Szónoklat az Ifjú cigánynak

Várj egy szóra testvér

Most ne siránkozz,

A megoldás ott van nálatok

Jelenj meg mindenhol, ahol dübörög a dolog,

Tudassál magadról,

Mert nem vagy buta ősi bevándorló

Hanem egy roma, egy indiai tartományból! 

Hja kérem a manna rég lehullott már az égből,

Már nem létezik az amit annyira vársz te Kalányos Benő,

Csak tenned kéne, te ifjú cigány

Húzni kell az igát, mert nem vagy hitvány,

S Műveld a földet, műveld a koponyád, 

Mert csak ott lelhetsz szerető hazát,

Ahol nem várod az isteni csodát!

Hanem teszel érte, s vállalod a nemesb munkát,

S végre lesz belőled egy boldog, széparcú ifjú cigány!

Huszon éves fiamnak

Sötét ez a világ, valaki kapcsolja fel a villanyt,

Gonosz itt minden pára, kivéve a jókat

Azok már kihalltak, vagy Kihalásuk folyamatba van.

Fertőz a rossz mint a vírus, 

lázas lesz tőle

Gyermek, felnött, öreg!

Látod gyermekem a jóságot 

Azt is embertől kaphatod, mert a természet azt már megadta,

De, ahhoz előbb adnod kell nem majd, hanem most,

Hogy szép legyen a világ

Őrízd meg, a jót és ha így teszel

Szívedbe sem bánat, sem félelem nem lesz, 

Akkor sem és sohasem! 

Barcs, 2007 november 12

Péntek éjszaka

Zárva van minden, csendes bús 

A falu, alszik minden, 

S hideg tél ül a tájra, 

Oly szomorú!

Itthon jó meleg van,

Arcunkról talán lekerül a maszk..

Reggel hatig, még sok az idő,

Itt a fagy! Szép lassan leolvad a gyertya faggyú, 

Nagy hangon bőg egy borjú 

A szomszédba, a jászolja nagy!

Rikolt egy törpe kakas a hangja hírül adja, hogy a hajnal hasad.

Arany táncot rop egy boszorkány lepke...

Villanykörte forró, de nem adja fel; ide-oda repked. 

S azon gondolkodom  hogy mikor lesz vége ennek

Hoz e a jővőm valami jót, s szépet!

Mennék de a tudat visszatart, 

Vannak magasabb rendű dolgok,

Amiket megkiván a haza!

Megtörlöm homlokom,

És ásitva tátong a pohárban 

A víz és a tea.

Mintha álmodnék, valami jobbat

Valami szebbet, hogy itt van már a tavasz,

Sápadt fényével felébred a szombat,

Fagyott kint a mező

És az Árvácska otthonom

Magára húzza álmosan

A hóból készült fehér lepedőt.

A dal vallomása

Megállék a hosszú út elött

Merre menjek, nyakamba az ősz,

Mit tegyek hamár nem vagy mellettem,

Úgy féltelek, úgy féltesz! 

Nyár melege tova osont már

Hol van a tavalyi napsugár,

Nyafog mellettem a tél legényke,

Hol voltál tegnap te szegényke?

Hol voltál ma te szegényke? 

Galambok a dúcban össze ülnek

Nekünk is így kéne már,

De ellenünk van a fél világ

Kiűznek az otthonunkból,

Kiűztek az otthonunkból! 

Egy cica bújík mellém, tegnap leltem,

Ő is úgy lett nekem, mint te akkor!

Mikor rám találtál a sötétbe, ázottan éhesen!

Mikor rám találtál, a sötétben, ázottan és éhesen! 

Dalom lassan elfogy, mely szívembe bújt réges- régen,

Elmúlásom zenéjét szitáron pengetgetem,

Velem vagy, s ez a lényeg

Míg bírom, szeretlek téged!

Natura et memento

Fák közé szorult szél, futkos itt még,  

Mint rosszacska kölök, 

a téli szél,

A fenyőfák közt repkedő bogarak közt!

Még dübörög az álmos földnek

Csapásán, 

Az átrobogó sok szarvas és őzek, és itt ott néhány dám! 

Egy öreg tapló gombán veréb űl

Szemecskéi kémlelik az ágat,

Társát várja, hívja verébül, s

Felvisit egy vércse, és a kapaszkodó

Karma szinte belekékűl, 

És a  veréb társát elkapja a levegőben!

Párja őrült szárnycsapkodásba kezd,

És ő a vércse karmai közt halált lel! 

Aztán  csend lesz, néma csend..,

Csak a természet sirását susogja a fák lombján a szél, magosan odafent.

Óh természet, amikor kiáltasz

Ordítod embernek állataidnak,

Hogy vigyázzanak, mert a vég felé rohannak?

És az odakint a zajos csendben, 

lesz az  ember, embernek farkasa!

Nem állok be a sorba

Ma nem állok be a sorba.

Tüntetni fogok magányomba,

Világgá kürtölöm nyomoromat,

Ellátott vagyok a szeretet otthonhonba! 

Nélkülözőm hogy embernek nézzenek

Nélkülözőm hogy tisztességesen bánjanak

Velem,

É nélkülözőm e századnak illő bánás módot. 

Bezárva a négy fal közé, poshadok

Mondják ezzel engem védenek

Holott, az orvosaink rettegnek tőlünk, mert tehetetlenek, mert

Elkaphatják tőlünk azt, amit gyógyítani lehetetlen! 

Nem, nem drágáim, ti átvágtatok minket

Mert amit belénk nyomtatok négyszer

Semmit sem ért, csak fájt és fájt,

Mi naivak, azt hittük, ez a vakcina a megoldás,

Ez szerintem már itt a végső megoldás

Mert azt hazudjátok, hogy kaputok elött

Több százan várnak, hogy itt lehessenek,

Pedig ha jól belegondolsz, eljöttél a temetésedre!

Március

Olyan furcsa a  hideg, s olykor langyos a szellő

Simogat, s majd meg fagyaszt egy 

Serdülő kankalin virágot!

Pedig olyan mint egy csalfa nő!

Néma  ő, a tavasz elő hírnöke,

Szél fútta könnyű lágy táncát járja

A februárnak ifjú párja.

Bimbót fakaszt a sápadt nap, 

És azt a fagy nagy kegyesen lelohasztja.

Nézik kipirult arccal a boldog márciusi lányt,

Akinek megkérik a kezét a 

Balatoni szélfiúk, és esőkatonák.

S fent halakra vadászik a levegőből

Egy öreg darumadár!

Lágyan beköszönt a tavasz a virágaival.

És selymes füvet rajzol a 

dél-somogyi dombok buckainak oldalára!

Levelet bont a fa, déliszélnek muzsikájára.

Madarak csivitelnek, és vadászni indult a szomszéd macskája.

Oh március, köztük vagy a tizenkettőben,

Gyermeki mosolyoddal, te zöldülő ifjú,

Ujjongva kél a nap, somogyi dombság fölé, és megcsillan a fénye!

Berzencén, ahol a vár állott régen, 

Csak az északi szél lengedez,

S perlekedik a kikerics vele,

"De jó hogy megjöttél velem, ide a házunkba kedves"