Nekem a december!
tegnap, a lágy szél megrázta mezőt
s rőt szakállát is az idő.
Zuhogott az eső de elébb a harmat
sötét feketébe jött felénk
egy hatalmas fekete felhő.
A november kezdete
tele van gyásszal, s fekete
fátylával síratja leányát
az ezüst hajú nagymama, fent
a platán fán ezer madarat
Riaszt, a templom erős harangja...
A szél megmozdul, a gyertyalángja
tova illan, egy kisfiú, egy barna
gránitra les, ismeretlen gyermek
sírja az, és a kis szíve beleremeg.
Deres időben mint az éj
ahogy leszáll, lassan, lassan,
ünnepbe öltözik a táj,
barna vörös, száraz zöld itt-ott lila
November az úr már, s ki tudja azt?
És az útmentén virágot árul a didergő kislány!
télre készűl a világ, s a házakban
az emberek begyújtottak már.
A kocsmák ma nem nyitottak ki,
és lecsendesül estére, a világ.
Az ajkak nem pereskednek
a gyertyák leégnek, s Jalcina felől novemberi szelet hoznak az
adriai szürke fellegek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése