November Berzencén

November Berzencén

Már az erdők alatt csatangolt az ősz
tegnap a lágy szél megrázta mezőt
s rőt szakállát az idő,
zuhogott az eső.
szurok feketébe jött felénk
egy hatalmas fekete felhő.

A november kezdete
tele van gyásszal, s fekete
fátylával síratja leányát
az ezüst hajú nagymama!

fent a platán fán ezer madarat

Riaszt, a templom erős harangja...
a szél megmozdul, gyertyalángja
tova illan, egy kisfiú, egy barna
gránitra les, ismeretlen gyermek
sírja az, és a kis szíve  beleremeg.

Deres időben mint az éj
ahogy leszáll, lassan, lassan,
ünnepbe öltözik a táj,
barna vörös, száraz zöld itt-ott lila
November az úr már, s tudja azt

Az útmentén virágot áruló didergő kislány!
télre készűl a világ, s a házakban
az emberek begyújtottak már.
A kocsmák ma nem nyitottak ki,
és lecsendesül estére, a világ.
Az ajkak nem pereskednek
a meggyújtott gyertyák leégnek.

Jajszina felől novemberi szelet hoznak az adriai szürke fellegek.

Kései könnyek

Kései.könnyek

Hogyan írhatok szépeket magáról
Anyám?
Mikor személye már ködbe vész, Nem is ismertem magát Anyám!
Azt hiszem engem az angyalok szültek ide A földre!
Nekem maga nem is létezett, a hatvanas években, és
Sosem fogta meg két kezem!
Járni sem maga tanított meg,
idegenek csókolták arcom, piciny kezem!
Már tudom, szép, kies álmaidba
ott sosem voltam,
sem  a maga szívébe, sem képzeletében!
Hogy is lett volna ott, amikor bedugott maga egy kegyetlen lelencbe.
Nem sirok a múlton mert az idő keményre nevelt.
Voltak pofonok verések!  Mosolyok? kevés!
Gyerekként olvastam számtalan könyvet, regényt,
Utaztam farmotoros buszon, várt Nágocs, Bakóca, kitárt kapukon túl számomra a felejthetetlen nevelő intézet,
S háromszáz gyermek ottnona.
Nem nyafogok az elmúlt idő oltárán,
Asszonyom van és Istenem,   voltam, vagyok, s leszek öreg, és egyszer élettelen tetem,
De ma már bennem is lehorgonyzott
a szeretet,
És az életem öreg rozsdásodó mozdonya,
megcsendesedve, ott pihen, egy öreg földbe vájt vályogkunyhóba!

Apám emlékezete

Apám emlékezete

Az égalján még feketéllett
az éjszaka töredéke
és a nap kényesen fel kúszott az égre.

Egy szél úrfi megbillentette
a kalapom,
és egy esőcsepp landolt az arcomon,

és az orromon könny csorgott
zavarában és az éji  ezüst ruháját
levetkezve, aranyra cserélte a hold,

Másnap nevetve kacagott fel egy sármány
S elém az ősz jött köszönteni,
És a nyár apám
hajnalban már hidegen szorítja kezem!

Ma reggel összebújtak a verebek.
egy bagoly ijedtébe egyet huhog,
s reggeli imákra kongat a barcsi templom.

Felhőket takarít a Pilica felett a hideg
felsikolt egy duda, a gyár mellett
Fürészgyárba indul a telepről a rengeteg ember.

Nyolc óra hamar itt van, elindulok
az erdőbe én is
hű ebem elkisér, hosszas tétovázás után,

Mellém szegődik mégis!
Az idő úgy dönt, hogy velem rohan,
arcomra lágy leplet libbent
s mellettem elhúz egy gyors vonat.


Haza jöttem hozzád apám!
idős Farkashegyi József.
A város legnagyobb hegedűse!