Elmentél fiam

Még porzik az út, ahogy elviharzott a kocsid

Hátra sem néztél, és  nem is sajnáltad még.

Elmentél, fájt, de ma már nem érzékekelem

Itt van mellettem a sorsom, aki engem érdekel.

A padlóra zuhant kedvenc lemezem

Egy Sosztakovics halt meg a szívembe.

Telefonom  elhalkult, talán az aksi?

Nem írsz nem hívsz..mintha látnám,

Csak a szobád sarkába sírsz...

Ahogy befordult az idő velem

Az én motorom is gyengül, lassan tönkre megy. Kitudja...itt fáj legbelül.

Nem érek rá panaszkodni, hatvan felett, felnevet egy új sors velem.

S a kutyád vicsorogva bámul  engem...

Azt hiszem, nagyon fázom,

A hajnal észrevétlenűl az ágyamra szállott, mint egy pihetoll

A jeges  faágairól lezuhant egy  Csomó hó  a magasból.

Lassan beköszönt egy új világ

És az ima ami szent, mint a köd, fel szállt.

A remény arca most mosolyra vált

S felzeng a dal, kattog a tű, 

recseg a hangszoró,

És itt-ott sarjad már a tavaszifű.

Ballada a pacsírtáról

Hajlott háttal, öregapám
Neki vágott a világnak,
Ránccal teli arcáról
lerítt a bölcselet, tarka virága.
Hóna alatt hegedűje
Azzal ment el a kocsmába
Hogy vidám nótáival kis
Aprópénzt keressen családjának.
De a léptei nehezek voltak a levegő
vétel is alig ment,
Légző izmai igen gyengék lehettek.
Közel kilencvenhez, hogy fáradalmát
enyhítse,
Megállt barcsi  templom parkjában,
S leült egy padra...
Két madárka hangos csivitelését
mosolyogva elhallgatta,
Aztán elővette hegedűjét, eljátszotta a dalukat.
Alig végzett két strófával az öreg,
Hangszerét váratlanul leejtette,
Szeme fennakadt, hörgött egyet,
S Lelke felszállott az égbe,
Hálála gyors volt, s utólag a nép egymásnak azt
mesélték, "de nagy prímás volt ez az Idős Farkashegyi József"
Egy hétig a pad alatt még 

Ott hevert a hegedűje,
S nem messze tőle a vónója a

A fa mellett a porban,
S valahol egy ablakból felhangzott Egy öreg rádióból, a régi erdélyi nóta,
Egy ismert prímás mester játéka, 
!,A pacsírta!

Elmentél fiam

Még porzik az út, ahogy elviharzott a kocsid

Hátra sem néztél, és  nem is sajnáltad még.

Elmentél, fájt, de ma már nem érzékekelem

Itt van mellettem a sorsom, aki engem érdekel.

A padlóra zuhant kedvenc lemezem

Egy Sosztakovics halt meg a szívembe.

Telefonom  elhalkult, talán az aksi?

Nem írsz nem hívsz..mintha látnám,

Csak a szobád sarkába sírsz...

Ahogy befordult az idő velem

Az én motorom is gyengül, lassan tönkre megy. Kitudja...itt fáj legbelül.

Nem érek rá panaszkodni, hatvan felett, felnevet egy új sors velem.

S a kutyád vicsorogva bámul  engem...

Azt hiszem, nagyon fázom,

A hajnal észrevétlenűl az ágyamra szállott, mint egy pihetoll

A jeges  faágairól lezuhant egy  Csomó hó  a magasból.

Lassan beköszönt egy új világ

És az ima ami szent, mint a köd, fel szállt.

A remény arca most mosolyra vált

S felzeng a dal, kattog a tű, 

recseg a hangszoró,

És itt-ott sarjad már a tavaszifű.

Nőknek

Nő vagy akkor is, ha megtépett az élet. 

Akkor is, ha nem tudod merre menj tovább nővérem. 

Akkor is nő vagy, ha nem mész a strandra fürdeni, 

Mert szégyent érzel a tükörbe nézve, És akkor is, ha mindenki elött felvallalod tested,

 Nő vagy, akkor is, ha elárultak, ha úgy érzed, megállt az élet. 

És akkor is, ha ősz hajszálak keresztezik a ráncoktól vésett képed. 

Nő vagy, ha büszkén vállalod, 

És nő vagy akkor is, ha az időt az ellenségedként gyűlölöd. 

Nő vagy akkor is, ha bántanak, és akkor is, akkor leginkább, ha eldöntöd, 

Többé nem hagyod, Nő vagy, egy gyerekkel, hárommal, vagy többel. 

És nem kevesebb attól, aki ezt nem vállalta. 

Hidd el számomra Nő vagy! 

Nő vagy akkor is, ha megérted, ha Lépsz, ha állsz, ha futsz, vagy éppen menekülsz. 

Nő vagy, erővel, és néha gyengén, sírva de a döntés a tied, 

és mindig reménykedve! 

Nő vagy hittel, mögötted számtalan pofonnal és öleléssel . 

Nő vagy,  Szép vagy! Hidd el!

Boldog Nőnapot nektek nők, 

Teljes férfi  Szívvemmel!

A bohóc dala

Arany vesszőm varázs vesszőm

Úgy suhintanék rád te büszke felhő

Kicsi hűset, és esőt adnál, ahogy locsoltad a diófa ágát.

Megpihennék alattad, nint méhek a

kaptárukba.

Ej arany vessző  ha gazdag ember lennék,

Adnák egy aranyat, de neked tizenkettőt

Piros cipőt, barna bohócgatyát,

Lennél viccesbohócóm a rézangyalát.

Eltáncolnánk, hogy jó világban élünk

Elnótáznám, "hogy már nem is félünk."

Mert van mit enned, van mit innod

s nem jár nyakadra a végrehajtó.

Holnap érted jön a vég?

Á! De te csak ne köss belé

Nem mész vele, mert menni ráérsz

Holnap hajnalig táncolsz mint én,

Mert van lábfej, van térd

És van hit és van még a szívedbe 

Embernek való vér.

Altató

Kicsiny kis ágyába síró gyermek,
anyja a kezét fogja
ma éjszaka csendben virraszt
és lassan éjfél van.

Aludj kicsi lélek, egyetlen virágszálam
Anya is elfáradt, a hold magasan fent van.

Látod a tejecske is aluszik
Az üvegje is álmos
kint az alkóvban már, lefeküdt macskánk, a cirmos.

Aluszik már a mackód is, fent
a nagy ágyon tesped,
álmot igér az asztalon a cukor is
horkant már a Csoki is, és bokrán az eper,

Körbe repül egy boszorkánylepke,
És egy legyecske, zümmög az asztal körül
Ők is aludni mennek, de, dolguk van
Még egy kicsit, kenyér morzsát lát, amit körül zeng.


Te is aludj kicsi gyermek.
Még dúdolok egy kis dalt neked
tente gyermek, tente,
aludj gyermek, tente.

Engem is megtalált a tündér dala
szép álmokat, kicsiny fiúcska.
Nézd csak! vár egy homokvár, s vár egy csodakard  és vár még egy

Gyönyörűbb dal!
Holnap is lesz nap, szebb mint a mai
játszhatsz a réten, S játszhatsz vélem
az álom messze visz,  meglátod vitézem.

Virágszálamnak

Fáradt vagyok, ne bánts szavakkal hát

Ringass dallal, szitár zenével, te lány

Nem akarok panaszkodni, de fáj már

A hitetlenség, a gonoszság, es fáj a hűtlenség angyalkám!

Fáj hogy kirekesztett voltam,

Hogy otthon nálad sosem voltam!

Hogy arcodról eltűnik a mosoly,

Ha rám nézel, s ha hozzád szólok!

De te édes, nevess rám

Én nem halok meg, de nem ám

Mert szemem és kezem, őríz téged,

Mint kert a rózsafáját!

Angyalaimnak

Kicsiny kis ágyába síró gyermek,
anyja a kezét fogja
ma éjszaka csendben virraszt
és lassan éjfél van.

Aludj kicsi lélek, egyetlen virágszálam
Anya is elfáradt, a hold magasan fent van.

Látod a tejecske is aluszik
Az üvegje is álmos
kint az alkóvban már, lefeküdt macskánk, a cirmos.

Aluszik már a mackód is, fent
a nagy ágyon tesped,
álmot igér az asztalon a cukor is
horkant már a Csoki is, és bokrán az eper,

Körbe repül egy boszorkánylepke,
És egy legyecske, zümmög az asztal körül
Ők is aludni mennek, de, dolguk van
Még egy kicsit, kenyér morzsát lát, amit körül zengnek.

Te is aludj kicsi gyermek.
Még dúdolok egy kis dalt neked
tente gyermek, tente,
aludj gyermek, tente.

Engem is megtalált a tündér dala
szép álmokat, kicsiny fiúcska.
Nézd csak! vár egy homokvár, s vár egy csodakard  és vár még egy

Gyönyörűbb dal!
Holnap is lesz nap, szebb mint a mai
játszhatsz a réten, S játszhatsz vélem
az álom messze visz,  meglátod vitézem.

Elengedés

Ma azt álmodtam
Hogy veled játszottam
kicsi fiam
Velünk volt Bernie a kutya
S te meglovagoltad
mondtad: "gyi! gyí! Te kutya!"

Boldog voltam
akkor, mert láttam
arcodon az örömöt

és hallottam a gyönyörű gyermeki dalod
S láttam a fogócskádat a körön.
Nekem már fárasztó a foci is,

és én komoly felnőttként
beálltam a kapuba védeni,
úgy csináltam mintha
az erős rugásodtól
fájt volna a lábam,
hogy hiteles legyen, elestem

a kapunál. Az esés
nem volt igazi.
Csak a boldogságtól

sírni tudtam volna akkor,
mosolyod rögtön meggyógyított.
Az örömöm határtalan volt.

kettőezer tízennyolc ha jól emlékszem
ketőezertizennyolc márciusán
Végleg elmentél! Szíved elesett,
Az Úrhoz megtért.

De, te tudtad komoly emberként,
hogy erről a "pályáról" nincs vissza út
nincs többé visszamenetelés!

És én akkor ott álltam értetlenűl,
mert fájt!
nem hittem a hírmondónak,
mert fájt, hogy akkor titokban
távol voltam tőled, kisfiam!

De, elengedlek mamár,
kezedet nem fogom
mert a szívem markán erősebb,
az emléked,  ezért megtartom!
Mert ebbe, elöbb- utóbb elpusztulok.

Aranyvessző

Arany vesszőm varázs vesszőm
Úgy suhintanék rád te büszke felhő
Kicsi hűset, és esőt adnál, ahogy locsoltad a diófa ágát.
Megpihennék alattad, nint méhek a
kaptárukba.
Ej arany vessző  ha gazdag ember lennék,
Adnák egy aranyat, de neked tizenkettőt
Piros cipőt, barna bohócgatyát,
Lennél viccesbohócóm a rézangyalát.
Eltáncolnánk, hogy jó világban élünk
Elnótáznám, "hogy már nem is félünk."
Mert van mit enned, van mit innod
s nem jár nyakadra a végrehajtó.
Holnap érted jön a vég?
Á! De te csak ne köss belé
Nem mész vele, mert menni ráérsz
Holnap hajnalig táncolsz mint én,
Mert van lábfej, van térd
És van hit és van még a szívedbe
Embernek való vér.