Nyúl és a káposzta esete

Erdő mélyén, élt egy nyúl, 

ki félénk volt és a füle lekonyult.

Mondtak rá már ilyent-olyant,

Pedig más volt ő valójában,

Rafinált volt, és minden hájjal megkent,

Csak ügyesen leplezte.

Igaz, volt egy gyengéje, 

friss káposzta, mellé répácska, 

hosszú és sárga,
és édes mint a málna.

Az ő fogának még a nyírfa is puha volt,

De más fától sem rettent vissza,
bátor volt mint maga a hód,

Főleg ha a fa jó erős bükk fa volt,

Kérkedett is vele, de kinevette minden erdőlakó.

Történt vele, hogy

Dolga volt a farkassal.
Lógott neki káposztával,
S öt vödör friss répával!

Már hosszú tél óta, azon élt a nyúl családja,

Mivel éhesek voltak, mind meg ették,
S onnantól, csak az éhkoppot nyelték.

Répát enni? Azt mind lenyelték,
Így hosszúak voltak a téli esték.

Tartozni nem szeretett a nyúl koma,

Gondolkodott is erősen,
Tartozását hogyan rója le.

De a farkas napról napra
csak noszogatta, noszogatta

És a kis nyúl pedig,
Ahogy tudta, csak halogatta.

Egyszer csak azt gondolta,
munkát kér az erdőn,
Hogy kitől? Magától a medvétől,

És kér még mellé valamicske bért,
Mondjuk  havonta egy kosár zöldség?

Sietett is az erdő felé, sebbel-lobbal,

Üzletet kötni a  vén medve apóval. 

Üdvözölte a medvét nagy vigyorral,

Elmondta, hogy olcsón melózna ,
Munka jöhet bármilyen,
Elvégzi ö azt  sebtiben 

Bérként egy kosár káposztát kér havonta,

Fintorgott a medve, húzta száját, 

Nem tettszett a felállás,
de a nyuszi csak folytatta.

Ha nagyságodnak megfelelne, 

Az árut, amit megtermelek,
alap áron, vagy nagy kamattal,
a  piacon ő eladhatná.
Nyeresége garantált, s talán
Egy jó kis mézben megállna.
Gondolkodik a medve, s mancsát nyújtja,

Paroláznak.
Egyszer-kétszer hátba veregeti, és ezzel megkötve az évszázad üzlete.

Dolgoztatta a nyuszit rendesen,
Egy butuska kecske földjén
káposztát termeljen.

Jaj, majdnem elfelejtettem megírni,

A munkája az volt,
Mivel a kertben
Csak káposzta volt,
(lila fehér, zöld, s  kelbimbó)
Helyesek akár a mellbimbók
Azt kellet kapálni
Míg el nem szárad a szederbokor indája,
Ki volt rendesen a
nyuszika fehér kis popsija 

Dolgozott Ő  egész  nyáron, 

Néha kuksolt a fa alatt, s káposzta levet majszolt,

Annyit evett, hogy egyszer észre Sem vette, hogy

A káposztakertet mind le legelte.

Jön a medve ordít mint a sakál,

Keresi a nyulat hogy megverje, vagy agyon üsse, kezében lóbál egy nagy baltát, 

De a nyúl távol van már nagyon messze.

Egy tollas károgótól megtudta, 

A vén bagyoly a jogász

Hogy a medve és a farkas 

A káposztaföldet a kecskétől,
úgy orvul elorozta, és rögtön össze hívta a tanácst,
És hogy szebb legyen a vád

A farkas felfalta az ostoba birkát

Arra repült Bagoly a jogtudor
Mondsza a medvének,

"elloptad ezt a földet,
most nincsen káposztád, 

Igaz semmit sem ér a föld termése,
Ostobán rábíztad  a nyúlra a kerted,
És te nem dolgoztál!

Nem maradt neked más a határban
Mint egy két káposztatorzsa!"

Majd a farkasnak jó hangosan,
Mert az nagyot hallott, 

"Tartozást a nyúl munkájával  megfizette,
Mivel bért tőletek nem kapott!
Te meg farkas lompos, vén bozontos

Többet nyertél ezen a bolton,
Mert birka sült volt
A tányérodon pár kiló,
Bizony mondom nektek,
Tolvaj, a tolvajt ha meg lopja,

Becsületet ne keressetek ottan,

Mert az egyik kutya , a másik eb!

Ezzel vége az én mesémnek."