Tavasz

Tavasz

Még tétován jövöget a tavasz, 

Tél hideg köntösével,

Földből alig életecske sarjad

Felsír a felhő, s zokog alá,

Megönti a mező füvek sarját. 

Nap is bátortalan, melege gyatra

Olvad egy fenyőgallyról, a hideg jégcsapja,

Kavarog az északi szél

Ereje, mint egy fiatal szellőé,

Vadóc, és kajla!

Házikó tetején forog  a bádog kakas

Könyvet lapoz a szellő úr, 

néha lassan néha gyorsan

Egy nóta van az ajkamon

És a gitárom csendben dalol, zúg. 

Tavasza van madaraknak Ott csicseregnek fenn a fán,

Kikelet virágán zsong egy méh

Fehérbe borulnak a meggyfák a körte fák, 

S lassan lágy tavasz van!

Szivembe is eljő már, csak kár, hogy elmúltam hatvan,

És a csontjaimban az idő is elkorhad lassan!

leveleim egyike

Hazugnak ordít a tudatom

S Fáj a ki nem mondott szód!

Férfi alakot ölt a büntudat

És megront egy gondolat! 

Akkor ott mindent, s bárhol! 

Ma megint azt gondoltam

Hogy nem halt meg a múltam

Pedig ott voltam,

Amikor az utolsót rúgta, 

S Búcsú csókot adott a szél, 

a meg fagyott arcomra!

Tengert sírt a kék szeméből, a durva homokra

És gyermeki kacajjal búcsúzott a múlt

Mert itt voltál velem életem bordája,

Te, Jankám, újdonsűlt 

Ifjú asszonykám, 

Csodáid kifogyhatatlan tárháza!

Hazámnak

Orsós György: Hazámnak

Élem a huszonötezer-ötszázötven napom, 

És minden napjára gyülölködés jut,

De, te alázatra itélsz, s lesz a lábadnak a  hátam 

Kínokkal teli zsámolya.

Az akaratod rabja voltam! Undorod mar és bánt, 

Leszek hát köpni való cigány!

Ez vagy magyarország!

Ez vagy gyönyörű hazám!

Kenyered fájó és siralmas!

Itt hagylak, nem sírok már,

És lehajtott fejjel nézlek szeretőm, nézek szép tájadra,

Ahol csak a szél sűvít,

örjöngő haraggal, 

És történelmed, szívembe mar!

Utolsó szimfónia

Csend van a szívembe, kint a járvány tombol,

Félelem nincs bennem, bár sokan féltünk a haláltól.

Egy rozsdás szóvésővel vésem formára a versem, 

Farigcsálás közben, jön meg az alkotó ihlet,

Bennem egy világ romba dől össze, s hazug itt minden.

Harcolnék az utolsó szavaidnak morzsáiért, 

De visszatart ez az érzés,

S hangyabolyként zümmög bennem az emberi féltés!

Fáradt vagyok, most ringass el ó haláé, 

Látogass el hozzám, gyorsan mint a villám,

Csókodat azonnal leheld rám!

Mert tele van bűnnel a világ.

Utolsó szimfóniám legyen a süvítő szél,

És a mindent felégető nyár fénye,

Isteneknek birodalmán át villámló kék egén.

Feleségem lettél

Mit mondjak még, ma az enyém.lettél

Elvettelek feleségem lettél.

Féltem a múltamból hozott

Önkritikáktól,

Betege voltam a szónak

Betege voltam a tettnek,

És napsütésre várt a lelkem. 

Elfogadsz kincsem? Kérdeztem,

Pedig halodó évek rohantak mellettem

Jaj, ne engedd el kezem

Mert nélküled mi lesz velem. 

Mosolyog a lelkem mert velem vagy,

Öszülő fejemet, hajthatom vállaidra, kis angyal, 

Még a csókód édes izét is

Érezhetem, és összefonódik

E versben mégegyszer, a lét 

S újra megfiatalodok veled én.