Fák közé szorult szél, futkos itt még,
Mint rosszacska kölök,
a téli szél,
A fenyőfák közt repkedő bogarak közt!
Még dübörög az álmos földnek
Csapásán,
Az átrobogó sok szarvas és őzek, és itt ott néhány dám!
Egy öreg tapló gombán veréb űl
Szemecskéi kémlelik az ágat,
Társát várja, hívja verébül, s
Felvisit egy vércse, és a kapaszkodó
Karma szinte belekékűl,
És a veréb társát elkapja a levegőben!
Párja őrült szárnycsapkodásba kezd,
És ő a vércse karmai közt halált lel!
Aztán csend lesz, néma csend..,
Csak a természet sirását susogja a fák lombján a szél, magosan odafent.
Óh természet, amikor kiáltasz
Ordítod embernek állataidnak,
Hogy vigyázzanak, mert a vég felé rohannak?
És az odakint a zajos csendben,
lesz az ember, embernek farkasa!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése