Erdei sétám
Csendben zörög az erdei levél
megfagyott levegőt hord a szél
a hegy felől jön az új év
köszön egy nagyot és elrohan velünk az óév.
Ezernyi petárda robbant az emlékezetembe, hatvahét óév
a hátám mögőtt, véget ért
mindegyik jót igért a vén pecér,
zörgő aranyával, nyomort nekem mért testvér.
Nincs mire emelt fővel néznem,
elherdáltam rongy életem
dalom szegényes rímei
harangok fals hangai
engem siratnak meghalt fiaim.
Zavart tekintetű jövöm
zenél nekem furcsa dalt
anyám átka ez idő alatt
lecsordúlt agyamról,
s felriadok beteg ágyamból.
Nincs időm haragudni rád
agyon foltozott világ
nincs bennem gyülölet szentem
csak hit, hogy él még a szeretet,
s Lesz még vidám játéka az összes gyereknek.
Van jogom élni!
Mert azt is tudom, hogy van jogom átélni!
És van jogom hirtelen megállni mielött egy nagy a verembe esnék?
Mert tudom, van ki út onnan is!
Legyen jogom bocsánatot
kérni?
Mert van bátorságom az asztalodhoz ülni!
És van jogom a tisztességedből repetát kérni?
És ha megsértenélek ezzel téged vagy bárkit?
és ha elsüllyednénk, haragos oceánokba, szeretnék
A sz e r e t e t morzsáitokból
Jó nagy bárkát épiteni....
Most már tudom miért, Mert van jogom
Korai tavasz
Csendben bújik elő a tavasz
a felhők mögül rejtve felveszi a föld-
ről az utolsó maréknyi havat.
A tél gondja a még megszikkadt
sár kupac, melyet barna levélfőveny takar,
és a nap arcátlanul átszúrja
virágát, a még szendergő kankalinnak.
Egy őz beleszagol az erdő gőzébe
feje felett, egy solyóm siklik el
Megijed egy vaddisznó csorda is
és ágról ágra repül, az arany áspis.
Fiókára vágyik, úgy dönt, elindul fészket rabolni!
Az élet megkezdődik a földön és égen, a körforgásnak sosincs vége,
Mert a természet az úr, az erdőkben valahol, mezőn földön, s égen!