Anyám

Hol vagy anyám?

Talán rejtekedben sírsz?

Mert  már rég elment apám?

Már nem kiabálsz velem, nem húzod kezem

Hogy iskolába menjek, 

Nem teszel boldogan, a tél idején

Kopott lukas cipőt a priccsem alá,

S többé nem főződ meg 

Azt a lopott kacsát,

Amit éjjel hozott a bátyám!

Anyám, te soha nem panaszkodtál senkinek sem

Ha nem volt pénzed, 

Csírke ólat tisztitani mentél csendben,

De estére már ott gőzölgött a  krumpli leves a sparhelten ,

S nekem fújtad hűtödted keverted..!

Anyám, miért álltál mosónénak  a halál oldalára? 

Nem volt elég húsz évig a Maris asszonyságnál? 

Miért nem élsz most, görnyeszted hátad, a szomszéd vájogán?

Mér, nem versz meg újra s újra engem

A kölyködet, az engedetlent! 

Hiszen, most keresztelen földsírodon,

Csak egy árva kankalin kesereg,

Engem a hontalant, az éjemben, 

Már csak a dalod ringat el  csendesen.

valaki csendben imátkozott értem

Valaki csendben imádkozott értem! 

Ablakom alatt elment valaki

Meghalt apám kopogott az ajtón?  

Letett valamit..Talán a szennytől Bemocskolt gondolatom rongyait?

Nem az volt hanem egy kopott hegedű

Amit életét végig siratva

Megett a nyű! Óh Uram

Mért nem vettem észre, hogy 

Valami fájt bennem, és csak én üvöltök?

Sakállal sírom át az esztendőm..

Bőg velem a vihar kint a fák alatt,

S belül bennem valami meghasad!

Valaha nyár volt a szívembe,

Most fagyott a hó, és süvít ő,  

és pelyhekben lehull a kertemben!

Most fáj a fejem! Talán, mert más idők jönnek...

Félelem gyötri mélyen ülő szemem

Torkomba szorúl a múlt büne

Ejszakáim ferde kicsapongásai

Jajgató szűzek sikongatásai

Vének csóváló pillantásai

Hova lett az ekölcseim egyenes vonásai?

És értetlenűl bámul rám  az asszonyok kisírt szemei!

Lágy szellővel röppen egy árnyék,

Valaki megérínti a vállam.

Szomorú szememre könnyek köde száll,

Belül ordított bennem a kín! Úgy ám!

Húztam egész nap a törhetetlen igám , 

Ő hívott hogy vigasztaljon,  

Jó szót mondjon nékem,

S nem vettem észre, 

Pont akkor, akkor éppen, 

Mikor ott! villámlott a kék égen,

Valaki csenben imátkozott értem!

Dél-Somogyi Őszi áhitat

Dél-Somogyi őszi áhitat

Arany színével, berobban az ősz,
sárguló, hulló levelein járom az erdőt,
szőlőmustot iszok a hegyen
s hallgatom ahogy a szél zenél mellettem.

Még fog a nap,  melegit szelíden
az eol nekem muzsikál, 

egy traktor távolból fel bőg már.
Kel a rétestészta az asztallapján

Szenét hallgat nene, és az unokám.

Nagy hordóba tapossa a szölőt a falu apraja nagyja,
lakoma készül, szombaton házasodik a szomszédék  Varga Janija.

Estelfelé ledobja rabláncát a nap
a juhokat is lassacskán behajtják
egy duda feljajdul, nótája lassú,
És a szép csillagos ég jó éjt kiván egymásnak, a mező, és falu,

a kocsma még egykicsit hangos, táncol s dalol a nép,
Lassacskán az öreg zenész is haza
tér.

És a kutyák hangos beszédét is
lecsendesíti  az délsomogyi hideg éj.

Berzencei fenyőfám alá

Berzencei fenyőfám alá

Ajtókon kopog a karácsony,
Ajándék jó szót várok, s várom
Hogy belépjen a fény,
Amit elhoz egy jó tündér
Mesébe szőtt álmot,
Harangszó, csilingelő gyerek kacajok
Mind gyertek, vagyis nem!
Hozzon titeket a télapó,
Arany szánnal, és a Jézus Krisztus és
Szűz Mária csendes imája,
Kisfiú halk kérő szavával,
Egy kislány rácsodálkozó pillantásával!
Jöjj el  ó karácsony ünnepe,
Békíts meg milliárdnyi felajzott lelket!
Dalban örüljön szellemed,
Csillagok adják a békés ünnepet!

Január 31

Január 31

Rebben az ágon egy barnalevélke
kismadár ijedten repült el előle
és szívem mélyéből felsír hirtelen
a jól ismert ismerős maga a magány,
s felsír a bölcsőből egy kicsinyke lány.

Anyja szeme rajta van, s féltve vigyázza szíve mélyén!
Most már alszik a kisbaba, és
Az utca csendes, csak egy kutya ugat,
És csendes hóba burkolódzik az udvar.

Egy vénbagoly keres valami elemózsiát
Egérke a kukorica góré elött
szedi előle a lábát mindhiába kár.
Rakok még a tűzre, január vége van
Kint csillámlik a fagy,
Havat taposni készül a hideg február.

Valami madár dalol, vagy cinke?
Inkább csivitel, de nekem ez dal,
Talán valami nyugtató madár szólam
Talán búcsú a téltől, vagy szomorú
hó ropogás,  agy maga a jégcsap sírása?

Bús szellő kél a dombokon túl
a fenyőág a jégtől elkonyul
A fák mőgül dereng a világosság
Reggelt köszönt a fák öreg dokija a hárkály.

Ma a traktor sem szánt,
frissen lekenve lezsírozva a pajta előtt áll.
egy férfi be fogja öreg lovát
és bólogatva, pipája mögül elimdul, S tudomásul veszi, itt van a február!

Magamnak

Magamnak

Zárva van minden, csendes bús a 

falu, 

Alszik minden, s hideg tél

ül a tájra, oly szomorú!

Itthon jó meleg van,

Arcunkról lekerül a maszk!

Reggel ötig, sok az idő , és akkor itt a fagy,

Nagy hangon bőg egy borjú a szomszéd akla magas,

Rikolt egy törpe kakas nagy hangja,

Arany táncot rop egy boszorkány lepke

Villanykörte forró, és ide oda repked. 

S azon gondolkodom  hogy mikor lesz vége

Hoz e a jővő valami irtó jó szépet!

Mennék de egy tudat visszatart, 

Vannak magasabb rendű dolgok,

Amiket megkiván a haza!

De, kivánom én is

de valami elzár a jótól

s körbe zár az átkozott korrupció.

Hajnal

Hajnal

Hajnali köd hűvös lehellete
ringatja a csipke bogyó levelét,
zúzmarát szór a  fákra a könyörtelen hideg szél.
A felkelőnap sugara megsimogatja a gévagomba tetejét!
Egy madárka üldögél a fa tetején
És a vén diófán megcsörren egy szarka.
A tó partjára lottyant vizet egy harcsa,

A szél is nagyot fúj hirtelen.
Kicsit megijedek, október közepén
húsz fokot igér a szürkéskék ég,
és távolban felbőg egy goromba motorfűrész

Vénséges vallomás

A vénséges vallomás

Megvénűlt szememmel bámulom
szemed
Már megvénűlt kezemmel simítom
gyönyörű kezedet,

Míg öreg szívem dobbanni kész
addig bennem a szeretet is él.
Már a sóhajom is, mint a lágy lehellet
száll az ég felé, bánatot űz

Szíved Kandallójába az alig hamvadó szerelem tűz!
Amíg bírom a kezem a szádig emelni
addig édes csókod, képes a fel nem tett kérdéseimre felelni!

Őrízem a szemed, a kezed, a szíved,
S őrizem emléked, Őrizem a világot magamba, bennem, neked!

Nekem a december

Nekem a december!

Már az erdők alatt csatangolt az ősz
tegnap, a lágy szél megrázta mezőt
s rőt szakállát is az idő.
Zuhogott az eső de elébb a harmat 
sötét feketébe jött felénk
egy hatalmas fekete felhő.

A november kezdete
tele van gyásszal, s fekete
fátylával síratja leányát
az ezüst hajú nagymama, fent
a platán fán ezer madarat

Riaszt, a templom erős harangja...
A szél megmozdul, a gyertyalángja
tova illan, egy kisfiú, egy barna
gránitra les, ismeretlen gyermek
sírja az, és a kis szíve  beleremeg.

Deres időben mint az éj
ahogy leszáll, lassan, lassan,
ünnepbe öltözik a táj,
barna vörös, száraz zöld itt-ott lila
November az úr már, s ki tudja azt?

És az útmentén virágot árul a didergő kislány!
télre készűl a világ, s a házakban
az emberek begyújtottak már.
A kocsmák ma nem nyitottak ki,
és lecsendesül estére, a világ.
Az ajkak nem pereskednek
a gyertyák leégnek, s Jalcina felől novemberi szelet hoznak az
adriai szürke fellegek.

November Berzencén

November Berzencén

Már az erdők alatt csatangolt az ősz
tegnap a lágy szél megrázta mezőt
s rőt szakállát az idő,
zuhogott az eső.
szurok feketébe jött felénk
egy hatalmas fekete felhő.

A november kezdete
tele van gyásszal, s fekete
fátylával síratja leányát
az ezüst hajú nagymama!

fent a platán fán ezer madarat

Riaszt, a templom erős harangja...
a szél megmozdul, gyertyalángja
tova illan, egy kisfiú, egy barna
gránitra les, ismeretlen gyermek
sírja az, és a kis szíve  beleremeg.

Deres időben mint az éj
ahogy leszáll, lassan, lassan,
ünnepbe öltözik a táj,
barna vörös, száraz zöld itt-ott lila
November az úr már, s tudja azt

Az útmentén virágot áruló didergő kislány!
télre készűl a világ, s a házakban
az emberek begyújtottak már.
A kocsmák ma nem nyitottak ki,
és lecsendesül estére, a világ.
Az ajkak nem pereskednek
a meggyújtott gyertyák leégnek.

Jajszina felől novemberi szelet hoznak az adriai szürke fellegek.

Kései könnyek

Kései.könnyek

Hogyan írhatok szépeket magáról
Anyám?
Mikor személye már ködbe vész, Nem is ismertem magát Anyám!
Azt hiszem engem az angyalok szültek ide A földre!
Nekem maga nem is létezett, a hatvanas években, és
Sosem fogta meg két kezem!
Járni sem maga tanított meg,
idegenek csókolták arcom, piciny kezem!
Már tudom, szép, kies álmaidba
ott sosem voltam,
sem  a maga szívébe, sem képzeletében!
Hogy is lett volna ott, amikor bedugott maga egy kegyetlen lelencbe.
Nem sirok a múlton mert az idő keményre nevelt.
Voltak pofonok verések!  Mosolyok? kevés!
Gyerekként olvastam számtalan könyvet, regényt,
Utaztam farmotoros buszon, várt Nágocs, Bakóca, kitárt kapukon túl számomra a felejthetetlen nevelő intézet,
S háromszáz gyermek ottnona.
Nem nyafogok az elmúlt idő oltárán,
Asszonyom van és Istenem,   voltam, vagyok, s leszek öreg, és egyszer élettelen tetem,
De ma már bennem is lehorgonyzott
a szeretet,
És az életem öreg rozsdásodó mozdonya,
megcsendesedve, ott pihen, egy öreg földbe vájt vályogkunyhóba!

Apám emlékezete

Apám emlékezete

Az égalján még feketéllett
az éjszaka töredéke
és a nap kényesen fel kúszott az égre.

Egy szél úrfi megbillentette
a kalapom,
és egy esőcsepp landolt az arcomon,

és az orromon könny csorgott
zavarában és az éji  ezüst ruháját
levetkezve, aranyra cserélte a hold,

Másnap nevetve kacagott fel egy sármány
S elém az ősz jött köszönteni,
És a nyár apám
hajnalban már hidegen szorítja kezem!

Ma reggel összebújtak a verebek.
egy bagoly ijedtébe egyet huhog,
s reggeli imákra kongat a barcsi templom.

Felhőket takarít a Pilica felett a hideg
felsikolt egy duda, a gyár mellett
Fürészgyárba indul a telepről a rengeteg ember.

Nyolc óra hamar itt van, elindulok
az erdőbe én is
hű ebem elkisér, hosszas tétovázás után,

Mellém szegődik mégis!
Az idő úgy dönt, hogy velem rohan,
arcomra lágy leplet libbent
s mellettem elhúz egy gyors vonat.


Haza jöttem hozzád apám!
idős Farkashegyi József.
A város legnagyobb hegedűse!

Erdei sétám

Erdei sétám

Csendben zörög az erdei levél
megfagyott levegőt hord a szél
a hegy felől jön az új év
köszön egy nagyot és elrohan velünk az óév.

Ezernyi petárda robbant az emlékezetembe, hatvahét óév
a hátám mögőtt, véget ért
mindegyik jót igért a vén pecér,
zörgő aranyával, nyomort nekem mért testvér.

Nincs mire emelt fővel néznem,
elherdáltam rongy életem
dalom szegényes rímei
harangok fals hangai
engem siratnak meghalt fiaim.
Zavart tekintetű jövöm
zenél nekem furcsa dalt
anyám átka ez idő alatt
lecsordúlt agyamról,
s felriadok beteg ágyamból.

Nincs időm haragudni rád
agyon foltozott világ
nincs bennem gyülölet szentem
csak hit, hogy él még a szeretet,
s Lesz még vidám játéka az összes gyereknek.

Van jogom

Van jogom élni!
Mert azt is tudom, hogy van jogom átélni!
És van jogom hirtelen megállni mielött egy nagy a verembe esnék?
Mert tudom, van ki út onnan is!
Legyen jogom bocsánatot
kérni?
Mert van  bátorságom az asztalodhoz ülni!
És van jogom a tisztességedből repetát kérni?
És ha megsértenélek ezzel téged  vagy bárkit?
és ha elsüllyednénk, haragos oceánokba, szeretnék
A sz e r e t e t  morzsáitokból
Jó nagy bárkát épiteni....
Most már tudom miért, Mert van jogom

Korai tavasz

Korai tavasz

Csendben bújik elő a tavasz
a felhők mögül rejtve felveszi a föld-
ről az utolsó maréknyi havat.
A tél gondja a még megszikkadt
sár kupac, melyet barna levélfőveny takar,
és a nap arcátlanul átszúrja
virágát, a még szendergő kankalinnak.
Egy őz beleszagol az erdő gőzébe
feje felett, egy solyóm siklik el
Megijed egy vaddisznó csorda is
és ágról ágra repül, az arany áspis.
Fiókára vágyik, úgy dönt, elindul fészket rabolni!
Az élet megkezdődik a földön és égen, a körforgásnak sosincs vége,
Mert a természet az úr, az erdőkben valahol, mezőn földön, s égen!