Csend van a szívembe, kint a járvány tombol,
Félelem nincs bennem, bár sokan féltünk a haláltól.
Egy rozsdás szóvésővel vésem formára a versem,
Farigcsálás közben, jön meg az alkotó ihlet,
Bennem egy világ romba dől össze, s hazug itt minden.
Harcolnék az utolsó szavaidnak morzsáiért,
De visszatart ez az érzés,
S hangyabolyként zümmög bennem az emberi féltés!
Fáradt vagyok, most ringass el ó haláé,
Látogass el hozzám, gyorsan mint a villám,
Csókodat azonnal leheld rám!
Mert tele van bűnnel a világ.
Utolsó szimfóniám legyen a süvítő szél,
És a mindent felégető nyár fénye,
Isteneknek birodalmán át villámló kék egén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése