Orsós György
ROSSZ NEVELÉS
Ajánlom
orvosomnak, dr.Bollok Sándornak aki
gyógyítani, embert tisztelni
és szeretni képes.
Orsós
György
1973. június 5.
A börtön ajtaja
hangosan csikorogva nyílt ki. A marcona külsejű férfi kilépett rajta, vállán
egy kopottas zsák, melyben ruhái voltak. Az ajtó ugyanolyan csattanással-nyikorgással be
is zárult mögötte. Idegesen hátranézett, de senkit sem látott. Hirtelen a
szabadság érzésével nem tudott mit kezdeni. Nem várta senki. A börtön előtti
országúton autók rohantak úticéljuk felé. Hirtelen vágyat érzett, hogy
visszaforduljon és bezörgessen. Úgy is tett, a kis ablak kinyílt.
– Mit akar? – kérdezte egy marcona hang.
– Vissza akarok menni – mondta halkan.
– Maga szabad, menjen. Ha vissza akar kerülni, kövessen
el még egy bűncselekményt. Nem volt elég itt magának? – kérdezte az őr.
Emberünk megfordult
és csendben mackós léptekkel elindult a város felé. Nem tudta, mi vár rá, azzal
tisztában volt, hogy némaságra és agresszivitásra van ítélve. A sors már csak
ilyen. Van, akit szavak és cselekedetek tesznek szabaddá, de emberünket a
szűkszavúságába zárta.
Az út porát a
késő délutáni fények halványították el. Egy levelet vett elő belső zsebéből –
„Tárna u. 5. Kozma Illésnek ”. Ez volt ő, csak egy cím, ahová kellett mennie,
és a saját neve. Az út kezdete és vége közt sok a meglepetés, legyen az nehézség,
kudarc, csalódás. Egy valami biztos, az ember arcára írja ki ezt az utat.
Emberünk beérve a városba, hamar eljutott a szélső kocsmába. Meglepődve látta,
hogy van játékgép, sőt pókergép. Ennek megörült. A pultnál kért egy fél
pálinkát, és leült a pókergép mellé. A felváltott pénzből, a kocsmáros asszony
beállított kétezer forintos tétet. A játék monoton és itt-ott változatos volt.
A gép ritkán kiáltott fel, jelezvén, hogy a gombjait nyomogató gazdája nyert. Illés
egykedvűen nyomogatta a gombokat. Egyszer csak royal flushe volt. A bank tejel
– gondolta. Az egykedvűség megmaradt még akkor is, mikor a kocsmárosnéhoz ment,
addig minden italozó a géphez ment.
Egymást hátba
veregetve ismerték el az ismeretlen férfi szerencséjét. Az asszony odament a
géphez, és megállapította, hogy a nyeremény jogos, kétszázezer forint. Az
emberünk még most is merev arccal nézte a monitort, miután kifizették
nyereményét, a hátizsákjába tette a pénzt, és kilépett a kocsmaajtón az utcára.
Az intézet komor fala óriásként nyújtózkodott
az ég felé. Az erdők faágai védőn ölelték át az 1910-es években készült kastély. Gábor 8 éves, barna bőrű, mindenre rácsodálkozó tekintetű kisfiú volt.
Értelmes kis kölyök révén, sokat olvasott, és rendkívül szépen írt.
Iskolai
eredményei kitűnő volt. Bár a testneveléssel baja volt, szeretett
futkározni, legurulni az intézmény háta mögötti lakás dombocskájáról. Barátai
nem igen voltak, de azért mindenkivel elbeszélgetett. Sovány testalkata, gracilitása, különösen célpontja volt a nevelőinek. Cigánygyerek volt, aki magáról nem hitte,
hogy az, de intézeti társai nem hagyták ki soha, hogy hova tartozik. Ezt szószoros értelmébe a fejébe
verték.
Egyszer a falu könyvtárában járt, és kikölcsönözte a „Nyomorultak” című
könyvet. Esténként lámpaoltás előtt olvasta, nem igazán értette, de mélyen
belül megmozdult valami. Szerette volna elmondani valakinek, de megszólítani senkit sem
mert. Pedagógusai szigorúak voltak, csak a tananyag fejekbe töltésével
foglalkoztak, nyolc órát ledolgozva befejezettnek tekintették a „nevelést”. Nem
különben a nevelők, akiknek az volt a dolguk, hogy a több mint 300 gyerektől
megköveteljék a személyi higiéniát, a fegyelmet, és minden olyan dolgot, amit
úgy gondolnak, hozzá tartozik a neveléshez.
Az igazgató egy igazi vadállat
volt. Bocsánat a jelzőért, de aki a lámpát tartó alumínium csövet összefonva,
rendszeresen verte irodájában a „renitenskedőket” arról virágnyelven nem tudok
szólni. Nos, az 1970-80-as évek ilyen sorsot kaptak a gondozottak.
Ami öröm és némi szabadság volt, ha az intézet háta mögötti foci pályáján
focizhattak. Üdülés vagy ilyesmi, az csak álom volt.
Gábor aznap, mikor
lefürdött éppen, szál alsógatyába lépett be a szobájába, szétszórva találta a
szekrénye ruháit. A nevelőnője kezében egy fa vállfa volt és kérdőn nézett Gáborra.
─ Tied?
– kérdezte.
─ Igen
– mondta elhaló hangon –, az enyém.
─ Gyere
közelebb! – dörgött most már a nevelőnő.
Gábor szótlanul
lépett előre. Abban a szent pillanatban hátán csattant a vállfa, úgy érezte, hogy
beszakad a háta a fájdalomtól.
─ Ezt
azért kaptad, mert rendetlen volt a szekrényed! – ordította a nevelőnő. Told le a
gatyád!
Gábor úgy tett,
a fájdalomtól könny szökött a szemébe.
─
Á, szarosak vagyunk, borulj be fiacskám!
Az az egy két gyerek, akik épp benn tartózkodtak a szobába, megszeppenve álltak ágyuk mellett. Tenni úgy sem tudtak Margit nénivel szemben. A nevelőnő ütlegelni kezdte
Gábort, ahol érte. A gyerek hátából, fejéből és fenekéből kiserkedt a vér, de kesőbb kék
foltot hagyva maga után a bőrén. A nevelőnő akkor fejezte be az ütlegelést, mikor úgy
érezte, hogy elfáradt a keze. A szobában síri csend, csak csend, szipogás és
összegömbölyödött mezítelen test, belül sikító fájdalom volt. A tehetetlenség
mindenki szemén látszott, a nevelőnő úgy lépett ki a szobából, mint egy farkashorda vezér nősténye, aki leterítette a régen áhított áldozatát. Odaordította Gábornak:
─
Csinálj rendet! Visszajövök.
A többiek még
egy darabig nézték a fekvő pihegő testet és szó nélkül a ruhákat katonás
rendben visszatették a szekrénybe. Gábort ágyáig vitték és lefektették. Milyen
érdekes a sors, ha a gyengébb felett hatalmat adnak, az rövid időn belül
állattá válik, és a gyengébb nem mer szólni cselekedni. Az életben is így van.Lincoln már akkor megmomdta, " Ha egy ember jellemét megakarod ismerni, adj neki hatalmat!"
Másnap mintha
mi sem történt volna, a nevelők a szokásos követelményükkel teli dolgaikkal
voltak elfoglalva. Az este történtekről nem beszélt senki sem. Az idő majd minden
sebet begyógyít? Talán ebben reménykedtek mindkét oldalon. Gábor viszonylag sebei hamar begyógyultak.
Az egészségügyi nővér azt mondta, hogy ne menjen iskolába, és az orvosnak a homloka
miatt azt mondja, hogy leesett az ágyról.
Két hét múlva mindenki
fátylat borított a történtekre. Gábor homloka is begyógyult. Egyik este a
fegyelem fellazult. Két nő volt az éjszakás, ők inkább azzal voltak elfoglalva,
hogy milyen kozmetikumokat használjanak az arcukra öregedés ellen. Egy 14 éves
és egy 8 éves fiú, László és Gábor voltak csak bent a fürdőben. Mindketten
szerettek olvasni, tehát volt témájuk. Gábor megkedvelte ezt a ritkán szóló
fiút, lassan barátok lettek. Aznap este Laci kérte Gábort, hogy mellé telepedhessen, és együtt olvassák a "Nyomorultak" című könyvet.
Gábor mondta, hogy ő inkább a kis
Cosettel szimpatizál, hiszen hasonló az élete az övével. Laci váltig arról
beszélt, hogy Jean Valjean az igazi hős, mert sok embernekt tett jót.
─ Igaz
hogy börtönben volt kenyérlopásért, de megjavult és az elesetteket segíti –
mondta, és újdonsült barátja vállát átölelte.
Gábornak ez jól
esett. Már későre járt.
─ Nem
mész aludni? – kérdezte Gábor, de abban a pillanatban Laci szája fogta be az ő
száját.
Megremegett: A barátja szájon
csókolta. Furcsának érezte a dolgot, de barátjától ilyenfajta szeretetet
nyilvánítás jobb, mint az állandó verés. Belement a játékba. Laci a 14 évével,
rohamot váltott. Az merev volt. Mindketten fogták egymást,
bár Gábor érezte, hogy nem lesz ennek jó vége és elhúzta barátjáról a kezét.
Laci bedühödve Gábor fejét nyomkodni kezdte. Laci erősebb volt, győzött az erőszak. Ami utána történt, Gábor soha nem
felejtette el. Hasára fordította Laci, és hátulról erőszakolta meg. Gábor észrevette,
hogy meleg folyadék hagyja el. Fölkiáltott és minden erejével ledobta magáról
Lacit. A holdfénynél alig láthatóan a lepedőn vérfolt jelent meg. Ijedten
nézett Lacira Gábor.
─ Vérzel?
– kérdezte suttogva.
─ Én
nem, talán te – mondta ő is suttogva, és alaposan megvizsgálta magát.
Gábor a saját ánuszához nyúlt, ujjai véresek voltak. Már tudta, hogy barátja "ledöfte". Kirohant a fürdőbe és mosni kezdte végbelét, égő és fájdalmas
mosakodás volt ez. Kínjában még sírni sem mert, alsóneműjével betapasztotta
vérző felületeit és egy másik alsót húzott fel rá. "Barátja" sehol nem volt.
Gábor a fájdalomtól sírva aludt el. Reggelre a vérzés leállt, kivette a furcsa sebtampont,
és a fürdőben alaposan megmosta.
Az iskolában
felelnie kellett. Tudta a kérdésekre a választ, de tompán belebámult a tanár
arcába. Az valamit kiabált neki, de abban a pillanatban össze is esett.
– A diagnózis végbélrepedés a sok erőlködéstől – mondta
az orvos, miután megvizsgálta.
Az orvos egy
kenőccsel teli tégelyt tett az asztalra, és utasítást adott Gábornak, hogy
székelés előtt és után kenje be.
Gábor agyában formálódni látszott egy terv:
menekülni innen! Ez a hely számára maga a halál volt. Még nem tudta hogyan, de meg
kell tennie – gondolta. Sok nap telt az eset óta. A terv elméjében teljesen
kialakult. Miután felépült és iskolába is mehetett, úgy gondolta, hogy az
utolsó óra után szökik meg. Alig várta a pillanatot, az osztályban lévő tábla
feletti órát leste. Mikor elérkezett az idő, hátizsákjában már benne volt
minden, ami kellett, így hát nem az intézet felé vette az irányt, hanem az
erdőnek.
A sok bokor és falevél csapkodta az arcát, ahogy beért a rengetegbe.
Éhes volt. Észrevette, hogy a földön apró vadeper szemek pirosodnak, sorra ette
a finom csemegét. Észre sem vette, hogy kiért az erdőből és egy kukoricásba
került. A kukorica levelei kíméletlenül karmolták arcát és kezét, ahogy
céltalanul haladt. Pici lábai fájtak, de tovább ment. A kukoricás végén ott volt
a szabadság, az országúton elindult. Hogy az út hova vitte, azt nem tudta, de
érezte, hogy itt valaminek kell lennie, ami felszabadítja, és boldogságot fog
majd hozni. Ahogy ballagott az út szélén, egy lovaskocsi tele kukoricával
megállt mellette.
─ Hé,
te gyerek, hová mész? – kérdezte egy nagybajszú paraszt.
─ Hát
arra – mutatott előre Gábor, s nem vette észre, hogy nem köszönt az öreg
parasztnak.
─ Nem
vagy fáradt, kiskomám? – kérdezte, és vizes butykost húzott elő az ülés alól.
─ De
– mondta, és gyorsabban vette a lépést.
─ Hohó,
öcsém-fiam, ne olyan hevesen, a város mesze van még! – szólt az öreg és a
gyerek felé nyújtotta a butykost, igyál komám!
Gábor felszállt
a lovaskocsira és elhelyezkedett az öreg mellett. A butykost alaposan meghúzta.
Hirtelen érezte, hogy forróság önti el a torkát, nagyot prüszkölt és köpködött.
─ Mi
volt ez bácsi? – kérdezte csodálkozva.
─ Pálinka,
kiskomám. Jó hazai szilvórium, szereted? – kérdezte és büszkén megpödörte
bajuszát.
A gyerek érezte,
hogy fejébe száll az alkohol, már nem hallotta az öreg kérdéseit „honnan jössz
kis komám”, vállára dőlt, és elaludt. A lovaskocsi ballagott a maga módján. Az
autók. Az öreg húzott egyet a
butykoson, és barátságosan intett egyet az autót vezetők felé. A nap korongja
már lejjebb kúszott és észrevétlenül belopta a késő estét az utakra, a tájra,
mindenhova, ahol élet van.
Lady Maria Lujza Annamáriának
hívatta magát a lány, huszonnyolc évesen az utca minden csínját-bínját ismerte.
Tíz év alatt a prostitúcióval összeszedett egy főbérleti lakást, rengeteg nemi
betegséget és sok-sok tapasztalatot. Futtatója nem volt. Szerette a pénzt
egyedül elkölteni. Ruha, ékszer, fehérnemű, és testére pár menő tetkó.
Annamária úgy érezte, ezt a sorstól megérdemelte, sokat melózott a cuccokért –
gondolta magában és folytatta a tükör előtt a rúzs szájra vitelének gondos
menetét. Az alapozás és a krém feldolgozásával megvolt, kissé dundi testén jól
állt a bugyi, amelyet egy szuper fehérneműboltban vett. Bíborvörös és bevágós.
A melltartó megemelte melleit és a napsütötte bőrén szinte rásimult a testére.
Miután felöltözött, táskáját vállára vette az ajtót szokásos módon nagy
lendülettel kinyitotta. Majdnem szívbajt kapott, amikor meglátta, hogy egy aprócska
fiú gubbaszt az ajtaja előtt. Nem ismerte, nem lakóházbeli.
─ Te
ki vagy? – rázta fel az apró kisfiút.
─ Balog
Gábor – mondta és az asszonyságra nézett.
─ Mit
keresel itt az ajtóm előtt? – kérdezte.
─ Éhes
vagyok és álmos – mondta Gábor.
─ Uram Isten, te bűzlesz a pálinkától! – mondta. Miután alaposan szemrevételezte a kisfiút, zsörtölődve odavetette a kisfiúnak,
hogy neki dolgoznia kell menni.
─ Kell
a lóvé, mert abból élek picim, tudod?
A kisfiú bólintott.
─ Na,
egy órát még ráérek, de aztán sipirc haza!
─ Nincs
hazám – mondta sírásra húzva száját Gábor.
─ Ajaj,
az már baj. Várj, kitalálom: intézetis vagy, és meglógtál. Gábor bólintott.
─ No
jól van, nem kell pityeregni. Hadd
lássalak!
─ Szép
kis pofád van, na gyere be, invitálta az ajtón belülre. A kis fiú belépett és csodát
látott. Egy otthonszerű valamit, amit ö nem ismert, de sokat hallott felőle. A
rendezett bútorok és a levegő illata nyugtatóan hatott rá. Annamária, csak
nevezzük egyszerűen Ladynek, ahogy ö szerette, becsukta a gyerek mögött az
ajtót és alaposan végignézte Gábort. Mindamellett, hogy helyesnek találta,
észrevette kezén, lábán a foltokat, úgy néztek ki, mintha karcolások lennének.
─ Összevagdostad magadat? – kérdezte egyszerűséggel. A gyerek értetlenül bámult rá.
─ Fel
akartad vagdosni az ereidet?
Gábor
tagadóan rázta meg a fejét.
─ Ja,
akkor összevertek az intézetis haverjaid?
─ Nem.
─ Akkor
a nevelők – nézett a gyerek szemébe.
Gábor
nem válaszolt.
─ Na,
jól van, látom éhes vagy és piszkos. Először le fürdől, és aztán eszel valamit,
mondta, és levette válláról a táskáját.
A fürdőszobában
Lady, amit látott, kegyetlenül ledöbbentette. A gyerek háta tele volt régi
ütések nyomával, a fenekén botszerű nyomok. Le akarta mosni a kádban szivaccsal,
de már a látványtól a szíve tele volt, és nem tudta folytatni. Csináld magad
tovább! – és kiment a fürdőszobából. Összeszedte a gyerek összes ruháját és a
maga pizsamáiból keresett egyet.
Talált is, és
mikor Gábor jó félóra pancsikolással végzett a fürdéssel, kilépett a kádból.
Akkor lépett be Lady és füttyentett egyet.
─ Na,
téged megáldott méretekkel a teremtő. – mondta, nevetve odaadta a pizsamát
Gábornak,
azzal, hogy
lehet, hogy nagy lesz, de estére megfelel. A gyerek, miután felvette a Lady
pizsamáját, leült a tükrös asztalhoz. Gábor most már nem idegenkedett tőle.
Tudta, hogy megbízhat benne, de mit érthetett azon, hogy méret – morfondírozott
el. A vacsora után, amely Gábor számára kiadós volt, azonnal a szobájába ment Lady.
Elbúcsúzott azzal, hogy reggel jön, dolgozni megy.
─ Vigyázz
a házra és magadra! – azzal egy puszit lehelt Gábor homlokára.Gábor hamar
elaludt.
─ Te
kis alkoholista! – mondta csendben lady és azzal becsukta az ajtót.
Váratlanul
valaki kopogott az ajtón. Kinyitotta. Barátnője, Mimi állt előtte, erősen
kifestetve, és alig combjáig érő szoknyában.
─ Meló
van, drágám! – mondta harsányan, és mint egy csorda tehén, berontott az ajtón.
─ Szagot
érzek, drágám – mondta vigyorogva. Biztos vagyok benne, hogy hapsit rejtegetsz,
te kúrógép. Szép lóvé van kilátásban, ugye? Külföldi, magyar, pénzes ürge? – kérdezte,
mint a géppuska, Lady csak a fejét rázta.
Nem hagyta
barátnője szóhoz jutni, benyitott a kisfiú szobájába, ahol egy ijedt arcocskát
látott az ágyban.
─ Na
ne, ilyen hamar megszültél? Ki ez a gyerek?
─ Ez
nem az, hanem ő, 8 éves, és rokonom, csak rövid időre jött ide fel Pestre. –
magyarázta Lady.
─ Na
ne mondd, hogy a rokonod, hiszen a bőre… – replikázott Mimi.
És jobban szemügyre
vette a gyereket.
─ Hűha,
de helyes kis srác, ha felnő, átadod egy numerára? – kérdezte Ladyt, akinek a
kezét elkapva erősen szorítani kezdte.
─ Maradj
már Mimi, gyere, majd mindent elmondok útközben, oké.
Azzal becsukta
a szoba ajtaját.
─ De
helyes minifószer – mondogatta Mimi.
─ Gyere,
te örült nőszemély, meló van, és már sokan vagyunk! – mondta Lady, és a
kijárati ajtó felé löködte Mimit.
A reggel hamar
eljött, Gábor arra kelt fel, hogy ruhái tisztán ott hevertek az ágyán, és a
reggelije a sarokba tett asztalkán egy cetlivel. "Drágám, leugrottam a boltba,
veszek valami kaját, mosd meg a fogad, és öltözz fel, mindjárt jövök".
Gábornak
egyre szimpatikusabb volt a nő. Ugyan, nem tudta valójában hogy mivel
foglalkozik, de tegnap barátnőjétől félt egy kicsit. Felkelt, a fürdőszobába
ment és egy pohárban lévő fogkefe után nyúlt. A neve rajta volt, és az is, hogy "ezt használd!".
Megmosta a fogát és felöltözött, a ruháinak különleges illata
volt, ilyennel nem találkozott még az intézetben sem. Sokáig szagolgatta
ingének illatát, amikor a fürdőben lévő mosógépben észre nem vett egy piros
bugyit. Kivette és forgatni kezdte, az orrához emelte és bele szagolt. A nő szaga volt rajta. Hirtelen csapódott ki az ajtó.
─ Én
vagyok az Gáborka! – kiabált be a nő.
Gábor ijedten
tette vissza a bugyit a mosógépbe. Erekciója volt, amit alaposan lepleznie
kellett, ezért az alsónadrágját feszesen feljebb húzta.
─ Itt
vagy? – kérdezte kedvesen Lady a gyermeket.
─ Igen,
megmostam a fogamat és jó illata van a ruháimnak.
─ Hát
persze drágám, éjszaka kimostam és kitettem száradni, reggel kivasaltam, és
most rajtad van. Rendesen ettél?
A gyerek
tagadóan rázta a fejét.
─ Akkor
gyere, egyél, utána segítesz nekem rendet rakni, délután pedig kimegyünk az
állatkertbe.
Gábor szíve az
örömtől megrebbent, alig várta, hogy megegye a reggelijét. Szerinte fenséges
volt, és hogy a takarítás is befejeződjön, minden érzékszervét bevetette, hogy
hamarabb végezzenek. Lady ezt észre is vette és mosolygósan lassabb tempóra
intette. Amikor végeztek, Lady és Gábor elindultak a buszmegálló felé. A gyerek hagyta, hogy kezét Lady megfogja, ez
valahogy biztonságot adott neki. Este, mikor hazaértek, Gábor fáradt volt, és igen boldog. Állandóan arról csacsogott Ladynek, hogy milyen volt a dodgem, a
ringlispil, a hullámvasút, a szellemvasút. Lady hallgatta, miközben feltette a
vacsorát.
─ Félóra
drágám aztán ehetsz és aztán fürdés és irány aludni – mondta anyai hangon. Valahol, mélyen s ebben az utcalányban anyai érzések törtek fel.
A korábbi művi vetélések ellenére, nem
képzelte, hogy kihozza ez a gyerek belőle, amit csak jóval később tervezett.
Mimi akkor robbant be barátnőjéhez, amikor Lady épp fürdette Gábort. Összecsapta
kezét és felkiáltott:
─ Micsoda méretek drágám, ha felneveled, passzold át öreg
barátnődnek. Na, mit főztél boszorka, éhes vagyok, akár egy farkast is be tudnék
falni – mondta egyhuzamban.
Azzal a hűtőhöz rohant.
─ Lefektetem
Gáborkát, aztán felöltözöm és mehetünk Mimi – szólt Lady, miközben törölgette a
gyereket.
Felöltöztette korábbi pizsamájába és az
alvó gyereket, aki átölelte nyakát, bevitte a szobájába. Lefektette és
leoltotta a lámpát.
Illés az estét egy
lépcső alatt töltötte, rongyokkal becsavarta magát, hogy ne fázzon. A hajnalok
így ősz elején tudnak hidegek is lenni. A napokat azzal töltötte, hogy
munkahelyeket keresett, gondolataiban az a végzetes este járt, mikor feleségét
hasba szúrta. Az asszony nem halt meg, ám többet oda vidékre nem mehetett el.
Mint mondtam, halkszavú, de iszonyatosan erős fizikumú ember volt. Aznap
délelőtt egy építkezésen járt ahol megpróbált az építkezésvezetőtől munkát
kérni. Miután a vezető megnézte a személyi igazolványát, megrázta a fejét, és
bámulni kezdett az előtte lévő könyvre.
─ Uram,
próbáljon ki, legalább két hétre! – kérlelte az építkezés vezetőjét.
─ Ilyen
priusszal uram, nem tehetem – mondta szárazon.
Illés megvonta a vállát és
kilépett az irodából.
Az állványok
mellett haladt, amikor egy óriási reccsenéssel eltört az állvány egyik pallója.
A rajta lévő
munkás és eszközei zuhanni kezdtek lefelé, a gravitáció az kegytlen dolog,
mindent csak lefelé vonz. Illésnek annyi pillanata volt, hogy a föld felé
haladó emberi test után ugorjon, elkapta, el is esett, de az erős teste fékezte
a becsapódást, a munkás kábultan a sokktól nézett rá.
─ Ki...
ki maga? – motyogta.
Illés a munkást
átnézte, hogy nem tört-e el valamije, de miután látta, hogy nem, az oda csődűlő
tömegben rést vágva kifelé ment.
─ Álljon
meg uram! – szólalt meg egy erélyes hang. Maga megmentette a legjobb emberemet,
felveszem.
Ez az
építésvezető volt, átölelte vállát és erőszakosan betuszkolta az irodába, ahol
az előbb volt.
─ Na
jól van, mit ígér? – kérdezte a vezetőt Illés.
─ A
legmagasabb óradíjat kapja. Holnap kezdhet, a munkatársak majd bevezetik a
munka menetébe, itt van egy nyomtatvány, töltse ki és menjen a munkásszállás
gondnokához. Az egyik társa odakíséri, tegye rendbe magát, holnap reggel 6-kor
várom – mondta egyszuszra.
Illés bólogatott, tudott volna
albérletet szerezni, de a nyert pénzzel más volt a terve. Oda akarja adni
gyermekeinek. A munka pedig jól jött, kemény volt, de jól bírta. A társai
csodálták kitartását és erejét. Nem lehetett megszakítani, egy öregebb szaki
mondta neki, hogy lazábban tegye, amit tesz, de Illés nem figyelt oda. Az öreg
vállat vont és rakta a téglákat. Aznap a szálláson hideg élelmet evett, bár
volt rezsó a mini konyhában, de jobban örült a szárazkolbásznak. Miután
lefürdött, tiszta ruhát vett fel, elindult a városba, mert csatangolni volt
kedve. A kirakatok csábítóan hívogatták, de nem ment be egyikbe sem.
Észrevette,
hogy egy szőkére festett nő egy nyolc év körüli fekete gyereket kézen fogva
vezet, megálltak egy Cola automatánál és bedobtak valamennyit a gépbe, de a gép
nem adott ki semmit sem. Erre a nő rugdalni kezdte a gépet, az makacsul
ragaszkodott álláspontjához. A nő már majdnem otthagyta a gépet, mikor két
fiatal suhanc támadta meg őket. A gyereket félrelökték és a nő táskáját
letépték válláról, elszaladtak. Illés mindent látott, de úgy gondolta, hogy
semmi köze nincs a látottakhoz. Majd gondolt egyet, és a két fiatal után
futott. A keresztutcában utolérte őket és finoman szólva megállásra
kényszerítette őket. Mindketten a földön hevertek a hatalmas rántástól. Illés
elvette tőlük a táskát és elindult a nőt és a gyereket megkeresni. Az
automatánál már nem találta őket, így egy erőteljes rúgással szóra bírta a
gépet. Jó pár dobozos Cola gurult ki a földre. Az aprópénzt nem is számolva,
Illés a pénzt és a Colákat a nő táskájába tette, és megnézte a nő lakcímét.
Arra vette az irányt, jó este lett mire megtalálta a címet. A második szinten feloltódott egy villany, így Illés tudta, hová kell
mennie. Kopogott az ajtón, bentről egy női hang szólt. Illés megvárta, míg az
ajtó kinyílt. Lady állt fekete hajjal előtte, már tudta, kivel áll szemben. A
nő örömlány.
─ Mit
akar? – kérdezte a nő.
─ Visszahoztam
a táskáját, igaz a suhancoknak nem nagyon tetszett, de ez engem nem érdekelt,
mondta egy szuszra. - Ja, és szóra bírtam a cola automatát, benne van a táskájában
a pénz és a fájdalomdíj.
Elindult le a lépcsőn.
─ Hé,
uram várjon! – kiabált utána Lady. Talán bejöhetne, hogy megköszönhessem, meg
hát azt sem tudom, ki az ördög maga.
Illés visszafordult. Mikor
belépett, egy rendezett és jó illatú lakást látott. Lady bevezette a konyhába
és a hűtőből sört szedett elő.
─ Kösz
az nem kell, inkább a cola.
─ Ez
elég egy hétre, hogy csinálta, pedig én csak egyet akartam az automatából. Itt
meg van vagy nyolc-tíz. Jó szagú Isten –
nézett Illésre, aki egy széken ülve a fali képeket bámulta.
─ Csak
egy rúgás volt és a gép már tudta, mi a dolga – mondta halkan.
Közben bejött Gábor kezében egy
játékautóval.
─ Ilyet
fogok neked venni, ha nagy leszek – csacsogta Ladynek, aki megsimogatta Gábor
haját.
Illés boldog volt a képtől, amit
látott. A gyereket közelebbről megnézte magának, nagyon szép arcúnak találta,
nem kerülte el a kezén látszó karcok hegek sem. Sejtett valamit, valahonnan
ismerős volt a kép. Megitta a coláját és felállt a székből.
─ Mennem
kell. Holnap dolgozom, hatkor kezdek. – mondta, azzal az ajtó felé indult.
A hatalmas robosztus teste szinte
betöltötte a folyosót. Lady marasztalni akarta, de megegyezésük eredménye az
lett, hogy hétvégén, szombaton egy vacsorára eljön megint. Illésnek ez
szimpatikus volt. De a gyerek állapota jobban foglalkoztatta. Pont ilyen idős
lehet az ő fia is, igaz félroma, de azért az csak az övé volt. Szerette volna
látni. Eldöntötte, hogy hétvégén, vasárnap Szegedre megy, meglátogatja a
családját. Az elhatározás kemény volt: a pénzt, amit nyert, odaadja a fiának,
ezzel a tudattal aludt el aznap a munkásszállás kemény ágyán, megszokta.
Mimi pont
nyolckor lépett be vasárnap az ajtón, Lady nem vette rossz néven, hiszen
barátnőjét szerette. Régi szakmabéli társa volt, bár szája merészen nagy volt,
de Lady megszokta. Aznap kávézás és reggeli közben kiötlötték, hogy kimennek a
természet lágy ölébe. Így is lett, végül is csak ebédet kellett csomagolniuk, a
gyereknek ital, maguknak sört. Sok villamosozás és autóbuszozás után a völgy
felé vették útjukat. A gyerek repkedett az örömtől, egész úton be nem állt a
szája. Mimi, mikor a jegyellenőrzés jött, egy szájcsókkal zárta le a gyerek fecsegő
száját. A természet ősszel csodálatos, a sokszínűségével csodálatba ejti
bámulóit. Leterítették a pokrócukat és hallgattak, közben nézték a völgyet.
Sokan voltak kint, egy kislány spánieljével játszadozott. Gábornak tetszett a
látvány. Hirtelen Lady hangja törte meg a csendet köztük. Na oké, én gurulok le
előbb a völgy oldalán, utána jöttök, és elkaplak, aki győz, az kap colát. Gábor
örült a játéknak. Lady gurulni kezdett, utána Gábor, utána pedig Mimi,
mindannyian legurultak.
─ Fogj
meg, ha tudsz! – kiabált Lady. Gábor gyorsabb tempóra kapcsolt a gurulásban.
Mimi azt kiabálta, hogy nem ér az
egész, mert ő lemaradt. Nevettek mindannyian. Lady leérve a völgy aljára a majdnem
neki ütközött Gábort elkapta és felemelte, majd óvatosan maga mellé tette, és
figyelte, ahogy Gábor piheg. Szemük egymásba kapaszkodott. Lady megcsókolta a
gyereket, és azt súgta a fülébe, hogy „szeretlek”. Gábor ettől még boldogabb
volt. Átölelte Lady nyakát, és viszonozta a puszit. Életében először volt
boldog. Elfelejtette a sok keserű hónapot, amit az intézetben töltött.
─ Nem
ér, a mini hapsi az enyém is – kiabálta Mimi, miután ö is leért a völgy aljára.
Gábor megcsókolta őt is és
perceket feküdtek egymás mellet a földön. Az égen bárányfelhők úsztak.
A rendőrségi
autó csikorogva állt meg Lady háza előtt, több rendőr szállt ki belőle. Illés
kezében egy csokor virággal megtorpant és egy résen figyelte, hogy mi történik
Lady lakása előtt. Látta, mikor egy molett rendőrnő erőszakkal tuszkolta be
Gábort, aki azt ordította:
─ Segíts
mami, ne hagyj mami!
Illés szíve a
látottakon majd megszakadt, tenni nem tudott semmit sem, a figyelme hirtelen Ladyn
akadt meg. Egy rendőr durván hátralökte Lady-t, aki leköpte őt, és a rendőrautó
felé ment szitkozódva.
─ Fiam,
fiam! – ordította.
A rendőr gumibotjával iszonyú
erővel arcul ütötte, és a fetrengő nőbe rúgott párszor. Beült a kocsiba, a
sofőr gázt adva elsöpört a helyszínről a gyerekkel. Lady csak azt látta, hogy Gábor
kétségbeesve veri az autó hátsó üvegfalát. Kivette, hogy mami segíts, segíts.
Akart, de a világ elsötétedett előtte. Mikor felébredt, csak egy robosztus
alakot látott maga előtt, Illés volt.
─ A
fiam! – ordított Lady.
Mimi, mint egy őrült rohant be Ladyhez,
mellé ült és nyugtatni kezdte a zokogó nőt. Illés elindult szótlanul és az
utcán átvágva a kerületi rendőrkapitányságra ment. Egy szívélyes ügyeletes
hölgy fogadta.
─ Bogdán
Gábort keresem, akit a Virág u. 6-ból vittek el – szólalt meg csendben.
─ Mikor
volt ez? – kérdezte a hölgy.
─ Alig
félórája – mondta Illés.
A nő hosszasan vizsgálta iratait
és kisvártatva megkérdezte:
─ Ki
maga a kisfiúnak?
─ Az
apja vagyok – hazudta szenvtelen arccal.
A nő ránézett az előtte lévő
papírokra, és megszólalt:
─ Nézze
uram, azt meg tudom mondani, hova vitték, de többet nem mondhatok.
Illés visszament Ladyhez, és
közölte vele a gyerek holtartózkodását. Tehát visszavitték a régi intézetbe…
─ Nem
baj, hárman kihozzuk Gáborkát – mondta határozottan Illés.
Másnap a kerületi gyámhivatalba
ment, sokat kellett várni, míg sorra került.
─ Miben
segíthetek? – kérdezte egy középkorú hölgy.
Illés elmondta, hogy 5 évet börtönben volt, azalatt élettársa
egy fiúnak adott életet . Csak annyit tud, mikor született, és a gyermeke anyjának
nevét. Miután közölte az adatokat, a hölgy hosszas keresésbe kezdett az
irattömbök között. Mire megtalálta, eléggé morcossá vált.
─ Az
ön gyermekének neve Bogdán Gábor, született 1971. október 11-én, anyja neve
Horváth Mária, jelenlegi tartózkodási helye: Móra Ferenc Gyermekotthon. Szülei a papír szerint lemondtak róla – mondta szárazon.
─ De
én nem mondtam le róla – mondta Illés.
─ Az
lehet, de ha jól hallottam öntől, akkor ön börtönben volt – replikált vissza az
asszony.
─ Akkor
én, mint apa mit tehetek, hogy visszakapjam a fiamat? – kérdezte Illés.
─ Nézze
uram, nyújtson be egy kérelmet a gyámhivatalba. Töltse ki ezt a lapot és majd
értesítjük önt a döntésről.
─ Körülbelül
mennyi időt vesz ez igénybe? – érdeklődött Illés kissé idegesen.
─ Úgy
pár hónapot – mondta a hölgy.
Illés
kitöltötte a papírokat, majd aznap este Ladynél
jelentkezett. Lady örült, hogy van remény Gáborka szabadulására.
Illés előszedte
a százasokkal teli nylon tasakot, majd Lady felé nyújtotta:
─ Ezt
tedd el. Ez a pénz Gábor fiamé, igazítsd belőle a jövőjét! – mondta
Illés a meglepődött nőnek.
Az bólintott, és könnyes szemmel
azt mondta:
─ Így
lesz.
Mimi megkérdezte, hogy honnan van
a pénz, talán megöltél valakit ezért? – mutatott a halom pénzre. Illés
nevetett.
─ Á,
dehogy szerencsés kezem van, nyertem pókergépen – mondta.
─ Akkor
vegyél feleségül, pont ilyen hapsira van szükségem, fogta könyörgőre a dolgot
Mimi.
─ Nyugi
Mimi, nem a házasságkötő teremben vagyunk – ripakodott rá Lady. Első dolog most,
hogy a gyámügy visszaadja Gáborkát az apjának. Ha úgy gondolod – fordult
Illéshez Lady – lakhatsz itt. Így együtt vagyunk mindannyian.
Illés bólintott.
─ Nézze
asszonyom, a gyerek elszökött az intézetből, ám ahogy gondolom, a rendőrségi
jelentés szerint egy utcalánynál lakott. Nem hinném, hogy jó hatással van a
fiúra. Az apja pedig, ha jól értettem, börtönviselt volt, aki sohasem látta a
fiát. Itt minden biztosítva van neki: szállás, étel, fürdés, tisztaruha stb.
─ Úgy
tudom, hogy a gyereket rendszeresen verték, sőt a gyermektől tudom, hogy
homoszexualitásnak is ki volt téve. Nem hiszem, hogy ezt mindent biztosítottnak
nevezhetnék.
─ Mióta
dolgozik ön a gyámügynél, asszonyom?
─ Húsz
éve. De ez miért érdekes?
─ Én
huszonöt éve vagyok párttitkár és nevelőintézeti igazgató. Ami itt történik, az
teljes mértékben az intézetre tartozik, úgy gondolom, hogy ebből a gyámügy
maradjon ki. Van maguknak elég bajuk az elbitangolt gyerekekkel. Nos, köszönöm a
szíves látogatást, viszont látásra.
Gábor már három
napja volt az intézetben, amikor a gyámügyes hölgy kihallgatta. Rokonszenvesnek
találta, így hát mindent elmondott a hölgynek. Nemigen evett, aludni sem
tudott, mert félt a nagyobb fiúktól. Nem is oktalanul, Laci megint meglátogatta
az egyik éjszakán. Gábor haját hátrahúzva, kényszerítette, hogy szájába vegye a
péniszét. Gábor sírt, ordított, de a szoba csendes volt, és sejtette is, hogy
érdektelen. Bejött egy nevelő, kezében
T-vonalzó, felkapcsolta a villanyt, és a letolt nadrágú tizennégy évestől
kérdezte, hogy mi történik.
─ Már
régóta rácuppant, úgyhogy zaklatása helyett inkább belementem a dologba – hazudta,
és közben felhúzta a pizsamanadrágját.
A nevelő kirántotta Gábort az
ágyból és a T-vonalzóval ütni kezdte a gyereket. Talán Gábornak nem is az
ütések fájtak a legjobban, hanem a megalázó szavak, amik kisérték a verést.
Természetesen a szoba aludt, mit sem sejtve az eseményekről. Gábor fejéből és
testéből folyt a vér. Zöldeskék hurkák nyomai voltak a testén. Mikor a verés
véget ért, Gábor a fájdalomtól alig tudott mozogni. Felvette ruháját,
hátizsákjába tette kedvenc könyvét, a „Nyomorultakat”, és csendben, alig hallható
hangon kinyitotta az ablakot. Kimászott. Hajnali kettő volt. A hideg éjszakai
szél jótékonyan simogatta vérző sebeit. Átmászott a párkányon keresztül a
teraszra. Ott legubbasztotta magát a sarokba, és sírva gondolkodott azon, amit
a gyámügyis néni mondott neki.
─ Nézd
fiam, azokhoz a hogyishívjákhoz nem kerülhetsz vissza, de apád még lehet
remény. Igaz, ahhoz a megyei gyámhivatalnak is rá kell adni az áment, úgyhogy
eddig kilátástalan a helyzeted, de időnk van rá, hogy megoldódjon az ügyed,
fiam.
─ De
én a mamit akarom – zokogta.
Egy nevelő elrángatta a székről és
betuszkolta a tanuló szobába. Ott a hideg éjszakában, tudatában formálódni
kezdett a szökés gondolata. Felállt és lenézett, mély volt a földig a távolság.
Figyelmét felkeltette az esőeresz, úgy gondolta azon le tud mászni. Hirtelen
feltépődött az erkély alja és a T-vonalzós nevelő ált vele szemben.
─ Na,
gyorsan menj vissza a helyedre, mert úgy eltángállak, hogy anyád sem fog
megismerni, te kis köcsög – ordította.
Gábor felmászott az erkély
téglakerítésére.
─ Álljon
meg, mert leugrok, kiáltotta Gábor.
─ Na
csináld, úgysem mered buzikám! – gúnyolódott a nevelő.
Közben a szobákban sorra
kapcsolódtak fel a lámpák, a gyerek arcok pillanatok alatt megjelentek az ablak
üvegén. A nevelő csak ment lassan. Nem volt biztos magában, enyhébbre fogta a
szót.
─ Gáborkám,
gyere le onnan, esküszöm nem lesz semmi bajod, mondta hízelgően. Láthatod a
mamidat is – folytatta a mézesmadzag húzását.
Gábor meghúzta a vállát és
tagadóan megrázta a fejét, nem hitt ennek a férfinek. A gyámügyis asszony
mondta, hogy vége. A pillanat gyors volt és kiszámíthatatlan. A zuhanás a
mélybe tompa becsapódással végződött. A szeme nyitva volt és még a könnyek ott
csillogtak. Félóra alatt olyan tumultus volt az erkély alatt, hogy még a sokat
látott rendőr is meglepődött. A halottkém
megállapította, hogy B. Gábor öngyilkosságot követett el és 02:20- kor meghalt.
A halottszállító és a mentő már nem csinálhatott semmit, csak annyit, hogy
Gábort elszállították a városi kórház kórbonctanára. A nyomozók kihallgatták az
igazgatót, a nevelőtanárt, Lacit is. A kihallgatás végén barátilag köszöntek el
az igazgatótól. A csend újra leszállt a kastélyra.
Illés busszal
hamar beért Pestre, hol Lady lakott. Hosszú ideje, hogy oda járt, valahogy
kettejük kapcsolatába belopta magát a szerelem. Elsöprő és viharos volt testi
kapcsolatuk. Sokat beszéltek Gáborról, Lady könnyeivel küszködött. Immár 1
hónapja, hogy a rendőrség elvitte tőlük. Mi lehet vele? Illés megígérte, hogy
elmegy fiához és meglátogatja. A szombat hamar eljött, a buszozás után a város
perifériáján kötött ki. Gondolta, bemegy a közeli kocsmába egy fröccsre és némi
édességért, jaj, bárcsak ne tette volna.
Amikor kikérte fröccsét és a gyereknek
szánt édességeket, akkor hallotta, hogy az intézet erkélyéről egy nevelő és az
igazgató kidobtak egy nyolc év körüli gyereket. Ó balga nép, itt egy a betű, és
pár hónap múlva már a dupla v-nél tartanak. Illés felkapta a fejét és
megkérdezte a kocsmárost, hogy mi ez a történet?
─ Menjen
oda ahhoz a bajszoshoz, egy sörért mindent elmond magának.
Illés kikérte a
sört és odament a férfihoz. Szó nélkül letette a sört, egy darabig nézte, aztán
megkérdezte:
─ Mi
történt az intézetben a gyerekkel?
─ Semmi,
csak leugrott az erkélyről és vége lett neki.
─ Bővebben
–, és letett egy százast.
─ Á.
Így már döfi, de ki maga, hogy érdekli a dolog? Talán a gyámügytől?
─ Nem,
az apja vagyok. Beszéljen! – mondta szigorúan. Jól van jól – mondta, és
belekezdett a történetbe.
Illés hallgatta némán, egy szót
sem szólt közben. A kép, amit a bajuszos férfi elmondott, rosszabb volt a börtönéveinél.
A düh és elkeseredés volt a szívében. Már körvonalazódott benne egy terv: meg kell
látogatni az igazgatót és a nevelőt. Csendben megköszönte a kapott információt
és tovább magába mélyedve itta fröccsét. Vigyázott gondosan arra, hogy józan
maradjon. A férfi sok mindenről beszélt a környékről és az emberekről.
─ Te
haver, fizetnél még egy sört? – kérdezte Illést.
Illés felállt az asztaltól és
kiment a kocsmából. Amikor útba igazították az intézethez vezető útra, azon
gondolkodott, eléggé gondoskodott-e Ladyről. A nő sejtette,
hogy Illés mire készül. Könyörgött, hogy maradjon otthon, de a férfi néma és
hajthatatlan volt. Mennie kellett. Egy kastélyt látott maga előtt, az ablakon
egy darab rács sem volt. Az udvaron gyerekek játszottak. Egy kőre leülve
figyelni kezdte az épületet és lakóit. Látott két nevelőt és egy sötétkék
autóból kiszálló kissé kövér öltönyös férfit. Biztosan az igazgató gondolta
magában. Hallotta azért, hogy az üdvözlések az „igazgató bácsinak” szóltak,
ezért azt alaposan szemügyre vette. A kocsmai pofa leírása alapján nem látta a
férfinevelők között az ő emberét, pedig érte fájt a foga. Csakhamar megjelent
egy fiatal huszonnyolc év körüli, kissé nőies járású melegítős férfi
biciklivel, aminek színe egyezett a bajszos elmondásával. Megörült, hogy
báránykái összejöttek. Kilépett a bokrok leple alól és megindult a két férfi
felé. A gyerekek nem vették észre, hogy egy erős kigyúrt férfi közeleg
intézetük bejárata felé. A férfiak beszélgettek, mire Illés odaért.
─ Maga
Szabó Dénes igazgató és párttitkár? – kérdezte, miközben csendre intette határozottan
a fiatalabb férfit.
─
Igen, de ki a fene maga, és mit akar? – kérdezte a
kérdezett.
─
Sorjában – szólalt meg Illés, hangjában undorral.
─
Maga Kovács Oszkár nevelő? – fordult a fiatalabbhoz.
─
Már kérdeztem, uram, ki maga és miért kérdezősködik –
indult be az igazgató fenyegetően.
─ Tehát maga az – állapította meg Illés, aki a börtön
évek alatt sokat megtanult a japán küzdősportról.
Őrei nemigen foglalkoztak
vele, hiszen addig nem renitenskedik. Tartottak tőle. A társai is. Egyszer egy
műanyag bábu fejét, melyben vasmerevítés volt, egy villámgyors kézmozdulattal
kicsavarta úgy, hogy a fej vastól leesett a földre. Ezután minden elítélt az ő
barátságát kereste. Emberre ezt a gyilkos fegyvert soha nem alkalmazta.
─
Megöltétek a fiamat, de azelőtt megaláztátok és
megerőszakoltátok. Te, mint igazgató a rád bízott gyerekek ellen fordultál.
Soha sem védted meg őket, hanem állandóan verted őket brutálisan. A büntetésed
megkapod!
─ Segítség egy őrült van itt, telefonáljatok a
rendőrségre! – kiabált oda az egyik nevelőhöz aki, befutott a kastélyba.
─ Te pedig Oszkár pedofil vagy. Élvezetet találtál abban,
hogy kisgyerekeket megrontsd, ennek a férfinek a védelme alatt, és halálba
kergetted a fiamat. Az ítéletem ugyanaz – mondta csendesen.
Abban a szent pillanatban az
igazgató nyakát elkapta, és egy mozdulattal eltörte. A férfi halottan zuhant le
a földre. A másik el akart menekülni, de Illés elkapta, és mint az igazgatónál,
szintén a nyakát törte. Körülnézett, látta amint a nevelő a gyerekeket
terelgeti a sportpálya felé. A gyerekek semmit sem láttak, de tudták, érezték,
hogy valami rendkívüli dolog történt. A rendőrségi konvoj megérkezett
szirénázva. Illésnek esze-ágában sem volt, hogy elmeneküljön. A rendőrautók
körbevették őt és a két tetemet. Illés látta, amint vagy tizenöt körüli állig
felfegyverkezett rendőr veszi körül őt. Egy autóból civilruhás nyomozó szállt
ki. Illés emlékezett erre a nyomozóra, aki Ladytől elszakította Gáborkát. A
gondolat gyors és vitathatatlan volt, Illés a nyomozó nyakát eltörte. Abban a
pillanatban pisztolycsövek meredtek rá. A lövések belecsapódtak a húsába, a
szívébe, iszonyatos erővel. Csak az utolsó fehér fényt látta.
Két évvel
később.
Lady vidéken
vett egy házat, és alig több mint egy éves fiával odaköltöztek. Ladynek sok
képe volt Illésről és Gáborról. Megőrizte őket, hogyha a fia felnő,
megismerhesse a bátyját és az apját. A templomban tett egy fogadalmat, soha
senkinek sem tesz említést Illésről és Gáborról, arról, hogy hogyan haltak meg.
Ha a fiú kérdezni fogja, akkor csak annyit mond, természetes halállal haltak
meg.
A pszichiáter
főorvos hosszasan nézte az előtte ülő, alig 22 éves fiatalember lapját. Hangja
békés és nyugodt volt.
─
Akkor ön az elhalt szülök gyermeke?
─
Igen!- felelt a fiatalember.
─
Az ön neve Bogdán Illés Gábor? – kérdezte a főorvos.
─
Igen.
─
Azzal hogy elmondta nekem a nem mindennapi történetét,
mit érez?
─
Szürke színeket.
─
Honnan tudta meg az esetet?
─ Anyám halálos ágyán, egyszerűen elmesélte. Hogy miért
azt nem tudom. Idegesített, és igen szomorú lettem.
─
Úgy látom hogy főiskolába jár.
─
Igen, tanár akarok lenni.
─
Az szép, kitartást hozzá.
─
Köszönöm.
─
Ha úgy érzi, zavarja, bántja a történet, jöjjön be
hozzám. Segítek. Soron kívül fogadom.
─ Tudja főorvos úr számomra egy a konklúzió. Mind két fél
a társadalom és az egyén is neveli egymást, tökéletes nevelés nincs.
─
Van benne valami, nos, vigyázzon magára – kezet
nyújtott a fiatalembernek, aki kimért lépéssel távozott
Az orvosi
szobára csend borult.
V É G
E