2025. július 26., szombat

Gabriel Garcia Marquez: Búcsú levele

Gabriel Garciá Márquez búcsulevele

Amikor megtudta, hogy súlyos rákbetegséggel kell szembenéznie, az alábbi gyönyörű levelet írta.

Búcsúlevél.

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

2025. február 24., hétfő

Anyám

Hol vagy anyám?
Talán rejtekedben sírsz?
Mert  már rég elment apám?
Már nem kiabálsz velem, nem húzod kezem
Hogy iskolába menjek, 

Nem teszel boldogan, a tél idején
Kopott lukas cipőt a priccsem alá,
S többé nem főződ meg 
Azt a lopott kacsát,
Amit éjjel hozott a bátyám!

Anyám, te soha nem panaszkodtál senkinek sem
Ha nem volt pénzed, 
Csírke ólat tisztitani mentél csendben,
De estére már ott gőzölgött a  krumpli leves a sparhelten ,
S nekem fújtad hűtödted keverted..!

Anyám, miért álltál mosónénak  a halál oldalára? 
Nem volt elég húsz évig a Maris asszonyságnál? 

Miért nem élsz most, görnyeszted hátad, a szomszéd vájogán?
Mér, nem versz meg újra s újra engem
A kölyködet, az engedetlent! 

Hiszen, most keresztelen földsírodon,
Csak egy árva kankalin kesereg,
Engem a hontalant, az éjemben, 
Már csak a dalod ringat el  csendesen.

2025. február 16., vasárnap

valaki csendben imátkozott értem

Valaki csendben imádkozott értem! 

Ablakom alatt elment valaki
Meghalt apám kopogott az ajtón?  
Letett valamit..Talán a szennytől Bemocskolt gondolatom rongyait?
Nem az volt hanem egy kopott hegedű
Amit életét végig siratva
Megett a nyű! Óh Uram
Mért nem vettem észre, hogy 
Valami fájt bennem, és csak én üvöltök?
Sakállal sírom át az esztendőm..
Bőg velem a vihar kint a fák alatt,
S belül bennem valami meghasad!
Valaha nyár volt a szívembe,
Most fagyott a hó, és süvít ő,  
és pelyhekben lehull a kertemben!
Most fáj a fejem! Talán, mert más idők jönnek...
Félelem gyötri mélyen ülő szemem
Torkomba szorúl a múlt büne
Ejszakáim ferde kicsapongásai
Jajgató szűzek sikongatásai
Vének csóváló pillantásai
Hova lett az ekölcseim egyenes vonásai?
És értetlenűl bámul rám  az asszonyok kisírt szemei!
Lágy szellővel röppen egy árnyék,
Valaki megérínti a vállam.
Szomorú szememre könnyek köde száll,
Belül ordított bennem a kín! Úgy ám!
Húztam egész nap a törhetetlen igám , 
Ő hívott hogy vigasztaljon,  
Jó szót mondjon nékem,
S nem vettem észre, 
Pont akkor, akkor éppen, 
Mikor ott! villámlott a kék égen,
Valaki csenben imátkozott értem!