Bankos Jóska

Ezerkilencszáz ötvennyolc

végén,

Bankos József  siheder, elindult a Német utcán, ott ni! Futott, lihegett

Sietett tiltott újságokat osztani! Derekában tűzött egy nemzeti szín papírzászlót,

Amit egy ház ablakából lopott.

Csóró gyerek lévén

Harcolni akart a helytartók ellen korábban,  már gyerekként haragudott mindenkire,

Akik nyomorba taszították őt népét és családját, a nemzetét!

Hitte is, amit gondolt, s fejét büszkén felszegte,

Úgy osztotta a színes papírokat, és a toborzó fecniket.

Otthon, fapuskával fel-alá járkált a kunyhóvilág szélén,

nevették is a lányok, mondván, " Bolond ez, a Legény!"

Egy éjjel, az állam rendőrsége őt is elfogta

Bilincsbe verték a sárral tapasztott kunyhóba.

Deres tájak mentén, 

Megverve megtépázva jött haza,

Ezerkilencszázötvennyolcban!

Anyja sírva, és átkozódva fogadta!

"Hol voltál? Mi történt veled Jóska?"

De a gyermek nem szólt egy szót sem,

Leheveredett a priccsre, kunyhója plafonját egyre csak nézte!

Bankos József negyed nap megint elindult Német utcába,

Összeszedni a lejárt idejű újságokat, és plakátokat

És titkos rejtek helyét

Mariska néni juhainak akolját, meglelni ahol eldugta egyéb cuccait!

Sok a spicli, mint a döglegyek, mennek, repülnek, mindenkit beköpni,

Szájukon lakat nincs, a titok számukra nem kincs.

Két fickó jött, és rendőrautóba tuszkolták,

S az őrszobán megrugdosták. Remélték kiszednek belőle valami titkokat!

De hallgatott, a fiú, a szája nem mozdult

Bezárta azt makacsul  s pimaszul! 

Miután elpáholták, belerúgtak

Kidobták a folyópartra leköpték  s majd távozott a horda!

A hideg ősz, takarót vont fölé,

És Sírtak a varjak.

Ifjú Bankos József

Mivé lettél?

A Fiú fázott didergett szegény,

Éhes volt, kúszva mászott az országút felé

És a hangok irányába fordult,

S Két kocsit látott.

Szíve megvidámodott,

Azt hitte övéi szállnak ki a abból,

(De nem ők voltak...)

Rosszarcú emberek szálltak ki a kopott autóból.

S újra autóba rakták. Sírt a Bankos Jóska,

Véres kabátja meg csak lógott rajta,

Lassú volt az idő, ment mint a lajhár

Es a verés után,

Egy tisztáson találta magát! 

Mászott míg a keze bírta

Lábai eltörve,  és sajgott a bordája!

Nem messze az úttól, várta egy tisztára sepert pajta,

Pajta, pajta, nagy ajtó van rajta.

Ott érte a vég Bankos Jóskát,

Akit nem szeretett a haza...

Verték rugdosták, tépték,

Hangosan gúnyolták,

"Nocsak purdé, áruld el, 

Hányszor vágtad haza anyád?"

Egy fiatal roma gyerek, tizenhárom éves fiúcska

Aki írni sem tudott, de jobbá akart tenni a világot,

Vérét adta, a hazájáért.

S a többi bátor lakos, meg várta, hogy magától jöjjön el a megváltó!

És mire a gyermek 

Végre haza érhetett volna, 

Számára minden véget ért!

Német utca helyett, lesz a Szent Mihály Lova várta,

Lett temetője egy hársfa alja,

Oh Szűz Mária! Ne légy fiaidhoz mostoha!