Tica lu Peti

                                                              Egy tipikus tenyeres talpas cigányasszony volt Ticá lu Peti.-  A Franc egye meg - kiköpte a  bagós nyálát a földre, belegyúrt a tésztába és a maradék lisztet ami a kezén volt bele törölte a kötényébe ami tisztának egy cseppet sem volt mondható.

A kunyhója a frissen meszelt falával a simára döngölt padlójával szép sima és ápolt volt. Az ágya gondosan szépen be volt vetve. A szoba melletti konyhaszerű helyisége is tiszta és gondozott volt. Volt valami különös a hajában, amitől elütött a többi cigányasszonytól. Meg volt fésülve gondosan. Befonta a haját és becsavarta majd a feje tetejére tűzte.

- Megijesztettél Miráme!- morogta  amint szomszéd asszonya belépett a kunyhóba.
- Mit csinálsz? -kérdezte, mintha nem is hallotta volna a morgolódást.
- Kalácsot- mondta röviden. Mariska leült egy hokedlire és nézte ahogy Ticá melle hullámzott a gyúrás közepette.
- Segítsek ?

-Nem kell Csinálom én. Te mit csinálsz karácsonyra?- kérdezett most ő vissza. Mari megvonta a vállát.

- Nem tudom Valami káposztát és egy kis mácut. / Disznó bélből  készült ételféleség. Ha jól ki volt mosva akkor a szaga sem volt. És az íze,  olyan mint a pacalé./
-Ha az ember hoz egy kis dögöt, akkor megcsinálom. Sokan vagyunk.- Gyújtotta meg a pipáját. - Kérsz Ticáme?
- Nem kell! - Mutatott a a szájára, amely tele volt bagóval. Egy darabig csendben voltak és Ticá tovább püfölte a tésztáját. Nagyon beleélte magát a munkába. Későn vette észre hogy a sparhelten hagyott kávéfőzője közben lefőzte a kávét.
- Levegyem?- kérdezte Mari. Ticá bólintott. Az isten sem tudta megmondani hogy mennyi idős volt Ticá. Ő mindenkinek azt mondta hogy hatvan éves de a tanácsi ember szerint aki a népszámlálást végezte tavaly, körülbelül hetven is lehetett.

Újra köpött egyet a földre és a kizsírozott tepsibe rakta a kalácsformájúra gyúrt tésztát. Kicsit pihentette és berakta a forró sparhelt sütőjébe.

- Ma át engedhetem a kölyköket hozzád este, hogy mesélj nekik?- kérdezte váratlanul Mari.

- Megint azok a kölykök. Engedd..! legyintett. Mari hirtelen felugrott a helyéről és fiatalos lendülettel az ajtó felé vette az irányt.
- Na jó most elmegyek! De, este küldöm a gyerekeket..- Ticá bólintott és köpött megint egyet a földre.Kis idő múlva a zsebébe turkált maradék dohánya után, ami egy koszos zsebkendőbe volt csavarva , szét bontotta és a szájába rakott egy adagot.

Az este, lopva megérkezett a telepre. A késő őszi hideg csókjával belehelte a kicsiny házakat. Mindenhol füstölögni kezdtek a kémények. Volt olyan kunyhó amelyiknek a kéményei csak egy rozsdás kályhacső volt. A petróleum lámpák fényeinél alig lehetett belátni a pókhálók lepte ablakocskákban. A romák nem bántották a pókókat, úgy tudták hogy azok szerencsét hoznak. Tica szerint rájuk is fért nagyon a szerencse.

A kutyák hangosan ugattak. A sárga félhold hamisan fénylett a kisházakra. Ticánál jónéhány gyerek gyülekezett Mindegyikük kezében kettő-három hasáb fa volt. A mese alig hét gyerkőcöt csalt oda, de lehet hogy a hideg is közrejátszott.

Ticát nagy mese mondónak tartották. Sok generációnak mesélt már. A telepen a cigányok megkülönböztetett tisztelettel néztek az idős asszonyra.

Éjszaka nyugtalanul aludt Ticá. Valahonnan mélyről feltört benne a régmúlt, amit a hossszú évek alatt igyekezett elfeledni. Pedig azóta csak egyszer-kétszer álmodott velük. Egyszer, igazából is átélte a rémálmot.

A csoport már vagy kilométer hosszú volt. Napok óta mentek, szomjasak, és éhesek voltak. Somogyból Győr felé vették az útjukat. Az idősebb hölgy Áná volt, és a két kisebbik lánnyával. Az útszéli füves- gazos terepen játszottak, és gyógynövényeket gyűjtöttek. Amikor észrevették a rongyos csoportot ijedten bújtak meg egy hatalmas gazos bokor mögé. Egyszer csak egy erős kéz markolta meg a két kislányt. Azok sivítottak mint a kismalacok, valami nyelven szólongatták az idős asszonyságot akit a kakas tollas csendőrök helyben, rögtön ki is végeztek. Kérlelték a csendőröket Cigányul, Szerbül, de azok erőszakkal betuszkolták őket a csoportba. Nem volt mentség. Az idősebb kislány tízéves volt a kisebbik talán hét éves lehetett. Egy csendőr letépte a ruhájukat és meztelenül menetelre kényszerítették őket.
Igaz nyár vége volt, de az időjárás sokszor kíméletlen volt a csoporttal. Vagy nagyon meleg volt vagy csak egyfolytában esett. megállás nélkül. Voltak kik a batyujukból  szedegettek össze apró ruhadarabokat, és a két ijedt kócos hajú lánykát felöltöztették. Valakitől kaptak egy kis kenyeret és vizet.

Mikor megálltak, kaptak  kását is egy ütött kopott csajka szerű edénybe, de utána a sor újra elindult. egész este meneteltek, úgy éjféltájt rogyhattak le a földre. Az őrök tábort vertek, ettek ittak nevetgéltek. A tábortűzük fényénél rengeteg bogár cikázott ide-oda. Hajnal tájban mindenkit felkeltettek és a nem messze lévő folyóparthoz vitték egy részét. A két kislány hallotta a puskadurranás hangját távolból és az asszonyok jajveszékelését. Két csendőr jött és újabb csoportot vittek le a folyóhoz. A csoportban benn volt a két kislány is. Mindenkit levetkőztettek és egyenként pisztollyal karabéllyal tarkón lőttek. A két kislány felé egyre közelebb jött a végzett. Mellettük mint a zsák rogytak holtan össze a nők férfiak. Amikor hozzájuk ért a csendőr tiszt. A kisebbik azt látta hogy nővére holtan vérző sebbel a fején , összeesik. Megijedni sem volt ideje. Éles fájdalmat érzet, valami meleget a nyakán és a világ elsötétedett előtte.

Egy meleg terembe ébredt. Egy Jóságos arcú néni hajolt fölé. Valahogy, biztonságban érezte magát. Finom itallal kínálták, és visszafektették az ágyába. Hamar jött az álomkirály és magával vitte gyönyörű rétekre, mezőkre. Maradni akart még, de valaki erősen megrázta a vállát.
- Ébredj Katalin!
Bor illatú férfi hang volt aki kedvesen nézett a kislányra. A kislány nem értette mit  mondott neki a bácsi. De érezte hogy biztonságba van.

- Hungyi Mama? /Hol van a Mamám/  - kérdezte a férfit. Mivel választ nem kapott Felöltöztették. Nem fájt a feje, sem a nyaka. Kipihent volt.
Miután evett egy lovas kocsira ültették . A kocsi zajosan a távolba döcögött.

- Mindenkit tarkón löttek. Akit csak tudtak. Aki megúszta azt agyon verték. De hát a golyó az gyorsabb. Csak ez a kislány maradt életbe. A lövés a nyaka szélét érte. Piszok szerencséje volt. A hullák alól szedtük ki. Ott sirt alattuk... borzasztó volt.

- Valami cigány lányka lehet ahogy elnézem...Én adtam a Katalin nevet neki. A Püspök Úr meg ad hozzá vezeték nevet.
- Na igyunk Vendelem. És meghúzta a pálinkás üveget. A lovaskocsi a város felé vette az irányt. Katalin érezte hogy valami új kezdődik. Már nem emlékezett a múltra. El akarta felejteni. De az álom nagy úr.

A jó meleg átjárta a szobácska levegőjét. a gyerekek már nem fészkelődtek. Várták a mesét.

- A kis sündisznócskáról mesélek nektek. Magyar népmese!- mondta Kedvesen Ticá lu Peti. a köré telepedő gyerekeknek.
- Remélem megértitek amit mondani fog nektek ez a mese. magyarul mondom el, figyeljetek. Ölébe vette Szimpetruék négy év körüli kislányát, és miután megtörölte egy rongyba az orrát belekezdett a meséjébe.

Hol volt hol nem volt, élt egyszer egy szomorú kis sündisznócska. Hogy miért volt szomorú? Hát azért mert nem szerette senki, mert féltek a tüskéitől, hiszen mindenkit megszúrt. Tudta magáról hogy szúrós bundával áldotta meg a teremtő. Igy hát soha, senkivel sem beszélt. Az állatok különcnek tartották és nem igen beszélgettek vele. Az erdő lakói elkönyvelték, hogy ő már csak ilyen kiállhatatlan. Egy fiatal őzike nagyot ugrott ijedtébe,  mert mikor nedves kis orrával hozzá ért sündisznó tüskéi megsértették a nóziját. Még a farkas koma sem tudta megtalálni a fogást hogy kibontsa a szúrós bundájából a mi kis süninket. Így hát nem lett belőle vacsora.

A vadásznak voltak kutyái de azok is féltek a tüskéitől igy aztán békén hagyták.
Volt egy kislány, aki nótázva ugrándozott az erdőbe, hol lekuporodott az erdőbe egy tölgyfa alá, hol jó kedvűen bele rúgott  a bokrokba, akik ijedtükben visszahúzták ágaikat. Egyszer csak ott találta magát egy fa oldalába ahol a mi sündisznócskánk épp a napsütésben töprengett magában.

Észrevette hogy jön a kislány aki vidáman lecsücsült melléje. " Talán nem vett észre" gondolta magába a süni. Miután kisidő múlva a kislány felkelt mellöle akkor vette észre a sündisznócskát. A mi sünink ijedtébe kimeresztette a tüskéit.
- De furcsa vagy- mondta a kislány. lehajolt hogy megsimogassa a sündisznót, aki igen boldog lett abban a szentpillanatban, mert egész életében erre várt hogy valaki megsimogassa. " És most mindjárt meg fog történni " Gondolta magába ujjongva. Már majdnem hozzáért a kislány mikor észrevette hogy a tüskéi kiállnak. Már visszaakarta húzni, amikor a kislány ujjai hozzáértek a tüskéihez. A kislány fájdalmába felsikított és elrohant. " Már megint megbántottam valakit. pedig ez a kislány kedves volt velem. Mit tettem," gondolta magába szomorúan a sündisznócska. Szép lassan az avar felé sétált, és a jó meleg vackába bújt. Sokat gondolt a kislányra, olyan nap nem volt, hogy ne lessen ki  a nagy fa felé hogy jön e a kislány? teltek múltak a napok. Mi több,  a hónapok, míg újra ősz lett. Egyszer csak megint megjelent a kislány, kezében egy fonott kosárral. "Talán gombászni megy ?" nézte a sündisznócska a kislányt. De hát a kislány is észrevette a sünit a fa alatt. Kissé megszeppent mert eszébe jutott a tavalyi eset. Lassan odalépett a sündisznóhoz, aki szintén megrettent a lánykától.
- Mit csináljak? kérdezte a szeder bokortól aki csak a leveleit lógatta némán, szomorúan. A kislány leguggolt a sündisznócskához. Mind kettejük szíve a torkukba dobogott, mert egyikük sem akart fájdalmat okozni a másiknak. " Visszahúzom a tüskéimet " Gondolta magába a süni. Így is tett.
A kislány megemelte és az ölébe tette. A süni a boldogságtól szinte repesett. A kislány már nemfélt, boldogan ölelte magához az új barátját.
Sokszor találkoztak egymással de a süni megtanulta hogy akit szeretünk, nem bántjuk meg. Örök barátságot kötöttek.
"Itt a  vége fuss el vele. Későre jár. Irány haza. Majd holnap mesélek még picinyeim.!"- mondta és kiterelgette a gyerekeket.

Az ősz levetette sok színű ruháját, és csendben átadta a hideg télnek a helyét. Aznap, Ticá elment a boltba. Megvette a kenyeret a tejet és lassan fáradtan haza ballagott. Alig várta hogy haza érjen mert nagyon elfáradt. Miután, haza ért hideg fogadta a lakásban. Eldöntötte ma nem tart mesét sem felnőtteknek, sem gyerekeknek.
Lassú mozdulatokkal a vékony ágakból apró gyújtóst tördelt és tüzet rakott. Végig nézett a  kunyhojának frissen meszelt falán, és hosszasan nézett egy sárga fotót, ami régen készült, és egy idős magyar asszony volt rajta, és saját maga kislányként. Megrázta a fejét és hosszasan belenézett a gyengén pislákoló kályha tűzbe. Elmosolyodott. Kis idő múlva jó meleg lett a szobába. Tett a tűzre még kettő, három hasáb fát és le ült az ágyára.
Át mentem hozzá hogy megjavítsam a fekete fehér lámpás tv készülékét, Ő az ágyán feküdt és a plafont nézte. Szóltam hozzá  de csak egyet intett a tévé felé, hogy ott van, csináljam meg ahogy régebben is tettem.
Miközben dolgoztam beszélgettünk a családomról a munkámról a gyerekekről, meg mindenről, a nyolcvanas évek  dolgairól. " Miért nem vesz egy színes tv-t Kati néni?" kérdeztem. Jó nekem ez is. Öreg mint én."-mondta. Szokás szerint nem kértem érte semmit, de megígérte nekem , hogy mesélni fog nekem a szerelés ellenébe. Ebben maradtunk.  De, még búcsúzóul meg ígértettem vele, hogy vesz egy új színes tv-t. Elmosolyodott és én elmentem tőle. Másnap hallottam hogy meghalt az éjszaka. Mari reggel átment hogy pirospaprikát kérjen tőle, akkor találta meg holtan. Nem volt mese több mit elmondjon, de a rengeteg mese amiket elmondott papírra vetem. Nagyon szerettem Kati nénit.