Im memoriam Bogdán László Cserdi

Kiszolgáltatva hitemnek

Hálátlan szavakkal szólok:

"Jesć tu om, mai bune om

Sê lume sê cáre, otrîkut worb."

Voltál te jó ember mindenkinek, s nekünk a legjobb, 

Csak a világ lett szennyesebb.

Nélküled most szótlan, és idegenebb!

augusztus végén

Kattogva zakatol a napnak kereke fent az augusztusi égen,

A mi vonatunk rég el ment, elrohant az életünk mellett.

Sárral borított csizmájába

Korán kelt a reggel.

Mindent eső áztatott

Átmosott sok fát füvet bokrot,

Földnek éltető nedvet adott

És egy paraszt kint van a földeken

Hajnali ötórától, tesz vesz,

Körbe néz, -A termés idén jó lesz...

Elégedetten mosolyog a napra.

A jővőnk ott van ahol a teremtő keze

És hiszi, hogy kegyes lesz

Az isten velem van, mert hiszek benne.

Ujjong a természet

Végre jön az arany ősz,

És a család is nő, növekszik

Bővelkedik mint fán a gyümölcs,

És soha nem panaszkodik!

Mert Az ősz jó atyja lesz neki.

Pálinka lesz a gyümölcsből

Koccintunk az atyafival, legalább ötször,

És decemberben az ünnepek végén, 

Elhagyjuk ezt az esztendőt,

Mint "pillangó" lány, a hűtlen kérőt!

Most kinézek az ablakon, és

Tündér mesét látok,

Árvalány hajat kerget a szél

S ez az augusztus sokat igér.

Bennem felsír az elmúlás szele

rég volt itt a nyár kedves,

Elmúlt a csók, el múlt az ősz

Deres már a határ, s lám hóba burkolódzik a berzencei temető!

Apáknapjára

Ez az ünnep is a  miénk,

Nekünk is jár valami ebből,

A mosolyból is, mint a gyöngy

Guruljon a jókedv, az élet lejtőjén!

És te asszony, adj a legédesebb csókodból

És adj gyermekünk legaranyosabb gügyögéséből!

Ó, hát mi is szeretjük őket,

Mert hidd el, mikor megfogom kezeidet

És igent mondok, amikor Asszonnyá válsz,

S örökös lesz szerelmed, 

S családod lesz akkor, ha úgy akarjuk szentem!

Családommá válsz mindenkorra

S ha megtagadnál egyszer s mindenkorra

Akkor is  én leszek gyermekeink apja

Ezért szép számomra az apák napja!

Apám korán meghalt, szinte gyermek voltam

Neki köszönetet mondani nem tudtam.

De anyám, ott fent az égben, kérlek

Súgd fülébe neki, "boldog apák napját kívánunk"

Mi  a legkisebbek, s az unokáitók, dédunokátok,

S veletek kacag a menny és a föld

És ez a parányi kis világ, és az útmenti rög!

Bogdán testvér balladája

Porrá égett benne a bizalom azonnal,

Mikor a véres kezét meglátta,

Rohant maga sem tudta hova!

Magányosan élt a lombok alatt

És álmai visszavittèk esténként 

Ahol elaudt, ott a szénakazal alatt.

Jaj, nincs hova mennie, másnak nincs mit adnia

Lehúzta létét az élet, az a gonosz a mostoha.

Éjszaka a csillagok alatt, felsír

Az író, a vén ember, holvan most a fia? Sehol sem találja.

Károg a varjú, izzad a nap.

Szomját oltaná a kúton,

De annak vize poshadt,

Egy kutya megugatja, s rábőg egy tehén,

Füvet köp kopott cipőjére

A lenyírt illatos rét!

Haj' nagy a bűne, arcára van írva

Cigánynak született az istenadta,

Csavarog, lop hazudik

Meg van a bűnei lajstroma

És lesújt kalapácsával kitanult jognak szolgája!

Szerette ő fiatal asszonyát,  Haragja volt hírtelen,

Nem akarta bántani a kedvest, De keze gyors volt,  és menthetetlen!

Dühében csapta agyon. 

Egy ütéssel,

Azok(!) azt mondták, hogy megcsalja őt,

De ma már tudja, hogy nem valós a pletyka,

Nem egy embert ölt meg, hanem kettőt!

Mert mindenki tudni vélte, az asszonya terhes volt, a kisdeddel

Ki megsem született

Máris vitte az enyészet.

Menekült ő árkon bokron,, ordított benne

A félelem,

Harag a szívébe nem volt, csak páni félelem.

Bokrok, fák rejtették, ó megalkuvók,

Sikított a szú a fába, rajta huhogott a vészbagoly.

Tollasok vették körben az erdőt

Alj gaz, pedig dölt, 

Fektette őket a kard, és az éles tőr.

Kutyák keregették a szerencsétlent, 

S magasra hágott a tűz!

Oltalmat egy fa sem adott,  dőlt a sok fűz!

És akkor mocsárba fult volna az ifjú

Ha a vadász keze nem nyúlt volna utána.

Vesztére, menekült meg  mert jött a szigorú tömlöc rája!

Csontját, onnan söpörte ki, a törvény szolgája!

Negyed évszázaddal a tette, után odahalt,

Tömlőce kamrájába a vénember fia,

A szerencsétlen szegény pára!