Ballada a pacsírtáról

Hajlott háttal, öregapám
Neki vágott a világnak,
Ránccal teli arcáról
lerítt a bölcselet, tarka virága.
Hóna alatt hegedűje
Azzal ment el a kocsmába
Hogy vidám nótáival kis
Aprópénzt keressen családjának.
De a léptei nehezek voltak a levegő
vétel is alig ment,
Légző izmai igen gyengék lehettek.
Közel kilencvenhez, hogy fáradalmát
enyhítse,
Megállt barcsi  templom parkjában,
S leült egy padra...
Két madárka hangos csivitelését
mosolyogva elhallgatta,
Aztán elővette hegedűjét, eljátszotta a dalukat.
Alig végzett két strófával az öreg,
Hangszerét váratlanul leejtette,
Szeme fennakadt, hörgött egyet,
S Lelke felszállott az égbe,
Hálála gyors volt, s utólag a nép egymásnak azt
mesélték, "de nagy prímás volt ez az Idős Farkashegyi József"
Egy hétig a pad alatt még 

Ott hevert a hegedűje,
S nem messze tőle a vónója a

A fa mellett a porban,
S valahol egy ablakból felhangzott Egy öreg rádióból, a régi erdélyi nóta,
Egy ismert prímás mester játéka, 
!,A pacsírta!