Vers Hazámnak

 Cigányt köptél? Boldog vagy?

 Vagy zsidót versz? Hős a tetted!

Buzizol és kommunistázol,

 És haza mászol a kocsmádból.

Történelmed nem tanított?

Őselődöd fajgyűlölettel nem foglalkozott?

Nagyjaid, amit megteremtett a hazádnak,

Te elherdáltad világ csúfjára.

Büszke lehetsz, hogy mire is, 

Fehérbőr színedre? Vagy lehetőségeidre? 

Hisz abból csak, annyit szereztél magadnak,

Melyből téves történelmi ítéleteid

 Dagadnak.

Ne hidd, hogy innen jó lenni magyarnak,

 Amikor a világ ítél, kiélezett pallosra,

Politikád csak arcul köpés, és nagy hatalmi kiszolgálás,

Fosztod néped, átkozod zsidót, buzit,

Cigányt a bugrist..

                                                        -2-

Büszke lehetsz fiaidra,

 S Ormánságodra,

Adtál pofont te a Magyarjaidnak  is,

És ha már az utolsó is elment, ország atyánk

Kit fogsz kies országodba siratni, 

Hazám?

Hogy elhagyjam országod?

 Lesöpörjem az 

Út porát szétszakadt 

Nadrágomról,

Nyelved elfelejtsem? Tanuljak idegen szót, 

S kezdjek mást,

Jó terv csak az a bökkenő

 Hogy az imént lettem hatvankettő.

Nem az időt sajnálom, hazám,

Csak mert kínoztál, és cigányoztál….

Tudásomat és javaimat, mit tőled kaptam, 

Végrehajtóval végrehajtottad azt,

De büszkeségem és értelmem nem lett a tied sohasem,

De, valami maradt bennem szerintem,

Nem más, mint az irántad érzett

Kiolthatatlan hazaszeretetet!

Ticá lu Peti 4-ik meséje: A kis Galacsinhajtó bogár

                                                                              A galacsinhajtó bogár.

                                                                               Ticá lu Peti meséje

"Ez a kis bogár jobban bírja a kiképzést gyerekek, mint én fiatal koromba."

- A következő mesém a kitartásról szól.- 

 Élt a forró vidéken egy icipici bogárka

Szomszédjai kötekedőek voltak, akik arra jártak mindenkibe belekötöttek. Igaz, még kicsi volt a fényes szárnyú kis galacsint hajtó bogarunk, 

de anyja, megígérte, ha majd felnő, akkor beállhat dolgozni, de előre bocsájtotta, hogy nem lesz az könnyű munka. Hosszan figyelte a kisbogár a nála kicsitnagyobb, erősebb bogarakat, amint túrják a trágyadombot, és estére vizes pocsolyába megfürödve, hancúroztak, nevettek. "Jó napjuk lehetet" gondolta a kis bogár. És szomorúan lesétált a dombocskájáról. 

Elérkezett az este, lefeküdt, és csak hamar elaludt. Másnap mikor szülei elindultak galacsint felgörgetni a hegyre, ő is elindul a szülei után, mert ezen az  éjszakán eltökélte magában, hogy a galacsint ő is fel fogja görgetni. Amikor a hegyhez ért, látta, hogy a galacsint, a hegy aljában, összegyűjtötték úgy, hogy a hátsó lábukkal felfelé tudják görgetni a hegyen, a mikor fel- vitték a felnőttek a galacsint, a hegy lassan kezdett hízni, ijesztő óriás lett belőle. Hogy mi volt az értelme, a kicsi bogár nem értette. Hát gyerekek, fogta magát a bogárka és összeszedett annyi galacsint, amennyit a kicsi lába, és ereje elbírt. Szépen neki látott a hegynek. Görgette a galacsint. Épphogy elkezdte, és ahogy elindult, a golyó nagyobb lett, egyre nőtt.

Kicsi bogárka, összeszorította fogát, és neki veselkedett. Tett két lépést, a fiatal bogár csapat, elkezdtek  gúnyolódni a csúfolódni. És ez igy ment hetekig. Fáradtan csalódottan érkezett haza, Szülei meg mosdatták és megetették a kis bogarat. Úgy ám, nekik is megkell tanulni, a tisztálkodás folyamatát. Nagyon is jól tudták, hogy a legkisebb csemete napok óta a kicsi, kis galacsint akar felvinni a hegy tetejére. Nem szidták meg, nem is porolták meg a nadrágját, hanem csak mosolyogtak, és a csúfolódó gyerek társaságot szgorúan féken tartották. 

Volt egy jó barátja, aki még nála is kissebb volt. a hét pöttyével a kis ka

tica. Fürge és vidám volt. Szeretett a domb mellett lakni, mert ot

t a növények levelei alatt sok kis tetűcske várta. miután jól lakott

elment barátjához hogy egykicsit játszhassanak. 

Mikor meg látta a bogárkát, nagyot nevetett, ugyanis az látta, hogy egy hatalmas galacsint hajt felfelé a hagyen.

- Na, ha elbírod, és feltudod vinni a hegy csúcsára. akkor eljösz hozzám, és jót eszük a levél tevekből. - nevetett a pöttyős barátja.

Bátságosan hátba veregette, oda repült

a hegy lábához, és együttérzően nyögdécselni kezdett, mintha segítene ezzel neki.

- Ne, már barátom! ne csináld ezt.

Ezt a golyót meg fel fogom vinni a csúcsra. - mondta, és elkezdte a galacsint, erejét összeszedve lábaival felfelé görgetni.

alig ment néhány centimétert, egy nagy szörős cincogó állat belerúgott

a galacsinba,  a meglepett  bogár csak annyit dadogott.

-  Jaj anyám! - a szét rombolt galacsin golyót darabokba

látta meg a földön. sírásra húzta a száját.

A katica úgy megijedt, hogy egy lapulevél alá repült. Az egér koma, meg (mert ugye ő volt az), hangosan kacagott  a pajtánál.  

A mi bogárkánk

újra fogta magát, és újra építette a golyócskáját, és elidult a hegyoldalnak.

Épp a közepe felé tartott amikor egy gömbölyű óriás valami kiütötte a lába alól a golyót, és egy kisméretű ember, majdnem eltaposta, alíg tudott félre ugrani. 

Miután ujjá alkotta a golyócskát, körül nézett, és újra nekiindult a fadarabtól, ahol a kiindulásai rendszerint megtörténtek.

Derekasan újra neki vágott az útnak.

ahogy maga mögött hengergette a galacsint, ézerezte, hogy fárad. Kicsit megállt, szuszogott, és erőt vett magán, és újra megindult terhével. Már néhány lépés volt hátra a csúcshoz, amikor egy galamb szárnyának suhogása újra ki billentette a galacsint a lába alól, és az legurult sebesen.

A kis bogár kicsit elkeseredett, és egy pillanatra úgy gondolta, fel kéne adni.

- Hát hallod, én semmi pénzért nem görgetném az a büdös golyót a hegynek. Úgysem érsz fel oda. gyenge vagy! Hihi- csúfolkodott egy cicér gyerek.

A bogárka újra nekiveselkedett, és azt gondolta magába, " csak azért is felgörgetem a golyót" 

Neki veselkedett, és a fülébe azt halotta, "gyenge, kicsi vagy!"

Mikor felért a hegyre, csak egy pillanatra megállt, és abba a szent pillanatba, a galacsin legurult a hegy túloldarára, és eltünik egy vizzel teli gödörbe. 

- Pedig azt akartam, hogy a hegy

elfogadja a golyómat. Neki akartam ajándékozni! -

Szomorúan, lenézett a kis fadarabra, és elindult lassan lefelé a hegyről.

Sírás a falnál

Az éj hidegen homlokomra csókot lehel
takaróm az esős októberi felhők
és felettem keringő szénfekete hollók.
Meleg kezedet érzem a didergő
arcomon.

Egy kutya rám vicsorog, majd mellém gubbaszt, nyála csorog
melenget a pára, ő is kicsapott állat!
Felsír  a kazal másik felén
a nyomorúság, és a betegség
felkacag a nincs, s bennem elhal minden kincs.

Tündérem még ne siess el, várj egy szóra
hadd mondjam el, ma jó voltam
nyugodtan aludtam az ember alkotta kazalba
nem kiáltott rám a mező őr, puskáját villantva,

Ma jó voltam csendbe voltam.      Ma még nem ettem semmit,
És nincs hol szomjamat oltsam
csak mosolygós arcok az eső
áztatta
porban, a hontalanok hazájában
valahol itt a falú szélen, egy rozoga putriban.

Nyár végén

Egy bogárka dongva köröttem száll felismerem,

Ez egy szentjánosbogár,

S megállok egy percre.

Egy falevél elfáradt, és mintegy

Madártoll lelibbent a fáról.

Az erdőben minden fa lombja

Hűst ad,

Egy vargányát látok a  fű alatt, 

S látom még aprócska a gomba.

Egy szarvas kilép a tölgy mögül

Fent a lomb tetején egy sólyom fészek ül,

És felsikolt messziről a nagy madár,

Valamit hallhatott, vagy a fák közt egy kis mókus zöreje volt tán?

Lentről  most csak őt látom

csőrébe egy kövér patkány

Most fogta az elöbb a réten,  vagy valakinek az udvarán Górénál?

Még szemezek egy kicsit a madárral

és óvatos léptekkel folytatom az utamat.

Egy sikló siet a homokba, oda ahol

rönkök sorakoznak a fenyők közt.

Friss még a forgács alattuk, 

és az kupacba rakva.

S lejjebb, csendben tovább folyik

A Lipéki- patak.

A belogó bokrok 

árvalányhaját tova viszi a patak sodrása!

még egyszer sóhajt az erdő

és a vöröslő rőt jelzi, 

Lassan itt az ősz.

A nap lebukóba van

Arany színével befesti az eget

És a falu lakói hangos imával Köszönnek el egymástól, és az est csókot lehel a falura,

és a lámpák fényénél, táncukat ropják az éji bogarak.

Nyolcat kongat a templom harangja

holnap is lesz egy nap

és vár a munka, vár a természet

És jó lesz újra látni a megszokott

arcokat, akik rohannak,

Dolguk után, szótlan komoly arccal.

Elmentél fiam

Még porzik az út, ahogy elviharzott a kocsid

Hátra sem néztél, és  nem is sajnáltad még.

Elmentél, fájt, de ma már nem érzékekelem

Itt van mellettem a sorsom, aki engem érdekel.

A padlóra zuhant kedvenc lemezem

Egy Sosztakovics halt meg a szívembe.

Telefonom  elhalkult, talán az aksi?

Nem írsz nem hívsz..mintha látnám,

Csak a szobád sarkába sírsz...

Ahogy befordult az idő velem

Az én motorom is gyengül, lassan tönkre megy. Kitudja...itt fáj legbelül.

Nem érek rá panaszkodni, hatvan felett, felnevet egy új sors velem.

S a kutyád vicsorogva bámul  engem...

Azt hiszem, nagyon fázom,

A hajnal észrevétlenűl az ágyamra szállott, mint egy pihetoll

A jeges  faágairól lezuhant egy  Csomó hó  a magasból.

Lassan beköszönt egy új világ

És az ima ami szent, mint a köd, fel szállt.

A remény arca most mosolyra vált

S felzeng a dal, kattog a tű, 

recseg a hangszoró,

És itt-ott sarjad már a tavaszifű.

Ballada a pacsírtáról

Hajlott háttal, öregapám
Neki vágott a világnak,
Ránccal teli arcáról
lerítt a bölcselet, tarka virága.
Hóna alatt hegedűje
Azzal ment el a kocsmába
Hogy vidám nótáival kis
Aprópénzt keressen családjának.
De a léptei nehezek voltak a levegő
vétel is alig ment,
Légző izmai igen gyengék lehettek.
Közel kilencvenhez, hogy fáradalmát
enyhítse,
Megállt barcsi  templom parkjában,
S leült egy padra...
Két madárka hangos csivitelését
mosolyogva elhallgatta,
Aztán elővette hegedűjét, eljátszotta a dalukat.
Alig végzett két strófával az öreg,
Hangszerét váratlanul leejtette,
Szeme fennakadt, hörgött egyet,
S Lelke felszállott az égbe,
Hálála gyors volt, s utólag a nép egymásnak azt
mesélték, "de nagy prímás volt ez az Idős Farkashegyi József"
Egy hétig a pad alatt még 

Ott hevert a hegedűje,
S nem messze tőle a vónója a

A fa mellett a porban,
S valahol egy ablakból felhangzott Egy öreg rádióból, a régi erdélyi nóta,
Egy ismert prímás mester játéka, 
!,A pacsírta!

Elmentél fiam

Még porzik az út, ahogy elviharzott a kocsid

Hátra sem néztél, és  nem is sajnáltad még.

Elmentél, fájt, de ma már nem érzékekelem

Itt van mellettem a sorsom, aki engem érdekel.

A padlóra zuhant kedvenc lemezem

Egy Sosztakovics halt meg a szívembe.

Telefonom  elhalkult, talán az aksi?

Nem írsz nem hívsz..mintha látnám,

Csak a szobád sarkába sírsz...

Ahogy befordult az idő velem

Az én motorom is gyengül, lassan tönkre megy. Kitudja...itt fáj legbelül.

Nem érek rá panaszkodni, hatvan felett, felnevet egy új sors velem.

S a kutyád vicsorogva bámul  engem...

Azt hiszem, nagyon fázom,

A hajnal észrevétlenűl az ágyamra szállott, mint egy pihetoll

A jeges  faágairól lezuhant egy  Csomó hó  a magasból.

Lassan beköszönt egy új világ

És az ima ami szent, mint a köd, fel szállt.

A remény arca most mosolyra vált

S felzeng a dal, kattog a tű, 

recseg a hangszoró,

És itt-ott sarjad már a tavaszifű.

Nőknek

Nő vagy akkor is, ha megtépett az élet. 

Akkor is, ha nem tudod merre menj tovább nővérem. 

Akkor is nő vagy, ha nem mész a strandra fürdeni, 

Mert szégyent érzel a tükörbe nézve, És akkor is, ha mindenki elött felvallalod tested,

 Nő vagy, akkor is, ha elárultak, ha úgy érzed, megállt az élet. 

És akkor is, ha ősz hajszálak keresztezik a ráncoktól vésett képed. 

Nő vagy, ha büszkén vállalod, 

És nő vagy akkor is, ha az időt az ellenségedként gyűlölöd. 

Nő vagy akkor is, ha bántanak, és akkor is, akkor leginkább, ha eldöntöd, 

Többé nem hagyod, Nő vagy, egy gyerekkel, hárommal, vagy többel. 

És nem kevesebb attól, aki ezt nem vállalta. 

Hidd el számomra Nő vagy! 

Nő vagy akkor is, ha megérted, ha Lépsz, ha állsz, ha futsz, vagy éppen menekülsz. 

Nő vagy, erővel, és néha gyengén, sírva de a döntés a tied, 

és mindig reménykedve! 

Nő vagy hittel, mögötted számtalan pofonnal és öleléssel . 

Nő vagy,  Szép vagy! Hidd el!

Boldog Nőnapot nektek nők, 

Teljes férfi  Szívvemmel!

A bohóc dala

Arany vesszőm varázs vesszőm

Úgy suhintanék rád te büszke felhő

Kicsi hűset, és esőt adnál, ahogy locsoltad a diófa ágát.

Megpihennék alattad, nint méhek a

kaptárukba.

Ej arany vessző  ha gazdag ember lennék,

Adnák egy aranyat, de neked tizenkettőt

Piros cipőt, barna bohócgatyát,

Lennél viccesbohócóm a rézangyalát.

Eltáncolnánk, hogy jó világban élünk

Elnótáznám, "hogy már nem is félünk."

Mert van mit enned, van mit innod

s nem jár nyakadra a végrehajtó.

Holnap érted jön a vég?

Á! De te csak ne köss belé

Nem mész vele, mert menni ráérsz

Holnap hajnalig táncolsz mint én,

Mert van lábfej, van térd

És van hit és van még a szívedbe 

Embernek való vér.

Altató

Kicsiny kis ágyába síró gyermek,
anyja a kezét fogja
ma éjszaka csendben virraszt
és lassan éjfél van.

Aludj kicsi lélek, egyetlen virágszálam
Anya is elfáradt, a hold magasan fent van.

Látod a tejecske is aluszik
Az üvegje is álmos
kint az alkóvban már, lefeküdt macskánk, a cirmos.

Aluszik már a mackód is, fent
a nagy ágyon tesped,
álmot igér az asztalon a cukor is
horkant már a Csoki is, és bokrán az eper,

Körbe repül egy boszorkánylepke,
És egy legyecske, zümmög az asztal körül
Ők is aludni mennek, de, dolguk van
Még egy kicsit, kenyér morzsát lát, amit körül zeng.


