Cigányerdő

Cigányerdő fái közt meg állt az élet,

Cigányerdő ágai közt nem szól a madár ének.
Az avarba néhány hangya, s  bogár,
Csend borul az erdőre, 
Rajtam kívül egy lélek sem jár!
Valaha jobb napokat megélt fák közt,
Kunyhók nyoma enyészik,
S a földbe ásott romoshelyek, csendesek mit a sír.
Imitt-amott vályogtéglák, 
És egy rongybaba feje árulkodik az az elmúlt évekről.
S mintha felhangozna egy elfeledett roma zene, valahonnan messziről,
Madarak csivitelnek, és a halott erdő fái felett, varjak sírnak
keservesen.
Az erdő mellett rétek, mezők, Gubbasztanak, 
Szélein, a vadmálna bokrok
Kóbor őzeket ugrasztanak.
A szeder bokrok közé beszorúlt egy sün
Leguggolok kabátom ujjába csavarom, és valahol távolba, egy udvarba, fellobban egy kicsinyke láng.
Egy magányos lélek gyújt  pipát. 
Fejére lehull, a lebukó napsugár.
Hátra nézek, és Józsi az erdőmester Köszön, s dohánnyal kínál engem.
Szép lassan megismerem a Cigányerdő régvoltát, 
Míg mesél megsímogatom Kutyáját a németvizslát.
Lassacskán haza kéne mennem
Falum Berzence aludni kész
És még hetet kongat a harang.
Lipéki- patak mentén haza visz göröngyös utam.
Az otthonom kapujába farkát csóválja kutyám a Csukma.
Megetetem, és magamba hálát adok az úrnak,
"Egy nappal többel tartozom a világnak." 
Talán ma éjszaka meglátogat az éji tündér.,
S kialszom végre magam,
Holnap elindulok, berzencei- várrom és a vízimalmok felé
Lipéki - folyónk mentén, 
Az utam Jalcinai- öreg platánjához vezet majd, és
Az ablakomba a sötétség, 
Mint egy szálló vendég,
Hogy bejöhessen, engedélyt kér!

!