Azon a télen még a fagy is fázhatott, mert igyekezett bejutni mindenhova, ahol valamicske meleget érzett. Az alvó cigánytelepre ráhúzta a jéghideg páncélját a tél. Anyám korán felkelt és tüzet rakott a csíkos kályhába . A rozsda és korom ette kürtből a füst, hamar elterjedt a kicsiny szobába. Amikor már a kis résen is eltávozott, a ropogó tűz hangjára felébredt a család apraja nagyja. A legkisebbik gyerek lévén, a jó meleg dunyha alatt elnyújtózkodva vártam, hogy nővérem kiráncigáljon az ágyból.
De ez a szokásos játék elmaradt, ami birkózásból, és párnacsatákból állt. A meleg, még a dunyhák alatt is ránk parancsolt.
„Maradjatok még”. Anyám valahol a komód mögül katatott, és előszedte valami rongyba csomagolt kenyeret. Felszeletelte, és a forró sparhelt tetejére rakosgatta. Tisztának éppen nem mondható fazékban tejet rakott fel, majd lassú kimért mozdulatokkal adagolni kezdte a kávét. Miután, becukrozta a frissen elkészült ital illata felébresztett minket. Hamar felöltöztünk, majd enni kezdtük.
- Ki megy ma a faluba? –kérdezte, és szigorúan a bátyámra nézett.
- Én nagyon fázom- morogta.
- Majd én megyek- mondtam lelkendezve. - Te még nagyon kicsi vagy. Majd ha felnőtt leszel, akkor segíthetsz te is- mondta anyám ellent mondást nem tűrő hangon.
Különben is neked Óvodába kell menned. Kezembe adta a pirítós kenyeret meg a kávéval teli poharat.
Mit akarsz, te kis csökött – lökött oldalba nővérem, aki tizenhat évesen már kész nő volt.
Ezt sokan észre is vették. Voltak, akik vették a bátorságot és nyíltan megmondták neki, hogy jó csajnak tartják.
Anyám, ha késő este jött haza a nővérem, pofonokkal fogadta, s néha a haj húzogatás sem maradt el.
Nos, telep a karácsonyt várta. Ilyenkor, ha valaki a paraszt házánál megdöglött disznót hozott, akkor a telepen élőknek már ünnep volt az a nap . A bor pedig elő került, igaz nem úgy hogy megvették , hanem feltört pincék áldásos „ adományként „. Anyám gyanította, hogy bátyám is benn van ebbe, a bort beszerző brigádba, ezért is volt sokszor köztük veszekedés. A példa az volt, hogy” van egy kisöcsétek, nem kellene megtanítani lopni”.
A szomszédos kunyhóban, volt egy kissé bolondos fiatal cigány férfi. Lujó volt a neve. Aki olyan kövér volt, hogy még a legnagyobb télben is úgy járt, mintha nyár lenne. Csodálkozott is a telep, hogy még a megfázás szele is messze elkerüli Lujót. Talán, az volt ennek a titka? hogy agyon ette magát minden kunyhóba ,ahol ételt szimatolt. Kedves vidám ember volt. Ha tudtak a cigányok adni neki ételt, akkor szívesen adtak . Az nap reggel is bekopogott az ajtónkon. Nagy nehezen bevonszolta magát, és az inge alól egy kövér tyúkot tett a földre. - Úgy loptam a faluban .- szuszogta. - Juliska mama mi jót főzött? Anyám elébe tette a kávét és a kenyeret, és különös arccal figyelte Lujot.
Anyám teljesen megvidámodott a döglött tyúk láttán, de, úgy gondolta, hogy nem az övéik lopták, így talán ha megkérdeznék, hogy honnan van, akkor csak a Lujóra mutathatott volna. Megrázta vállát és komótosan neki látott a tyúk feldolgozásának. Csak hamar a kis helyiséget bejárta a leforrázott tyúk szaga.
Bátyám felkészített az útra, és elvitt az óvodába. Anyám kínosan ügyelt arra, hogy tiszta ruhába menjek óvodába. Csak szegény kifelejtette azt, hogy magammal viszem az otthonunk jellegzetes szagát. Tettek is rám sokszor olyan megjegyzéseket az iskolatársaim ,,amit gyerek fejjel nem tudtam felfogni , nővérem azzal zárta be beszámolóimat, hogy a” magyarok még büdösebbek”. Egyszer, mikor, vérző orral mentem haza, anyám megijedt. Mikor megkérdezte miért verekedtem, pofon vágott, bátyám csak annyit mondott „ remélem te is adtál nekik ”Nővérem nem volt otthon ,de gyanítottam, hogy ha nem úgy lett volna , anyám kapott volna a nagy szájától.
Lujó megtörölte száját, és priccsen elnyújtózva a zsebéből bagót vett elő, és gondosan egy adagot a szájába tett. A hiányos fogazata a bagótól sárga volt, csak én nem nagyon szerettem az ilyesmi dolgokat, mert gusztustalannak tartottam. Anyám, egyik finom célzása erre az volt, hogy a putri ajtaját kinyitotta és erősen ránézett Lujóra. Szerintem tudhatta, hogy Juliska nénivel nem érdemes ujjat húzni, így hát kisomfordált a hidegre.
Mikor már haza hozott nővérem az óvodából, anyánk is megjött. Egy, magyar asszonynál, Mariska néninél mosott az nap. Az asszonyságtól soha nem kért pénzt, ezért csak ételt és nyers főzni valót adott neki. Hogy miért nem kell neki a pénz, senki sem kérdezte,
Látszott anyámon hogy kissé felöntött a garatra, mert egy régi cigánydalt dúdolt.” Frunze vergyi k ámpirit, nám u rok szem a mörit”.Ami annyit tesz, hogy mire kizöldülnek a fák, megnősülök. Tudtuk, hogy nem szabad ilyenkor kérdezgetni, mert akkor oda csördített .Volt benne valami titokzatos, amit csak jóval később, mikor felnőtt lettem, értettem meg. A telepünkön már tartott a sütés- főzés . A hóesés ellenére, mi gyerekek is kimentünk, és lestük, hogy mikor lesz a hús készen .A „kuptorokból” ami magyarul kemencét jelentett, jó illat szállt fel. Rengeteg kisgyereket odavonzva . Kis idő múlva, már a zenész banda is összeverődött, és folyt a mulatság. Lujó előperdült és neki állt a szerb táncnak de, olyan hévvel, hogy többször is felborult. Mi, kinevettük. Nadrágja is inkább, lefelé jött, mint felfelé , nagy vidámságára a lányoknak. Visszatérve anyámra, mikor egészen kicsi voltam a hátára csomagolt egy kivénhedt stóla szerű anyagba, és tíz kilométert legyalogolva, felvette a Mariska néninél a munkát . Én egy velem, egy ívású fiúval játszadoztam. Amikor evés idő volt mindkettőnket asztalhoz ültetett az asszony és alaposan megetetett. Azt nem értettem, hogy miért kellett az asztalhoz ülni, hiszen otthon csak a priccsnek csúfolt ágyon szoktunk enni, és az tökéletesen kielégítette mindennemű etikett iránti érzékűnket. Mariska néni kedves egyszerűséggel elmagyarázta, hogy a magyaroknál így szokták. Az étel finom illata a kérdezés szavát is kivette a számból. Anyám, egy mosóteknő felett hajladozott és a klór szagú szappannal mosta a fehérruhákat.
Mikor Anyámmal haza értünk, akkor már a csípős hideg ereszkedett le . Ahogy lépdeltünk, azt figyeltem, hogy milyen ritmikusan mozognak a szél által fútta bokrok. Ahogy fehér terhükkel bólogatnak néhány kalandos kedvű madaraknak.
Otthon nővérem várt ránk.
- Hol van a bátyátok?- kérdezte nővéremet.
- Kocsmázik. Valahonnan szerzett magának egy kis pénzt és bevedeli . - A rák essen bele. Ez a mániája.- mondta mérgesen , közben ételt rakott a priccsre. Anyám égre-földre esküdözött, hogy kiteszi a szűrét ennek az alkoholista baromnak .Jó magam féltem a bátyámtól , mert olyankor ordítozva veszekedett a családom idősebb tagjaival engem meg puszilgatni kezdett a büdös szájával .Titokban azt kívántam ,hogy bár csak a barátjánál aludjon. Volt már rá példa, Nem is egyszer. Valaki kopogott ,és betuszkolta magát. Megint Lujó volt az. Kezébe egy fenyőfácska és némi szaloncukor. Anyám leültette a priccsre és melegételt tett eléje. Hát, ahogy azt az ételt befalta nem semmi volt. A pörkölt szaftja csorgott le a száján érintve az állát is és onnan le a régen nem fehérnek mondott ingére. Nem egy gusztusos látvány volt az. Anyám, és a nővérem jót nevetett a látottakon. Nekem nem volt vicces.
Bátyám, késő este jött meg. Szó nélkül lefeküdt mellém, és már aludt is. Anyám magába úgy döntött, hogy holnap, ha kijózanodik, akkor majd helyére teszi őkelmét.
Reggel továbbra is csak úgy jött el, mint a többi. Fagyosan. Leheletében érződött hogy még itt kíván maradni. A kunyhók kéményein, ha annak lehet nevezni a bádogcsőből összetákolt kéményféleségeket, füstölögni kezdtek .Valaki nagy hanggal ordítani kezdett hogy húst hozott olcsón adja. Azonnal tele lett a telep közepén kitaposott terület, ami valami centrumnak felelt meg akkor. A paraszt, aki lovas kocsival jött , hamar elosztotta a húst. Anyám is vett azt mondta, hogy jó lesz az estére. Bátyám, szó nélkül megrakta a kemencét. Nővérem bent a kunyhóba pár kiló lisztből kigyúrta a punyát /ami a romáknál teljesen más kenyér fajta, de az íze frissen forrón nagyon finom./ és asszonyos léptekkel a kemencébe tette sülni.
A karácsony szent este hamar eljött. A cigányok egymás kunyhóit látogatva cseréltek halat meg mindenféle süteményeket. Anyám legidősebb lánya, aki messze lakott, még délután megérkezett, hozott mindenféle jót. Anyám azt mondta neki. "Nem engedem túletetni," de én és a messzi nővérem mit sem törődtünk anyánk szavával. Később meg is lett a következménye fájt becsületesen a hasam tőle. Éjjel anyám felkeltett minket és azt mondta, hogy megyünk éjféli misére. Ettől lázba jöttem és igyekeztem felvenni a lépést a cigányok csoportjával. Sokan voltunk. Anyám kezemet el nem engedve húzott . Templomig, imákat elmondta magyarul és cigányul. Rám nagy hatással volt. Mindenki a hidegbe állt , hiszen egyikük sem jutott be a templomba a hidegbe mondták el kórusba a szent imákat. Én már a bátyám vállán aludtam csak annyit vettem észre hogy reggel van és nagy sokadalom áll az ajtónk előtt. Anyám és testvéreim nem voltak bent a kunyhóba. A hangokból ítélve azt gondoltam , hogy valaki meghalt .Volt ott sírás. Egy férfihang magyarul arrább parancsolta a bámészkodókat, és amikor a tömeg eloszlott, akkor láttam, hogy Lujó megmerevedett teste fekszik a megfagyott földön, pont az ajtónk előtt. Azt mondták az öreg cigányok, hogy akinek az ajtaja előtt meghal valaki, hosszú évekig a szegénység kenyerét fogja családostul enni.
Anyám, akkor hisztérikus jajgatásba tört ki. Magát földhöz csapkodva úgy nézett ki mint egy őrült boszorkány, és állandóan azt ordította hogy Ticá lu Peti vegye le róla a rontást. Az asszonyok együtt érzően néztek anyámra, miközben Ticá a telep legöregebb asszonya sebbel-lobbal megérkezett. Kötényéből előkerült minden féle ocsmány dolog. Lószőr, emberi köröm, hajtincsek, agyon köpködött zsebkendő, ami állítólag egy tüdőbajban meghalt férfié volt .A korommal és a sertés zsírral bekente anyám sápadt arcát és gondosan elhelyezte a rontást leszedő alkalmatosságait anyám hasára. Lujó kicsordult hideg nyálából kent még egy kicsit anyám arcára, és elkezdte mormolni a számomra érthetetlen szövegét. Minden cigány jajveszékelve tépte haját, férfiak pedig morogtak egy hangon. Mi után Ticá végzett a dolgával, háromszor leköpdöste anyámat. Majd fennhangon, mondani kezdte a körülötte állóknak..
"Levettem a rontást róla. Ha valaki haragszik rá köpködje meg háromszor, és akkor a harag elmúlik." Néztem, hogy kifogja meg köpködni, de csak a sajnálkozó nézéseket látta. Megnyugodtam .A” páza,” ami annyit jelent magyarul, hogy virrasztás, három napig tartott. Akinek volt bora azt hozta magával, akinek élelme volt azt .A hajnalig tartott beszélgetések visszafogottak voltak, de nevetni, senki sem mert. Mindenkinél egy gyertya fénylett a kunyhójuk ablakába. Lujó holttestét elvitték a temető ravatalozójába. Arra már nem emlékszem, hogy a két ünnep közt, hogyan temették el, anyám nem engedett el minket temetőbe.
Mindenesetre karácsonyunk már el volt rontva hiszen Lujót szerettük. Halálával a telep sokat vesztett, hiszen akin tudott annak segített. Nővéremmel, alaposan át beszélgettük az estéket Lujóval kapcsolatban.
A következő évben, tavasszal anyámtól elvett a gyámhatóság, és intézetbe kerültem. Búcsúzóul azt mondta, hogy tanuljak, hogy több lehessen belőlem, mint a többi cigányból. Haragudtam anyámra, amiért beadott a lelencbe. De aztán évek múlva rájöttem, hogy ennek így kellett lennie.
De ez a szokásos játék elmaradt, ami birkózásból, és párnacsatákból állt. A meleg, még a dunyhák alatt is ránk parancsolt.
„Maradjatok még”. Anyám valahol a komód mögül katatott, és előszedte valami rongyba csomagolt kenyeret. Felszeletelte, és a forró sparhelt tetejére rakosgatta. Tisztának éppen nem mondható fazékban tejet rakott fel, majd lassú kimért mozdulatokkal adagolni kezdte a kávét. Miután, becukrozta a frissen elkészült ital illata felébresztett minket. Hamar felöltöztünk, majd enni kezdtük.
- Ki megy ma a faluba? –kérdezte, és szigorúan a bátyámra nézett.
- Én nagyon fázom- morogta.
- Majd én megyek- mondtam lelkendezve. - Te még nagyon kicsi vagy. Majd ha felnőtt leszel, akkor segíthetsz te is- mondta anyám ellent mondást nem tűrő hangon.
Különben is neked Óvodába kell menned. Kezembe adta a pirítós kenyeret meg a kávéval teli poharat.
Mit akarsz, te kis csökött – lökött oldalba nővérem, aki tizenhat évesen már kész nő volt.
Ezt sokan észre is vették. Voltak, akik vették a bátorságot és nyíltan megmondták neki, hogy jó csajnak tartják.
Anyám, ha késő este jött haza a nővérem, pofonokkal fogadta, s néha a haj húzogatás sem maradt el.
