Neked búcsú képen

Hogy mondjam el hogy vége, Becsaptál, ostobának néztél

Lefárasztott a játékod, s a sületlen meséd,

Nem kell hogy a gondolatom nálad

Fülekre találjon, semminek hittél elmegyek tőled.

 Az Isten áldjon.

Imhol te virágaid ezek, gondozd Te őket! 

Tudod a feltételeid nehezek nem a cigány agyamnak való, váljunk el szép csendben, mint sosem volt barátok!

Búcsú

Búcsú

Elmegyek

Nem fordulok vissza

Tévedtél hogy azt hitted 

Hitvány rímfaragó

Vagyok,

Elmegyek

Hogy a többezer

Költőd

Álmait megvalósítsd

Én majd csendbe ködbevesző

Senkicske leszek

Légy boldog

Az erermilliárd verssel.

Magadat nagyra tartó, 

A kritika nagy mestere!

Éjlepke

Éjlepke szárnyain 

Est Oson a szobádba

Éjlepke karjain

El ring egy kisbaba.

Meggy piros akjkain

Tej csorog alája

Anyánk puha szerelmén

Ott ring egy kisbaba.

Éjlepke zümmögése

Tölti be a szobánkat

Éjlepke csókjain

Ring ott egy kisbaba!

A kisbaba felkacag

A bölcsőben magában,

S Álmodik szépeket hajnalban!

És ott ring a kezedbe, 

Álmosan, édesen!

Anyja lágy hangjára,

Álomba ringok én is, 

S elrepült az idő! 

És hajnal van, fél öt!

Én is olyan leszek, 

Mint a kis pillangó 

Reggeli vad tánca,

Mikor rá süt a nap első sugára.

Ha majd nem leszek

Tudod, most elmegyek valahova messze

Velem ne jöjj oda kedves

Ottan a szél süvít, s áldott zene szól,

És nincs benne semmi sem,

És mégis minden ott van szerelmem!

Akkor majd lehúnyom a szemem,

Gondolatom te leszel,

Mint egy fecske, ki tova száll,

De te, itt maradsz velem, mert elmúlik a nyár!

Ha majd nem leszek  

Akkor már tényleg nem leszek,

Köss egy szalagot fejfámra, pirosat, Kedves,

Legyen jelkép ez a vérre

Amiben megfogant a testben nyűglődő "bűnös lélek",

S aķkor majd feltámadt az ébredés reggelén

Hogy szentté legyen, és

Könyörögjön az úrhoz érettünk

Mert van még remény, mert szeretünk...!

És hogy áldásod küldhesd népemnek és nekem!

A bűntől megfeketedett lelkemnek!

Szózat a béke Isten nőjéhez Eirene- hez

Hallottad, hogy goromba lett a világ?

Fegyvert visel itt minden király,

Melldöngetés és sok szitok szó, Mit sok! Ezerszáz...,

Ez itt a menő divat, nem más!

Kiskatonák értelmetlen halála, 

S ágyúk csövei merednek családokra,

S atom felhőt igér neked már

A nagy nemzet feje, a császár!

Hová mész világ, és ott mit találsz,

Szomorú gyermeki könnyeket, éhes kölykök arcán

És bénák kiáltását fel az égig?

De, te görög Istennő, nem hallod  a hangjaikat?

Mert füledhez, nem hallatszik fel a háború zaja!

És nem hallottad meg a jaj szót,

Mikor kétszer égett a világ...

A jövőnk fojtó kezeid között zokog,

És az éhség már megszokott

szomszéd, s ma már

Ritka dolog a szabadság!

Nem tudok imádkozni, a halál árnyékában

Nem tudok könyörögni, hogy hozd ki

A jövőnket a rettegés sarából,

Mert az fullasztó, és kilátástalan!

Elég volt a hazugszóból, 

Az erőszakból, 

Adj nekünk rétet, rajta virágot, S fehéren virágzó pompázó fákat, 

Adj földet, de ne ilyen gonoszt,

Hanem valami kedvesebbet,

Szeretettől zengő énekszót,

Vagy a mezőn száguldó vad- lovaktól zajos szabadságot!

Szerelmes ábrándozás

Tiltott almát rágtam, mellé eperfa levelet

Rágcsáltam, s nem tudom miért rád gondoltam Eszter.

Ma hallgattam a rigókat az útmenti fákon,

S arra gondoltam, miért vagy tőlem távol.

Féltem ma reggel attól is, hogy elvisz engem ez a tavasz,

S csontjaimon röhögnek a károgó varjak.

De, nem mert tudom hogy itt vagy nekem,

Mint egy nagy fa a kis törékeny virágot,

Ágával védi, mint unokáját az öreganyó!

S hirtelen szép lesz a világ.

Megjöttél hozzám, elhozott téged az út,

Sárgán virít a kikerics az árok parton,

És röptében sikolt egy éjjeli bagoly

Fészkére száll a veréb is,

Így vagyok veled is, mikor nálad vagyok édes,

De most nem történik  semmisem.

Csak a szívem hangosan zakatol, mintsem

A hirtelen szerelem, eltűnne belölem.