Az én Kései siratóm

Nem neveltél, nem is etettél anyám Eldobtál engem mint egy csonkig égett szál gyufát!
felnevelt az intézet, ahol sürün Csattantak a pofonok
Rossz voltam azért, ha nem, hát azért.

Senkiházinak becéztél, és utcára tettél
Helyet adott a kazal, s társam lett
Egy picinyke egér.
Hideg volt, és ablakokban csillogtak
A karácsonyi fények.
Irigyeltem tőletek a meleget, a
Pompát, a szenteket és a jó istent.

Futottak az ünnepek elöttem, mint a
megvadult lovak
Nem bántam már akkor, de olykor belém nyilal az emlékek tüskéi
Megrezzenek mikor meghallok egy Zizegő zacskót,
És ábrándomba beledudál egy teherautó.

Nincs otthonom, nincs senkim, Családomat elvesztettem régen,
S keresem társam.
Végrehajtott Eckert és a Hegyi, Elvitte a Házam, 

S felét az  Tulajdonomat képező aprópénznek, a mindenit!
Ordít bennem a düh és a bánat,
S sikít a szegénységem.

Mamár mosolyogva kelt a berzencei reggel, otthonra leltem nálad,
Kicsiny falumba költözőtt a szeretet
Ezen hűvös karácsonyi reggelen.
Szeretet otthon a hazám immár
Égnek száll feléd a hálaadó imám
Nehéz kenyér az emberi sors!
Hideg felleged terítsd rám,
Sárgán világító öreg decemberi hold.