Nos, telep a karácsonyt várta. Ilyenkor, ha valaki a paraszt házánál megdöglött disznót hozott, akkor a telepen élőknek már ünnep volt az a nap . A bor pedig elő került, igaz nem úgy hogy megvették , hanem feltört pincék áldásos „ adományként „. Anyám gyanította, hogy bátyám is benn van ebbe, a bort beszerző brigádba, ezért is volt sokszor köztük veszekedés. A példa az volt, hogy” van egy kisöcsétek, nem kellene megtanítani lopni”.
A szomszédos kunyhóban, volt egy kissé bolondos fiatal cigány férfi. Lujó volt a neve. Aki olyan kövér volt, hogy még a legnagyobb télben is úgy járt, mintha nyár lenne. Csodálkozott is a telep, hogy még a megfázás szele is messze elkerüli Lujót. Talán, az volt ennek a titka? hogy agyon ette magát minden kunyhóba ,ahol ételt szimatolt. Kedves vidám ember volt. Ha tudtak a cigányok adni neki ételt, akkor szívesen adtak . Az nap reggel is bekopogott az ajtónkon. Nagy nehezen bevonszolta magát, és az inge alól egy kövér tyúkot tett a földre. - Úgy loptam a faluban .- szuszogta. - Juliska mama mi jót főzött? Anyám elébe tette a kávét és a kenyeret, és különös arccal figyelte Lujot.
Anyám teljesen megvidámodott a döglött tyúk láttán, de, úgy gondolta, hogy nem az övéik lopták, így talán ha megkérdeznék, hogy honnan van, akkor csak a Lujóra mutathatott volna. Megrázta vállát és komótosan neki látott a tyúk feldolgozásának. Csak hamar a kis helyiséget bejárta a leforrázott tyúk szaga.
Bátyám felkészített az útra, és elvitt az óvodába. Anyám kínosan ügyelt arra, hogy tiszta ruhába menjek óvodába. Csak szegény kifelejtette azt, hogy magammal viszem az otthonunk jellegzetes szagát. Tettek is rám sokszor olyan megjegyzéseket az iskolatársaim ,,amit gyerek fejjel nem tudtam felfogni , nővérem azzal zárta be beszámolóimat, hogy a” magyarok még büdösebbek”. Egyszer, mikor, vérző orral mentem haza, anyám megijedt. Mikor megkérdezte miért verekedtem, pofon vágott, bátyám csak annyit mondott „ remélem te is adtál nekik ”Nővérem nem volt otthon ,de gyanítottam, hogy ha nem úgy lett volna , anyám kapott volna a nagy szájától.
Lujó megtörölte száját, és priccsen elnyújtózva a zsebéből bagót vett elő, és gondosan egy adagot a szájába tett. A hiányos fogazata a bagótól sárga volt, csak én nem nagyon szerettem az ilyesmi dolgokat, mert gusztustalannak tartottam. Anyám, egyik finom célzása erre az volt, hogy a putri ajtaját kinyitotta és erősen ránézett Lujóra. Szerintem tudhatta, hogy Juliska nénivel nem érdemes ujjat húzni, így hát kisomfordált a hidegre.
Mikor már haza hozott nővérem az óvodából, anyánk is megjött. Egy, magyar asszonynál, Mariska néninél mosott az nap. Az asszonyságtól soha nem kért pénzt, ezért csak ételt és nyers főzni valót adott neki. Hogy miért nem kell neki a pénz, senki sem kérdezte,
Látszott anyámon hogy kissé felöntött a garatra, mert egy régi cigánydalt dúdolt.” Frunze vergyi k ámpirit, nám u rok szem a mörit”.Ami annyit tesz, hogy mire kizöldülnek a fák, megnősülök. Tudtuk, hogy nem szabad ilyenkor kérdezgetni, mert akkor oda csördített .Volt benne valami titokzatos, amit csak jóval később, mikor felnőtt lettem, értettem meg. A telepünkön már tartott a sütés- főzés . A hóesés ellenére, mi gyerekek is kimentünk, és lestük, hogy mikor lesz a hús készen .A „kuptorokból” ami magyarul kemencét jelentett, jó illat szállt fel. Rengeteg kisgyereket odavonzva . Kis idő múlva, már a zenész banda is összeverődött, és folyt a mulatság. Lujó előperdült és neki állt a szerb táncnak de, olyan hévvel, hogy többször is felborult. Mi, kinevettük. Nadrágja is inkább, lefelé jött, mint felfelé , nagy vidámságára a lányoknak. Visszatérve anyámra, mikor egészen kicsi voltam a hátára csomagolt egy kivénhedt stóla szerű anyagba, és tíz kilométert legyalogolva, felvette a Mariska néninél a munkát . Én egy velem, egy ívású fiúval játszadoztam. Amikor evés idő volt mindkettőnket asztalhoz ültetett az asszony és alaposan megetetett. Azt nem értettem, hogy miért kellett az asztalhoz ülni, hiszen otthon csak a priccsnek csúfolt ágyon szoktunk enni, és az tökéletesen kielégítette mindennemű etikett iránti érzékűnket. Mariska néni kedves egyszerűséggel elmagyarázta, hogy a magyaroknál így szokták. Az étel finom illata a kérdezés szavát is kivette a számból. Anyám, egy mosóteknő felett hajladozott és a klór szagú szappannal mosta a fehérruhákat.
Mikor Anyámmal haza értünk, akkor már a csípős hideg ereszkedett le . Ahogy lépdeltünk, azt figyeltem, hogy milyen ritmikusan mozognak a szél által fútta bokrok. Ahogy fehér terhükkel bólogatnak néhány kalandos kedvű madaraknak.
Otthon nővérem várt ránk.
- Hol van a bátyátok?- kérdezte nővéremet.
- Kocsmázik. Valahonnan szerzett magának egy kis pénzt és bevedeli . - A rák essen bele. Ez a mániája.- mondta mérgesen , közben ételt rakott a priccsre. Anyám égre-földre esküdözött, hogy kiteszi a szűrét ennek az alkoholista baromnak .Jó magam féltem a bátyámtól , mert olyankor ordítozva veszekedett a családom idősebb tagjaival engem meg puszilgatni kezdett a büdös szájával .Titokban azt kívántam ,hogy bár csak a barátjánál aludjon. Volt már rá példa, Nem is egyszer. Valaki kopogott ,és betuszkolta magát. Megint Lujó volt az. Kezébe egy fenyőfácska és némi szaloncukor. Anyám leültette a priccsre és melegételt tett eléje. Hát, ahogy azt az ételt befalta nem semmi volt. A pörkölt szaftja csorgott le a száján érintve az állát is és onnan le a régen nem fehérnek mondott ingére. Nem egy gusztusos látvány volt az. Anyám, és a nővérem jót nevetett a látottakon. Nekem nem volt vicces.
Bátyám, késő este jött meg. Szó nélkül lefeküdt mellém, és már aludt is. Anyám magába úgy döntött, hogy holnap, ha kijózanodik, akkor majd helyére teszi őkelmét.
Reggel továbbra is csak úgy jött el, mint a többi. Fagyosan. Leheletében érződött hogy még itt kíván maradni. A kunyhók kéményein, ha annak lehet nevezni a bádogcsőből összetákolt kéményféleségeket, füstölögni kezdtek .Valaki nagy hanggal ordítani kezdett hogy húst hozott olcsón adja. Azonnal tele lett a telep közepén kitaposott terület, ami valami centrumnak felelt meg akkor. A paraszt, aki lovas kocsival jött , hamar elosztotta a húst. Anyám is vett azt mondta, hogy jó lesz az estére. Bátyám, szó nélkül megrakta a kemencét. Nővérem bent a kunyhóba pár kiló lisztből kigyúrta a punyát /ami a romáknál teljesen más kenyér fajta, de az íze frissen forrón nagyon finom./ és asszonyos léptekkel a kemencébe tette sülni.
A karácsony szent este hamar eljött. A cigányok egymás kunyhóit látogatva cseréltek halat meg mindenféle süteményeket. Anyám legidősebb lánya, aki messze lakott, még délután megérkezett, hozott mindenféle jót. Anyám azt mondta neki. "Nem engedem túletetni," de én és a messzi nővérem mit sem törődtünk anyánk szavával. Később meg is lett a következménye fájt becsületesen a hasam tőle. Éjjel anyám felkeltett minket és azt mondta, hogy megyünk éjféli misére. Ettől lázba jöttem és igyekeztem felvenni a lépést a cigányok csoportjával. Sokan voltunk. Anyám kezemet el nem engedve húzott . Templomig, imákat elmondta magyarul és cigányul. Rám nagy hatással volt. Mindenki a hidegbe állt , hiszen egyikük sem jutott be a templomba a hidegbe mondták el kórusba a szent imákat. Én már a bátyám vállán aludtam csak annyit vettem észre hogy reggel van és nagy sokadalom áll az ajtónk előtt. Anyám és testvéreim nem voltak bent a kunyhóba. A hangokból ítélve azt gondoltam , hogy valaki meghalt .Volt ott sírás. Egy férfihang magyarul arrább parancsolta a bámészkodókat, és amikor a tömeg eloszlott, akkor láttam, hogy Lujó megmerevedett teste fekszik a megfagyott földön, pont az ajtónk előtt. Azt mondták az öreg cigányok, hogy akinek az ajtaja előtt meghal valaki, hosszú évekig a szegénység kenyerét fogja családostul enni.
Anyám, akkor hisztérikus jajgatásba tört ki. Magát földhöz csapkodva úgy nézett ki mint egy őrült boszorkány, és állandóan azt ordította hogy Ticá lu Peti vegye le róla a rontást. Az asszonyok együtt érzően néztek anyámra, miközben Ticá a telep legöregebb asszonya sebbel-lobbal megérkezett. Kötényéből előkerült minden féle ocsmány dolog. Lószőr, emberi köröm, hajtincsek, agyon köpködött zsebkendő, ami állítólag egy tüdőbajban meghalt férfié volt .A korommal és a sertés zsírral bekente anyám sápadt arcát és gondosan elhelyezte a rontást leszedő alkalmatosságait anyám hasára. Lujó kicsordult hideg nyálából kent még egy kicsit anyám arcára, és elkezdte mormolni a számomra érthetetlen szövegét. Minden cigány jajveszékelve tépte haját, férfiak pedig morogtak egy hangon. Mi után Ticá végzett a dolgával, háromszor leköpdöste anyámat. Majd fennhangon, mondani kezdte a körülötte állóknak..
"Levettem a rontást róla. Ha valaki haragszik rá köpködje meg háromszor, és akkor a harag elmúlik." Néztem, hogy kifogja meg köpködni, de csak a sajnálkozó nézéseket látta. Megnyugodtam .A” páza,” ami annyit jelent magyarul, hogy virrasztás, három napig tartott. Akinek volt bora azt hozta magával, akinek élelme volt azt .A hajnalig tartott beszélgetések visszafogottak voltak, de nevetni, senki sem mert. Mindenkinél egy gyertya fénylett a kunyhójuk ablakába. Lujó holttestét elvitték a temető ravatalozójába. Arra már nem emlékszem, hogy a két ünnep közt, hogyan temették el, anyám nem engedett el minket temetőbe.
Mindenesetre karácsonyunk már el volt rontva hiszen Lujót szerettük. Halálával a telep sokat vesztett, hiszen akin tudott annak segített. Nővéremmel, alaposan át beszélgettük az estéket Lujóval kapcsolatban.
A következő évben, tavasszal anyámtól elvett a gyámhatóság, és intézetbe kerültem. Búcsúzóul azt mondta, hogy tanuljak, hogy több lehessen belőlem, mint a többi cigányból. Haragudtam anyámra, amiért beadott a lelencbe. De aztán évek múlva rájöttem, hogy ennek így kellett lennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése