Az éj hidegen homlokomra csókot lehel
takaróm az esős októberi felhők
és felettem keringő szénfekete hollók.
Meleg kezedet érzem a didergő
arcomon.
Egy kutya rám vicsorog, majd mellém gubbaszt, nyála csorog
melenget a pára, ő is kicsapott állat!
Felsír a kazal másik felén
a nyomorúság, és a betegség
felkacag a nincs, s bennem elhal minden kincs.
Tündérem még ne siess el, várj egy szóra
hadd mondjam el, ma jó voltam
nyugodtan aludtam az ember alkotta kazalba
nem kiáltott rám a mező őr, puskáját villantva,
Ma jó voltam csendbe voltam. Ma még nem ettem semmit,
És nincs hol szomjamat oltsam
csak mosolygós arcok az eső
áztatta
porban, a hontalanok hazájában
valahol itt a falú szélen, egy rozoga putriban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése