Korai tavasz
a felhők mögül rejtve felveszi a föld-
ről az utolsó maréknyi havat.
A tél gondja a még megszikkadt
sár kupac, melyet barna levélfőveny takar,
és a nap arcátlanul átszúrja
virágát, a még szendergő kankalinnak.
Egy őz beleszagol az erdő gőzébe
feje felett, egy solyóm siklik el
Megijed egy vaddisznó csorda is
és ágról ágra repül, az arany áspis.
Fiókára vágyik, úgy dönt, elindul fészket rabolni!
Az élet megkezdődik a földön és égen, a körforgásnak sosincs vége,
Mert a természet az úr, az erdőkben valahol, mezőn földön, s égen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése