inget, gatyát, 

Erőltetett vigyorral pia után szaglász. 

És ez a cigány mindent tud rólad,

Mert alkoholgőzös aggyal 

Neki mindent elmondasz.

Benned a szó, máskor titok, és máskor harag,

Cigányvicctől vörösre röhögöd magad,

S Büszke vagy arra, hogy te milyen okos vagy!

Ez vagy te Magyar haza!

Kenyered nehéz és siralmas,

Itt hagylak, nem sírok utánad már,

S lehajtott fejjel nézek szeretetlen szép tájadra,

Ahol csak a szél süvít, őrjöngő haraggal. 

Nem vagyok

 

Utolsó szó jogán (2)

Nem vagyok Bari Károly sem Osztojkán,
Nem vagyok Rafi Lajos sem, és nem vagyok originált cigány,
S talán ember sem!
Idegenek neveltek, magyar szóra tanítottak
És nem lettem tőle árja paraszt.
Bőröm barnaságát a nap tépázza
Fiatalkoromat a nincstelenség gyalázta.
Nekem érdektelen az emoció, és az evolució,
Erdektelenség a jövőm,
Halott anyám hív,
Gyere, nincs helyed már a itt földőn
Mert lejárt a sosem volt időd.

Otthon vagy

 Ott vagy otthon,ahol hazavárnak.Ahol a csendnek értelme van az illatnak íze a szívnek néma aggodalma.Ott vagy otthon,ahol önmagadhoz térsz haza,ahol nincs elvárás,helyette szeretet van.

Azért,mert vagy!💕

Na hát!

Na hát 

Nyavajgos verseket írok

Melyben minden lapot könnyesre sírok

Hogy mi a fene van velem, nem t' om

Ezt a hülye létet tolom, 

Jövet-menet, s gyalog. 

Örömről kéne írnom, szinekkel megtőltve

Szerelem, vágy, és ölelések!

Versek? de nekem nincs kedvem röhögni

Mert az élet rám telepszik. 

Ha leiszom magam, sirok, ha nem, akkor csak nézek ki a fejemből,

És kiáltok jó hangosan lökjenek már ki Ebböl a magam ásta ronda gödrömből. 

De tudod mit? Nem vagyok József Attila sem Karinthy,

Nem vagy úri cigány irástudó

Vagyok egy nulla egy senki

Aki nem akar senkinek megfelelni.

Fogalmazni  verselni nem tudok

Nincs hozzá felső iskolám vagy mi,  Vagyok aki vagyok,

Neked okos és szófogadó  másnak ostoba

És elmenegatív.

Tehetnek szívességet a túldalon állók is.

Choli Daróczi József emlékére

Choli Daróczi József emlékére.

Már csak üresen néz a szemed, 

Föld csókja omlik arcodba 

S közben elfelejtik a múltadat!

Elestél többször, haló poraidra

Száz kutya ugat,

Férgek lepték el életed kenyerét, 

Majd a húsodat is ették gonoszul, 

S ha hibáztál, megtorolták azt bitangul,

Nem lehettél szemükben büszke magyar

Csak hitvány, büdös cigány...

Ha helyet akartál a polcon fent,

Lejjebb löktek, és ha ez nem volt elég,

Még alább rúgták bánatos bús fekete fejed!

De te konok, képezted magad,  

Tanítottad zord fiaid, 

Élted a romák színes életét!

Költötted a sok ékes szavakat,

S tanítottad jóra országod népét!

És a siket füleknek, nem volt hallása a lírai szóra!

Uram! Emeld fel lelkét magadhoz! 

Ő Érzékeny gyermeked volt,

Mint Mahatma Ghandi a népének! 

Choli bácsi, versednek kovácsa, 

Hangszerednek mester dalnoka!

És fiatal koromnak nagy tanítója!

Áldja meg lelked az isten, 

Nyugovást adjon poraidnak, 

Az örökké való végtelen!

Levél Rudinak

Levél Rudinak.

Már alig emlékszem arcodra, 

Csintalan pajkos mosolyodra,

Koszos kis gatyába kiabáltál a Dráva partján, 

S közben izgatottan rám vártál, hogy feléd ússzak csak úgy lomhán.

Kedves Rudi unokaöcsém!

Elmentél hirtelen, mert ilyen a tüdővész 

Elmentél, mert a jó isten magához intett, hisz

Angyalok neki is kellenek, akit küldjön majd reánk vigyázni,

És mindenféle gondban, lelkem csak téged hív.

Most már tudom, hogy őrangyalom lettél, Vigyázod dolgaink, 

S ha megkérhetlek, Engem itt ne hagyj, 

Ha elesek, nyújts felém óvó kart.  

Rudi, emlékembe örökké élsz, 

Míg élek, míg el nem visz az öröklét.

Találkozunk, majd valahol a mi még,

Tuborg sört teszel az asztalomra.

Lányokat hívsz e majd táncolni majd? 

Az égi esküvődőn, s mond,

Nem haragszol-e ha 

Pamlagomra így öregesen, lefekszem?

És akkor elkezdünk egy jobb világot, 

Valami szebbet, valami őszintébbet.

utolsó üzenet

Utolsó üzenet

Már öregedő kézzel simítom puha arcod

Már vénülő hangommal éneklem el az utolsó dalom! 

Már fájó izületekkel pengetem gitárom,

Már gyengülő szívvel örzöm szép hangod!

Ha majd az az éjszaka hűvös csókkal zárja le szemem, 

Ugye te ott leszel? Fehér keszkenöddel

Letörölni a szemeimről  az 

Utolsó könnycseppet, 

D

rága szép kedvesem!

Párizs késő ősszel

Párizs keső ősszel

Párizsba eltünt az ősz

Legott a hideg tél

Mout-parnasse- on sűvít a szél

Place- Pigallon még sétál a nép. 

Halvány ködbe burkolódzik a Szajna

Estébe rohan a folyó maga 

Lámpák a part mentén

Egy nő lépteit lesem én. 

Holdfény vetül a házakra, valahol felhangzik egy harmonika

Sálba tekerem nyakam

És sietek lassú léptekkel rue de Marshall-ra!

Berzencén

Berzencén 

Homokon fúj a szél,

Dombok mögül kél a tél

A sok madár útra kélt

S te kedves elmentél!

Berzencén a nyár is más

Útmentén a sok akác

Méhek raja rajzik, tavaszi tánc

És ott, vándor botja útra készen áll. 

Hej, Berzence, Berzence

Lettem lankáidnak szerelme, s

Úton haza felé, mintha várat látnék a dombodon, odafennen. 

Károgó varjak szállnak laposan az őszi földeken,

Egy anya hívja ki

házába kisfiát," gyere be"!

"Vucsela" felé mondták láttak egy aranysakált,

És "Táboriscsán", leszedték a kései szilvát. 

Tél kopogott a házak ablakán

Jó vendég az!

Fagy alatt tartja a vetést,  

És ott lent télen, csendes a mag, 

Berzencén az ablakok mögött

Karácsonyt hoz, a hideg,

Megrakom a tüzet,

És lassan bemelegszik az öreg kezem!

Nem láttátok Jézust?

Nem láttátok Jézust?

Mélabús korszakban éltem 

Mikor a mosolyt nem díjazták, 

Mikor a barna bőröm fehérre kapartam,

Hátha így elfogadják azt...,

Sokszor a pofon volt a gazdám a pesztonkám.

Oly korban éltem én, amikor büntudatom volt attól

Hogy lelenc vagyok,

Oly korban éltem én akkor, mikor

Jobban esett egy átok, mint a gyülölködő mosoly. 

Nem láttátok a kereszten Jézust sírni?

Akkor, gyermekként arra kértem

Vigyen engem le a pokolba, mert én is

Rossz voltam mint a többi. Talán ott jobb lesz,

Nekem a kisgyereknek,

Akinek a jussa volt még 

A verés, a szidás, szeretetlenség.

Láttátok Szűz Máriát ruháit tépni,

Mikor haldokolt a kis csenevész leopold Józsi,

A tizéves fiúcska mosollyal a száján

Megtért teremtőjéhez, s angyallá vált! 

Történelmet írta világ akkor, és valaki jól élt,

S gondja nem volt.

De volt egy kis kert a falu végen, ahol sok árva csont porladott. 

Vigyázzd Isten álmukat

Takard be puha meleg mezei pázsíttal

És sok sok aranyló piros virággal!