Hamvaimra
senki se szórjon sárgarózsát,
Harminc évem
eltelt, s nem szerettél városom,
Mostohám
lettél, s lettél a balsorsom.
Kivert kutyaként
nyögtem szalmakazlaid,
S
tüdőbajjal, hátammal támasztottam
Omladozó
kunyhód falait!
Büszke nem
vagyok rideg utcáidra,
És én konok,
éhkoppot nyeltem évekig alatta.
Munkabéremből
alig éltem, s én kifizettem
Neked az utolsó fillérem,
Morzsákból összerakott, roma életem,
S lettem
szolgád te elszegényedett népem!
Örömöm csak
lopott emlőd volt,
És a fáról
elcsent utolsó szem dió.
Lásd, máshol
fog testem földbe szállni,
És ezernyi
rossz emberi sors pedig, rád telepszik!
S tudod mit?
Ha teheted, virággal
szórd ünnepeidnek tereit,
És szavald
el költődnek míves verseit.
Énekeld
életed nehézségeit, tetteid dicsőségeit,
Áldasd
meg néped, és fohászaid.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése