Vénséges vallomás

A vénséges vallomás

Megvénűlt szememmel bámulom
szemed
Már megvénűlt kezemmel simítom
gyönyörű kezedet,

Míg öreg szívem dobbanni kész
addig bennem a szeretet is él.
Már a sóhajom is, mint a lágy lehellet
száll az ég felé, bánatot űz

Szíved Kandallójába az alig hamvadó szerelem tűz!
Amíg bírom a kezem a szádig emelni
addig édes csókod, képes a fel nem tett kérdéseimre felelni!

Őrízem a szemed, a kezed, a szíved,
S őrizem emléked, Őrizem a világot magamba, bennem, neked!