Kései.könnyek
Anyám?
Mikor személye már ködbe vész, Nem is ismertem magát Anyám!
Azt hiszem engem az angyalok szültek ide A földre!
Nekem maga nem is létezett, a hatvanas években, és
Sosem fogta meg két kezem!
Járni sem maga tanított meg,
idegenek csókolták arcom, piciny kezem!
Már tudom, szép, kies álmaidba
ott sosem voltam,
sem a maga szívébe, sem képzeletében!
Hogy is lett volna ott, amikor bedugott maga egy kegyetlen lelencbe.
Nem sirok a múlton mert az idő keményre nevelt.
Voltak pofonok verések! Mosolyok? kevés!
Gyerekként olvastam számtalan könyvet, regényt,
Utaztam farmotoros buszon, várt Nágocs, Bakóca, kitárt kapukon túl számomra a felejthetetlen nevelő intézet,
S háromszáz gyermek ottnona.
Nem nyafogok az elmúlt idő oltárán,
Asszonyom van és Istenem, voltam, vagyok, s leszek öreg, és egyszer élettelen tetem,
De ma már bennem is lehorgonyzott
a szeretet,
És az életem öreg rozsdásodó mozdonya,
megcsendesedve, ott pihen, egy öreg földbe vájt vályogkunyhóba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése