Tica lu Peti harmadik meséje.

                                                                      Pondrócska meséje

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy kert. Az a kert drót kerítéssel volt bekerítve, a bejáratánál meg egy öreg kapu. Azon az öreg drót kerítésen valahol a végén, élt egy kis pondró.

Ez a pondrócska egyszer csak eldöntötte magába, hogy világgá megy. hallott arról a nagy fényességes királyról akinek a szeme elé kerülni is nagy meg tiszteltetés volt. Azt mondta neki a cserebogár, hogy ha azt meglátod akkor az ő fényessége a te külsődet is megváltoztatja. "Szép leszel mint egy pillangó, ami a tavasziszélben lágyan repked."

Miután ezt  meghallgatta, már akkor eldöntötte, hogy neki vág a szomszédos szembe lévő kerítés mellett álló szemétdomb felé, hogy megláthassa a fényességes nagy urat , mert ott úgy hallotta , nagyon nagy és különlegesen finom urak élnek. Szeretne ő is a Király fényéből kapni hogy csodaszép fényes ruhája legyen mint a szentjánosbogárnak. Azt nagyon irigyelte. Titokban arra a pondró kislányra gondolt, akit még tavaly látott a kapufélfa aljába. Rögtön a szívébe zárta. 

Elindult nagy nehezen a fűszálak között, megmászott pár szúrós gyomnővényt. Egyszer csak eljutott egy nagy vakond túrásra. Épp akkor dugta ki a szörnyűséges vakond a fejét.
- Mit akarsz erre. Nem félsz hogy meg eszlek?
-Félni félek, de hogy tudsz megenni, hogy ha nem is látsz. Mert úgy tudom te vak vagy..!
- Ne törődj azzal, a szagodról megérezlek, bárhogy vagy megfoglak és bekaplak. -A kis pondró megijedt és kitérő mozdulatokkal el iszkolt a vakondtúrástól. Már majdnem biztonságban hitte magát, egy hatalmas gaz aljában, mikor egy orrszarvú bogár, majdnem át gátolt rajta.
- Nem látsz a szemedtől? - kérdezte hatalmas bogártól.
- Ne állj az utamba!- mondta az.
- Háborúzni megyek a diófára mert egy idegen bogár valaki elfoglalta a családom diófáját. Takarodj az utamból te kis pondró mert felszúrlak a szarvamra.

 -Persze. Pont te olyan nehézkesen mászol...- csúfolódott a pondrócska.
- Te még engem mersz kicsúfolni, most meghalsz. Azzal megfordult, de vesztére mert egy ember csizma talp nyomába esett, de úgy hogy pont hátára. A pórul járt hatalmas orrszarvút a pondrócska kinevette, és kacarászva tovább mászott az útján. Amint ment mendegélt, bizony megéhezett. Talált egy fűszálat amin rengeteg tetű volt.
Gondolta, ha már úgy hozta az élet, Ő bizony belakmározik. Száz szarvasbogár sem állítja meg. Amint ezt kigondolta neki látott a fűszál megmászásának. Egyszer csak azt vette észre hogy egy nyálas csúszós valaki mászik át a feje fölött.

Hát Kázmér a csiga volt aki szintén az ebédjét kereste a jó kövér fűszálban. Nem törődött azzal, hogy mi van a levélen. neki látott az evésnek. Néhány tetű azért leesett, amit a kis pondró megevett. Miután jóllakott a hasa, hálásan megköszönte a Kázmérnak a kiszolgálást és tovább mászott a szemét domb felé. Este felé igen csak elfáradt, mire elért a szemétdombjához. Ott egy jó nagy patkány rágcsált valamit.
- Ki vagy te? - kérdezte mikor a mi pondrócskánkat észre vette.
- Pali vagyok a pondró.- mutatkozott be. Bizony a pondrócskának Pál volt a neve.

- Na mindegy! - Mit keresel itt te kis féreg.-kérdezte nem túl kedvesen. 

- Hát a nagy fényességes nagy Királyt keresem, aki a külsőmet megszépíti. Az a hír járja. -dadogta el a patkánynak, aki rögtön hanyatt vágta magát úgy kacagott.
- Pont te.. nézd meg magad. Csúf vagy és buta is. Főleg azért mert 0feleslegesen sétáltál ilyen sokat idáig. Téged a fényességes úr nem fogad- hörögte a patkány. - De tudod mit? ha adsz nekem valamit akkor elé viszlek és amit akarsz azt kérhetsz a fényességes úrtól. Áll az üzlet? - kérdezte.
-Mi legyen az? mit kívánsz mit adjak. Nekem nincs semmim, csak az életem...! - Na látod ! az kell nekem. - Mondta és a patkány már ugrott is rá és hamm bekapta. De rögtön ki is köpte mert nem volt jó ízű a pondrócska. Az megrázta magát, és ijedten, az átélt kaland miatt, tovább mászott a szemét közt.
Amikor már majdnem egy a holdfényében megcsillanó fényes valamihez ért, amiről azt hitte hogy ő a nagy Király fénye, pedig csak egy kopottas, de fénylő teás edény külseje volt. Ekkor hirtelen egy undorító bűzős gödörbe esett. Hiába próbát kimászni onnan, nem tudott, mert a pocsolya beszívta a henger alakú testét. Tudta hogy vége lesz, és egyszer csak teljesen elmerűlt a pocsolyába. Még hallotta amint egy hang azt kiabálta .
- Látod kisféreg. Oda való vagy ahová születtél. Hiába mászol, hiába küzdesz, tanulsz, a jót osztó széphez, fényességhez nem jutsz el.
Talán a patkány hangja volt , vagy a cserebogáré. Nem tudta pontosan. 

- Itt a vége, fuss el véle. Holnap még mesélek nektek. Jó éjt gyerekek.
Tica lu Peti mosolygott. Valami titokzatos volt a mosolyába.