Világ sláger 2021

Világ sláger 2021

Világban tombol a járvány, a

Hazugság járványa

Az igaz szó "rara avis"

A becsület meg nincs! 

Bennünk ég a becsszó

Szépért s jóért, tombol a rossz

Haldoklik a világ,

És Isten itéletére vár! 

Gyermeket térit le az útról

Az aljas pedofil kéjenc

Felnőttkora nem lesz

Csak egy roncs lesz, s dúvad a lelke! 

Nevess ember, nevess

Míg isten haragja eléd nem siet,

Zabáld a lopott "marháidat"

És utána szaggasd meg ruháidat! 

Mert itt a vég, lecsap rád

S mosolyod oda fagy a képedre

Hitetlen lett miattad a világ

És aki túléli? Az alíg száz!

Arcodba mondom

Arcodba mondom

Arcomba tolod feketeségemet?

Éjsötét böröm nyomja kék szemedet?

Szöke hajadon nem csillan meg a nap,

Féltékeny vagy, ha kormos hajamon csúszkál a napnak sugara.

Ne adj isten nekem nőt,

Ha szőke nőt adsz,

Te rögtön frászt kapsz,

Mert neked az isten svábot sem ad!

Magadat okosnak hiszed, vered nyálad ide oda,

Hogy túl képzett téged az általános iskola,

De hogy mit jelent neked a tisztelet, 

Ha társként áll oda

Egy számodra undorító roma,

Aki az európa négere.

Nézz a szőke  lelkedbe,

És kacagd ki magad, s előitéleted

Mert hitványság amit teszel!

És ha viszont, leparasztoznak,

Megsértődsz ezen!

Utolsó dal

Utolsó dal 

Hova tűnt el arcodnak fiatal vonásai?

Redőkkel borított bőröd néhai pírjai?

Melleid lelógó almafa ág, fonnyadt almái,

Szemed meg még mindig hamiskás, ajkad halvány piros báj. 

Alakod, mint meghajlott cukornád,

S mikor a gyermekünkre gondolsz, 

Szemed oly féltő és oly bánatos!

Miért nem állt meg az idő, akkor?

Haltam veled volna akkor ott!

Várhatott volna egy kicsit valahogy!

Kellett volna, hogy csókod izét ellophassam a szádról sőt,

Elhagyhattál volna azelőtt,

Talán más sírt volna e versben!

És akkor nem fájt volna, hogy nem velem öregszel! 

Képzelet drágám ez,

Álom és csalás, évről évre, 

Hazudok magamnak, alkotok más világot másnak,

Hiszen már sok éve elmentél, távol vagy...

És ha sosem találkozok veled?, 

Rám köszöntesz oly hevesen

Akkor, most, hogy ismernélek?

Ünnepek teltek úgy el 

Sok-sok éven át! Úgyhogy,

Csalódtam az élőkben is már,

Nekem itt hagytad, a felelősséget, 

És a szomorúságot;

S tarka lombvárat épít bennem az Öregség fagyos szele,

Oh! Ettelek volna meg!

Elmentél előttem, pedig nekem kellett 

Volna násztáncra mennem a nemléttel,

Nekem kellett volna parolázni a pokoltüzével!

Még iszom kicsit a boromból

Versem befejezem, feljött a hold,

Idő van! Éjfél után,

Aludni vágy testem! 

Itt van a hajnal már

Lecsukom a szemem,

És a valóság már nagyon messze jár

Bárcsak ilyen lenne a karácsonyom

Köd szállt a házra, s jó meleg van a szobába

És a finom az étel illata, és angyali zene lengi be a házat!

Közben, odakint csak a hideg szél dudorászik,

Reszketve kuncsorog az ajtóba ház macskája a Misi!

Magdi mamánk beengedné, de még kicsit vadóc őkelme,

Inkább behúzódik, a ládájába kegyesen.

Mint egy nagycsalád, összeülünk az estebédnél,

Beszélgetünk, a fenyőfa színpompás fényénél,

Vendég nyit ajtót, lihegve becsoszog, s vállán jó meleg báránybőr.

Ő csak a másik házból egy jó ismerős, Koszta Szilvi,

Leül asztalunkhoz, vele együtt a mi jó reményünk is.

Beszélgetünk, erről-arról, forró tea is van,

Talán még ital is van, iszogatunk, nevetgélünk,

És észre sem vesszük az idő elszaladt.

S még egyszer, a Jó Isten áldja meg, 

A későn jött testvérünket.

Mit nem mondok én itten, hiszen Őt az Isten küldte,

Hogy az asztal mellett tartsuk együtt, 

Az áldott szent karácsonyi ünnepet.

Arcodba mondom

Arcomba tolod feketeségemet?

Éjsötét böröm nyomja kék szemedet?

Bézs hajadon nem csillan meg a nap,

Féltékeny vagy, ha kormos hajamon csúszkál annak sugara.

Ne adj isten nekem nőt!

Ha szőke nőt adsz,

Te rögtön frászt kapsz!

Mert neked az isten svábot sem ad!

Magadat okosnak hiszed, vered nyálad ide oda,

Hogy túl képzett téged az általános iskola,

De hogy mit jelent neked a tisztelet, 

Ha társként áll oda

Egy számodra undorító roma,

Aki lett az európa négere.

Nézz a szőke  lelkedbe,

És kacagd ki magad, s előitéleted

Mert hitványság amit teszel!

És ha viszont, leparasztoznak,

Megsértődsz rögvest!

Őszikék

Elfáradtam! 

Egy padra lerogyok! 

Hallgatom, ahogy a léptek kopognak az eső áztatta betonon. 

Egy kutyát látok, agg szegény, Bordája kint van, enni kér, 

Étel rég volt nekünk, s hívom, gyere komám, van még remény!

Két koldus talán többre megy, Kunyerálunk az áldott néptől, 

S talán, simogatást is kapunk, és nem csak rúgást. 

Haj, de a sötét téli éj befonja a napnak sápadt fényét, Kiszolgálja a hidegnek minden úri kényét, 

Bitang táncra perdül velünk a szél, 

S valahol egy szimfónia útra kél. Ketten ballagunk a kutyával. tombol a tél!

S a fagy szorítja ránk a jeges köpönyegét. 

Halni kéne, elmerülni a sötétbe, Hiányos fogaimmal falni a temetői földet! 

Egy imát mondj testvér, meg kérlek én, 

Csak kettőnknek e világtengelyén, 

Nekem és a föld minden népéért!

pillangó tánc

Pillangó tánc 

Régen szépek voltunk

Ma már öregek!

Régen álmodoztunk,

Ma már csendesek!

Régen egymásé voltunk,

Ma már csak melletted!

Régen az idő is más volt,

Ma már csak az évek, 

Amik elmentek!

Akkor az arcunk fiatal volt,

Ott a megfakult képen a sok ránc,

És a gyermeki vonások eltűntek már!

Ejh, hova lett a mosolyod?

A szádról lopva elosont, a derű és jókedv,

S ma már apadó vérforrásából iszik a szemed  hajszálere,

S eltűnik a régesrég volt, fiatalságunk íze!

Elfeledjük? 

Nem! 

Ha a halál lehel álmot

Csókjával a homlokunkra, 

S kisimít egy halovány könnycseppet az arcon,

Akkor fogod majd-e a kezem?

Mikor lélegzeted az enyémmel

Egybe forrt már.

És ott künn a szellő, mint egy kis pillangó

Utolsó táncot jár!

Magamnak

Magamnak

Zárva van minden, csendes bús a falu, 

Alszik minden, s hideg tél ül a tájra, oly szomorú!

Itthon jó meleg van,

Arcunkról lekerül a maszk!

Reggel ötig, sok az idő, és akkor itt a fagy,

Nagy hangon bőg egy borjú, bár a szomszéd akla nagy,

Rikolt egy törpe kakas, csak úgy vörösli belé a taraja.

Arany táncot rop egy boszorkány lepke

Villanykörte forró, és ide oda repked. 

S azon gondolkodom, hogy mikor lesz vége

Hoz-e a jövő, valami irtó jó szépet!

Mennék, de a tudat visszatart, 

Vannak magasabb rendű dolgok,

Amit meg kíván a haza!

Ha majd vége lesz

                                                               Ha majd vége lesz

Sötét bőrömre s földarcú koponyámra 

Rávetülő sötét-szürke fény, végtelen tél a síromra

Sok év hazug szava, hamis lányok csókja

Ördögi körök ezek, mert megcsalt az anyag.

Betakartok élő kezek, kemény agyaggal 

Sarokba lökött elhasznált lapátokkal

Hamis szerető ajkakkal, körbe csókolt

Barna bőrű testemet siratva. 

És, a földtől feldagadt szájjal, átkozom

Az életem hiába valóságát.

Könyörtelen idő, s ellopott élet,

Ha majd vége lesz, nem ejt könnyet a világ, 

Immár kezdődött egy új végtelen utazás.

Csontjaimba búvó alkotórészek

Oszlanak szerteszéjjel,

Te csak tarts emlékezetben. 

Az Isten segítsen tégedet,

Te, a valaha volt szerelmem.

 

Álmodtam csak

                                                                    Álmodtam csak

Csak ténfergek hangos, haragos telepi utcáidon,

Házam és hazám keresem az Arany Jánoson,

Idegennek érzem a köveket, ahogy ropog

Lábam alatt, és az ősz ravaszul beosont.

Valami suttog a tudatom alatt, 

Itt éltél hosszú évek alatt, egy rég elhalt emlék miatt,

Cigány szavak égnek torkomon, hangszálam, nótára

Pendül, mint egy kopott gitár lebontatlanul

S  közben bennem  valami  elpusztult ,

Visszavonhatatlanul.

Anyám sírása, és átka ordít a fülembe, 

Elmenekültem tőled hazám, kiátkozva, megsebezve

Még egyszer visszanézek!  Felriadok ágyamba,

Testem izzad, s feljajdul valami a megfagyott agyamba!

Ars poetica helyett

                                Ars Poetica helyett

Verselek, csecse-becse betűim

Szavaim épp hogy ki tudom nyögni

Dolgaim, rendezetlenül össze- vissza

Sorsom, sanyarún- boldogan, alakul újra s újra.

Mint lépni tanuló kisgyermek,

Életvonalaim tenyeremen elmosódtak,

Haldokló dorgáló szavak, elfeledve,

El elmaradoznak, vagy keménypapírra íródnak?

Jaj, de bűnömről írni nehéz

S az intő szó is kemény,

Mint egy kölyök ki ablakot tört,

Büntetésül rám szállt a korhasztó idő.

Vannak boldogító röpke percek

Hunyorgó fakuló szép képek,

S bennük, hitem a szép életbe,

Sokszor, mint a tűzmadár hamvaiból újjá éled,

Elfáradt, de többé már nem lázad,

Hallgatag arccal a nap felé nézek,

Bűnöm megbánom, és a csendhez

Szól a halódó énekem.

Egy estém adventkor

                                                    Csikorog a szélkakas a tetőn, szél fütyöl kopott vasán,

Száraz az idő, mint a szám,

Vízért nyúlok lazán

Holdfény csillog a fal hasán.

Lesem az ablakot, hátha valaki a kis ajtón belép.

Visszavonhatatlanul itt a hideg, és messze még a szent éj.

Nem vagyok egyedül advent napján, kiskutyám a lábamnál szuszog,

Írógépem kattog, és egy pohárban a gyertyaláng meginog. 

Valahol egy sakál üvölt bele az éjszakába, macskám az ablakba dorombol,

Ezüst fényével bevigyorog a hold, és a teámat megiszom!

Lassan telik az idő, a család rég alszik,

A szobákból halk szuszogás hallatszik, nocsak!

Gyerekek ágyán összevissza játékok lapulnak,

A párnáikon féltve őrzött tavalyi ajándék plüss nyúl, 

Tűz még a kályhában pattog, hol elhamvad, hol gyenge lángra gyúl.

A sarokba nézek, ott is látok még egy játékot!

Látom a gyermekek örömét,  Fülemben hallom a jövő nevetését,q

Most tudom, hogy milyen a családom boldogsága.

Ma velünk volt az adventi szent áldás.

Ablakomon benéz egy fénysugár,

Mennyországot hoz, s ezer színes pompát...

Mint az isteni ígéret, vagy emberi jó szó?

Mert életében jót igért nekünk Jézus, a megváltó!

Nyugodtan alszom el én is

Az én játékaim is szerte szét,

Egy szent dalt dúdolt az éji szél.

Összerezzen a fán néhány levél

És szent karácsonyt igér a sápadt csillagok alatt, a hideg ég.

covid 19

Covid19 alatt

Egykoron megküzdöttem a szerelmedért

Most megküzdök a halálomért

Gyengül a szívverésem

S nem hallom lélegzésem. 

Fényes körön ülök, ami egyre gyorsul

Fogózkodnom nincs miben.

És egy harang megkondul,

És a semmi, csak forog és fordul, csak forog és fordul

Valaki csendben imátkozott értem

Ablakom alatt elment valaki

Meghalt apám kopogott az ajtón?  

Letett valamit! Talán a világ szennyétől Bemocskolt gondolatom rongyait?

Nem az volt, hanem egy kopott hegedű

Amit roma apám életét végig siratva

Megevett a nyű! Óh! Uram

Mért nem vettem észre, hogy 

Valami fájt bennem, és csak én üvöltök?

Sakállal sírom át az esztendőm..

Bőg velem a vihar kint a fák alatt,

S belül bennem valami meghasad!

Valaha nyár volt a szívembe,

Most fagyott hó, és ordítva süvítő,  

S cseppekbe hull a kertemben az ónos eső...

Most fáj a fejem! Talán, mert más idők jönnek...

Félelem gyötri mélyen ülő beteges szemem

Torkomba szorul a múlt bűne

Éjszakáim ferde kicsapongásai

Jajgató szüzek sikongatásai

Vének csóváló pillantásai!

Hova lett az erkölcseim egyenes vonásai?

És értetlenül bámulnak rám az asszonyok kisírt szemei!

Lágy szellővel röppen egy árnyék,

S Valaki megérinti a vállam.

Szomorú szememre könnyek köde száll,

És itt belül ordított bennem a kín! Úgy ám!

Húztam egész nap a törhetetlen igám, 

S Ő hívott, hogy vigasztaljon,  

Jó szót mondjon nékem,

S nem vettem észre, 

Pont akkor, akkor éppen, 

Mikor ott, villámlott az égen,

Valaki csenben imádkozott értem!

2-ik levél Jankának

2-ik levél Jankának

Téglák sora emelkednek az égig,

Gondolatom, még falakat épít

Valami, suttog, s utánam ordít,utána kesergek egy picit,

Ilyen vagyok veled kedves,

Keresem a helyem, az 

Omladozó falnál öregedő kezemmel! 

Könnyek hullnak alá a boldogságtól, arcodról

Szemeid lágyan megrebbennek,

S néha ha valami bánt

S kél, valami lágy színes árny

Ez más mint halk sírás a falnál. 

Veled sír a északi szél üvőlt a vihar

Bennem is kél a lepke szárnyú vágy

Mi ez ha nem halk sírás a falnál?

Ha elmennék, ne küldj el haraggal

A szeretet sem ordítja nevünket az egekig,csak 

Hallgat szemérmesen, 

S néz rád szelíden. 

Játék, melyet sarokba dobnak,

Ne légy nekem olyan soha

Emeld fel tekinteted, és légy mással boldogabb, ha én már nem leszek, 

Szemfedőt az idő kössön szememre

De kedvesem, abban a hitben menjek el 

Hogy míg éltem, örökké itt voltál velem!

Dühös vagy...

Dühös vagy...

Dühös vagy, mert semmibe vesznek?
Dühös vagy, mert neked jutott a kisebbik zsemle?
Dühös vagy mert nincs pénzed  hogy okosabb légy?
Dühös vagy, mert te vagy a feketébb?
Dühös vagy, mert nincs hordódba hipó?
Hogy, beleugorj minden nap, Hogy, fehérebb légy.
Dühös vagy mert a jó isten megteremtett téged fekete báránynak a nyájába.
Pedig annyi a tehetség benned, mint a tenger cseppje, az óceánba...
Vedd fel lantod, és énekeld a  sápadtaknak dicső himnuszát
S leszel egy kicsit "ember" a szemükben,
Mint egy kifáradt, színesbörű tengeri halász.

Meséltem a fiamnak

Meséltem a fiamnak!

Mitől ijedtél meg kicsim?
Miért remegsz?
Talán ijedtséged tárgya, az este elmondott mese?
Jaj, nem akartam csúf boszorkákról, gonosz ördögökröl mesélni neked,
Apa nem ilyen..
Hidd el , amiről  meséltem neked azok kitalált lények,
Vagy is várj! De, lehet hogy nem azok!
Ó Milyen buta vagyok! Léteznek ők nagyon is,
Csak bonyolult elmondanom!
Majd rájössz ha majd feléred ésszel,
Hogy a világban rengeteg a gonosz ember.
Az ördög hozzájuk képest angyali lény!

Te Hat évesen, csak a jót hiszed, sirásod, kérés,
Nem panasz, nem követelés, Ilyen a világod maga.
A felnőttek háborúkat vívnak kicsiben, nagyban,
Porig aláznak  nemzeteket, öregeket és fiatalokat,
De, ne félj kincsem, Apád megvéd!
Óvó tekintetem elkisér, életen át,
Esküszöm mindenre ami szent, melletted leszek, ne félj fiacskám!

Első levél Jankának

Első levél Jankának Hja, Kedvesem! üresesedik az elmém Bocsáss meg ha  zavaró lehet e levél, Bár a korom nem jogosít fel rá De írok neked arról, hogy milyen a világ. Öreg diófa nesélt nekem a múltról, Szölőindák kanyarogtak fel az útról Mesélnek a távoli kopott képek s azok a ruhák És az ontja az otthonról hozott hideg dunyha illatját. Egy kisfiú rémlik fel emlékeimben, aki Lehetett volna a miénk is, És egy kocsiban ülő mosolygós leány Aki te vagy, vagy lehetett volna a tiéd is. Kunyhó illatú nyarak, lopott pillanatok Az álmok szerelmes csókjai? Felduzzadt öröm pillanatai Nem te vagy?, Jankám, ezek csak elkopott ábrándozások lassú bárkái! Mi maradt meg nekünk úgy hatvanon túl Csak a hatvanhárom! Neked a szomorú Évek, és a négykerekű, De szeretlek tégeg úgy, ahogy vagy Mozogva, esetlenül, vagy mozdulatlanúl!

Jankának

 

Jankának

 

Kedves Kicsiny lányka, világnak legnagyobb Gyémántja

Rózsaszála, a vadrózsának, bárányfelhője az égnek.

Ne sirasd múltad, nevess oda a borús égnek..

Egy apró lépése a kislánynak, kell nekem, mint koldusnak a kenyér,

Lelked rohanása, szél orkánja,

Szíved dobban, a ritmusa rohan.

Lábadnak futása? Most kell? Á! Dehogy! Jó vagy te így is.

Lenéz a világ, mert tolókocsiban élsz!

Elvárják, hogy felállj, mint Jézusnak a nyomorék,

Nem veszik, észre benned a jót, és az akarást.

Little- kór az csak egy kór, nem a világvége!

Hidd el, a szíved gyermekien jó, és a

Boldogság kenyeréből neked is jut egy szelet!

Kicsi bogár ne hagyd magad eltörölni,

Viharoknak nádtető lenni

Ha már nem leszek neked, Kapj meg minden jót, főképp Atyádtól.

Kívánok minden jót versemmel,

És élj isten "szerelmével"!

Szeress!

Hogy a világ vissza szerethessen, mint ahogy engem is viszont szeret