Anyáknapjára 1.

Nem szerettelek de nem ám anyám,

baba voltam akkor, kit intézetbe dugtál.

Heten voltunk testvérek

más-más apánk volt, Ó egek,

Nyolcadiknak megszülettem, ez kész rettenet.

Anyák napjára nem jut eszembe semmi amit adhatnék.

Anyám neked ki megszültél engem,

Nem adhatom szívem szeretetét,

Pedig ott a mélyben vagy már,

mert te sem adtál mi több, nem is gondoztál!

Testvéreimet, akárhogyan de fel-

nevelted.

"írní alig tudnak", azt mondtad egyszer nekem.

"ha én neveltelek volna fel

Buta ember lettél volna te gyermek."

Megköszöntem sajátos értelmezésed,

De tompa agyam, a te logikádat

sosem értette, és nem is akarja.

Kilépve a kunyhódból aznap,

csak annyit mondtam 

Neked is, Boldog Anyák Napját hát, Mama!

Ma már nem sírok a régmúlt dolgok felett,

Intézetis gyermek lévén lopni mentem szeretetet,

S láss csodákat kaptam is

sokszor rossz csomagolásba. 

Lányoktól csókot, s végén búcsú levelet is.

Költő lettem látod kicsiny hazám,

"börtönlakó leszel" jósoltad valamikor édesanyám,

de nézz reám a fiadra,

Sötét bőröm ellenére

jó ember lettem, te egyetlen szegény roma anya!

Altató

Kicsiny kis ágyába síró gyermek,
anyja a kezét fogja
ma éjszaka csendben virraszt
és lassacskán éjfél van.

Aludj kicsi lélek, egyetlen virágszálam
Anya is elfáradt, a hold magasan fent van.

Látod a tejecske is aluszik
Az üvegje is álmos
kint az alkóvban már, lefeküdt macskánk, a cirmos.

Aluszik már a mackód is, fent
a nagy ágyon tesped,
álmot igér az asztalon a cukor is
horkant már a Csoki a kis daxli is.

Körbe repül egy boszorkánylepke,
És egy legyecske is, zümmög az asztal körül
Ő is aludni menne, de még dolga van
kenyér morzsát látott, azt körül döngi.

Te is aludj kicsi gyermek.
Még dúdolok egy kis dalt neked
tente gyermek, tente,
tente gyermek, tente.

Engem is megtalált a tündér dala
szép álmokat, kicsiny fiúcska.
Nétd csak! vár egy homokvár, s vár egy csodakard  és vár még egy

Gyönyörűbb dal!
Holnap is lesz nap, szebb mint a mai
játszhatsz réten, S játszhatsz vélem
az álom messze visz, hiszed-e?

Anyukád is is elalszik, aludj fiam, kis Jocó,
nézd csak! a holnap is rögvest
elmúlik,

kertben a napsugár meglásd,

fogócskát játszik!

A mesém

Az éjszaka is mesét mond
hallgatja a kuvik,
játékod az asztal alatt,
s kötényed zsebét varrja anyuka.

Ma még nem ettél semmit te fiúcska
az asztalon nevet s szárad a kenyérhéja,
s foltos ruhácskádon szendereg
egy kicsiny katica.

Ma mesét mond az anyu tündérekről, 
mesél angyalkákról, szép kertekről
ma már nem kiabál a kert ajtóból postás,
újságot a platán fákról a varjak mondják.

Repedezett ajakkal keresem
hitedet, a szeretetedet
de amit találok, gyülölet
vagy Choli Daróczis önkivület?

Egy vén emberre leltem,  kapunk alatt
koldult, s neki adtam az utolsó vasam,
Rám ordít a rendőr maga
"menjen onnan, magának nem ez a  hazája!

Most már nem panaszkodok, csak sorba állok, s a szociális jóból
nekem is valamicske csorgott,
és a nagy kövér hold, fent sárgán vigyorgott.

Cigányerdő

Cigányerdő fái közt meg állt az élet,

Cigányerdő ágai közt nem szól a madár ének.
Az avarba néhány hangya, s  bogár,
Csend borul az erdőre, 
Rajtam kívül egy lélek sem jár!
Valaha jobb napokat megélt fák közt,
Kunyhók nyoma enyészik,
S a földbe ásott romoshelyek, csendesek mit a sír.
Imitt-amott vályogtéglák, 
És egy rongybaba feje árulkodik az az elmúlt évekről.
S mintha felhangozna egy elfeledett roma zene, valahonnan messziről,
Madarak csivitelnek, és a halott erdő fái felett, varjak sírnak
keservesen.
Az erdő mellett rétek, mezők, Gubbasztanak, 
Szélein, a vadmálna bokrok
Kóbor őzeket ugrasztanak.
A szeder bokrok közé beszorúlt egy sün
Leguggolok kabátom ujjába csavarom, és valahol távolba, egy udvarba, fellobban egy kicsinyke láng.
Egy magányos lélek gyújt  pipát. 
Fejére lehull, a lebukó napsugár.
Hátra nézek, és Józsi az erdőmester Köszön, s dohánnyal kínál engem.
Szép lassan megismerem a Cigányerdő régvoltát, 
Míg mesél megsímogatom Kutyáját a németvizslát.
Lassacskán haza kéne mennem
Falum Berzence aludni kész
És még hetet kongat a harang.
Lipéki- patak mentén haza visz göröngyös utam.
Az otthonom kapujába farkát csóválja kutyám a Csukma.
Megetetem, és magamba hálát adok az úrnak,
"Egy nappal többel tartozom a világnak." 
Talán ma éjszaka meglátogat az éji tündér.,
S kialszom végre magam,
Holnap elindulok, berzencei- várrom és a vízimalmok felé
Lipéki - folyónk mentén, 
Az utam Jalcinai- öreg platánjához vezet majd, és
Az ablakomba a sötétség, 
Mint egy szálló vendég,
Hogy bejöhessen, engedélyt kér!

!