Annyi jót tettél velem Uram, hogy már nyilvántartani sem tudom.
Én buta, kivel csak hitvány képzelet játszik,
És az egész sorsom, elrontott ócska, s gagyi.
Pedig az én netemen
nem te voltál az első,
Csodáltam
azt, mert én voltam a menő.
Hogy kinyújtott
kezedet most nem fogom meg,
Szerető,
megbocsátó hangod épp hogy hallom, fülem süket!
Nagy az én bűnöm, de a teremtett világé is,
Nagy a
felnőttek panasza, s hallgat a gyermek szív.
Kisírt szemű
lány sóhajok, szállnak fel az égig,
S lebukó
nappal, Jézust, milliárd ajkak kérik.
Ki hallgatja meg a keresztfán kiszögelt fiának,
Vérkönnyes
szögesdróttal,
Megkoronázott
fájdalmát, ha nem te Uram!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése