2019. október 24., csütörtök

Nyúl és a káposzta esete

Erdő mélyén, élt egy nyúl, 
ki félénk volt és a füle lekonyult.
Mondtak rá már ilyent-olyant,
Pedig más volt ő valójában,
Rafinált volt, és minden hájjal megkent,
Csak ügyesen leplezte.
Igaz, volt egy gyengéje, 
friss káposzta, mellé répácska, 
hosszú és sárga,
és édes mint a málna.
Az ő fogának még a nyírfa is puha volt,
De más fától sem rettent vissza,
bátor volt mint maga a hód,
Főleg ha a fa jó erős bükk fa volt,
Kérkedett is vele, de kinevette minden erdőlakó.

Történt vele, hogy
Dolga volt a farkassal.
Lógott neki káposztával,
S öt vödör friss répával!
Már hosszú tél óta, azon élt a nyúl családja,
Mivel éhesek voltak, mind meg ették,
S onnantól, csak az éhkoppot nyelték.
Répát enni? Azt mind lenyelték,
Így hosszúak voltak a téli esték.

Tartozni nem szeretett a nyúl koma,
Gondolkodott is erősen,
Tartozását hogyan rója le.
De a farkas napról napra
csak noszogatta, noszogatta
És a kis nyúl pedig,
Ahogy tudta, csak halogatta.
Egyszer csak azt gondolta,
munkát kér az erdőn,
Hogy kitől? Magától a medvétől,
És kér még mellé valamicske bért,
Mondjuk  havonta egy kosár zöldség?
Sietett is az erdő felé, sebbel-lobbal,
Üzletet kötni a  vén medve apóval. 
Üdvözölte a medvét nagy vigyorral,
Elmondta, hogy olcsón melózna ,
Munka jöhet bármilyen,
Elvégzi ö azt  sebtiben 
Bérként egy kosár káposztát kér havonta,
Fintorgott a medve, húzta száját, 
Nem tettszett a felállás,
de a nyuszi csak folytatta.
Ha nagyságodnak megfelelne, 
Az árut, amit megtermelek,
alap áron, vagy nagy kamattal,
a  piacon ő eladhatná.
Nyeresége garantált, s talán
Egy jó kis mézben megállna.
Gondolkodik a medve, s mancsát nyújtja,
Paroláznak.
Egyszer-kétszer hátba veregeti, és ezzel megkötve az évszázad üzlete.

Dolgoztatta a nyuszit rendesen,
Egy butuska kecske földjén
káposztát termeljen.
Jaj, majdnem elfelejtettem megírni,
A munkája az volt,
Mivel a kertben
Csak káposzta volt,
(lila fehér, zöld, s  kelbimbó)
Helyesek akár a mellbimbók
Azt kellet kapálni
Míg el nem szárad a szederbokor indája,
Ki volt rendesen a
nyuszika fehér kis popsija 

Dolgozott Ő  egész  nyáron, 
Néha kuksolt a fa alatt, s káposzta levet majszolt,
Annyit evett, hogy egyszer észre Sem vette, hogy
A káposztakertet mind le legelte.
Jön a medve ordít mint a sakál,
Keresi a nyulat hogy megverje, vagy agyon üsse, kezében lóbál egy nagy baltát, 
De a nyúl távol van már nagyon messze.
Egy tollas károgótól megtudta, 
A vén bagyoly a jogász
Hogy a medve és a farkas 
A káposztaföldet a kecskétől,
úgy orvul elorozta, és rögtön össze hívta a tanácst,
És hogy szebb legyen a vád
A farkas felfalta az ostoba birkát

Arra repült Bagoly a jogtudor
Mondsza a medvének,
"elloptad ezt a földet,
most nincsen káposztád, 
Igaz semmit sem ér a föld termése,
Ostobán rábíztad  a nyúlra a kerted,
És te nem dolgoztál!
Nem maradt neked más a határban
Mint egy két káposztatorzsa!"
Majd a farkasnak jó hangosan,
Mert az nagyot hallott, 
"Tartozást a nyúl munkájával  megfizette,
Mivel bért tőletek nem kapott!
Te meg farkas lompos, vén bozontos
Többet nyertél ezen a bolton,
Mert birka sült volt
A tányérodon pár kiló,
Bizony mondom nektek,
Tolvaj, a tolvajt ha meg lopja,
Becsületet ne keressetek ottan,
Mert az egyik kutya , a másik eb!
Ezzel vége az én mesémnek."