Ne bántsd goromba szavakkal az ifjúságot, mikor szíved bosszúra szomjazik.
Mert, valamikor a te pelyhedző
Szakálladat is az a tavaszi szél fújta,
S szemeid könnyet sírt!
Mosolyod is így tombolt a Boldog arcodon, mint valami Viharra készülő serdülő szürke felhő.
De nicsak! Ott van! Az a leányka!
Egy idős ember kezét fogja.
Talán te vagy a nagyapja fiam?!
S te kislányom emlékszel?
Voltál te is fiatal szép
Kecses léptű leány, akkor...
S voltál madonna, mikor egyszülött gyermeked szoptattad.
Mamár Nagymama vagy,
Lesed unokád jöttét
S ha megjön, te repülsz felé mint a szél,
Boldog vagy, mert tudod, nem hiába éltél!
Igen, most már Nagymama vagy,
(S én közben, elmúltam, csak voltam!)
De akkor hidd el, megértettelek téged..
Ezért ha gondolataidat bántja az Elmúlt idő vagy
A férjed gyengesége
Ne szólj neki egy szót sem....
Inkább kivánd, hogy megérje ő is
Hogy unokátokat magához ölelhesse!
És te kincsem azt, hogy síromra ültethesd,
Azt az egy szál gyengécske nefelejcset,
Amit kerted nekem nevelt fel szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése