Porrá égett benne a bizalom azonnal,
Mikor a véres kezét meglátta,
Rohant maga sem tudta hova!
Magányosan élt a lombok alatt
És álmai visszavittèk esténként
Ahol elaudt, ott a szénakazal alatt.
Jaj, nincs hova mennie, másnak nincs mit adnia
Lehúzta létét az élet, az a gonosz a mostoha.
Éjszaka a csillagok alatt, felsír
Az író, a vén ember, holvan most a fia? Sehol sem találja.
Károg a varjú, izzad a nap.
Szomját oltaná a kúton,
De annak vize poshadt,
Egy kutya megugatja, s rábőg egy tehén,
Füvet köp kopott cipőjére
A lenyírt illatos rét!
Haj' nagy a bűne, arcára van írva
Cigánynak született az istenadta,
Csavarog, lop hazudik
Meg van a bűnei lajstroma
És lesújt kalapácsával kitanult jognak szolgája!
Szerette ő fiatal asszonyát, Haragja volt hírtelen,
Nem akarta bántani a kedvest, De keze gyors volt, és menthetetlen!
Dühében csapta agyon.
Egy ütéssel,
Azok(!) azt mondták, hogy megcsalja őt,
De ma már tudja, hogy nem valós a pletyka,
Nem egy embert ölt meg, hanem kettőt!
Mert mindenki tudni vélte, az asszonya terhes volt, a kisdeddel
Ki megsem született
Máris vitte az enyészet.
Menekült ő árkon bokron,, ordított benne
A félelem,
Harag a szívébe nem volt, csak páni félelem.
Bokrok, fák rejtették, ó megalkuvók,
Sikított a szú a fába, rajta huhogott a vészbagoly.
Tollasok vették körben az erdőt
Alj gaz, pedig dölt,
Fektette őket a kard, és az éles tőr.
Kutyák keregették a szerencsétlent,
S magasra hágott a tűz!
Oltalmat egy fa sem adott, dőlt a sok fűz!
És akkor mocsárba fult volna az ifjú
Ha a vadász keze nem nyúlt volna utána.
Vesztére, menekült meg mert jött a szigorú tömlöc rája!
Csontját, onnan söpörte ki, a törvény szolgája!
Negyed évszázaddal a tette, után odahalt,
Tömlőce kamrájába a vénember fia,
A szerencsétlen szegény pára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése