Ölelj át

Úgy ölelj át

Mintha ez a világ bennünk lenne

Úgy ölelj át

Mintha a csend nem is lenne

Ölelj most át

Mert a féltés bennem könyörtelen

Ölelj most át

A világ nélküled semmilyen!

Mér' mennél el

A viharos széllel,  hózáporral,

Mér'  mennél el

Mikor ott vártalak téged

Ott ahol a fák zöldjei véget érnek..

Ölelj úgy át

Ahogy síromon a tél, hát

Úgy Ölelj most át

Hogy reszkessen fagyott ág!

Mond, a szó visszatartana téged?

Már nem tudom kedves,

De ölelj át még egyszer

Úgy ahogy még soha, senki sem!

Ne búcsúzz még

Van mit megbeszélnünk

Ne búcsúzz még, nézd!

Egy cigarettánk van még!

Ha van még időd, figyelj!

Búcsúzóul beszéljünk még

És utána ölelj át

És csodaszép lesz a világ!

Kora őszidal

Kókad a falevél

Majd lehull sok

Halott növényi rész

S a csendes szellő elébb

Párnát fú a égre még...

Azelött nyár volt

Sokat igért.

Susog a könnyű lég

A cserről leesett

Az első makktermés.

Dalát rikoltja a faalól

Egy növendék veréb.

Kertből egy árván 

Maradt rózsa

Kikandikál a keritésen

Egy rigó, fütyül a présen.

Holnapra jó időt igér

A rádió.

Az asztalon mosolyog

magában egy megpucolt dió

S a sápadt fénynél

Az asztalnál

Orrát fujja egy kisfiú.

Mától visszavonhatatlanul

Itt az ősz

Most Vivaldit játszik  a rádió.

Vénasszonyok nyaráról mesél

A vörösben virító erdő...,

Várj! Ne vidd el az ősz illatát

Teremtőm,

Hagyd még kicsit pompázni

A még meleg füvű zöld mezőt!

Apai intelem!

Ne bántsd goromba szavakkal az ifjúságot, mikor  szíved bosszúra szomjazik.

Mert, valamikor a te pelyhedző

Szakálladat is az a  tavaszi szél fújta, 

S szemeid könnyet sírt!

Mosolyod is így tombolt a Boldog arcodon, mint valami Viharra készülő serdülő szürke felhő.

De nicsak! Ott van! Az a leányka!

Egy idős ember kezét fogja. 

Talán te vagy a nagyapja  fiam?!

S te kislányom emlékszel? 

Voltál te is fiatal szép 

Kecses léptű leány,  akkor...

S voltál madonna, mikor egyszülött gyermeked szoptattad.

Mamár Nagymama vagy,

Lesed unokád jöttét

S ha megjön, te repülsz felé mint a szél, 

Boldog vagy, mert tudod, nem hiába éltél!

Igen, most már Nagymama vagy,

(S én közben, elmúltam, csak voltam!)

De akkor hidd el, megértettelek téged..

Ezért ha gondolataidat bántja az Elmúlt idő vagy

A férjed gyengesége

Ne szólj neki egy szót sem....

Inkább kivánd, hogy megérje ő is

Hogy unokátokat magához ölelhesse!

És te kincsem azt, hogy síromra ültethesd,

Azt az egy szál gyengécske nefelejcset,

Amit kerted nekem nevelt fel szeretettel!