Te is aludj kicsi gyermek.
Még dúdolok egy kis dalt neked
tente gyermek, tente,
aludj gyermek, tente.

Engem is megtalált a tündér dala
szép álmokat, kicsiny fiúcska.
Nézd csak! vár egy homokvár, s vár egy csodakard  és vár még egy

Gyönyörűbb dal!
Holnap is lesz nap, szebb mint a mai
játszhatsz a réten, S játszhatsz vélem
az álom messze visz,  meglátod vitézem.

Virágszálamnak

Fáradt vagyok, ne bánts szavakkal hát

Ringass dallal, szitár zenével, te lány

Nem akarok panaszkodni, de fáj már

A hitetlenség, a gonoszság, es fáj a hűtlenség angyalkám!

Fáj hogy kirekesztett voltam,

Hogy otthon nálad sosem voltam!

Hogy arcodról eltűnik a mosoly,

Ha rám nézel, s ha hozzád szólok!

De te édes, nevess rám

Én nem halok meg, de nem ám

Mert szemem és kezem, őríz téged,

Mint kert a rózsafáját!

Angyalaimnak

Kicsiny kis ágyába síró gyermek,
anyja a kezét fogja
ma éjszaka csendben virraszt
és lassan éjfél van.

Aludj kicsi lélek, egyetlen virágszálam
Anya is elfáradt, a hold magasan fent van.

Látod a tejecske is aluszik
Az üvegje is álmos
kint az alkóvban már, lefeküdt macskánk, a cirmos.

Aluszik már a mackód is, fent
a nagy ágyon tesped,
álmot igér az asztalon a cukor is
horkant már a Csoki is, és bokrán az eper,

Körbe repül egy boszorkánylepke,
És egy legyecske, zümmög az asztal körül
Ők is aludni mennek, de, dolguk van
Még egy kicsit, kenyér morzsát lát, amit körül zengnek.

Te is aludj kicsi gyermek.
Még dúdolok egy kis dalt neked
tente gyermek, tente,
aludj gyermek, tente.

Engem is megtalált a tündér dala
szép álmokat, kicsiny fiúcska.
Nézd csak! vár egy homokvár, s vár egy csodakard  és vár még egy

Gyönyörűbb dal!
Holnap is lesz nap, szebb mint a mai
játszhatsz a réten, S játszhatsz vélem
az álom messze visz,  meglátod vitézem.

Elengedés

Ma azt álmodtam
Hogy veled játszottam
kicsi fiam
Velünk volt Bernie a kutya
S te meglovagoltad
mondtad: "gyi! gyí! Te kutya!"

Boldog voltam
akkor, mert láttam
arcodon az örömöt

és hallottam a gyönyörű gyermeki dalod
S láttam a fogócskádat a körön.
Nekem már fárasztó a foci is,

és én komoly felnőttként
beálltam a kapuba védeni,
úgy csináltam mintha
az erős rugásodtól
fájt volna a lábam,
hogy hiteles legyen, elestem

a kapunál. Az esés
nem volt igazi.
Csak a boldogságtól

sírni tudtam volna akkor,
mosolyod rögtön meggyógyított.
Az örömöm határtalan volt.

kettőezer tízennyolc ha jól emlékszem
ketőezertizennyolc márciusán
Végleg elmentél! Szíved elesett,
Az Úrhoz megtért.

De, te tudtad komoly emberként,
hogy erről a "pályáról" nincs vissza út
nincs többé visszamenetelés!

És én akkor ott álltam értetlenűl,
mert fájt!
nem hittem a hírmondónak,
mert fájt, hogy akkor titokban
távol voltam tőled, kisfiam!

De, elengedlek mamár,
kezedet nem fogom
mert a szívem markán erősebb,
az emléked,  ezért megtartom!
Mert ebbe, elöbb- utóbb elpusztulok.

Aranyvessző

Arany vesszőm varázs vesszőm
Úgy suhintanék rád te büszke felhő
Kicsi hűset, és esőt adnál, ahogy locsoltad a diófa ágát.
Megpihennék alattad, nint méhek a
kaptárukba.
Ej arany vessző  ha gazdag ember lennék,
Adnák egy aranyat, de neked tizenkettőt
Piros cipőt, barna bohócgatyát,
Lennél viccesbohócóm a rézangyalát.
Eltáncolnánk, hogy jó világban élünk
Elnótáznám, "hogy már nem is félünk."
Mert van mit enned, van mit innod
s nem jár nyakadra a végrehajtó.
Holnap érted jön a vég?
Á! De te csak ne köss belé
Nem mész vele, mert menni ráérsz
Holnap hajnalig táncolsz mint én,
Mert van lábfej, van térd
És van hit és van még a szívedbe
Embernek való vér.

A Kispocok meséje

Hallod-e kis ember
ülj ide mellém a kisszékre
mesélek valami szépet
figyelj rám gyermekem!

Hol volt hol nem volt,
Volt egyszer kis pocok aki olyan kicsi volt mi te!
Ahogy reggel felédredt, 

nagyon éhes lett.
Kiment az icike-picike földalatti
spájzába, 

Mert ott volt ám az igazi kicsiny kis hazája,
Jóízűen belakmározott
A tulajdonát (részben!!) képező sárgabarack lekvárból.
Amit anyukája tavaly  elrakott!

Leült az icike-picike székére,
Hogy megnyugodjon kavargó bendője,
És az állandóan éhes bendőt, alaposan megtömte!
Ahogy kifelé és körbe nézett,
A szeme megakadt a kertben egy kosár pirosló gyönyörűségen!
Egy csomó mosolygó epren!
Amint meglátta rögtön beleszeretett.
"Biztos a kis manók hozták nekem ajándékba". dőrzsölte össze kezecskéjét,

Hozta a kisszékét, s leült az apró pelenkás fenekére.
Fogta a kosár epret, s belakmározta mind

Ültébe, és néha fektében is.

Amikor eljött az éjszaka, fájni kezdett a pocakja

forgolódott az icike-picike ágyacskájába.
Sirdogált így is, sírdogált úgy is
Jőtt is az anyukája, hasát kenegette gyógyírral, csodazsírral, ezzel-azzal.

Dalt is dúdolt, közben, 

és a kis pocok, bevalotta, 

Hogy mit evett  egész nap.

(Hmm. Hosszú lehetett neki az éjszaka!)
Másnapra a az édesapja elmagyarázta neki:
"Mosatlanul ne egyél gyümölcsöt semmit, kisfiam,
Míg meg nem mostad a kezeidet
És a kerteknek, fáknak gyümölcseit!
De! Legfőképp, tarts mértéket,
mint anyu fiókjában a mérőszalag

Tudod! azzal, amivel az anyukád múltkor megmérte meg talpad!
Megis megkaptad nemrég  a jó meleg pamutzoknit."
Másnap diétára fogták a torkos pockot, 

Aki épp meleg gyógyteáját
iszogatott!
"alig aludt éjjel a szentem"- Szörnyülködött Anyja ahogy nézte, aggódott.

"Míg nem reggelre

meggyógyult tökéletesen"- Folytatta az Apja csendesen.

"Óvódába ma nem mehetsz -mondta később az orvosa a Bagoly néni, 

"Most itt ülsz mellettem
Kicsi fiam, nekem segítesz

Kukoricát morzsolsz velem,  Elmesélsz mindent nekem, 

Töviről- hegyire hogyan volt ez az eset!"

Kis pillangó

Kis pillangó, kicsi pillém

szállj ide szépség mellém

repkedtél már eleget

mert már nem bírtad a szeptembert.

Kis galambom kis madaram

hallgasd meg ezt a bús dalt

szerelemet elhagytam

mert, idegen odújába vágytam.

Kicsi özikém, kicsi sutám

ittál e tiszta vízű patakból

abban  tiszta arany volt

amitől a csíkjaid aranyos felhő volt.

Szegény ember szegényember

nem adhattam pénzt neked

mert magam is szegény voltam

mert, én is ordítottam a farkasokkal!

Kicsi fiam azt álmodtam

azt álmodtam, hogy velem vagy

nem vagy bent az urnádba,

át sírt éjjeleken, vállamra szálltál 

bíborszín leányka hajaszálán.

Anyáknapjára 1.

Nem szerettelek de nem ám anyám,

baba voltam akkor, kit intézetbe dugtál.

Heten voltunk testvérek

más-más apánk volt, Ó egek,

Nyolcadiknak megszülettem, ez kész rettenet.

Anyák napjára nem jut eszembe semmi amit adhatnék.

Anyám neked ki megszültél engem,

Nem adhatom szívem szeretetét,

Pedig ott a mélyben vagy már,

mert te sem adtál mi több, nem is gondoztál!

Testvéreimet, akárhogyan de fel-

nevelted.

"írní alig tudnak", azt mondtad egyszer nekem.

"ha én neveltelek volna fel

Buta ember lettél volna te gyermek."

Megköszöntem sajátos értelmezésed,

De tompa agyam, a te logikádat

sosem értette, és nem is akarja.

Kilépve a kunyhódból aznap,

csak annyit mondtam 

Neked is, Boldog Anyák Napját hát, Mama!

Ma már nem sírok a régmúlt dolgok felett,

Intézetis gyermek lévén lopni mentem szeretetet,

S láss csodákat kaptam is

sokszor rossz csomagolásba. 

Lányoktól csókot, s végén búcsú levelet is.

Költő lettem látod kicsiny hazám,

"börtönlakó leszel" jósoltad valamikor édesanyám,

de nézz reám a fiadra,

Sötét bőröm ellenére

jó ember lettem, te egyetlen szegény roma anya!

Altató

Kicsiny kis ágyába síró gyermek,
anyja a kezét fogja
ma éjszaka csendben virraszt
és lassacskán éjfél van.

Aludj kicsi lélek, egyetlen virágszálam
Anya is elfáradt, a hold magasan fent van.

Látod a tejecske is aluszik
Az üvegje is álmos
kint az alkóvban már, lefeküdt macskánk, a cirmos.

Aluszik már a mackód is, fent
a nagy ágyon tesped,
álmot igér az asztalon a cukor is
horkant már a Csoki a kis daxli is.

Körbe repül egy boszorkánylepke,
És egy legyecske is, zümmög az asztal körül
Ő is aludni menne, de még dolga van
kenyér morzsát látott, azt körül döngi.

Te is aludj kicsi gyermek.
Még dúdolok egy kis dalt neked
tente gyermek, tente,
tente gyermek, tente.

Engem is megtalált a tündér dala
szép álmokat, kicsiny fiúcska.
Nétd csak! vár egy homokvár, s vár egy csodakard  és vár még egy

Gyönyörűbb dal!
Holnap is lesz nap, szebb mint a mai
játszhatsz réten, S játszhatsz vélem
az álom messze visz, hiszed-e?

Anyukád is is elalszik, aludj fiam, kis Jocó,
nézd csak! a holnap is rögvest
elmúlik,

kertben a napsugár meglásd,

fogócskát játszik!

A mesém

Az éjszaka is mesét mond
hallgatja a kuvik,
játékod az asztal alatt,
s kötényed zsebét varrja anyuka.

Ma még nem ettél semmit te fiúcska
az asztalon nevet s szárad a kenyérhéja,
s foltos ruhácskádon szendereg
egy kicsiny katica.

Ma mesét mond az anyu tündérekről, 
mesél angyalkákról, szép kertekről
ma már nem kiabál a kert ajtóból postás,
újságot a platán fákról a varjak mondják.

Repedezett ajakkal keresem
hitedet, a szeretetedet
de amit találok, gyülölet
vagy Choli Daróczis önkivület?

Egy vén emberre leltem,  kapunk alatt
koldult, s neki adtam az utolsó vasam,
Rám ordít a rendőr maga
"menjen onnan, magának nem ez a  hazája!

Most már nem panaszkodok, csak sorba állok, s a szociális jóból
nekem is valamicske csorgott,
és a nagy kövér hold, fent sárgán vigyorgott.

Cigányerdő

Cigányerdő fái közt meg állt az élet,

Cigányerdő ágai közt nem szól a madár ének.
Az avarba néhány hangya, s  bogár,
Csend borul az erdőre, 
Rajtam kívül egy lélek sem jár!
Valaha jobb napokat megélt fák közt,
Kunyhók nyoma enyészik,
S a földbe ásott romoshelyek, csendesek mit a sír.
Imitt-amott vályogtéglák, 
És egy rongybaba feje árulkodik az az elmúlt évekről.
S mintha felhangozna egy elfeledett roma zene, valahonnan messziről,
Madarak csivitelnek, és a halott erdő fái felett, varjak sírnak
keservesen.
Az erdő mellett rétek, mezők, Gubbasztanak, 
Szélein, a vadmálna bokrok
Kóbor őzeket ugrasztanak.
A szeder bokrok közé beszorúlt egy sün
Leguggolok kabátom ujjába csavarom, és valahol távolba, egy udvarba, fellobban egy kicsinyke láng.
Egy magányos lélek gyújt  pipát. 
Fejére lehull, a lebukó napsugár.
Hátra nézek, és Józsi az erdőmester Köszön, s dohánnyal kínál engem.
Szép lassan megismerem a Cigányerdő régvoltát, 
Míg mesél megsímogatom Kutyáját a németvizslát.
Lassacskán haza kéne mennem
Falum Berzence aludni kész
És még hetet kongat a harang.
Lipéki- patak mentén haza visz göröngyös utam.
Az otthonom kapujába farkát csóválja kutyám a Csukma.
Megetetem, és magamba hálát adok az úrnak,
"Egy nappal többel tartozom a világnak." 
Talán ma éjszaka meglátogat az éji tündér.,
S kialszom végre magam,
Holnap elindulok, berzencei- várrom és a vízimalmok felé
Lipéki - folyónk mentén, 
Az utam Jalcinai- öreg platánjához vezet majd, és
Az ablakomba a sötétség, 
Mint egy szálló vendég,
Hogy bejöhessen, engedélyt kér!

!

Az én Kései siratóm

Nem neveltél, nem is etettél anyám Eldobtál engem mint egy csonkig égett szál gyufát!
felnevelt az intézet, ahol sürün Csattantak a pofonok
Rossz voltam azért, ha nem, hát azért.

Senkiházinak becéztél, és utcára tettél
Helyet adott a kazal, s társam lett
Egy picinyke egér.
Hideg volt, és ablakokban csillogtak
A karácsonyi fények.
Irigyeltem tőletek a meleget, a
Pompát, a szenteket és a jó istent.

Futottak az ünnepek elöttem, mint a
megvadult lovak
Nem bántam már akkor, de olykor belém nyilal az emlékek tüskéi
Megrezzenek mikor meghallok egy Zizegő zacskót,
És ábrándomba beledudál egy teherautó.

Nincs otthonom, nincs senkim, Családomat elvesztettem régen,
S keresem társam.
Végrehajtott Eckert és a Hegyi, Elvitte a Házam, 

S felét az  Tulajdonomat képező aprópénznek, a mindenit!
Ordít bennem a düh és a bánat,
S sikít a szegénységem.

Mamár mosolyogva kelt a berzencei reggel, otthonra leltem nálad,
Kicsiny falumba költözőtt a szeretet
Ezen hűvös karácsonyi reggelen.
Szeretet otthon a hazám immár
Égnek száll feléd a hálaadó imám
Nehéz kenyér az emberi sors!
Hideg felleged terítsd rám,
Sárgán világító öreg decemberi hold.

Nő vagy

Nő vagy akkor is, ha megtépett az élet. Akkor is, ha nem tudod merre menj tovább. Akkor is nő vagy, ha nem mész a strandra fürdeni, mert szégyent érzel a tükörbe nézve, és akkor is, ha a tested mindenki előtt vállalod és vannak irigyeid is. Nő vagy, akkor is, ha elárultak, ha úgy érzed, megállt az élet. És akkor is, ha ősz hajszálak keresztezik a ráncoktól vésett arcod. Nő vagy, ha büszkén vállalod, és nő vagy akkor is, ha az időt az ellenségedként gyűlölöd. Nő vagy akkor is, ha bántanak, és akkor is, akkor leginkább, ha eldöntöd, többé nem hagyod. Nő vagy, egy gyerekkel, hárommal vagy többel, és nem kevesebb attól, aki ezt nem vállalta. Nő vagy! Nő vagy akkor is ha megérted, ha lépsz, ha állsz, ha futsz, vagy éppen menekülsz. Nő vagy, erővel, és néha gyengén, sírva, de mindig remélve. Nő vagy hittel, mögötted számtalan öleléssel és pofonnal. Nő vagy. Szép vagy. Hidd el.
Boldog Nőnapot nektek Csajok!