Hazugnak ordít a tudatom
S Fáj a ki nem mondott szód!
Férfi alakot ölt a büntudat
És megront egy gondolat!
Akkor ott mindent, s bárhol!
Ma megint azt gondoltam
Hogy nem halt meg a múltam
Pedig ott voltam,
Amikor az utolsót rúgta,
S Búcsú csókot adott a szél,
a meg fagyott arcomra!
Tengert sírt a kék szeméből, a durva homokra
És gyermeki kacajjal búcsúzott a múlt
Mert itt voltál velem életem bordája,
Te, Jankám, újdonsűlt
Ifjú asszonykám,
Csodáid kifogyhatatlan tárháza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése