Őszikék

Elfáradtam! 

Egy padra lerogyok! 

Hallgatom, ahogy a léptek kopognak az eső áztatta betonon. 

Egy kutyát látok, agg szegény, Bordája kint van, enni kér, 

Étel rég volt nekünk, s hívom, gyere komám, van még remény!

Két koldus talán többre megy, Kunyerálunk az áldott néptől, 

S talán, simogatást is kapunk, és nem csak rúgást. 

Haj, de a sötét téli éj befonja a napnak sápadt fényét, Kiszolgálja a hidegnek minden úri kényét, 

Bitang táncra perdül velünk a szél, 

S valahol egy szimfónia útra kél. Ketten ballagunk a kutyával. tombol a tél!

S a fagy szorítja ránk a jeges köpönyegét. 

Halni kéne, elmerülni a sötétbe, Hiányos fogaimmal falni a temetői földet! 

Egy imát mondj testvér, meg kérlek én, 

Csak kettőnknek e világtengelyén, 

Nekem és a föld minden népéért!