Január 25-e

 

Január 25-e

Lesem az ablakom,

Hátha leesik az első hó.

Mögöttem a jó meleg szoba

S kínoz a láz, a nátha.

Ma van az asszony szülinapja

Torta kész, és nem tudom neki mit mondjak.

Találomra egy gyermek verset szedek elő

Kicsit balgatag, erre ő felkacag.

Nézem az arcát, milyen fiatal,

Szép bőrén a mosoly alább száll,

Nem volt boldog akkor, ott a másik háznál.

Hogy engem megtalált, Akkor ezért adott hálát.

Még nézem az arcát, s nem zavar,

Hogy rokkantkocsiban ül

De titokban tudja, hogy imádom szemtelenül.

Már várom a tavaszt. Majd jön ha akar!

És nyugodt álmot sző a január huszonötödike

Jankám szemeire, És észrevétlen

Boldogságot hoz nekünk a hétvége.

Igaz, kicsit lassan, kicsit késve!

Március 24

Csillag szemű juhászom, meséim főhőse

Itt hagytál. Mert menned kellett,

menned kellett, mert angyalok vártak téged,

Lelkek lovain mentél másvilágra

S kislányod itt hagytad

E kegyetlen világnak,

Ahol az érdekek nyelvén beszél az ember

Gyermeki álmait összetöri a valóság

Társa lesz a bánat a könny, s sok más.

Keresi majd a társát

Az olyat mint az édesapját?

Aki hütlenül beállt angyalkának

Vagy hátat fordított szerető

Öregapjának, akinek zuhatag könnyeit a száraz homok szívja,

És csontos ujjai a szíved nyomát kutatja.

Most már látom, hogy a halál oldalán keresel kutatodsz, és én hatvan évesen

S kiraklak álmaim mozaikjából.

Összerakom képed, mint egy kopott bűvőskockát,

Mert azok az élénk színű darabok Maradtak meg nekem gyermekem!

Séta a parkban

Mi lesz ha véntestű sétáinkba beléd kapaszkodok?

Mi lesz ha szemeimmel többé nem hagoskodhatok?

Mi kesz ha földbe száll a testem

S te drága, többé nem leszel velem?

Lesz akkor égzengés?

Lesz tánc önfeledt dobpergés?

S lesz akkor, hogy valaki karodba kapaszkodik?

Lesz benned akkor kérdések tömkelege a város főterén?

Mert tudod, lesz eső után szivárvány az ősz kék egén,

S lelkem veled sétál, akkor is a park fűvén.

Haj, de mit beszélek, én itt

A sötétét éj, még messze vitorlázik

Tavasznak nyíló ágain

Csivitel az élet, s kergetik

Egymást , veréb, galamb, és csíz,

S messze egy mozdony füttye felsikít,

Lányok csókja, lemos minden szomorúságot, 

És a nyáréjszaka, szemeinkre küld, forró álmosságot!